OPHU - a legrégebbi magyar online póker közösség.

Hadd kezdjem azzal ezt a cikket, hogy rendes körülmények között nem közlök túl sok stratégiára vonatkozó információt az írásaimban, de ez most kikívánkozik belőlem. Úgy értem, nagyszerűen tudok kezelni egymás után 900 olyan helyzetet, amikor csak egy lap hiányzik, de elvesztem a fejem, amikor egy száraz mellékpottal blöffölnek ki. (Ha nem tudod, mi az a száraz mellékpot: ez egy olyan mellékpot, amelyben nincs pénz. Olyankor keletkezik, amikor egy játékos all-in megy, társai megtartják, de nem emelnek.)

Amikor ezt írom, már három nappal lekéstem a szerkesztőm lapzártáját (sajnálom, Steve), így megosztom veletek annak az estének a történetét, valamint némi értékes versenyinformációt, hogyan bánjunk egy all-in játékossal. No gyerünk!

Eljutottam az utolsó három asztalig egy 500$ nevezési díjú Omaha high-low versenyen a Los Angeles Poker Classic-on, miután túléltem számos all-in csatát. Csupán egyetlen lépés hiányzott a fizetős helyig. 25 játékos maradt. Én majdnem teljesen talpra álltam, és közepes mennyiségű, 9000 dollárnak megfelelő zsetonom volt (a vak licitek 500$ és 1000$ voltak). Mivel az első hely 47000 dollárt ér, igazán feldobódtam az esélyeim miatt.(hiszen az Omaha high-low a kedvenc versenyjátékom).

Aztán ez történik: egy játékos beszáll 1000 dollárért, egy másik betolja az összes zsetonját, vagyis 1500 dollárt, amit az osztó balján ülő játékos tart. Én tettem be a kis vak licitet, ♦A ♦K ♥K ♠8 lapokkal. Nem egy óriási lap, de bizonyosan nem dobhatom el 1000 dollár miatt. Tartom. A nagy vak licitet berakó játékos is mindent betol, így csupán három élő játékos maradt, és kettő, aki minden zsetonját kockáztatja. Flopra ♥Q ♥J ♥8 jön. Nyilvánvalóan ezen a ponton nincs túl sok a kezemben. A flöss, sor vagy két pár legyőzne. Passzolok, ahogy a másik két játékos is.

Most arra gondolok, enyém lehet a legjobb lap a három élő játékos közül, de még mindig jó esély van arra, hogy az egyik all-in játékos megveri a király páromat. A negyedik lap Qu, ami jó számomra, feltéve, hogy senkinek nem lett három dámája. Mégis passzolok, ugyanúgy, mint a korai pozícióban lévő játékos.

Most az osztó baloldalán ülő játékoson, egy udvarias, szívélyes úriemberen a sor, akivel abban az évben már találkoztam Costa Ricában. Mindenesetre éppen most tanulja a high-low pókert, ahogy azt a Sklansky/Malmuth/Zee high-low pókerkönyv bizonyítja, amit az ölében tart, nyitva. Szó szerint az egész versenyt azzal töltötte, hogy kifejezéseket húzott át sárga jelölő filccel, más szavakat pedig vörös körökkel, négyzetekkel és mindenféle más jelekkel látott el. Ritkán nézett fel, hogy lássa, mi folyik az asztalon, kivéve természetesen, ha éppen játékban volt.

2000 dollárral emel, ami ezen a ponton egyértelmű jelzés, miszerint: "Megverlek benneteket fiúk, zsebre vágom az all-in fickókat is" Így aztán könnyen eldobom a király páromat. Szép lett volna elkapni egy szabad királyt a rivernél, de jól van így, az én jó haveromnak legalább három dámája van, és mindenkit elintéz. A másik élő játékos szintén eldobja a lapját, így itt az ideje, hogy lássuk a cuccot.

Az első, aki betolta minden zsetonját ♠A ♦J ♠3 ♣4 lapokat fordított fel. Rendben, ezzel akkor se nyert volna, ha bejön neki, már benn vagyunk a 24-ben. A következő játékos ♥A ♣3 ♦5 ♠9 lapokat mutat meg. Minden rendben! Benne vagyunk az első 23-ban - vagy mégsem, Az én "barátocskám". ♣A ♣2 ♠2 ♠4 lapokat fordít fel! Mivel a river ♦9 lett, ez a kegyetlen, szívtelen és középszerű ember egy nagy semmit nyert a mellékpottal, és sikerült neki játékban tartani mindkét all-in játékost - arról nem is beszélve, hogy kihúzta a zsebemből az 5500 dolláros potot, ami majdnem megduplázta volna a zsetonjaimat.

