Brunson ismét a Full Tiltről

Doyle Brunson kavart egy kis vihart, amikor blogjában Lederer és Ferguson ártatlansága mellett érvelt, az újabb írásában Phil Ivey-t hibáztatja és kevés esélyt lát a Full Tilt eladására.


Brunsont sokan vádolták azzal, hogy Howard Ledererrel való barátsága elhomályosítja ítélőképességét, de ő kitart Lederer mellett. Viszont hibásnak tartja Phil Ivey-t, amiért keresetet nyújtott be a terem ellen, szerinte ezzel elriasztotta a vevőket, a Full Tilt vezetői pedig rosszul mérték fel a helyzetet, és sokkal hamarabb át kellett volna adniuk a céget, még ha az a korábbi hatalmas osztalékok megszűnésével járt is volna.



Doyle Brunson blogbejegyzése:

" Minél mélyebbre ásunk a Full Tilt mocskába, annál bonyolultabb lesz. Sok helyen azzal vádolnak, hogy védem Howard Lederert a személyes barátságunk miatt. Semmit sem szívok vissza abból, amit mondtam vagy hiszek. Jogom van a saját véleményemhez. Nem állítom, hogy Howard (és Chris Ferguson) ártatlan, de bűnük nagyságát félreértik és ők nem törekedtek arra, hogy bárkit is becsapjanak. Négy különböző blog olvasható a www.doylebrunson.com/news oldalon, ami más-más nézőpontból tekint az ügyre, így mindenki maga dönthet. Rátenném-e az életemet, hogy minden igaz, amit mondok és amiben hiszek? Nem, de a nagy részére fogadnék pénzben.

Úgy néz ki, mintha az emberek azt próbálnák bizonygatni, hogy ellenségeskedés van köztem és Daniel Negreanu között. Ez nem igaz, Daniel és én barátok vagyunk, de sokszor, sok dologban eltér a véleményünk. Mindig csodáltam Danielt azért, hogy kimondja, amit gondol, nem számít, kit sért. De úgy tűnik (legalábbis számomra), hogy néha átlépi a határt és helytelen dolgokat mond. Az írott blogja mellett van egy videóblogja a YouTube-on, ami nagyon szórakoztató. "Daniels Weekly Rant" a címe, és pontosan az is, egy dagályos kirohanás. Minden héten meg fogom nézni, hogy megértsem robbanékony véleményét. Ha láttad ezen a héten, igazán klassz volt a kutyás videó, ami illusztrálta az álláspontját.

A video indításához kattints a képre.


Az FT-re visszatérve: minden értelmes ember egyetért abban, hogy legalább egy kis esély van rá, hogy Howard és Chris semmit se tudtak a pénzügyi problémákról a Fekete Péntek előtt. Na most az a nagy kérdés, miért nem tudott róla az igazgatótanács? Nekem azt mondták, hogy az FT egy kaliforniai korlátolt felelősségű társaság volt, és az igazgatótanácsnak el kellett fogadnia a vezetés által benyújtott pénzügyi jelentéseket. Az igazgatótanács olyan volt, mint egy tanácsadó testület, és semmi köze nem volt a pénzügyekhez azon kívül, hogy átnézték a jelentéseket. Ez az én értelmezésem, és ha nem helyes, ne kövezzenek meg a blogot olvasó ügyvédek. Volt egy üres hely az igazgatótanácsban, és egyetlen részvényes sem akarta. Az igazgatótanács összetételét meg lehet változtatni a részvényesek többségi szavazatával, de senki sem akarta vállalnia a felelősséget, ami az igazgatótanácsi tagsággal jár. Így talán ez is a kirakó újabb darabja.

Ha igaz, hogy Ray Bitar a bűnös ebben a disznóságban, miért ő vezeti még mindig a vállalat maradványát? Miért nem rúgták ki azonnal? Egyszerű a válasz - Bitar az egyetlen, aki mindent tud a cég ügyeiről, és a vállalat szerencsejáték-licence az ő nevén volt. Ki más tudná ellátni a feladatát? Bitar neve szerepel az összes cégnél, az iratokon, a bankszámlákon, stb. Valószínűleg mindent megtesz, ami tőle telik, hogy a legjobbat hozza ki ebből a rossz helyzetből. Bitar kétségtelenül az ügyvédek és az FT képviselőinek felügyelete alatt dolgozik. A Fekete Péntek előtt pár héttel együtt kínai pókereztem Bitarral, Ledererrel és Eli Elezrával, közben amerikai futball meccset néztünk. A Bitar és Lederer közti beszélgetés alapján nyilvánvaló volt, hogy Bitar sokkal többet tudott az FT ügyeiről, mint Lederer. Egy másik megválaszolatlan kérdés, hogy miért hagyott Chris Ferguson 40 millió dollárt az FT vezetésének kezében? Azért, mert azt gondolta, hogy a vállalat rendben van és biztonságos hely az osztaléka számára? Vagy azért, mert "jó fickó" volt, és azt gondolta, hogy vészhelyzet esetén szükség lehet rá.

