OPHU - a legrégebbi magyar online póker közösség.

Miután 1998-ban megnyertem az első karkötőmet, olyan szabadnak éreztem magam, mint előtte még sosem. Egészen addig 10 000 dollár hatalmas kártyatőkének számított nekem. Sosem láttam még korábban 100 000 dollárt, és most birtokoltam is.

Hallottam történeteket arról, hogy emberek tönkrementek, miután megnyertek egy nagy versenyt, de én túl "eszes" voltam ahhoz, hogy hagyjam megtörténni ezt. Hogyan tudnék leégni ekkora kártyatőkével? No várj csak, azon vagyok, hogy elmeséljem.

Korábban el szoktam menni egy versenyre, és addig robotoltam, amíg össze nem kapartam a nevezési díjakat. Nos, az újonnan kapott kártyatőkémmel ez többé nem volt szükséges. Elmehettem Los Angelesbe, és kényelmesen játszottam azt, amit csak akartam, amikor csak akartam. Ő, szabadság! Aztán.

A potyázó kibicek támadása

Ember, hogy én milyen zöldfülű voltam! A verseny megnyerésének másnapján lehetetlen volt A ponttól eljutni B-ig anélkül, hogy ne találkozzak valakivel, aki pénzt kért kölcsön vagy azt, hogy fizessem be egy versenyre. Elhiheted, megpróbáltam! Amikor megláttam egy kibicet közeledni felém, akkor gyorsan jobbra fordultam a pénznyerő automaták mellett, csak hogy belefussak egy másikba, aki a prédáját cserkészte be éppen az előverseny területén.

Halott voltam. Nem voltam felkészülve a kibicek kezelésére. Könnyű prédának bizonyultam. Eljutottam arra a pontra, hogy már azért pénzt adtam volna embereknek, hogy megszabaduljak tőlük. Úgy éreztem magam, mintha a húsomat keselyűk csipdesnék, amiket 100 dolláros bankjegyekkel próbálok elhessegetni. A probléma az volt, amint elküldtem az első keselyűcsapatot, máris egy másik várt rám a sarok mögött.

Talán egy kicsit érthetőbb lennék, ha elmondanám, mi is az a potyázó kibic. Ők nem feltétlenül rossz emberek, rendszerint csak nincs szerencséjük, és segítő kezet várnak. Legtöbbjükben megvan a szándék, hogy visszafizeti a pénzt, de sajnos vagy a pókertudásuk vagy a fegyelmük hiányzik hozzá, hogy ez valóban megtörténjen.

Néhányuk persze rossz ember. Beugratnak, hogy azt hidd, megérdemlik a pénzt, de nincs szándékuk visszafizetni - sohasem. Én mindkét típusba belefutottam, és mindkettő rá is szedett. Még mindig emlékszem az első los angelesi utazásomra a World Series of Poker után. Két hétig játszottam a Commerce Casinóban. Ezen rövid idő alatt megnyertem egy versenyt, és egészen jól ment a többi játék is. 60 000 dollárral mentem Los Angelesbe, és két hét múlva 35 000-re fogytam le. Hogy a pokolba történhetett ez? Tudom, hogy nem költhettem ilyen sokat filmekre és szobaszervizre a hotelben.

Abban az időben támogattam néhány embert, akinek a világ legbalszerencsésebb játékosának kellett lennie vagy mégsem játszottak olyan jól, ahogy én gondoltam. 100$/200$-os alapon játszottam, csak hogy megpróbáljam fedezni a "lovaim" 15$/30$-os alapon elkövetett veszteségeit. Napi 1000 dollárt nyerni még éppen nem volt elég.

Nos, ide ment a 100 000 dolláros kártyatőkém. A keselyűk néhány hónapi csipegetése után ismét visszatértem az élô játék mókuskerekébe. Még mindig jobb körülmények között voltam, mint mielőtt megnyertem volna a karkötőt, de nem olyanban, amit felidéztem magamban annak idején.

Aztán megtanították nekem a legértékesebb dolgot, amit valaha is tanultam. Greg Pappas segített nekem dolgozni ezen az érdekes fogalmon: "Nem!" Ó, olyan jó érzés. "Nem! Nem! Nem!" Greg segített nekem kimondani ezt a szót először, s amíg rá nem jöttem a dolog csínjára-bínjára, időről-időre edzett velem:
- Hé, Danny, kölcsönkérhetnék 1000 dollárt?
- Persze, Greg, semmi probléma. Ajaj! Akarom mondani, nem!
- Igen, sokkal jobb, Daniel.
Nem kerekítettem ki ezt a történetet a poén kedvéért - valóban megtörtént a gyakorlás alatt.

A gyakorlás kemény volt, mivel szükségem volt némi finomításra. Olyan jó volt nemet mondani, hogy nem bírtam kivárni a következő áldozatot. Valójában egy eset miatt nagyon rosszul éreztem magam: Kevéssel a leckék után egy kibic közeledett felém. Mielőtt a kibic akár csak egy szót is kiejthetett volna, felordítottam:
- Nem, nincs felesleges pénzem a számodra!
- Nyugi - mondta a férfi. - csak tüzet szeretnék, semmi mást.
Hoppá, ez talán egy kicsit erős volt, gondoltam.

Bár, talán nem. Miután őrültként viselkedtem azokkal, akik azt kérték, fizessem be őket egy versenyre, az emberek abbahagyták a kéregetést. Nem vagyok annyira bolond többé (terápiára jártam, miután túléltem Greg Pappas újonckiképző táborát), de többé nem etetem a kibiceket. Megbotlottam néhányszor, de aztán hallom Greg Pappas hangját, amint beleüvölt egy szócsőbe a fejem mögött: "Nem, katona! Tedd azt a pénzt vissza a zsebedbe!"

Vannak olyan barátaim is mostanában, akikben megbízom a pénzt illetően, de a lista sokkal rövidebb, mint korábban, 1998-ban volt. Semmi rossz nincs abban, ha időnként pénzt adsz kölcsön a haverjaidnak, de ne kölcsönözz, ha nem engedheted meg magadnak. A barátod jó lehet egy 300 dolláros kölcsönre két hétre, de ha csak 800 dollárod van, gondold meg kétszer is.

Amennyiben kibicek szállnak rád, csináld azt, ami kényelmesebb számodra. Ha feltétlenül meg akarod adni az esélyt valakinek, tedd azt! Csak ne kockáztass olyan sokat, hogy az ő eredményeiken múljon, tönkremész-e vagy sem.

Daniel Negreanu ©
A cikk eredetileg a CardPlayer magazinban jelent meg.

Fordította: Makó Katalin