Hajnal

Zene szól. Állok a színpadon és nem jut eszembe a szöveg. De nem kínos, mert táncolok a mézben, fejem felett lebbennek a színes kárpitok. Ringat, ölel a dal, simogatja a szempillám. Messziről suttog, csak minden sokadik hang kúszik fel a lépcsőn. Éva vigyázza az álmomat.

A video indításához kattints a képre.

Az álom és ébrenlét határán tespedek, de ez nem felébredés. Aludni is akarnék, de ebben az állapotban az akarás nonszensz. Lesüppedni egy kusza álomfoszlányba, de érezni, hogy a délelőtti nap bágyadt, téli fénye lábszárközép magasságában fűt, ott ahol az összehúzott függöny résén be tud vergődni a szobába. Ez a valóság elutasítása tehetetlen csodájának az ideje. Ülök a teraszon, kezemben lampionos koktél, az augusztusi éjszakán fura, Vasarely mintázatot rajzolnak a hullócsillagok. Apám lép mögém, és kicseréli a lampiont kis zöld esernyőre - Kis hülye gyermekem, ez nem koktélba való - mondja, és repteti a lámpát a Vasarely égnek. Leül velem szemben, beszél hozzám. Nem értem mit mond, de a szeme mosolyog.
A párna selyem, de a kispárna krepp, hát aláfordítom. Kopog az óra, surrog a szél a fenyőkön, cseppen a jégcsap. Gömbölyödöm, fázik a talpam ha kilóg. Már késő lehet, de olyan jó picurrá vackolódni. Pörgök a hintán, mögöttem a sárkány, előttem buzog a sör, pörgök, s bár azért van szárnyam, de dacosan akkor se repülök, amikor körlöttem egy csattanással minden felreppen. A paplan alatt túl meleg, de ha kilóg a vállam, térdem, az fázik. Kidugom, betakarom. Fordulok, odalentről a Bikini hallik.

A video indításához kattints a képre.

Alig hallik, aztán harákol a kávéfőző, mégsincs olyan késő, Éva még nem ment el, ma tizenegyre megy, tíz lehet tán. Befészkelem az arcom a párnába, a kilélegzett levegő bosszantóan hűti a csuklóm, már-már felébreszt, lehúzom a pizsamát az ujjaimig. Tik-tik, csattog az óra, félnyitott szemmel kergetem kicsit a porcsillámokat a fénypászmában. Brown féle mozgás. Braun Éva. Könyökölök az ablakban, nézem Évát lent a macskakövön, kifacsart végtagokkal svasztikát formáz és vértócsát alkot maga alá. Nagymagyarország alakú vértócsát, ami egyre növekszik, mégse terebélyesedik. Teljesen szürreális, hülye álom, ez nem is Éva, ez a Cseh Tamásé.

A video indításához kattints a képre.

Hallom odalentről kulcscsörgést, zármotoszkálást, tíz óra lehet biztos, már fel kellene kelni, tulajdonképpen ébren is vagyok. Süppedek a mélybe, élvezetes, fekete, zsibbasztó iszapba. Arcomon a napcsík, kinyitom a szemem, ragyog a szoba, megnyomom a gombot, szétkúszik a függöny, odakint ércesen villog a fagy, még egy kicsit ejtőzni kell a paplan alatt.
Kávéillat kúszik az orromba, jobbra ejtem a fejem a puha párnában, ott gőzölög a melegentartóban, Éva felhozta ahogy szokta. Tán épp akkor, amikor kidobtam az ablakon. Jó reggelt, nekem, nyújtózom nagyot, megkondul a völgyben a templom harangja.

Ajánlott irodalom: Vavyan Fable - Jégtánc