HSP június: Antonius, de alig
A cím nem arra vonatkozik, hogy Antonius nyakában ott liheg a második helyezett Vaga_Lion – bár ez sem áll messze az igazságtól - , hanem arra, hogy alig-alig volt játék a Full Tilt Pokeren, hiába, a június a WSOP, a Bobby’s Room és immár az
Ivey Room hónapja.
Antonius mindössze 345 ezer dollár nyereséggel szerezte meg a hónap nyerő listájának első helyét, de ha figyelembe vesszük, hogy ez leosztásonként 440 dollárt jelent (ez jelenleg százezer forint és nő), meglehetősen szép teljesítmény. A finn nem szeret versenyezni – tavaly még hátfájással mentette ki magát, idén ennyivel se fáradt -, bár lehet, hogy csak örökös “A legjobb játékos karkötő nélkül” címre hajt. Hogy a high stakes élő készpénzes asztaloknál mit hozott össze, azt meg sosem fogjuk megtudni, viszont Eugene Todd szerint 50%-kal részedet a Mizrachi testvérek eredményéből a WSOP Players Championshipen. Ezzel nagyjából egymillió dollárt kaszált, szép summa és még a háta sem fájdult meg bele, bár az arcizmai állítólag begörcsöltek a szokatlanul hosszan tartó vigyorgástól.
Rob "Vaga_Lion" Akeryről kevés szó esett eddig, talán azért, mert ezzel a 318 ezer dollár nyereséggel éppen nullába tette magát idén, a vesztesekre pedig senki sem emlékszik úgysem. Na jó, ez nem igaz, Guy Laliberté nevét senki sem felejtette el, különösen azok nem, aki esténként suskával töltött kispárnán nyugtatva térdüket mondanak hálát a pókeristeneknek, amiért az útjukba vezérelte és segített megteremteni az egzisztenciájukat. Szóval helyesbítek, a nullszaldósokra senki sem emlékszik. Na szóval, visszatérve Akeryre, Age of Empires versenyzőként kezdte, sőt instruktor is volt - ki gondolta, volna, hogy ebben is pénz van, tessék nagyobb tisztelettel nézni a bekockult kamaszokra. Innen a PokerStars Supernovaságán keresztül vezetett az útja a high stakes asztalokhoz, mint látjuk, váltakozó sikerrel. Mindenesetre nem azért nyert, mert a nagyfiúk igazoltan hiányoztak, hiszen például Ziigmunddal is összeakaszkodott.
A harmadik helyen Tom Dwan áll, mint lentebb látható, alig kukkantott be a Full Tilt Pokerre, egyik WSOP versenyről a másikra lohol, hogy miért, az
itt olvasható a WSOP-blogban. Az egyik legfrissebb hír durrrr-ral kapcsolatban, hogy twitterezik, Már korábban is voltak hamis Dwanok a twitteren, de most itt az igazi, biztonsági szálas, UV emblémával ellátott
Dwan-twitter. Ha valaki kíváncsi, mivel szórakoznak durrrr meg a barátai és hogy néz ki durrrr barátnője, az a
Pokerstatic videójában megtekintheti.
A vesztesek közül Isildur1-t emelném ki, akinek nem jön össze az újabb kitörés, lassan belesimul a Full Tilt Poker megannyi szerencselovagja közé, és fishosaurusREX-et, aki jött, látott és vesztett. A nevéből ítélve eleve így is tervezte.
Nyertesek:
Játékos | Eredmény | Sessionok | Leosztások |
Patrik Antonius | 345 080$ | 4 | 781 |
Vaga_Lion | 318 277,80$ | 42 | 2014 |
durrrr | 246 700,70$ | 19 | 3414 |
XWINK | 141 641,10$ | 87 | 4175 |
Doesburg | 137 088$ | 4 | 218 |
Ziigmund | 122 576,30$ | 49 | 4066 |
URnotINdanger2 | 111 879,50$ | 30 | 20 023 |
LokoIsBack | 87 876,05$ | 46 | 6389 |
UarePileous | 68 529$ | 5 | 1433 |
riyyc225 | 67 802,05$ | 44 | 3561 |
Past | 59 817,40$ | 6 | 502 |
Nyertesek:
Játékos | Eredmény | Sessionok | Leosztások |
ginette22 | -266 670,30$ | 37 | 2868 |
Odonkor1 | -234 989,80$ | 4 | 2214 |
Isildur1 | -206 472,50$ | 118 | 28 014 |
POKERBLUFFS | -144 461,30$ | 16 | 2429 |
OMGClayAiken | -139 197,80$ | 14 | 1080 |
l Scubba l | -123 722,90$ | 4 | 2455 |
Cole South | -112 944,50$ | 21 | 1678 |
David Benefield | -106 067,80$ | 7 | 564 | |
HUMZIE | -103 616,80$ | 11 | 1227 |
fishosaurusREX | -100 000$ | 1 | 129 |
2010. július 2.