A 2014-es költségvetési tervezet szerint 100 millióról 102 millióra nő majd az internetes szerencsejáték koncessziós díja. A nyári szünet előtti hajrában elfogadott törvényhez még mindig nem jelent meg a végrehajtási rendelet, így a termek akkor sem tudtak volna engedélyt kérni eddig, ha akartak volna. Kérdés, hogy a választásra készülő kormány mikor ér rá ezzel a kérdéssel foglalkozni. A másik kérdés, hogy honnan pótolták az idei költségvetésben az ebből tervezett 10 milliárd forint bevételt.
Floridában mutatkozott be a WPT Alpha8 nevű super high roller sorozata. A következő állomás London lesz, október 28-től a Palm Beach Casino rendezi 100 000 font nevezési díjú versenyt. A tervek szerint februárban Dél-Afrika lesz a helyszín, a johannesburgi Emperors Palace Hotel & Casino Resortban tartandó verseny nevezési díja 100 000 dollár lesz. Ha valaki sokallja a londoni verseny árát, inkább ide utazzon majd :)
Két év börtönt és 100 000 eurós büntetést kapott Stefano Ampollini, mivel csaláson kapták a cannes-i Les Princes Casinoban. Ampollini infravörös kontaktlencsét viselt, a kaszinóban dolgozó cinkosa pedig olyan kártyát csempészett be, aminek a hátát olyan tintával jelölték meg, amit csak a kontaktlencsén keresztül lehetett látni. A csalók 71 000 eurót nyertek a stud póker kaszinó változatát játszva. A bukásukat természetesen a mohóság okozta. A biztonsági embereknek feltűnt, hogy időnként gyenge lapokkal is nagy biztonsággal játszik, máskor meg ok nélkül dob igen erős lapokat is, mintha látná mi van a krupiénál. A rendőrség megfigyelés alá helyezte a játékost, és egy későbbi kaszinó látogatása után le is tartóztatták. Társai 2,5 illetve 3 év büntetést kaptak.
A WCOOP idei versenyein a teljes nyereményalap 62 362 757 dollár volt, ami majdnem 7 millióval több a 2012-es eredménynél, viszont egy picit még így is elmaradt a 2010-es csúcstól, amikor valamivel több mint 63 millió dollárt nyertek a játékosok a sorozaton. A legnagyobb pénzt természetesen a főverseny győztese vihette haza, a német PlayinWasted 1 493 499,15 dollárt tehetett zsebre az alku után.
Az 1 000 000 kanadai dolláros garantált nyereményű Full Tilt Poker Montreal Festival főversenyén végül 1625 játékos indult, így a nyereményalap 1 576 250 dollár lett, a győztes 260 000 dollárt fog nyerni. Tegnap este kialakult a döntő asztal:
Roger Lamia - 3 380 000
Vineet Pahuja - 10 910 000
Colin Piche - 3 080 000
Zheng-yi Xie - 1 565 000
Henri Balcazar - 3 480 000
Bill Kontaratos - 6 715 000
Guillaume Rivet - 4 865 000
Michael Linster - 6 765 000
Eric Despres - 7 985 000
A döntőt élőben nézhetitek, a parti után elvileg rögtön megmutatják a lapokat is. A közvetítés este 19-22 óra között kezdődik valamikor. (Az eredeti kiírás szerint 22-kor lesz, egy mai hírlevélben 19-cet írtak, majd kiderül melyik jön be :)
Hamarosan kezdődik a londoni EPT ahol ismét nagy pénzekért megy majd a játék, a Super High Roller nevezési díja 50 000 font lesz, a Main Eventre pedig már 5250 fontból be lehet nevezni. A versenyekről ismét lesz majd élő közvetítés az oldalon, a pontos menetrendet holnap tesszük ki.
Las Vegas egyik szerencsejátékos legendája Archie Karas, aki a 90-es években mintegy 40 millió dollárt nyert pókeren, majd az egészet el is vesztette utána. Karas most egy kaliforniai indián kaszinóban került bajba, ahol letartóztatták, mert csalt a blackjacken. Karast jelenleg Nevadában tartják fogva, és arra vár, hogy kiadják Kaliforniának, ahol a tárgyalása lesz. A vád szerint Karas megjelölte a kártyák hátulját, és ezzel 8000 dollárt nyert, a 62 éves játékos akár három év börtönt is kaphat.
A Zynga a legnagyobb játékpénzes póker szolgáltató még júliusban bejelentette, hogy megpályázott egy nevadai valódi pénzes engedélyt. A terem már egy ideje kínál valódi pénzes játékos ez Egyesült Királyságban, így természetes továbblépés lett volna az amerikai piacra való belépés. A Zynga most bejelentette, hogy visszavonta a kérelmét, és az ingyenes játékokra fordítja továbbra is a nagyobb figyelmet. A Zynga részvények jelenleg 3,80-at érnek, 2012 márciusában még 14,70 volt egy részvény értéke.
A Garden City Group bejelentése szerint 1,4 millió amerikai játékost értesítettek e-mailben arról, hogy miképpen kezdeményezheti a Full Tilt Pokeren bent ragadt pénzének visszafizetését. A cég szerint október 1-ig 23 500 kérelmet adtak be a játékosok. A jelentkezési határidő november 16. lesz.
Néha megcsodálhatjuk a versenyeken, hogy milyen szép tornyokat építenek a játékosok a felhalmozott zsetonokból. Liu Jianhua most megmutatta a milyen lehetőségek vannak még a zsetonépítészetben, a dolgát ,,megkönnyítette", hogy nem kellett versenyen megnyernie a zsetonokat.