Köszönöm. Mondjuk az szép is volna ha lassan közel három év alatt nem fejlődtem volna semmit (jó, mondjuk igaz hogy ezek még egy évvel korábbi számok). :)
Azt azért hozzátenném hogy nem feltétlenül ugyanazon dolgokra gondolok fejlődés alatt mint amire esetleg te.
Pl fejlődésnek lehet érezni azt is hogy innentől youtubera nem 128 kbpsben töltöm fel majd a számokat hanem 256 kbpsben így eleve jobb a hangminőség, de ez csak változás, nem fejlődés.
ehhez a zenéhez nem szeretnék semmit se hozzáfűzni, valakinek vagy tetszik vagy nem, de annyit meg kell jegyeznem, hogy az első ide betett zenéidhez képest szerintem óriásit fejlődtél.
Lehet hogy igazatok van, de én inkább pont fordítva érzem : nekem pont az összhatása tetszik, ellenben az egyes részeit önmagukban túl szürkének találom.
Egyébként a Vajdahunyad vára is kifejezetten tetszik nekem, bár bent már igen régen, vagy 15+ éve voltam amikor a barátom ott dolgozott (nem mint építőmunkás :D). :)
egyetértek zeon-al.
túl nagy a törés, teljesen más ritmusok és más stílusok jönnek, össze-vissza.
Valószínűleg azért tetszik neked, mert a különböző részek kellemesek, de összerakva őket nekem már nem tűnt kellemesnek.
Olyan mint a városligeti Vajdahunyad vár belseje, van benne minden ami egy-egy építészeti stílus remeke, , de legszívesebben mégis lebontatnám, ha tehetném.
amilyen jól indult pedig..
srry, de nekem nagyon nem illenek össze a részek.
a kezdő téma mehetett volna végig, harmonikusabb átmenetekkel a témaváltásoknál.
az első fél perc nagyon bejött, vártam volna a folytatást.
Elképzelhető, spéci az enyém is leesett már párszor és valami apró vacak letörhetett (ha megrázom, valami vándorol benne), néha előfordul hogy bizonyos frekvenciák esetében van egy háttérsercegés. Néha meg is hülyültem tőle szerkesztgetés közben. :D
Kicsit megütögetem akkor abbahagyja. SZerencsére ritkán csinálja.
Persze semmi nem biztos, simán lehet hogy csak én nem hallom. Ha viszont tényleg ott van, csak megerősíti majd valaki más is. :)
Hát, pedig ez ugyanolyan összerakott szám mint a többi... Csak szerencsés véletlenek sorozatának köszönhetően több emberke (szám szerint 9) felhasznált loopjai adott sebességen lejátszva ugyanabban a stílusban hangzanak, mintha egymáshoz gyártotta volna egy ember. Ilyen nagyon ritkán fordul elő. :)
Ebben benne van az hogy a loopok kb negyedét egy ember csinálta, bár nagy időkülönbséggel, több különböző műfajban és ritmusban - viszont igen határozott (és állandó) egyéni stílusa van és a loopjait nagyon sokrétűen lehet felhasználni.
Ne dícsérj, nem áll jó. :D :P
Hát én már sok százszor meghallgattam (most is párszor nagy hangerőn), de soha nem hallottam hogy torzított volna.
Természetesen bármit le lehet keverni és a különböző frekvenciákkal is lehet kavarni (sony acid ebben szerintem erős), azonban itt nem látom okát, már csak azért sem mert eleve meglehetősen vissza van véve minden, ha még visszavennék akkor leginkább csak halkabb lenne.
Eddig még senki nem mondta hogy torzítana (olyan már volt hogy másik számnál szóltak hogy x:yynál van benne egy kis sercegés, amit utólag sikeresen ki is szűrtem).
Amit el tudok képzelni, hogy a youtubeos verzió kicsit zajosabb (nem tudom, hogy "feldolgozás" címszó alatt milyen konverziókat csinál "optimalizálásképp" a youtube, próbáld meghallgatni itt :
http://www.looperman.com/tracks/detail/155597
Ha itt is torzít, akkor nem tudom mi van. Pontosan milyen hangszer torzít?
