Interjú: JUSTrngSAVEu

- Meglehetősen provokatív a nickem, és egyértelmű, hogy a kiválasztásnál ez cél volt, és ennek két oka van. Az egyik, hogy már ezt megelőzően regisztráltam az OPHU-ra, de egy vita hevében rosszkor voltam rossz helyen. Az általam sokra értékelt, de már régóta inaktív tag egy handelemzés kapcsán félreértett pár megjegyzést, és nekem támadt, felgyülemlett dühét főként rajtam élte ki. Igazságtalannak éreztem a dolgot, és bár az említett személy később privátban elnézést kért, de akkor és ott tettem egy megjegyzést, hogy utoljára szólalok meg a fórumon. Persze pár hónapig tartott a büszkeség, aztán úgy döntöttem, hogy új néven regisztrálok, ezzel vágva át a képletes gordiuszi csomót. A név ezen időszak szüleménye, amit találónak is éreztem, mivel éppen egy riverkill-széria kellős közepén voltam.

A másik ok, hogy a névmemóriám katasztrofális. Bizonyos jelentéktelennek vélt információkat egyből törlök a memóriámból, de ezzel sokan vannak így. Egy-egy bemutatkozásnál ki emlékszik mondjuk az öt-hat új arc nevére? A családnevem az egyik leggyakoribb, és a keresztnevem sem nevezhető egyedinek, így a ,,Megáll az idő" táncórás bemutatkozásához szoktam folyamodni, azaz szinte soha nem a valós nevemen, hanem egy sokkal hangzatosabban mutatkozom be. Általában azt nem szokták elfelejteni.

- Azt gondolom. De hogyan ismerkedtél meg egyáltalán a pókerrel?

- Az egész családom nagy kártyás volt, és már kisgyerekként én is beszálltam a hatalmas partikba. Persze a család férfitagjai szombat esténként a nagyanyám konyhájában a ,,magyar pókert", azaz a fájert űzték 2 forintos alapon, és fogalmunk sem volt a Texas Hold'emről. Ezen kívül imádtam römizni, igaz ebből is csak a rabló változatot élveztem. Középiskolás koromban pedig az ulti/snapszer partik képezték a teaházban a délutáni programok részét. Kamaszként pár barátommal játszottunk ötlapos pókert, de unalmasnak találtam, maximum italozás közben került elő a pakli. A ,,nyeremény" pedig egy-egy rettenetes feles vodka/pálinka/rum elfogyasztása volt. A filmeket leszámítva én is a Sport TV közvetítései kapcsán ismerkedtem meg a játékkal, majd az online játéklehetőségeknek köszönhetően hamar magával is ragadott a dolog.

- Mi tetszett meg benne, miért szereted a pókert?

- Alapvetően a pénz, ami mozgásban tartja a játékot. A freerollokat és a play moneyt hamar sutba dobtam, egyszerűen tét (azaz pénz) nélkül nem volt meg a kellő adrenalin. A kockázat és a nyeremény mellett pedig nagyon motiváló, hogy észjátékról van szó, ami mellett a szerencsének hatalmas szerepe van, de ezek együttesen eredményezik, hogy kellően változatos, izgalmas és ebből eredően addiktív is a póker.

- Milyen fajta játékokat játszol, milyen téten és milyen rendszerességgel? Élő vagy online?

- A kérdés második felével kezdeném: egyértelműen online. Már kialakult élettel, meglévő kötöttségekkel (munka, vállalkozás, család) szálltam be a pókervilágba, így ritkán lett volna alkalmam egész estéket végigülni, ráadásul a füstöt sem szeretem. Ez még akkor is igaz volt, amikor dohányoztam, de 8 éve leszoktam, így csak rosszabb lett a viszonyom a füstös helyekkel. A játéktípusok, a tét és a rendszeresség viszont változó, azaz éppen rendszertelen. Ami változatlan, hogy leszámítva némi cg omahát, lényegében mindig Texas Hold'em NL-t játszottam. A pályám lényegében fordított, azaz minden hibát elkövettem, amit kezdő elkövethet. NL 50-100-on kezdtem FR-en CG-zni, mert ez volt az a tét, ahol a nyeremény nagysága már izgalomba hozott. Mivel a BRM, bár pontosan tudtam mennyire fontos, egyáltalán nem tartozott az erősségeim közé, így durva ingadozásokat éltem át mind pénzügyileg, mind érzelmileg. Mondjuk a játékosállomány visszasírni való, de az én tudásom is messze elmaradt a kívánatostól.
A matematika és a fizika versenyeken elért jó eredmények, illetve pár elolvasott könyv elbizakodottá tett, amit a pókeristenek meg is toroltak. A túlzott ingadozások és egy pár nap alatt elszenvedett 5-6 ezer dolláros zuhanás végül áttereltek a sit'and'go világába.

