A legnagyobb nyeremény
- 2011-05-09 01:18:55
- AndrewSC77
Sajnos nem sikerült jól a képfeltöltés. A lényeg: 20 perccel ezelőtt értem el életem eddigi legnagyobb nyereményét, 128$-t. Mindezt egy 1,10$-os multi-entry 36 fős on-demand rush sng verseny megnyerésével, amin 512 nevezés jött össze. Pedig nagyon nem kellett volna játszanom, hisz alig aludtam valamit, illetve az elmúlt napok eredménytelensége miatt némi tilttel ültem le játszani. Így például az első 2,25-ös on-demand-ről ki is estem, cooler szituban. Aztán gondoltam egyet, és beültem a fenti versenyre, először 1 entry-vel, mivel ekkor még futott a 2,25-ös is. Amikor kiestem, regisztráltam a többi 3 lehetőséget, amik 3 vakszint alatt el is fogytak. Viszont ezzel voltam CL is az elején. Aztán már csak arra figyeltem, hogy ITM legyek. Mivel nem fűztem vérmes reményeket ehhez a versenyhez, minden-mindegy alapon regisztráltam egy 5,50$-os 6max sng-re, amit viszonylag jó játékkal és némi szerencsével megnyertem, így végül is már pluszos lett a nap, és a verseny freeroll lett:) Azért küzdöttem, hogy a fizetési listákon előrébb kerüljek, illetve figyeltem a tourney info-t. Húsz egynéhány embernél már nagyon azon voltam, hogy FT-re kerüljek, ekkor sikerült buknom 88-al AQo ellen, 4 db 5-ös került az asztalra. Szerencsére sikerült felállni, és viszonylag könnyen FT-re érni, 7. helyen. És itt már tudatosan kezdtem játszani, nagyon figyeltem a többieket, jókor dobtam, jókor loptam, és a nuts-kezeimet kifizették. 3/3 állásnál viszont lapömlésem lett és kitartottak a kezek:)
Nagyon örülök ennek az eredménynek, nagyon rámfért, de ettől még nem tudok pókerezni:)
Zeon-nak hála az OPR jelentés: