OPHU - a legrégebbi magyar online póker közösség.

Mielőtt először utaztam volna Las Vegasba, valószínűleg én voltam a földkerekség legmagabiztosabb 21 éves pókerjátékosa. Természetesen fülemet, farkamat behúzva iszkoltam haza, és már előre felkészültem a többi hivatásos játékostól várható megjegyzésekre az otthoni 10$/20$-os asztalomnál. Erre aztán végképp nem vágytam. Nem akartam hallani a "Na ugye, én megmondtam!" típusú beszólásokat, sem szembesülni az általános kudarcérzettel. Nem kérdéses, az első vegasi utazásom az volt, bukás, és tudtam, hogy hallani fogok róla.

De előbb vagy utóbb vissza kellett térnem, nem volt értelme otthon duzzogni és várni, amíg mindenki elfelejti. Miért is kellene törődnöm velük? Nem kell, s épp ez a lényeg. Éppen ez az, amit ez az egész élmény megtanított nekem.

21 voltam, és az egóm óriási volt a pókertudásomhoz képest - ez a lehető legrosszabb kombináció. Azonban a vegasi utazás megalázó tapasztalat volt, és az egóm és a képességeim egyensúlyba kerültek.

Akárhogy is, végül eldöntöttem, hogy visszatérek a pókerterembe, és a fogadtatás nem volt olyan rossz, mint hittem. A többi játékos sokkal tapintatosabb volt, mint vártam, ami igen nagy szerencse volt számomra. Tökéletes alkalom volt, hogy üssenek egyet rajtam, de nem használták ki az alkalmat. Felismerték, hogy nem én vagyok az első, aki megbukott Las Vegasban, és nem is az utolsó.

Az előző írásokban fejtegettem, hogy ne hagyd, hogy az egód hozza meg a döntéseket helyetted, de nem hangsúlyozhatom ezt ki eléggé. Állandóan látok embereket, akik rossz döntéseket hoznak a pókerasztalánál, és rendszerint az egójuk miatt. Mind a mai napig folyamatos harcot vívok az egómmal. A lelkem mélyén mindig én akarom csinálni a ház legnagyobb játékát, de ha az egómra hagynám a döntéseket, valószínűleg igen nagy bajban lennék.

Megélhetésért pókerezni nagyon ingatag szakma. Egész idő alatt váratlan dolgok történnek, amik kiüríthetik a pénztárcádat – bármi, egy rosszkor jött pechszériától az autójavításig. Nem kell szégyenkezned egy rosszkor jött pechszéria miatt. Még egyszer: nem te vagy az első, akivel ez megtörténik, és nem is az utolsó. Nos, mit tehetsz azért, hogy elkerüld a tönkremenetelt? Egyszerű, illetve talán nem is annyira.

Amikor látok egy általában 30$/60$-os asztalnál ülő profit 15$/30$-as alapon játszani, nem ítélem el. Valójában büszke vagyok rá! A büszkeségedet lenyelni azért, hogy helyes döntést hozz, nagyon nehéz, ha az egód a döntéshozó. Ahelyett, hogy a profi a tönkremenetelt kockáztatná 30$/60$-os téten, inkább feladja a haszon egy részét, és alacsonyabb téten egy kényelmesen elegendő vagyont szerez, amivel visszatérhet a magasabb szintre.

Természetesen, amíg a 15$/30$-os asztalnál ül, vagy százszor kell hallania: "Miért játszol 15$/30$-os alapon?". Erre a kérdésre többféleképpen válaszolhat: "Egy kicsit fáradt vagyok nagyobb téthez.", "Hamarosan megyek", "Rossz passzba kerültem, most növelem egy kicsit az önbizalmam.", "Ez igazán jó játék.", és így tovább, és így tovább... De mondhat igazat is: "Most nem engedhetek meg magamnak magasabb tétet.".

Akármelyiket is választod ezek közül, nem lényeges, hiszen az ok csakis rád tartozik, senki másra. Ha kényelmesebbnek érzed, ha találsz valami mentséget - tedd azt, és légy kreatív! A végkövetkeztetés az, hogy értelmesebben viselkedsz, mint azok, akik 30$/60$-os alapon játszanak az utolsó fillérjükig. Ők csak reménykedhetnek, hogy szerencséjük lesz, és nem mennek tönkre.

Nos, én nagyon szerencsés voltam, mert ahol játszottam, nagyon megértő társaim voltak, de a te esetben ez nem feltétlenül lesz így. Sok ember van, aki csak arra vár, hogy hibázz, és kinevethessen. Próbálj nem túl sok figyelmet fordítani rájuk, nyilván komoly gondjaik vannak, ha a te eredményeiddel foglalkoznak. Csak emeld fel a fejed, dolgozz keményen, és mihelyst megteheted, vissza fogsz térni a helyre, ahová tartozol. Ó, és még valami: ne légy az a fickó, aki viccet csinál más balszerencséjéből. Gondolhatod azt, hogy veled ez sosem történhet meg, de ez nem több puszta naivitásnál.

Daniel Negreanu ©
A cikk eredetileg a CardPlayer magazinban jelent meg.

Fordította: Makó Katalin