• 2008-11-26 21:15:07
  • Alonso

Bankrollépítés Alonsoval: 8. session

Sokat gondolkodom azon, milyen lehet azok élete, akik manapság kezdenek pókerezni. Abban biztos vagyok, hogy jóval nehezebb, mint pár évvel ezelőtt. Ezért remek kihívásnak találom ezt a bankrollépítést, melyet itt az oldalon ti is nyomon követhettek. Beutalok 100$-t egy terembe és rekonstruálva a munka mellett pókerre szánt időt, alkalmanként kb. két órát játszom havi 12 alkalommal. Előnyöm a rutinom lesz, melynek segítségével 4 asztalon fogok játszani egyszerre. Ezt a kezdő összegtől – amely csak tíz beülő – eltekintve végig megfelelő bankrollfegyelemmel építgetjük. Ez sessionönként 400-450 leosztás jelent, melyből a könnyebb áttekinthetőség miatt csak azt tesszük be, amibe pénzt is tettem, vagyis kb. 100-120 leosztás lesz alkalmanként, amiből párat ki fogok emelni és röviden kommentálom az ott történteket. Lehet ez egy kulcsparti, egy rossz döntés vagy akár egy szép move is. Használni fogunk PT-t is majd, és sessionönként, valamint összesen is foglalkozunk az adatok kiértékelésével. Legjobb tanulás a konkrét játék. Remélem sikerrel veszem az akadályokat és egy élvezhető, tanulságos produkcióval szolgál a rovat a kezdők számára.

8. session



Ma is jól ment a játék. Az ingadozások ugyan nagyok voltak, de szerencsére csak a plusz mezőben. A session első harmadáig szinte csak emelkedett a nyeremény. Utána komolyabb ingadozások jöttek, és valahol a közepén tudtam befejezni. A PFR-em elég alacsony volt, mert ismét sokat spekuláltam (ezen kicsit erősebb mezőnyben változtatnom kell majd). A VP$IP-m kezd beállni 25%-ra, ezzel én nagyjából elégedett vagyok. A BB/100-am továbbra is kiemelkedő. Mivel nekem is új az egész micro dolog, én is érdeklődéssel figyelem, hogy tudom-e tartani ezt, vagy később csökkenni fog. Ma újra csak az erősödött bennem, hogy itt nem nagyon blöffölnek. Az őszinte játék eléggé megkönnyíti a dolgom. Egyre jobban sikerül levetkőznöm a túlkombinálási problémámat. Kicsit jobban koncentrálok a saját játékomra, miután a típushibákat jól kitanultam. Ma először bekapcsoltam a HUD-ot is egy kis időre, és megdöbbenve láttam pár játékos statjait. Inkább azokat néztem, akiktől 1000 hand környékén van tőlük mintám, és nap mint nap ott ülnek mikor jövök. Ez mondjuk csak pár játékos, de kicsit tanulmányoztam őket, ha már ilyen sokat játszunk együtt. Az egyiknek 940 hand alapján 5(!!!!) volt a VP$IP-je, 2(!!) a PFR és valami 0,9 az AF. Elképesztő statisztikák ezek. Ez az ember mindig ott van és tolja, nagyon unalmas lehet. A másik kettőnek is valami hasonlóan feszes statjai voltak. Jó lesz figyelni, habár ezt szabad szemmel is láttam. Na de 5%, kérem??!! Ha továbbra is ilyen jól megy, akkor mire belejövök ebbe a limitbe, már mehetek feljebb és kezdhetem előröl az ellenfelek kiismerését. Na, nem bánom azért, már várom. Remélem azért olyan nagy különbségek nem lesznek. 400-450$ környékén megtámadjuk a 0,1$/0,2$-es asztalokat.

  8. Session – Titan PokerÖsszes session
Nyitóegyenleg 234,76100$
Záróegyenleg 246,07$246,07$
Nyeremény 11,31$146,07
Játékidő 2. óra16,5 óra
Handszám 4723581
VP$IP (handek, amibe pénzt raktam) 24%25%
PFR (Preflop emelés) 13%15%
AF(agression faktor) 2,32.7
3bet 6%6,7%
W$SD (showdownban megnyert parti) 56%52%
BB/100 (100 osztásonkénti bigbet nyeremény) 11,9820,4

Kiemelt leosztások


1. Leosztás



Float kísérlet flopon, komoly erősödés turnön. Teljesen rossz döntést hoztam a turn emeléssel. Nem vettem észre, hogy flösshúzó lapom lett, csak azt, hogy kiváló lap a folytatásra. Ha észreveszem, akkor biztos hogy csak megadok. A fél pot hívás miatt megérte volna megadni és kör nélküli riveren eldobni. Sajnos a turn emeléssel nagyon rossz helyzetbe hoztam magam. Nagy lett a pot, és riveren nem tudtam feladni az újabb blockingbet miatt. Utolsó esélyként harcba indultam a potért, FE-t vizionálva. Ha összegezni kéne, akkor csak a turn emeléssel van bajom, a riverjátékot – ha már így alakult – nem bánom, és a flop is adta magát.



