• 2008-01-31 09:17:42
  • Daniel Negreanu

A berkeley-i kölyök

A játékosok gyakran túljárnak a saját eszükön

Nagyon vártam ezt a versenyt (a Shooting Start San Joséban, Kaliforniában), mivel felfrissített a nemrég kivívott tunicai győzelem, és legnagyobbrészt jónak éreztem a játékomat. Különös évkezdés volt, mivel csak egy versenyen jutottam túl az első napon. Történetesen azt az egy versenyt meg is nyertem, máskülönben ez az év eddig nagyon csúnyának tűnt volna.

Akárhogy is, itt kezdtem legjobban egész évben, csaknem a zsetonjaim felével gyarapítottam az előttem álló halmot az első pár szint alatt.

75$-150$ vakoknál 12 300$-ral üldögéltem, amikor a következő leosztás jött:

Első pozícióból 400$-ra emeltem, és egy fiatal játékos Berkeley-ből (innentől berkeley-i kölyöknek hívom őt) hátsó pozícióból tartott. Aztán a nagy vak 1200$-ra emelt.

Nem tudom, miért, de nem hittem, hogy A-A-a vagy K-K-a van. Tartottam, akárcsak a berkeley-i kölyök.

♣Q ♣6 ♥4 flop jött. A nagy vak 1500$-ral nyitott, és nagyjából 5000$ maradt előtte. A nyitása gyengeségről árulkodott. Tartottam, akárcsak a berkeley-i kölyök. Ekkor azt gondoltam, hogy a berkeley-i kölyöknek dámája vagy flöshúzója van.

Hiszen a berkeley-i kölyök rengeteget fecsegett a leosztás előtt a lapoktól való megszabadulásról, a pot oddsról, meg ilyesmikről. A beszélgetés alapján egyértelmű lett számomra, hogy megpróbál "helyesen" játszani. Nyilvánvalóvá tette, hogy nem kockáztatja a kiesést nut vagy ahhoz közeli lap nélkül.

Turnre ♥8 jött.. A nagy vak passzolt, és a maradék 9600$-ommal úgy döntöttem, hogy all-in megyek.

A berkeley-i kölyök a gondolataiba merült, és végül órát hívott magára! Először azt gondoltam, bizonyára flöshúzója van, de minél hosszabban töprengett, annál világosabb lett számomra, hogy nem lehet húzólapja. Végül bedobta, ahogy a nagy vak is.

Kíváncsi voltam, mit dobott be a berkeley-i kölyök.
- Mid volt, dáma? - kérdeztem.
- Nem, nem, nem. Sosem hiszed el, ha elmondom - válaszolta. Végül elmagyarázta az asztalnak, hogy négyes drillje volt, és teljes eligazítást tartott arról, miért dobta be.

Észrevettél valami különöset ennek a leosztásnak a leírásában? Így van, egyáltalán nem mondtam meg, mim volt. Nos, mivel akartam adni a kölyöknek egy kis töprengenivalót, egy kártyát megmutattam, a ♠7-t.

Ó azonnal elkezdett végigmenni az összes lehetséges lapon, ami nálam lehetett, és helyesen leszűkítette a 7-7-re, a ♠7 ♠5-re vagy a ♠8 ♠7-re. Segítettem neki egy kicsit és a 7-7 kizárásával két lapra szűkítettem a lehetőségeket.

Nos, te mit gondolsz? ♠7 ♠5vagy ♠8 ♠7? Ha rendszeresen olvasod a rovatomat, akkor tudod, hogy mindkét lap lehetséges volt.

Mielőtt felfedném a zárt kártyáimat, végig szeretnélek vezetni téged a leosztás közbeni gondolataimon:

Flop előtt csak a szokásos "small ball" típusú emeléssel kezdtem korai pozícióból egy egyszínű kapcsolódó lappal. Aztán amikor a kis vak betolt egy kis visszaemelést, úgy döntöttem, hogy megnézem a flopot, és meglátom, tudok-e egy hatalmas potot nyerni. Ehhez 1:2,5 oddsot kaptam a pénzemre, feltételezve, hogy a berkeley-i kölyök is tart.

Aztán amikor a flop lejött, a nagy vakban ülő játékos nagyon gyengének látszó nyitást rakott be, 1500$-t. Nekem úgy tűnt, csupán folytatja a támadást a preflop emelése után A-K-lyal vagy esetleg J-J-val.

Akár így van, akár úgy, ha tartok, az lefagyaszthatja, és ha a berkeley-i kölyök félreáll, valószínűleg minimális kockázattal ellophatom a potot turnnél. Sajnos a berkeley-i kölyök tartott, és az értékelésem alapján neki vagy flöshúzólapja van, vagy dáma párt kapott flopra egy olyan lappal, mint a K-Q.

Na jó, ennél a pontnál nem mehetek tovább anélkül, hogy elmondanám, mim volt. Turnnél, amikor a nagy vak passzolt, nyolcas párt kaptam a ♠8 ♠7-emmel. Ekkor ezt gondoltam:

A. Ha a nagy vak egy asztalnál magasabb párral csapdázik, az csak a zsetonjaim felébe kerülne, és még mindig kilenc outom lenne ellen. Úgy gondoltam, ha J-J vagy T-T van nála, bedobja.

B. Ha all-in megyek, nagyon nehéz helyzetbe hozom a berkeley-i kölyköt, bármelyik lap is van nála a sejtettek közül. Ha flöshúzólapja van, túl drága lehet számára a tartás, míg ha dámája, nem csak az én, hanem a nagy vak lapja miatt is aggódhat.