Ha bűnt keresünk, az biztosan a Fekete Péntek után történt. Nevetséges azt állítani, hogy az FT addig tiszta volt, aztán elfogadta az Egyesült Államokon kívüli játékosok pénzét, miközben tudta, hogy az nincs biztonságban. Biztosan tudom, hogy voltak megállapodás-tervezetek az asztalon, amelyek lehetővé tették volna, hogy az Egyesült Államok összes játékosa kiutalhassa a pénzét és az FT részvényesei megtarthassák a vállalat egy kis részét. Ha a Jack Binion's Full Tilt Poker nevet viseli a terem és az Egyesült Államok játékosai visszakapják a pénzüket és az FT tovább működik az Egyesült Államokon kívül, kételkedett volna bárki is abban, hogy a terem nyereségesen működik? Más gazdag emberek is fontolgatták az FT megvételét, de amikor egy nagy FT-részvényes keresetet nyújtott be a vállalat ellen, a potenciális vásárlók érdeklődése elapadt. Itt az igazi bűn. Hol és mikor jött el az ideje annak, hogy az FT felemelje a kezét és a céget kényszerből adja el? Hogyan sétálsz el egy cégtől, ami dollármilliókat hoz minden hónapban? Visszatekintve itt történt a nagy hiba. Rossz ítélőképesség, mohóság, vonakodás a feladástól, stb. Ez a bűn, és nem logikus másképp tekinteni erre. Mindenki vonja le maga következtetést.

Az FT kiadhatott volna egy ilyen közleményt: "Sajnáljuk a kialakult helyzetet és a lehető legjobb megállapodáson dolgozunk." Mi jó származott volna ebből? Nekem tetszik, amit Bill Rini ír a blogjában, keress rá a YouTube-on a "ne beszélj a zsarukkal" kifejezésre. Kérdezd meg bármelyik szövetségi ügynököt és meglátod, mit mond. Imádják, ha minden gyanúsított előadja a saját verzióját a feltételezett bűnügyről. Azért sem volt sok nyilatkozat, mert minden lehetséges vevő ragaszkodott a titoktartási megállapodáshoz, hogy megelőzze a részletek kiszivárgását.

Ennek a szánalmas helyzetnek az igazi nyertesei az ügyvédek lesznek. Az ügy évekig elhúzódhat, és a jogi számlák hatalmasak lesznek. Ki is fogja kifizetni ezeket a számlákat? Ha Lederernek, Fergusonnak és Bitarnak bíróság elé kell állnia, aztán másodfokra kerül az ügy, stb, ki állja a költségeket? Segíteni fognak a részvényesek, akiknek dollármilliókat fizettek? A legtöbbjük elvesztette már azt a pénzt szerencsejátékon vagy miközben jó életet alakítottak ki maguknak, stb. Szerintem a válaszuk az lesz, hogy ez nem az ő problémájuk, és tulajdonképpen ez egy nagyon jó válasz.

Ugyanabban a csónakban evezek, mint az FT legtöbb ügyfele. Nekem 28k-m volt az FT-m, a fiamnak, Toddnak 30k-ja, a lányomnak, Pamnek 5k. Tehát 63 ezer dollárnyi Brunson pénz van veszélyben. Ha valaki azt mondaná, hogy ez csak csepp a tengerben, annak meg kellene néznie a bankszámlámat és bele kelleme pillantania a széfembe - csak üres gumiszalagokat látna. Bár nem fogok éhezni, a gazdaság tönkretette a pénzügyeimet. Azt gondolom-e, hogy létrejön a Tapie megállapodás az FT megvásárlásáról és visszakapjuk ezt a pénzt? Nem, nem hiszem, de amíg élek, remélek, és a megállapodás még nem teljesen halott.

Nem, szándékozom többet beszélni az FT problémáiról. Valószínűleg túl sokat mondtam eddig is, de akkor is úgy érzem, hogy jogom van kifejezni a véleményemet. Ha valakinek más a véleménye, jó, írjon róla saját blogot. A vádolt felek beismerésén kívül semmi sem változtatná meg a véleményemet. De megpróbálom nyitottan fogadni az érveket.

Köszönet a twitteres követőimnek, akik többségükben támogatták, hogy jogom van kinyilvánítani a véleményemet. A fórumos hozzászólóknak, akik láthatóan leginkább gyogyósok, akik csak arra várnak, hogy bármire vagy bárkire rávethessék magukat: menjetek és kössétek fel magatokat!

Egy figyelmeztetés azoknak, akik mindenfélének elmondtak és fizikai erőszakkal fenyegettek: ne keveredjetek baseball ütővel lőfegyveres harcba.

