Idôre játssz, ne eredményre!

A legtöbb elképzelésem arról, hogyan kell sikeresen játszani, ha az ember a megélhetésért pókerezik, már tinédzser koromban kialakult. Sokféle elgondolással próbálkoztam, és általában próbálkozással derítettem ki, vajon helyesek-e. Persze a pókerkönyvek olvasása segített helyesen tippelni. Az egyik dolog, amin gondolkoztam, igen fontosnak tűnt: mikor kell kiszállni a játékból?

Ki kell szállni, amikor elértem az aznapi célomat? Vagy amikor túl sokat veszítettem? Vagy amikor a napi nyereségem egy bizonyos részét újra elveszítettem? Végül arra jöttem rá, hogy ahelyett, hogy ezen gondolkozom, inkább minden energiámat arra kell fordítanom, hogy minden leosztást a helyzetnek megfelelôen a legjobban játszak meg.

Tizenéves koromban nagyon stréber voltam, mindent leírtam a hangulatomtól kezdve egészen addig, hogy hány dohányos vett részt a játékban. Megőrültem a statisztikákért.

Bárhogy is volt, elkezdtem azon gondolkozni, hogyan lehet szinkronba hozni a "normális" életet a munkaként játszott pókerrel. Hogyan is kell valójában végeznem ezt a munkát. A jótékonysági kaszinók, ahol akkoriban játszottam, déltôl hajnali négyig voltak nyitva.

Ha nem értél oda délre, oda volt a szerencséd, mert a legjobb helyeket már elfoglalták. Egész nap aludni, majd egész éjszaka játszani nem az a dolog, amit normális életnek hívhatunk. Szóval úgy döntöttem, hogy a nappali idôszakban fogok játszani.

Szóval dél van, és én dolgozom. Remek lapjaim vannak, így a $10/$20-as játékban délután kettőre már $1200 a nyereségem. Aztán arra gondoltam: "Mennyit próbálsz még nyerni?", "Miért nem hagyod abba, és viszed az eddigi nyereséget? Miért akarod az egészet ismét elveszíteni?" Bla-bla-bla. És akkor valaki megkérdezte tôlem, "Mennyit nyertél eddig, kölyök?" Azt válaszoltam: "Mennyi az idô? Délután kettô? Lássuk: $86.44." Senki sem értette, hogy mirôl beszélek, de erre a látásmódra akartam magam rászoktatni. Mint mindannyian tudjuk, nem a pillanatnyi nyereség vagy veszteség mutatja a profitodat a pókerben, hanem az egy órányi játékra eső átlagos nyereményed, azaz az órabéred. Az én órabérem akkoriban $43.22 volt. Ha ezt megszorozzuk kettővel, akkor kijön a $86.44. Ilyen egyszerű. OK.

Amikor megértettem a különbséget a pillanatnyi eredményért és a várható értékre való játék között, akkor jött a következô lépés. Milyen keményen akarok dolgozni? A 40 órás munkahét mellett döntöttem, mert az éreztem "normálisnak". Mivel én voltam a főnök, úgy döntöttem, hogy a hétvégéim szabadok lesznek. Így 5 napom maradt, hogy ledolgozzam a 40 órát. Szóval napi nyolc órát fogok dolgozni heti öt napon át, és kész.

Így éveken keresztül délre jártam dolgozni, és este nyolcig maradtam. Természetesen ez nem feltétlenül a legjobb módja annak, hogy a legtöbb pénzt keressem, egyszerűen ez egy módja volt annak, hogy valamilyen rendszerességet vigyek az életembe. És erre nagyon nagy szükségem volt akkoriban. Voltak ennek előnyei és hátrányai is, de az előnyök elég jelentősek voltak ahhoz, hogy a hátrányokat elviseljem. Az egyik hatalmas előny az volt, SOHASEM kellett azzal foglalkoznom, mikor hagyjam abba a játékot. Pontosan tudtam! Nem kellett így töprengenem: Épp rosszul megy a játék? Nem kéne pozitívban lennem, amikor abbahagyom? A játékra és a jó döntésekre koncentrálhattam.

Persze előfordult, hogy a játék rossz és unalmas volt egy darabig, este nyolc után pedig kimaradtam az akciódús leosztásokból, de nagy ügy! Elég szerencsés voltam ahhoz, hogy az idő nagy részében jó játékban legyen részem. Optimális esetben csak akkor játszanál pókert, amikor a legtöbb hasznod van belőle, de ez lehetetlen a legtöbb profi számára.

Előfordult persze, hogy túlóráztam egy kicsit, de soha nem akkor, amikor éppen vesztésben voltam. Csak amikor a játék különösen jó volt, vagy a héten esetleg korábban hagytam abba a munkát. Elvégre én voltam a főnök, vagy nem? Ha beteg voltam, vagy csak fáradt a játékhoz, akkor elengedtem magamat betegszabira. Nem túl hosszú idôre természetesen, a fônököm egy stréber volt...

Ez a rendszer segített elkerülni azokat a csapdákat, amelyekbe a póker játékosok jelentős része beleesik. Hosszú órákat játszanak, amikor nem igazán megy, és hajtanak, hogy legalább egy kis nyereségük legyen. Mindenki tudja, hogy ez butaság, de nem tudják kontrollálni magukat. Megszállottak, akiknek az a legfontosabb, hogy a jegyzeteikbe a győzelem jelét véshessék fel minden nap. Láttam néhány eredménylistájukat, melyek valahogy így néztek ki: 2h +340, 3h +285, 2.5 +540, 5h +145, 6h +90, 1.5h +335. Nem is rossz $10/$20-as alapon. Húsz óra játék, és $1735 haszon. Ez óránként $86.75! De várjunk csak, nézzük a hetedik napot: 15 h -2135. Hmm, már nem is olyan jó. Hat jó nap a hétbôl elég impozáns, de mire jó így ez az egész?

Számodra ez vagy hasznos, vagy nem, de ha te is küzdesz azzal a problémával, hogy egész éjszaka játszol, hogy nullára visszahozd magad, érdemes elgondolkodni rajta. Megtanítottam magamnak, hogy mindig van holnap. Ha a megfelelő számú órát ledolgozom, az eredmények is jönnek majd - és jöttek is.

Meglepő módon, a legtöbb barátomnak - mind profik - hasonló időbeosztása volt. Nagyszerű volt, mind munkatársaknak éreztük egymást, és nagyon szórakoztató volt az egész nap. Hiányoznak azok az idôk. Este nyolckor mindig nagy váltás volt. A kemény játékosok hazamentek, és új társaság érkezett. Tudom, mire gondolsz, pajtás, úgy tűnik, este nyolckor jön el a játék ideje. Nos valóban, de ez volt az áldozat, amit azért hoztam, hogy egyensúlyban próbáljam tartani a normális életet és a munkaként játszott pókert. Ahogy most visszatekintek, megérte.



Daniel Negreanu (C)
A cikk eredetileg a CardPlayer magazinban jelent meg.