Azért is voltam képes megtenni ezt az erőteljesnek kinéző lépést az összes zsetonom betolásával, mert azt hittem, igazából mindössze 5000$-t kockáztatok a nagy vak ellen egy olyan szituációban, amelyben tisztességes esélyem van ellene.

Nos, kiderült, hogy a berkeley-i kölyökről alkotott értékelésem teljesen félrement. Szemmel láthatóan meg volt győződve arról, hogy sort kaptam a turnnél, így ha olvassa, ez a cikk most talán egy kicsit rosszul esik neki.

Ha a kölyök helyében lettem volna, tartottam volna. A pot tisztességes árat kínált egy sor ellen. Természetesen, ha drillre tett engem, akkor kezdettől fogva halott volt. Azért gondolom, hogy tartania kellett volna, mert csendesen játszott flopnál, azt a benyomást keltve, hogy nem erős. Őszintén szólva, a potban már bennlévő pénz mennyiségét tekintve, már a flopnál játszania kellett volna a lapjával. A tartásával 8175$ volt már a potban. Nem "helytelen" csendesen játszani drillel a flopnál, de ez nem volt a megfelelő pillanat erre.

Gyakran nagyon veszélyes olyan nagyon elrejteni a lap értékét, hogy ennek eredményeképp az ellenfeled nehéz döntés elé állíthasson a játékával. Ebben az esetben a berkeley-i kölyök bonyolultan játszott, miközben a helyzet szinte kiáltott az egyenes játék után. Ezt tetézte azzal a hibával, hogy bedobta turnnél, miután túlzásba vitte az agyalást.

Ami az én játékomat illeti, bizonyosan lazább voltam egy rongybabánál, de a helyzetről alkotott értékelésem alapján abban a pillanatban volt értelme.


Daniel Negreanu ©
Fordította: brian

Az oldalunkon most már magyarul is elérhető Daniel Negreanu blogja.

Pontok: 4.7 (pontozók száma: 57)
    A berkeley-i kölyök
    15
    2008-02-02 22:31
    azt hiszem nem. ilyesmi volt, de úgy emlékszem, az inkább magára a limitre volt kihegyezve. és mintha lett volna benne utalás, hogy miután az első szintlépést nagyon lassan "befejezte", nagyon hamar jött a többi és azokkal már nem voltak olyan gondok mint először és pillanatok alatt ment minden.
    de tényleg régen olvastam és lehet, hogy tulajdonképpen mégis csak ez volt az én pedig beleképzelem csak a többit...:D

    köszönöm!
    14
    2008-02-02 22:05
    Erre gondoltál?
    13
    2008-02-02 21:08
    off

    nem emlékszik valaki véletlenül, melyik az a negreanu cikk, amelyikben arról - vagy arról is - ír, hogy milyen sokáig csak egy limiten játszott és milyen nehéz volt feljebb lépni, de csak a következő szintre, aztán amikor nagynehezen ezt megszokta, onnan már sima volt az út az extrém magas limitekre is. jó régi cikk, biztosan itt olvastam és az elmúlt három órám azzal telt, hogy ezt kerestem, de egyszerűen nincs meg...

    on
    12
    2008-01-31 23:20
    Miert volt makja?Szerencsetlen "gyerek" barmit ir,itt mindig megkapja a magaet :)
    ......Mi lenne ha Phil Hellmuth cikkeit olvasnank :P

    11
    2008-01-31 19:09
    A nagy vak játéka kritikán aluli, akármi is volt nála, Negreanu no comment, megint mákja volt lol....
    10
    2008-01-31 18:48

    Gyönyörűen levezette,aki ilyen szinten gondolkodik,az megérdemli a potot!
    A hibája abból fakadt,hogy kevés infót adott a kölyök a handjéről ebben a partiban.
    Szerintem a kölyök sem bobott volna ilyet,hiába a Negreanu-név rémisztő lehet.

    Nem vagyok rajongója,de jól gondolkozik,így 5-ös!
    9
    2008-01-31 15:05
    szvsz a köjök füllentett, vagy simán hje.
    egy erős emelésnek meg mindíg van értelme, ha az asztal beszari, vagy semmi lapjuk.
    8
    2008-01-31 15:03
    Mindhárom hibázott,de persze Negreanu vitte a potot:)
    7
    2008-01-31 14:01
    5 pont szerintem is,miért?A pókeristenek is tévednek.Melyik játékos játszotta meg legjobban a szitut?mind a három hibázott,nem is kicsit.Végre ilyenről is hallunk!
    ----------

    punk is dead 

    6
    2008-01-31 13:48
    5 pont :)
    5
    2008-01-31 13:11
    "a berkeley-i kölyökről alkotott értékelésem teljesen félrement"

    Önkritika?? Hihetetlen...:D
    4
    2008-01-31 13:08
    hijába... Negreanu rulez
    3
    2008-01-31 10:35
    Na végre egy jó kis cikk! Minnyá el is olvasom!! :DDDD
    2
    2008-01-31 10:33
    Nálam az az utolsó szófordulat indukálta az ötöst :) Minden további mérleglés nélkül :D
    ----------

     "50%-om van ellened" - jah, igen. Vagy lemákolsz, vagy nem...

    1
    2008-01-31 10:11
    Nem tudom miért, de nagyon bejön a stílusa....:-)
    "lazább voltam egy rongybabánál"... na ez mindent visz...:-)

    És még a pókerhez is konyít valamicskét...:-)