Az ellenfél nem ellenség!

Volt szerencsém több internetes fórumon is követni Kaló Dénes játékát, a szenzációs második helyezést, amit az EPT Monte Carlo Grand Final versenyén ért el. Bizonyára mindenki tudja már, a csodálatos második helyet érte el. A teljesítményének értékét nem csak az indulók száma, és színvonala emeli, hanem az is, hogy ebben a sorozatban a badeni versenyen, 2007 októberében szintén sikerült második helyen végeznie. Felemelő volt látni mindenfele a szurkolást, a szorítást. Ugyanakkor megdöbbentő volt a magyar fórumokon, hogy milyen sok 'zsenink' van, akik bizony keményen kritizálták a játékát. De hát ugye itt, csakúgy, mint a fociban, mindenki ért mindenhez, és mindenki zseni, nincs is ezzel semmi baj, jön a következő sorozat, nyugodtan megmutathatják ők is az oroszlánkörmeiket, már 'filléres' selejtezőkről is be lehet kerülni egy-egy EPT torna mezőnyébe.

Ami ennél is sokkal megdöbbentőbb, nem először találkoztam vele, de itt csúcsosodott ki a jelenség - az az ellenfelek becsmérlése. És nem, messze nem a játékuknak szólóan, sőt volt, aki kifejezetten jónak minősítette a játékot, de ennek ellenére csúnyábbnál csúnyább jelzőkkel, szófordulatokkal illette az asztalnál ülőket. Kifejezetten már-már gyűlöletbe csapó ellenszenv áradt a fórumozók jelentős részéből, megcélozva mindent, amit lehetett, amolyan 'van sapka, nincs sapka' alapon, a testalkattól kezdve a mozdulatokig. Ahogy kinéz valaki, ahogy a zsetont beteszi/bedobja, amit visel, ahogy ül, még arra is érkezett negatív megjegyzés, amikor az egyik játékosnak egészségügyi okokból, rosszulléte miatt kellett pár percre elhagyni az asztalt. És ugyebár ezek nagy része olyanoktól, akik (kis túlzással) ingyenes versenyeken vitézkednek, olyanokat illetően, akik napjaink meghatározó játékosai, akár interneten, akár élőben. Persze voltak, akik még ezzel sem érték be, ők sorra vették az online közvetítés riportereit éppúgy, mint az akár csak pillanatokra a képen feltűnő egyéb személyeket.

Nem idézek, mert a beszólások sokszor nyomdafestéket sem tűrő szavakkal voltak tele, és olyan mérvű lenézés áradt belőlük, mintha a kijelentő és a célzott személy között legalábbis akkora értékbeli különbség lenne, mint egy Ferrari F40-es és egy Velorex között. Nem tudom, mi visz rá erre embereket, az irigység? Mitől felsőbbrendű az, akinek több/kevesebb a haja, kisebb/nagyobb a súlya, szemüveges vagy nem, van rajta sapka vagy nincs? És nyílván, ez csak a jéghegy csúcsa volt, sajnos mindenhol találkozni már a jelenséggel, nem csak egy-egy nagy verseny, vagy nagy eredmény kapcsán, élőben éppúgy, mint interneten, egy alacsony tétes társasági játékban ugyanúgy, mint egy fórumbejegyzés kapcsán. A 'másiknak' nem csak a játékát kérdőjelezzük meg, hanem gyakorlatilag a cipőfűzőjétől a sapkája bojtjáig mindent, ha olcsó, azért, ha drága, azért, ha divatos, azért, ha divatjamúlt, azért, és ha végképp nincs mibe belekötni, akkor marad a végső érv: az egy . És itt hosszan sorolt jelzők jönnek, pejoratíve, a származástól a valláson át a nemi hovatartozásig. A jelenség nem köthető egy pókeres oldalhoz, több site-ot is figyeltem párhuzamosan, mindegyiken előfordult.

EMBEREK! Az asztaloknál nem ellenségeink ülnek, hanem maximum ellenfeleink. De én sokkal jobban szeretem a 'játékostársaink' meghatározást, hiszen ha másban nem is, a játék szeretetében közösek vagyunk! Nézem néha a különböző (küzdő)sportokat, annyi szép jelenetet látok, miért nem lehet arról példát venni? Ott van egy másik kedvencem, az amerikai foci, azt hiszem, senki nem mondhatja rá, hogy kisasszonysport. És azt sem, hogy filléres tétekért megy. Egy-egy akcióban szinte széttépik egymást a játékosok, ezer százalékon 'pörögnek', aztán összeölelkezve sétálnak le a pályáról, maximálisan tisztelik a játékostársat, annak meccs közbeni erőfeszítéseit, akkor is, ha az ellenfél csapatát erősíti esetleg az. A barátságok megmaradnak akkor is, ha tegnap még váll a vállnak mellettem küzdött a másik, de szerződésváltás miatt ma ő döngöl a földbe. Azt hiszem, sokaknak felejthetetlen például az a szeretet és tisztelet, amivel a csapatok adóztak Sean Taylor emlékének, vagy az, ami a legendás irányítót, a visszavonulását immáron bejelentő Brett Favre-ot övez.

A tisztelet megadásának egy teljesen praktikus oka is van, nem akarok spanyolviaszt feltalálni, sokan megírták már előttem is. Akár interneten, akár élőben játszunk valakivel, akinek a játékát, viselkedését nem érezzük helyénvalónak, sőt, magunkat 'felsőbbrendűnek', de legalábbis jobbnak érezzük nála - nos, ez esetben nyilván nem elüldözni akarjuk, hanem minél többször találkozni vele. Hiszen a legendás 'hosszútáv' velünk van, és ha most esetleg szerencsével (nem tudással, hiszen abból nekünk több van ugyebár) le is győzött, de vissza fogjuk ezt neki adni, háromszorosan legalább, mint Ludas Matyi.

Legendák keringenek Zsütiről (G. Dénes György) aki egy időben éveken át 'szerencsejátékból' tartotta el magát és családját, nem is akármilyen színvonalon. Az idézőjel azért, mert ez a szerencsejáték gyakorlatilag a sakk, és a kártyajáték volt. Ő mondta állítólag az alábbiakat:

"A palit a világért sem érdemes agyonvágni, mert akkor abbahagyja a játékot, elmegy napozni, vagy felkeresi a barátnőjét, ami az üzletnek sem használ. Tartósítani, konzerválni kell a palit, hogy elálljon, máskor is visszajöjjön. Én szeretem, ha az áldozat jól érzi magát. Kihozatok neki néha egy üdítőt, kis szendvicset, időnként még nyerni is hagyom. Vagyis: nem levágni mindig inkább szeletelni" (idézet Kárpáti-Peterdi: Cini és a többiek) Zsütinek nem ellenség, még csak nem is ellenfél volt a másik, hanem játékostárs, partner, akivel jól el lehet tölteni az időt, kellemesen szórakozva, kedvenc játékukat űzve - és ez emellett még erősen jövedelmező is számára. Ennek a szemléletnek a népszerűsítésére bíztatnék én is mindenkit!

Sikeres "szeletelést"!

AlyrArkhon