2. Leosztás



A turn ugyan növelte az outjaim számát, mégis kellemetlen helyzetbe hoztam magam azzal, hogy mindenképp be kell húzni a lapom, ha nyerni akarok. Sajnos flopon azért nem 4beteltem, mert elárult ásza volt és eszembe jutott, hogy nem számolhatok FE-vel, mert soha nem engedné el a top párt. Igaz, a flopra nézve nem nagyon lehet két párja sem, így közel coinflip a parti, kivéve ha AA van nála. Viszont még mindig jobb lett volna 4betelni, mert akkor már ingyen van a river, és egy kicsit talán olcsóbb lett volna mint így. Az allin pedig túl drasztikusnak tűnt. Kicsit számoltam azzal is, hogy turnön is alulhívja majd a potot. Ez nem jött be, de turnön a 18 outra még a potbetet is megérte megadni.



3. Leosztás



QQ könnyed fold preflop. A vicces az, hogy NL400-on valószínűleg nem dobom el, habár erősen ellenfélfüggő a dolog. Ott kevésbé férne bele a fold a saját imidzsem miatt. Itt azért jóval visszafogottabb vagyok, az ellenfelek is inkább őszinték, és nem kell kombinálni. Elég feszes volt mindenki, köztük ő is. Sajnos sosem derül ki, de szerintem jó dobás volt.



4. Leosztás



Emelés, nincs más választás. A range tele van 66-TT párig amit verünk és nem dob el, illetve egy rakás FD-vel. Nem érdemes trükközni, az összes value most van flopon a partiban. Sok kártya elrontja a további játékot Ha párja van akkor az overlapok, ha FD-je akkor pedig a blank kártyák után már dobni fog. Ha ötöse van vagy QQ+, akkor pedig sajnos ki kell fizetni. UTG+1 nem nagyon lehet limp call QQ+. Az ötösnek sem túl sok az esélye, úgyhogy a range jelentős részét össze-vissza verjük. Nem azért emelünk 3bet allint, hogy védekezzünk, hanem azért, hogy a legjobb pillanatban kerüljön be a stack, vagyis amikor még bőven favoritok vagyunk.



5. Leosztás



Túlhúzott, ezt nem tudtam elkerülni. Én hívtam, ő adta, riveren már nem dobhattam. Amiért bekerült a hand, az pedig az ellenfél borzasztó játéka riverig. Nem emelt preflop pozícióban, nem emelt flopon FD+ két overcarddal. Óriási nyugalommal adogatta, vagy jön, vagy nem. A lapja igen erős, de nem teheti ki a turn és a river szeszélyeinek. Emelni kell vele.

Alonso

Még nem pontozták
    Bankrollépítés Alonsoval: 8. session
    33
    2008-12-20 15:57
    41: Igen. Tiszta sor 2 SS ellen kiváló az AK.

    48: Nem tudok olyan lapot jelenleg mondani amit megverek, úgy hogy SS ként megadott preflop és Q,K-os flopon elényit a pre emelőnek. Blöff nem nagyon lehet innentől kezdve csak Q kisebbet verem az meg nem call pre SS-ként. Királyhoz tartozhat sok flopnéző lap. Szerintem K-ja volt és egyébként sem nagyon harcolok az SS-ekkel akik azért SS -ek többek közt mert nem hazudnak. Ahhoz mély stack kéne.

    50: Aki megadja az meg is ver. A 0,25$-it viszont checkel is ki tudom vinni SD-vel. Nem fordítom blöffbe a lapom, tízessel sor van. Semmi +EV nincs a betben.

    128: Igen. A second barell ezen a limiten erős move:) A baj az hogy a J-t sem dobja el. Nincs értelme folytatni.

    150: Nem nem lehet eldobni. Viszont én post big-en voltam, vagyis első hand az asztalnál. Olyan mintha vak lennék. Ha jól emlékszem miss click volt a call pre, de nem biztos.