Milyen hangrendszerrel hallgatod? Ha van mélynyomód, milyen beállítással használod? Egy kis Logitech X-240en közepes mélykinyomással nálam teljesen tiszta. (szerintem, vagy én vagyok süket, bár felénk hajnali háromkor az átlagos minimum háttérzaj 45 decibel. :D)
érdekes, nálam az jött le, hogy ez végre zene.
nem csak összerakott valami, hanem egy komplett szám.
Igaz, 0-45-től mintha túl sok éles hang jönne be, ez kicsit torzít nekem, ezt nem lehet levenni, lekeverni?
ha már annyit bíráltalak, most dicsérnélek, de ha neked nem tetszik.... :)
Opsz, most vettem észre hogy írtál...
Nagyjából egyetértek azzal amit a főmotívumról és a szólóról írtál általánosságban. Többek között ezért is nem nagyon csinálok kimondottan gitárzenét, ugyanis azt rendkívül nehéz loopokból összehozni. Persze meg lehet oldani úgy hogy az ember fogja xy egymáshoz tervezett loopjait és aköré építi az egészet - azonban én ilyet nem igazán csinálok mert nem látom semmi értelmét annak hogy gyakorlatilag egy "szétszedett számot" összerakjak. Mindig törekszem arra hogy amit végül csinálok, az én munkám legyen és ne másé, és ezt azt hiszem nyugodt szívvel kijelenthetem hogy mindig így is volt (és lesz is). Hogy a végeredmény aztán kinek mennyire tetszik vagy nem tetszik, az már egy más tészta. :)
Sajnos az hamar kiderült hogy síkbéna vagyok a midi billentyűzeten való felprüntyögéshez (ebben persze benne van a felszerelés gagyisága is, de főképp az én totális bénaságom), de ha nem így lenne, normális gitárjátékot akkor is szinte lehetetlen csinálni billről. Ezt nem csak én mondom, hanem az a néhány zenészismerősöm akivel volt alkalmam a bénázgatásaimnak köszönhetően legalább távolról megismerni.
Egyszóval marad az hogy különböző emberek loopjaiból oldom meg a dolgot, márpedig pl egy gitárszólót így nehéz illeszteni, elvégre egy jó szóló - szerintem legalábbis - konkrétan a fő motívumokra épül. Egy példa pl : nem biztos hogy pontosan emlékszem, de emlékeim szerint ebben a számban pl 18 különböző loopot használok - 14 embertől...
Arról nem beszélve hogy eleve nagyságrendileg kevesebb emberke tölt fel jó minőségű és használható gitárloopokat (hosszabb szólókat meg szinte senki), rengeteg az elektronikus úton készült "álgitár" loop, amik nem képesek visszaadni azt virtuozitást amit egy ügyes gitáros bele tud vinni a zenébe.
Ami konkrétan ezt a számot illeti, csak egy gyorsan összedobott helykitöltő, ellenben ahhoz képest szerintem jól sikerült. És tényleg egy durva és disszonáns szám akart lenni, nem véletlenül olyan, bár ha nem szorított volna annyira az idő, kicsit jobban kidolgoztam volna mert az intro tényleg "necces".
Egy kis hajnali moralizélés, meg tízenhárom!
2013-06-13 07:57:06
traz
Ezt a post nem (most) született volna meg, ha ma hajnalban tudtam volna aludni. :)
Szabin vagyok, immáron már második hete, de baromira nincsen kedvem semmihez. Mondjuk ehhez ez a fantasztikus időjárás is betett nekem elég rendesen - remélhetőleg az utolsó két napon már sütni is fog a nap. :D
Ebben egyébként fantasztikus vagyok - akármikor veszem ki a rendes évi két heti nyári szabadságomat, MINDIG akkor van az év legszarabb két heti időjárása az országban. Pedig általában hónapokkal korábban jelölöm ki az időpontot hasraütéses technológiával. Hihetetlen érzékem van a dologhoz, ha afrikában élnék, én lennék a local rainman, degeszre kereshetném magam az esőcsinálással. Na mindegy.