Ekkor teljesen elvesztettem a fejem. Esküszöm, "Phil Hellmuth" voltam abban a pillanatban. Phil egy lobbanékony srác, és amikor elveszít egy potot, amiről úgy gondolja, ő "érdemelte" meg, rendszerint van egy-két keresetlen szava a nézőkhöz. "Folyton ezt csinálják velem!", mondja, miután a dámáit megveri egy kétszínű A 9. "Négy az egyhez az esélyem, hogy elvigyem a pénzt, és ők meg is próbálják nekem adni a zsetonjaikat. Ez rendben is van, ezért van hét - számold csak meg, hét - karkötőm!" (A karkötő egy WSOP verseny megnyeréséért jár. A cikk megírása óta Phil Hellmith szerzett még kettőt. A fordító megjegyzése)

Nos, mintha csak az ikertestvére lennék: - Ó, nem! Mit csináltál velem? Tönkretetted az esélyeimet a verseny megnyerésére!". - Mi történt, Daniel? - kérdezi az egyik kibic. - Nem fogod elhinni! Az a kegyetlen ember ott, az, aki épp a házi feladatát csinálja az asztalnál, nyilvánvalóan kihagyta a versenystratégiáról szóló részt!

Na már most, tudom, hogy nem kellene panaszkodnom, ilyesmi időről időre előfordul. Az emberek leblokkolnak mentálisan, mások talán csak nem értik a helyzet mozgatórugóját. Remélhetőleg, miután elolvastad ezt a cikket, meg fogod érteni hogyan és mikor kell száraz mellékpotba emelni. De erre majd később térek ki.

Hamarosan tönkrementem, és az úriembernek (valóban úriember, nem pedig egy kegyetlen, szívtelen és középszerű férfi, bár abban a pillanatban a kegyetlen és szívtelen pontosabb jelzőnek tűnt), aki a negyedik lap után tett, több mint 40000$-nyi zsetonja volt. Nem tehettem mást, csak mereven bámultam azokat a zsetonokat, és azt gondoltam: "Ó, mi lehetett volna."

Nos hát, felhívom pár barátomat, hogy őrjöngve elmeséljem a balszerencsémet. (Biztos vagyok benne, hogy minden barátom odavan az ötletért, hogy megosszam vele szörnyű pechemet, mivel ez annyira feldobja a beszélgetést, nem gondoljátok?) Odamegyek az emelvényhez, hogy begyűjtsem a nyereményemet, ami 46 230 dollárral kevesebb a kelleténél, aztán elhúzom a csíkot a Wyndham Hotelbe.

Kifelé menet megpróbálom a felső részen játszó 300 vagy még több emberrel megosztani a történetemet, amíg végül senki sem marad, akinek elmeséljem. (Miért érezzük szükségesnek megosztani az információt teljesen idegenekkel, akiket egyáltalán nem érdekel, mi történt velünk? Ó, tegyük el ezt az égető kérdést egy másik napra!)

Beugrom az autómba, keresztülhajtok néhány járdaszegélyen 112 mérföldes sebességgel, és 3,47 másodperc alatt megérkezem a Wyndhamhez. Irány a szobám, és azonnal bekapcsolom a számítógépemet (elvégre alighanem számos ember játszik a PokerStarson, akik feltétlenül meg akarják hallgatni a sztorimat, nem gondolod?)

Aztán valami feltűnik: nem találom a mobiltelefonomat. Arrrgh! Átkutatom az egész szobát és az autót is. Sehol semmi nyoma az én vadonatúj, príma, ezüstszínű telefonomnak! "Annak a fickónak a lelkiismeretét nem csak a verseny terheli, hanem ő az oka annak is, hogy elveszítettem a fejem és a telefonom!"

Hétszer jártam végig az utat Wyndhamtől a Commerce Casinóig és vissza - és még mindig nem volt nyoma a telefonomnak. Mindenkire gyanakodtam. Bárki, akinek a telefonja akár csak távolról is hasonlított az enyémhez, gyanúsított lett. Hmm.
- Milyen régen van meg a telefonja, asszonyom?
- Ó, az én drága unokám tavaly vásárolta a 76. születésnapomra. Milyen jó fiú!
- Hmm, igazán? Persze nem tudja megmutatni a számláját, ugye?
- Természetesen nem, ajándék volt.
- Hadd nézzem, azt a telefont, nagyi!

Ezen a ponton vált világossá, hogy teljesen elment az eszem. Legalább nem őrjöngtem már a fickó miatt, aki kiblöffölt, mivel túl ideges voltam a telefonom miatt. Sosem vesztettem még el telefont.

Egyórai keresés után feladtam, és le akartam feküdni. Pár perccel később hívást kaptam a szobámba: "Megtaláltuk a telefonját. Ott volt, ahol elmondása szerint hagyta. Valaki megtalálta, és átadta a biztonságiaknak."

Ó, micsoda megkönnyebbülés! Most, hogy mégis megvan a drága telefonom, hirtelen a verseny miatti őrületem ostobaságnak látszott. Sokkal jobb hangulatban lévén elhatároztam, hogy pozitívan állok hozzá az este eseményeihez az eddigi negatív helyett. "Legalább megvan az anyagom egy cikkhez.", gondoltam, és íme. Várjunk csak, nem volt valami értékes információ, amit meg akartam osztani az olvasókkal? Ó, emlékszem már, a versenystratégia az all-in játékosok kezelésére. Azt hiszem, túl sokat fecsegtem már ebben a cikkben, így ezt tegyük félre a folytatásra.
Daniel Negreanu ©
A cikk eredetileg a CardPlayer magazinban jelent meg.

Fordította: Makó Katalin