    3. kiemelt: dede szép meglátás:) bizony 6 dolcsit nálam hagyott. Egyébként 4bet call, mert ő 3 és 5betelt én 2 és 4. Bizony ezen a limiten már a 4 bet is őszinte move de én nem tehettem mást a QQ-val. Ebből ő már tudhatta volna, hogy nálam QQ+ van és játszhatott volna okosabban. Én köszöntem szépen az 5betet és megmentettem 6 dolcsit.:)

    5.kiemelt: Igen lehetséges megoldás, csak sajnos amivel ő is checkel azt megverem és valueveszteség, ha hív azt meg meg kell adnom. Így talán jobb a bet amit callolhat gyengébb lappal is.
    32
    2008-12-19 13:35
    Meglátásom szerint...
    41. Igen azért van az allin.
    48 Ha call valszeg turnon az ss all in teszi, visszaemelésre szintén all in várható.
    50 Fölösleges belehívni
    128 Lap nélkül mikron egy ilyet nem nagyon mernek megcsinálni, ennél itt szvsz nincs értelme izmozni
    31
    2008-12-19 12:25
    41 azért rr all in,hogy más ne jöjjön be?
    48 miért fold? második pár jó kicker
    50 gyenge kicker miatt nem hívsz?
    128 floatolni próbálsz de aturn bet miatt lemondasz róla?
    129 ha nem ss az ellenfél dobás v. 3bet?
    150 az ellenfél szemszögéből
    el lehet ezt dobni preflop emelt partiban ha nem valamelyik vak az ellenfél
    3.kiemelt az ellenfél szemszögéből
    nem jobb a 3bet call és további pénz behúzása
    ha AA van nála
    5.kiemelt river ch/call?

    30
    2008-12-01 11:54
    Rendben, köszönöm a választ. Igazából az érdekelne, hogy mennyire játszod hangulat szerint meg a lapokat, vagy teljesen sematikusan játszol-e?
    Kíváncsian várom, hogy mikor tudsz feljebb lépni, és sok sikert előre is.
    29
    2008-11-29 00:04
    Szia Alonso!

    Bocs hogy nem reagáltam,amikor összefutottunk ma este NL10-en....jól értettem -4?
    A másik asztalon éppen 3-as allint buktam A,A-val.

    Itt is grat. a cikksorozathoz,nagyon jó ötlet és tanulságos lehet mindenkinek.
    Hasonló kísérletet végzek éppen én is,de nem nyikvánosan mint te.

    Gl
    28
    2008-11-28 15:06
    értem, világos

    riper: köszi a linket, kb. te is azt írtad, mint én, csak jobban. így a két válaszból értem, amit gondolsz
    27
    2008-11-28 14:05
    Abban az esetben valószínűleg -EV a dolog ha a lapok nyerési esélyeit és a pozíciókat nézzük azonos vagy legalábbis hasonló képességű játékosok ellen. Itt erről szó sincs. Alapvetően fontosnak tartom, hogy játékba keveredjek mert postflop olyan alapvető hibákat vétenek mint példálul a potok alulhívása, callolgatás, teljesen egyenes játék a jó lappal, semmi blöff, semmi pozíciós játék, check raise kényszer,lapokat egyálatlán nem védik ( vígan tudok pozíció nélkül akár ingyen két párt vagy sort létrehozni, ha egyik sem és ő nyíltan jelzi, hogy neki sem kell a pot akkor pedig nekem adja, teljes ellenállás nélkül). Alapvetően elég könnyű kiblöffölni a potból őket. Szerintem itt a feszes játék csak idő pazarlás, ahhoz hogy fellazítsam a játékom 25-30 körüli VPIP-re ezekkel a spekulatív lapokkal is játszanom kell. További előnyöm még, hogy felismerem mikor kell dobnom és biztosan ki fognak fizetni ha ilyen kezekkel összehozok bármit, hiszen itt egy top pár vs top pár-1 kicker teljes beülős cooler parti. Szóval alapvetően fontosnak tartom azt, hogy ott legyek mikor pénzt lehet nyerni vagyis játékban legyek mondjuk még flopon vagy éppen air lappal turnön.

    Matematikai képlettel nem tudom bebizonyítani ezt, de annyit megteszek, hogy a PT pozíciókban körülnézek hogyan teljesítenek az ilyen lapok, csak sajnos nagyon kevés még a hand, hogy mérvadó legyen.

    Egyébként remélem a "néha" volt hangsúlyos, mert nem standard az oop limp call. Az igaz, hogy nagyon szeretem a kis kapcsolódó lapokat.
    26
    2008-11-28 13:37
    hasonló kérdést feltettem már neki itt:
    http://www.onlinepokerhu.com/poker/forum-4361

    Szerintem ez a válasz a te kérdésedre is :)
    25
    2008-11-28 13:21
    kedves alonso,

    néha furának érzem a FR játékodat. főleg az emelésekre való megadást. pl. utg/utg+1 emelést miért callolod spekulatív lapokkal? J10s, 45s, 78o ... ez +EV? az ilyen helyekről olyan a range, hogy szerintem mindenképpen -EV.
    kérlek fejtsd ki te mit gondolsz ezekről
    24
    2008-11-28 13:05
    Köszönöm.