- Az kemény lehetett... milyen volt elsőre az SNG világ?

- Mikor elkezdtem az első 6-max asztalokon játszani, úgy éreztem megérkeztem a paradicsomba. Úgy gondoltam, hogy ez az a játékforma, amire mindig is vágytam a pókerben. Évekre le is ragadtam ennél a típusnál, és ebben értem el a legnagyobb sikereimet, a legnagyobb ROI-val hónapokig a Sharkscope low limit 6-max szekciójának a csillagos tagja voltam először a PokerStarson, majd az FTP-n. Az SNG időszak hamar rávilágított a heads-upok jelentőségére, így elkezdtem képezni magam, majd idővel - egy hosszabb és rendszeresnek mondható nyári szünetet követően - már nem is tértem vissza a 6-max játékhoz. Egyszerűen unalmasnak, sablonosnak találtam, és valami újra vágytam, így teljesen átnyergeltem a ,,párbajok" világába. Néha játszottam több asztalon, de alapvetően egyasztalozom, mert jobban szórakoztat. Több asztalnál nincs időm annyira értékelni azokat az apró finomságokat, részleteket, amiért szeretem ezt a játékformát. Persze itt is vannak változások, hiszen a hiperturbó megjelenése meglehetősen átrajzolta a térképet.

- A hiperturbóban látsz hosszú távon perspektívát?

- A heads-upban látok hosszú távon jövőt, hogy a hiperek milyen sorsa jutnak, arra még tippelni sem mernék, viszont jelenleg ez a típus uralja a játékot. Talán egy éve, hogy elkezdtem én is ezekkel foglalkozni, értem is el - low limiten persze - sikereket, de idővel falakba ütköztem. Véleményem szerint hiperen kiemelt szerepe van az előre felépített stratégiáknak, egyszerűen nem lehet megspórolni a munkát, amit az alapok tökéletes elsajátításába fektet az ember, pont ezért idővel sablonossá és talán unalmassá is válik, viszont ha jó benne az ember, akkor elképesztő órabéreket lehet elérni, ami viszont kellően inspiráló. A tiltkezelés és a BRM viszont nagyon fontos ennél a játéknál, hiszen egy-egy tiltelős óra alatt egy szub-szaharai országok teljes éves GDP-jét tolhatjuk át ellenfeleinknek, ráadásul itt magasabb szintre bemerészkedve igazán komoly és képzett játékosok várják, hogy végleg leszívják vérünket és rollunkat. 

- Számodra a póker hobbi vagy kicsit komolyabb annál? Mennyi időt töltesz általában játékkal?

- Bár volt egy időszak, amikor komolyabb terveim voltak a pókerrel, mára egyértelműen hobbiból, szórakozásból játszom, emiatt a pókerre szánt időm alkalmazkodik a napi teendőimhez, és nem fordítva. Általában heti háromszor játszom, ilyenkor délelőtt 1-1. 5 órát, majd este a lányom lefektetése - kb. 22. 00 után - szintén 1-1, 5 órát szánok a pókerre. A délelőtti időpont amúgy problémás, hiszen ilyenkor játszik a legtöbb magát regulárnak képzelő keleti, az oroszok is ekkor indulnak be, és a nyugati végekről is a veszélyesebb (ergó jobb játékerőt képviselő) német, osztrák erőkkel is ilyenkor kell felvenni a harcot. Felüdülést csak - régebben - a spanyolok nagy száma jelentett, mert pókeres pályafutásom alatt ők képviselték a leggyengébb HU játékerőt. Élvezet ellenük játszani. Este már jobb a helyzet, bár én is csak megerősíteni tudom, hogy sokat fejlődött a világ.