Tulajdonképpen csak azért hoztam fel a dolgot, mert már vagy másfél hónapja nem csináltam semmit. Egy vacak hangfoszlányt sem... Pedig van 1-2 ötletem, de egyszerűen képtelen vagyok rávenni magam hogy nekiüljek bármit is csinálni, pedig tudom hogy egy fél óra után úgy belelendülnék hogy abba sem tudnám hagyni pár napig. Azt hiszem, kevés nálam lustább ember él ezen a földön. :S
A leggázabb az egészben az, hogy gyakorlatilag mást sem igen csinálok, ergo nem mondhatom azt éppenséggel hogy hasznosan töltöm el ezt a két hetet. Hab a tortán hogy pihenni sem pihenek, semmivel nem alszom többet mint amikor dolgozom. Sőt, talán még kevesebbet is. Azért ez már művészet! :)
Most sem tudtam aludni. Kora este ugyan aludtam 2-3 órát (úgy jött ki a lépés), de azóta nuku, pedig fáradt vagyok. Filmet néztem, de állandóan belealudtam... Viszont amint megpróbáltam aludni, egyből full éber lettem. Még beájulni sem tudok rendesen. :D
Elhatároztam hogy ráveszem magam hogy legalább az elkövekező 1-2 napban csináljak valamit... Ha már úgy terveztem eredetileg hogy a két hét alatt összedobok minimum két dalt, ebből az egyiket teljesen, de legalább többnyire kizárólag saját készítésű hangmintákból. Na ez már szinte biztosan nem fog összejönni semmiképpen sem. :)
Az az ötletem támadt, hogy keresek hozzám hasonló MAGYAR amatőr zeneszerkesztgető emberkéket, akivel megoszthatjuk egymás közt a tapasztalatokat, ill. ami fontosabb, motíválni tudjuk egymást. Gondoltam, facebookon biztos találok ilyen csoportokat. Rákerestem, hááát... Találtam néhány csoportot, köztük olyanokat ahol pár száz fős létszám is van. Elkezdtem nézegetni a tagokat, meg a belinkelgetett műveket - az eredmény határozottan elkeserítő volt, a vége az lett hogy ráklikkeltem az X-re.
Nem igazán értem ezt. Tulajdonképpen ha nem lenne (számomra legalábbis) elkeserítő a dolog, viccesnek találnám. Kétségtelen tény hogy a megnézett emberkék 99%a - tulajdonképpen mindenki akire rákattintottam - nálam SOKKAL komolyabban foglalkozik a dologgal, legalábbis a többség valószínűleg nem letöltött loopokat használ (valószínűleg, bár ezt biztosan soha nem lehet szerintem tudni). A beszélgetésekből azt vettem ki, sokan elég komoly (de az legalábbis biztos hogy meglehetősen drága :D) cuccokat használnak. Mondjuk azt hozzá kell tenni hogy az emberkék jelentős része "dj"nek nevezi magát, de akkor is, szerintem ha "globálisan" nézem a dolgot, elég elkeserítő végtermékekkel találkoztam. Félreértés ne essék : azok között amikre rákattintottam, elég sok profi hangzású szám volt. Némelyik rohadt jól szólt, volt olyan amit irígykedve hallgattam hogy milyen szép komplex, telt hangzása van. De... ENNYI.
