Ez az a hang, amit a félkarú rablók hallatnak, amikor keresztülsétálsz a kaszinón, ám én sokkal korábban is hallottam ezt. Régen, tinédzserkoromban hallottam, amikor10$/20$-os alapon pókereztem a jótékonysági kaszinókban. Ez volt az a hang, amelyet James Canto barátom gyakorlatilag minden egyes alkalommal kiadott, amikor megnyert egy potot.
Komolyan mondom. Húzza be a potot, aztán teli tüdőből ordítja: "Ding, ning, ning, ning!" Ezután bosszantó vigyor jelenik meg az arcán, és még kacarászik is egy kicsit - ez épp elég, hogy a legtöbb embert megőrjítse. Ha nem ismerném Jamest a pókerasztaltól függetlenül, minden bizonnyal nem gondolnám, hogy barátok lehetünk. Ehhez túlságosan kellemetlen az asztalnál.
Sokat gondolkoztam arról, vajon mit próbál James elérni a bohóckodásaival. Miért olyan buzgó abban, hogy mindenkinek az idegeire menjen? Végül derengeni kezdett. Nos, nem tudom pontosan, James tudatosan alkotta-e ezt a képet magáról, vagy a jelleméből fakadt, de elérte, hogy mindenki őt üldözze, amikor játékban van. Ellenfelei semmit sem akartak jobban, mint hogy alaposan elkalapálják, így felállhassanak, és egyenesen beleüvölthessenek az arcába: "Ding, ning, ning, ning!". James ilyen hatással volt az emberekre.
Elkezdtem tűnődni azon, hogy vajon kellemetlennek lenni jó módszer-e kiborítani az embereket és arra késztetni őket, hogy rosszul játsszanak. Úgy tűnt, Jamesnek bevált.
Nos, James nem volt teljesen rossz az asztalnál, a szórakozásból játszók vagy imádták, vagy utálták őt. Minden bizonnyal energiát és életet vitt a játékba, de a szórakozásból játszók némelyike egyszerűen csak pókerezni akart. Utálták azt a cirkuszi előadást, amit James művelt, amikor játékban volt. Valójában számos játékos kilépett a játékból, amikor James túl harsánnyá vált számukra. Némely napokon öt percig is képes csendben maradni, máskor őszintén azt hiszem, hogy elfelejtett lélegezni.
Kis adagokban James mókás srác volt, de egy idő után bőrként kezdte viselni a szerepét. Ha akár egy kicsit is ivott, gyorsan elviselhetetlenné vált hallgatni őt.
Nos, megkérdeztem magamtól, megéri? Megéri felbosszantani az embereket, csak azért, hogy több játékot biztosítsanak neked? Sok gondolkodás után úgy döntöttem, hogy nem hiszem. A másik lehetőség annyival jobb volt. "Kellemes fickóként" is elég jól kereshetett volna. Rengeteg leosztásban játszott, mindenképpen megkapta volna a pénzét.
A Pókerarcok óta megfigyeltem egy tendenciát, ami nem tesz boldoggá. Azt vettem észre, hogy rengeteg fiatal játékos pókerezik, ami jó dolog, de olyan viselkedést is megfigyeltem, ami nem illik a játékunkhoz - a tisztelet hiányát. Amikor megnyersz egy potot, csak húzd be, adj egy-két dollárt az osztónak, és gyerünk tovább. Nem szükséges a győzelmi tánc, sem az "én vagyok a király" pillantás az asztalon keresztül azokra, akiket éppen megvertél. Alapvetően nem szükséges egy pot megnyeréséből személyes ügyet kreálni. Ez csak egy játék. Nem háború az öreg és a fiatal között vagy közted és az asztal túloldalán ülő másik kölyök között.
Sokaknak a játék munka, de másoknak ez csak egy délutáni szórakozás. Ne tedd tönkre nekik azzal, hogy éretlenül viselkedsz, és úgy vered a melled, mint King Kong.
Sok e-mailt kapok fiatal játékosoktól, akik épp csak elkezdtek kártyázni, és mindig nyugtalan leszek, amikor azt érzékelem, hogy túl személyesnek tekintik a játékot. Amikor efféle dolgokat olvasok, mint, "ez az ostoba nő" vagy "ez a kövér öreg pasas" levert a rivernél, azonnal aggódni kezdek.
Na már most, tudhatod már, nem azt tanácsolom, hogy ne viccelődj az asztalnál; én lennék az utolsó a földön, aki ezt tanácsolná. Csak bizonyosodj meg arról, hogy barátságos modorban tréfálkozol. Ne piszkálj és ne gúnyolj ki egy teljesen idegent vagy olyasvalakit, akit nyilvánvalóan felzaklat egy nagy pot elvesztése. Ez ízléstelen. Azokkal csipkelődj, akikkel jó viszonyban vagy, és akik ezt képesek kezelni. Még valami: ne válj túl személyeskedővé, és a humorod legyen könnyed és kedélyes.
Ha jó példát akarsz látni kedélyes ugratásra és csipkelődésre, figyeld Doc
Jenningset, John Juandát és Tony Popejoy-t, hogyan kezdenek bele lowball közben, amit rendszerint játszanak. (Ez a nálunk ismert ötlapos póker egy változata, amelyben
három lapot cserélhetnek ki, és a legalacsonyabb lap nyer. [A2345, vagy 23457 fajtától függôen.] A fordító
megjegyzése) Miután múltkor játszottam Tonyval a Commerce Casinóban,
agyamba véstem, hogyan viselte magát az asztalnál. Nagyon mókás volt, képes
volt a játék minden résztvevőjével tisztelettudóan és jó ízléssel csipkelődni. A
játék szórakoztató volt, a viccei mindenkit egyformán érintettek, beleértve
engem is. Nem voltam méltó párja Mr. Popejoy-nak, aki az én választásom az
"Év Újonc Csipkelődője" címre. Bár miután egy ideig Tonyval játszottam, attól
félek, ez az egyetlen, amit ebben az évben nyerni fog, ha továbbra is olyan
rosszul játszik, mint eddig tette. Pompás!
(Ez gyenge kísérlet tőlem, hogy visszavágjak, miután négy órán keresztül
voltam áldozata Popejoy támadásának.)
Daniel Negreanu ©
A cikk eredetileg a CardPlayer magazinban jelent meg.
Fordította: Makó Katalin
"A szerencse a tervezés és a munka mellékterméke" Wesley Branch Rickey
"A szerencse a tervezés és a munka mellékterméke" Wesley Branch Rickey
"A szerencse a tervezés és a munka mellékterméke" Wesley Branch Rickey
"A szerencse a tervezés és a munka mellékterméke" Wesley Branch Rickey