A flop legyen veletek!
"
Köszönöm!
0
    Felfüggesztették a Full Tilt Pokert
    777
    2012-09-24 19:22
    Bréking nyúz:

    PokerStars Details Plans for Full Tilt Poker Re-Launch and Payment of $184 Million to Players
    ----------

     Nem én vagyok az, aki a KK-n is csomót keres!

    775
    2012-09-18 19:15
    Második rész:


    774
    2012-09-18 18:41
    Ilyesmire számítottam. :o)

    A felirat csak vicc volt.
    773
    2012-09-18 18:38
    Nem csinálok hozzá feliratot, összefoglalót valószínűleg igen.

    Az összefoglaló összefoglalóját már most közzé tehetem: "Nem tehetek semmiről, a körülmények áldozata vagyok." :)
    772
    2012-09-18 18:16
    Meloban nem igazán tudom megnézni. Lehet rossz az elkapott kép de meg vagyon zuhanva picit...
    ----------

    Lassan haladok, de sosem hátrafelé.  

    771
    2012-09-18 17:27
    Nem akartok csinálni hozzá feliratot? :o)
    770
    2012-09-18 17:25
    A Pokernews hét órán keresztül interjúvolta Lederert, ez az első rész.

    768
    2012-09-13 19:38
    fasza karácsony lesz, az már igaz :)
    ----------

    Heads Up játékos és edző

    767
    2012-09-13 19:24
    gondolom nem azoknak küldték akiknek 100> dollárjuk van a teremben :)
    ----------

    Mi az, hogy káttű?

    766
    2012-09-13 16:17
    Kösz, utánanéztem, megírtam.
    765
    2012-09-13 15:46
    engem is már vagy négyszer, legutóbb az RSA token-em hagytam el, akkor kb. a vércsoportom is bekérték. Amúgy azért meglepődnék, ha phising lenne. Eleve névre szóló volt az üzi plusz a feladó is elég hitelesnek tűnt.
    764
    2012-09-13 15:35
    utánanéztem a 2+2-n, nehogy valami phising levélnek dőljek be, úgy néz ki, igazi a levél, a játékosok egy aránylag szűk szeletének küldik ki (de könyörgöm, pont nekem?! már háromszor leellenőriztek...)
    ----------

    Heads Up játékos és edző

    763
    2012-09-13 15:30
    Le van írva, hogy man-szigeteki licencük lesz, ha jól értelmeztem. Ahhoz kell up-to-date verifikáció, gondolom.
    762
    2012-09-13 15:17
    Érdekes adalék (Brian, ha olvasod, talán mások számára is érdekes lehet):

    A mai napon írt nekem a support (valószínűleg másoknak is) amiben bekérték a dokumentumaimat, szóval feltehetően már gőzerővel dolgoznak az újrainduláson. Más kérdés, hogy a bekért dokumentumaim vagy három példányban náluk vannak már, szóval annyira nem vagyok happy.
    ----------

    Heads Up játékos és edző

    761
    2012-09-12 12:42
    Nekem is rendben volt a Tilt, pontos utalt.Előtte a bet365-ön játszottam de akkora reklámot csináltak a Tiltnek, hogy gondoltam kipróbálom.Remélem hamarosan megint sikerül beülni játszani.
    ----------

     

    760
    2012-09-12 12:30
    Nem lesz gond az elindulással. Tuti elindult de szerintem nem előbb nem később pont akkor.
    Jelenleg csak Psen jatszom a Tilt vége óta. Kacérkodom a gondolattal hogy BetFair-re befizetek pár centet és DONokat játszom meg sngt.
    De mindannyiszor amikor szívesen fizettem volna olvastam róla olyat hogy mégsem.
    Fontosnak tartom a komfortot PSen amikor küldöm megy amikor ők küldik jön. Kényelmes jó supportot jó termet lecserélni egy lassabbra esetleg kevésbé felhasználó barátra olyan mint BMWből Kispókba ülni.
    A Tilttől is ezt várom el mert mielőtt befejezték precíz pontos volt sőt.
    ----------

    Lassan haladok, de sosem hátrafelé.  

    759
    2012-09-12 12:04
    Rendben, november már mindjárt itt van :-) Amúgy használtok más termeket is a PS-en kívül? Melyik a legjobb neked?
    ----------

     

    758
    2012-09-12 11:57
    Ezt a szituációt már nem lehet összehasonlítani az általad említett, kis termekével. A piac mesze legnagyobb szereplője nyilván nem engedheti meg magának, hogy sérüljön a megítélése, már csak azért sem, mert a fulltilt adósságainak rendezése nyithatja meg számára a kaput a világ legnagyobb pókerpiacára.

    Egy szó mint száz, tényleg csak akkor kezdj el aggódni, ha novemberben nem lesz rajta a számládon a pénzed...
    ----------

    "In the long run, we are all dead."