Hihetetlen hogy itthon szinte mindenki gyakorlatilag csak és kizárólag a "tük-tük-tük"-"düb-düb-düb"-"tük-tük-tük" vonalat követi. "Láttam" olyan emberkét, aki saját leírása szerint 2002 óta foglalkozik zeneszerkesztéssel, ha jól emlékszem, az egyik postjában ő írt arról hogy "beválasztották az év legjobb DJ-i közé"). Meghallgattam (pontosabban szólva inkább belehallgattam) néhány számát. Mindegyik baromi jól szólt, gondolom az emberke ennyi tapasztalattal a háta mögött jó érzékkel effektezi, mastereli a sávokat (ami nálam többnyire szinte a nullával egyenlő - szól ahogy alapbeállításokkal sikerült, kb :D), dübörög rendesen. Használ egy rakás olyan loopot, amire kapásból felfigyeltem hogy "hú, ez baromi jól hangzik, ezzel aztán tudnék mit kezdeni". A végeredmény egy-két ritka kivételtől eltekintve mégis TÖKÜRES. Hallgatom, hallgatom egy darabig, és az égadta világon semmi nem jut az eszembe (illetve amikor néha mégis, akkor az hogy "ezt az XY együttes ZV számából szedte), nem kelt bennem semmilyen érzést - már azon kívül hogy "ezt már hallottam az előbb is".
Azt hiszem, nem csodálkozom azon hogy miért van annyi drogos hülyegyerek. Az ilyen zenéket hosszútávon ép aggyal elviselni elég embertpróbáló feladat lehet. :D
Na mindegy, a végeredmény mindenesetre az lett, hogy elvetettem az ötletet hogy egy facebookos zeneszerkesztő csoporthoz csatlakozzak. Egyrészt valószínűleg kiröhögnének hogy milyen béna módszerrel/felszereléssel dolgozom, másrészt meg valószínűleg csak megpróbálnának a saját képükre (stílusukra) formálni - akkor már inkább a halál. :)
A jövőben is szeretnék arra törekedni, hogy minél változatosabb stílusú dalokat dobjak össze - inkább legyen béna a hangzás vagy sok embernek ne tetsszen (na nem mintha olyan sokan hallgatnák meg a kész produktumokat :D) semmint "egyenszemét" legyen a végeredmény.
Apropó, változatosság : már korábban elhatároztam, hogy valamikor majd csinálni fogok egy western témájú zenét. Sőt, még valamikor március elején amikor háttérképet kerestem valamelyik számhoz, teljesen véletlenül találtam egy remek képet, amivel két legyet ütöttem egy csapásra : nem csak hogy western téma, de egyben Bud Spencer is - az még régebbi ötletem volt, hogy csinálok valami olyan stílusút ami elmenne egy Bud Spencer-Terence Hill film háttérzenéjének. Na most ezt a két dolgot összekombináltam, Terence Hillt a legmélyebb tiszteletem mellett száműztem a projectből, és végül összehoztam egy olyan projectet, amire véleményem szerint ráfogható hogy olyasmi mint ami elmenne egy korai Bud Spencer western háttérzenéje, de legalábbis nem totál tájidegen. :)
A szám alapvetően három részből áll (és kivételesen nem fej-tor-potroh), egy felvezető után - amit nem számolok bele - jön egy komolyabb, latinos hangzású rész ami szerintem bármilyen westernben elmenne, utána pedig két vidámabb, úgymond "budspenceresebb" rész, játékosabb, inkább olyan mexikóis hangzással. Szerintem egész tűrhetőre sikeredett.
Közben : 7.2 - nem igazán tudtam hogy milyen lesz a végeredmény, a komolyabb rész végéig úgy éreztem nagyon jó, utána viszont már kevésbé tetszett, pontosabban tetszett, csak valahogy unalmasnak találtam a sok órányi szerkesztgetés közben.
Utána : 6.8 - furcsa, nem igazán tudom hogy mit mondjak róla. úgy érzem, hogy a "komolyabb" résszel nagyon erősen kezdtem, és bár ömagukban nézve tulajdonképpen a vidámabb részek is egész jól sikerültek, valahogy úgy érzem hogy az elejéhez képest erőtlen lett - amolyan "egész jó, de azért jó hogy nem húzta tovább". Maradt hiányérzetem utána, úgy érzem, lehetett volna jobb is - pedig érdekes módon szerkesztgetés közben kettőből két tesztalanyomnak ez a dal tetszett az eddigiek közül a legjobban. :D
Bónusz : ez mondjuk egy picit azért még jobban hangzik, de ilyet azért csak nem vár el tőlem senki... :D :