    PT3 at használok és egyáltalán nem vagyok profi ennek kezelésében. Nagyon sok opciót nem használok ki rajta szerintem, de szép lassan tanulgatok. Ezért nehéz nekem értékelni is a PT adatokat, de azért olvasgatok utána és menni fog:) Megnézem ezt a boxot, hogy ebben van-e?
    23
    2008-11-28 13:02
    Vaki már leírta, annyit tennék még hozzá, hogy ha alapvetően más esélyem nincs a kassza megnyerésére akkor jó lehet egy blöff, de ha potoddson belül húzhatok a nyerő kézre ami ráadásul runner runner és ki lesz fizetve, akkor szerintem az a jobb és olcsóbb megoldás, hisz amíg behúzom a lapom alacsony a kassza pozícióban,(nem emelem meg feleslegesen) tehát nem fáj eldobni riveren ha nem jön le. Ha totál air lapom alakul ki turn-re akkor megprobálom lezárni egy emeléssel a floatot, ami lehet jó döntés és egyben utolsó kísérlet a pot megszerzésére.
    22
    2008-11-28 12:08
    Ezt elsőre én is benéztem, azért nem emelt, csak megadta, mert Alonso allin ment.

    Azt értem, de így az egész blöffből átment félblöffbe, ennyi különbséget látok, tehát megnő az esély, hogy SD-vel is nyerhetünk, ha lejön, de ha treff 8 ,akkor meg ugyanez a végkimenetel nem? turn reraise, river allin.
    21
    2008-11-28 12:03
    Nagyon köszönöm a választ!
    Gondoltam, hogy a pt számolja ki neked.

    Nem tudom, neked melyik verzió van, de az enyémbe az AF kiszámításánál van egy kis box, amit ha bekattintunk, akkor a preflop akciókat is beleszámolja.

    Egyébként nagyon sokat tanultam az eddigi session-ökből, miket feltettél. Ezúton köszönöm, és további sok sikert!
    20
    2008-11-28 11:39
    Szamomra az utolso parti erdekes, az ellenfel tipikus megtestesitoje az altalam mostanaban latott jatekosoknak....
    Passzivan vegigcallolja es a vegen beesik neki, raadasul a river utan se tolja be a meg megmaradt penzet, hanem csak megad a nut soraval :)

    Evil: szerintem azert, mivel igy a floshuzoval SD kepes lapunk lett es nem kell elhitetni az ellenfellel a 8ast - egy sima call eseten olcsobb a river, ha kiegeszult a huzonk, akkor ugyis kifizettetjuk a turnon elmaradt visszaemelest (vagy mi fizetunk neki ha fullja van).
    19
    2008-11-28 11:23
    Az első leosztás nekem nem világos, hogy miért változtat a helyzeten az, hogy flush huzó lapod lett, ezt kifejtenéd bővebben?
    Ha pl treff 8 lett volna, akkor jó lett volna ez a reraise?
    18
    2008-11-28 00:18
    Kurva sokan vannak, pont az asztal valasztasa miatt :)
    Relative erosek :) Ertendo mirank.

    En is azert jatszom ott mert a rakebank meg a bonussal mar + os vagyok.

    Hendeket ftpzni?

    Esetleg megjavitani a hendhistory.hu-t ? :)
    17
    2008-11-27 22:43
    Na az olyan handek, mint a mai kiemelt utolsó hand szokott engem csúnyán tiltre tenni.
    Amúgy szerintem a QQ-t jól dobtad, az tuti KK v. AA volt. Már a másik lehetséges QQ-val sem nagyon adták volna meg a 3betet sem. Nem hogy 4bet.:O
    Köszi amúgy ezt a sorozatot, sokat javít a játékomon!
    16
    2008-11-27 19:48
    Ha ennek ellenére igényled akkor beírhatom az utolsó aktuális topikba, mikor játszani készülök. Egyébként itt a lejátszóban sokkal érdekesebb mert itt egy hand megy egyszerre, és csak amiben akció van, ott meg négyet kéne nézned egy csomó foldal vegyítve, ráadásul itt megállíthatod,visszatekerheted ,léptethetsz a következő handre, a handeket nézheted akcionként, beállíthatod a sebességet....na nem sorolom tovább:)
    15
    2008-11-27 19:27
    Szia!

    Elég változó mikor játszom az biztos, hogy este 8után.
    Viszont az első lejtszó tartalmazza az összes handet amibe pénzt raktam. Ez kb 160-200 hand, ebben a vak pozíciók is benne vannak. Az összes 450-500 handből a többi esetben dobok. Pontosan nem tudom mire vagy kiváncs? mert itt minden itt van ami fontos. Ha a dobott handek miatt kérded akkor belinkelhetem egy postba a teljes 450 handet, de szerintem az érdektelen és pont azért lett leszűkítve, hogy ne kelljen végignézni 450 leosztást.

    Igen a Titánon csinálom.
    14
    2008-11-27 18:55
    titánon szokott úgy tudom :) de h mikor az jókérdés :)