A póker lényege

A leggyakrabban elhangzó mondat pókeres beszélgetések közepette az, hogy mindent összevetve nullán vagyok, azaz ebben az országban (és természetesen, az egész világon) senki sem veszít, mindenki pénzénél van, illetve szolid nyereséggel evickél a szerencsejáték nyugodt óceánján, tulajdonképpen egészen jól megvan, nem panaszkodik, nagyszerűen mennek a dolgok, bár mehetnének jobban is.

Valószínűleg én vagyok az egyetlen ember ezen a tájon, aki bukóban van, ha összeszámolja minden eddigi eredményét.

Arra kell gondoljak, hogy mindenki, aki tényleg nyer, tőlem nyeri el a pénzt, és azok, akik komolyabb összegekkel gazdagodnak, nos, ők is az én pénzemből érik el sikereiket, pedig annyit azért nem vesztettem, hogy fedezni tudjam a teljes magyar pókerközösség bevételeit.

A veszteségek letagadásához elég simán hazudni, azonban az önbecsapás ennél sokkal bonyolultabb és cizelláltabb módozatokat kíván, mivel általában nem elég, ha azt mondjuk, hogy nullán vagyunk, jobb, ha tényleg elhitetjük magunkkal a nullszaldót.

Első lépésben le kell választanunk a járulékos költségeket a konkrét eredményekről és kiadásokról, amivel - minimális veszteségek esetén - máris kihozhatjuk a nullát. Nem számoljuk például a taxiköltséget, a fogyasztást, a kiesett munkaidőt, a belefektetett munkát, az összegeket lefelé kerekítjük, ha bukunk, és felfelé, ha nyerünk, esetleg elfelejtkezünk a beülőről, amikor elkönyveljük a nyereményt.

Ez néha segít, azonban masszívabb szériáknál nem elég, ilyenkor bűvészkedni kell.

Én például úgy tudnám kihozni nullára, sőt nyereségesre eddigi pókerkarrierem összességét, ha bevételnek számolnék minden pókerhez kapcsolód összeget, például a Sport TV-s közvetítésekkel kaszált lét, a vállalati bulik haknijait, ahol Korda Györggyel és/vagy Harsányi Leventével bohóckodtam, a pókercikkek honoráriumát, a blogomon megjelenő hirdetések kompenzációját, esetleg a pókerhez közvetlenül nem kapcsolódó, de pókerezés közben köttetett üzleteket, amikor például megismerkedtem valakivel az asztalnál, akivel később részt vettem valamilyen buliban, amiből pénzem származott.

Ha mindezeket összeadom, és kivonom belőle a veszteséget, magam is elmondhatom, hogy minimális nyerőben vagyok, az élet szép.

Baj csak akkor van, ha ebből a halandzsából és önfényezésből (szelfszidol) valaki azt a következtetést vonja le, hogy jó játékos, keresnivalója van a nagy összegű készpénzes játékok környékén, és jövőjét alapozhatja a pókerre.

A hazudozás elsődleges oka az önbecsülés megtartása: az ember mégsem akar vesztesnek látszani, nem akarja, hogy sajnálják, hogy röhögjenek rajta, hogy sajnálja saját magát, szorongjon, és be kelljen vallania: nem fogok a pókerből milliomos lenni, de még csak tisztességes fizetésem sem lesz.

Ez már csak azért is életveszélyes, mert a külvilág sokkal pontosabban érzékeli, hogy mennyire vagyunk nullán, és mennyire vagyunk nyereségesek/veszteségesek, hiszen elég ritkán fordul elő, hogy teljesen idegen közegben játszunk, azért aztán partnereink önbecsapás esetén esetleg többet tudnak rólunk, mint mi saját magunkról, aminek egyenes következménye, hogy még többet vesztünk, kudarc-spirálba kerülünk, aminek vége - szerencsés esetben - egy hosszabb szünet, erőteljes önvizsgálattal és önostorozással.

Nem beszélve ezen állapot összegszerűségéről.

Jobb tehát folyamatosan őszintének lenni magunkhoz, és esetleg felvállalni, hogy szórakozásból, szenvedélyből játszunk, legfőbb célunk pedig az, hogy elfogadható szinten tartsuk veszteségünket, mintegy kifizetve a szórakozás árát, de nem veszélyeztetve életszínvonalunkat.

Ez persze nehéz.

Mindenki mindenben hazudik magának, miért pont a pókerben lenne őszinte?!

Ilyeténképpen aztán a nyerők még többet nyernek a vesztesek még többet vesztenek, és ez nem más, mint a póker lényege.

Para-Kovács Imre