OPHU - a legrégebbi magyar online póker közösség.

Az előző írásomban, ennek első részében elmeséltem egy rövid történetet tizenéves koromból, és hogy úgy tűnt, a póker és az alkohol kéz a kézben járnak. Ahogy idősebb lettem, felismertem, milyen naiv voltam, és elhatároztam, komolyabban veszem a pókert, és mindig csak józanul játszom.

Bár ez nagyszerű terv volt, nem tartott örökké. Ahogy idősebb lettem, Las Vegasba költöztem, és hanyag lettem. A játéknaplómat nem vezettem már olyan gondosan, mint tizenéves koromban Torontóban, és többé nem meghatározott számú órát játszottam. Ez az a két dolog, amit mindig tanácsolok azoknak, akik e-mailben kérdéssel fordulnak hozzám: tartsd nyilván a játszmáidat, és ne játssz túl sokáig. Jól van, képmutató vagyok!

Nem tudom, mi vezetett ahhoz, hogy ilyen gondatlan lett a játékfelfogásom, de feltételezem, köze van ahhoz, hogy versenykörúton játszottam, és minden hónapban másik városban voltam: a connecticuti Foxwoodstól az Atlantic Cityben lévő Taj Mahalig, és vissza Las Vegasba a Carnivale of Pokerre, amit januárban szoktak tartani, aztán Los Angelesbe mentem, hogy játsszak az L. A. Poker Classic-on a Commerce Casinóban.

Igazán mozgalmas program volt, de szereztem néhány barátot a versenykörúton, ami könnyebbé tette a dolgokat. Mindazonáltal pókerezni, és nemigen csinálni mást, egészen könnyen unalmassá válhat, különösen, ha valaki négy egymást követő hónapon keresztül minden nap játszik. Szünetre volt szükségem, és időnként szórakozni is akartam. De mi mást lehet tenni egy kaszinóban, mint szerencsejátékot játszani, vagy meginni néhány sört, és kicsit készpénzes pot limites hold'emet játszani?

A pot limites hold'em volt az a játék, amit élvezettel játszottam attól függetlenül, mennyire untatott egyébként a póker. Sörökkel való keverése csak még szórakoztatóbbá tette számomra. Mindig jól játszottam ezt a játékot, de észrevettem egy különös jelenséget: amikor ittam, még jobban ment!

Azt hiszem, ezt néhány dolog kombinációja okozta:

1. Az ellenfeleim másképp játszottak ellenem. Gyakrabban tartották a tétjeimet, és kevésbé próbáltak blöffölni ellenem. Ily módon könnyebbé vált a játék számomra - természetesen csak akkor, ha nem léptem át a határt, és nem ittam túl sokat.

2. Nem volt bennem félelem, az ösztöneim vezettek. Hányszor voltál benne egy pókerjátszmában, és tudtad, hogy legyőzhetted volna az ellenfeled, de nem volt hozzá elég merszed, hogy megtedd. Az alkohol segít feloldani a gátlásaidat és eloszlatni a félelmedet. A félelem hiánya értékes előny, amikor nagy téten pókerezel. T. J. Cloutier egyszer mesélt egy történetet Bill Smith- ről. Ezt mondta: "Bill volt a legjobb játékos a világon, amikor egy kicsit spicces volt, de ő volt a világon a legrosszabb, amikor teljesen berúgott. Amikor józan volt? Ő volt a legfeszesebb játékos, akit valaha is láttál!"

Mindenesetre, bár szigorú szabályokat állítottam fel magamnak, mint tinédzser: nincs ital játék közben, találtam egy új okot is, hogy felrúgjam azokat. Ez igazán több volt egyszerű kifogásnál, hiszen nem volt szükségem az italra, hogy nyerjek a pot limites játékokban, és nem volt okom azt hinni, nem csinálnám még jobban, ha józan maradnék. Azt hiszem, csak némi szórakozásra volt szükségem, mivel a teljes versenynaptár könyörtelen végigjátszása megviselt. Azonban annak ellenére, hogy tudtam, milyen hosszú időt fogok tölteni egy versennyel, ha jól csinálom, sosem ittam közben.

Nos, miután végigjátszottam a teljes versenynaptárat 1997 végétől 1999 végéig, úgy döntöttem, hogy 2000-ben szükségem van egy kis pihenőre. Golfozni kezdtem, többé nem utaztam versenyre, és csak készpénzes játékokon vettem részt időnként a Bellagióban.

Gyűlölném, ha ez az írás a póker közbeni ivászat jóváhagyásának tűnne - mert nem az. Amit megosztok veletek, az egy személyes gyengeség, nem pedig erősség. A következő írásban, a harmadik részben meg fogjátok látni, hogyan tett tönkre az alkohol mindent, amiért olyan keményen dolgoztam. Olvashatsz róla, mi történt pontosan a versenypóker szüneteltetése idején, és milyen felfedezést tettem ennek során.

Daniel Negreanu ©
A cikk eredetileg a CardPlayer magazinban jelent meg.

Fordította: Makó Katalin