- Te mire gondolsz akkor, amikor sorozatosan mákolnak le játék közben a nálad láthatóan gyengébb képességű játékosok?

- Most már semmire :D! A viccet félretéve, ettől a hibámtól volt a legnehezebb megszabadulni, ráadásul nem is sikerült végérvényesen. Nagyon nehéz az embernek elfogadnia és felfognia a hosszú táv jelentését, nekem sem ment zökkenőmentesen. A legnehezebb talán épp a heads-upok során volt elfogadni azt a tényt, hogy ez rövidtávon nem az igazságosság játéka. Hiába a sokadjára kiválóan felépített csapda, ha az ellenfél, hála a szerencséjének, illetve annak, hogy ebben a játékban szinte soha nincs 100%-os hand, könnyedén megmenekülhet. Lassan sikerült csak feldolgozni ezt a fajta ,,igazságtalanságot", de aki erre nem képes, az csak magát veri meg.

- Miért épp az OPHU-n vezetsz naplót, annak ellenére, hogy a bejegyzéseknek általában semmi közük sincs a pókerhez?

- Már legalább egy éve folyamatosan játszottam, mikor Pat ajánlására regisztráltam (régi nick) az OPHU-ra. Sok vitát, de egyben érdekes társaságot találtam. Mivel abban az időben a póker jóval fontosabb szerepet töltött be az életemben, így szinte egyértelmű volt, hogy itt nyitom meg a naplómat. Az oldalhoz az óta is hűséges vagyok, így bár olvasom a riválisokat is, de érdemben a többi pókeres fórumon nem vagyok jelen. Az oldalnak köszönhetően megismerkedtem élőben is pár fórumtárssal, és személyükben értékes és érdekes embereket ismerhettem meg.
A kérdésed második részére válaszolva: eszembe sem jutott, hogy pókeres témákról írjak, ennek pedig az az oka, hogy unalmasnak találtam. Persze vannak handek és érdekes partik, illetve élőpókeres beszámolók, amelyeknek szerintem, van létjogosultsága, és érdekesek tudnak lenni, de egy low limites pókeres szinte ugyanazokat a dolgokat tudná posztról-posztra ismételni. Ráadásul a régi idők számomra legérdekesebb naplói (Hannibal Lecter, DirtyDog, kiski, stb) is csak érintőlegesen foglalkoztak a pókerrel.

- Ha már naplószinten eltérsz a pókertől, kicsit tegyük meg ezt ebben az interjúban is. Sokan úgy gondolják, hogy a főváros egyre élhetetlenebb. Te mégis szereted... vagy nem annyira?

- A rengeteg hibája ellenére szeretem ezt a várost, de számomra Budapest nem egyezik meg a földrajzi Budapesttel, egyszerűen egyes területekre inkább úgy tekintek, mintha vidék lenne.
Pár vidéki barátommal - akik munka, egyetem és egyéb révén sok szállal kötődnek a fővároshoz - borozgattunk a Feneketlen tó mellett. Sokan, így ők is, a város egyetlen nagy előnyének a szórakozási lehetőségek szélesebb tárházát érzik. Hogy megmutassam nekik mit szeretek, és miért ebben a városban, egy hirtelen ötlettől vezérelve a kerékpáromra pattantam, és a baráti társasággal megmásztuk a Gellért-hegyet. Az Orom utcai víztározó tetején a fűben üldögélve már nem kellett magyarázkodnom. Alattunk a Vár és a város. Nyüzsgés, élet, hajók, szombat este, míg mi nyugodtan koccintottunk az alant elterülő látványra.

- A magasság sok mindent megszépít, nem?

- Persze, sok budapesti meglepődik, mikor turisták, vagy hosszabb ideje itt élő külföldiek szépnek látják a várost. Ez főként annak köszönhető, hogy nem élünk a lehetőségekkel, nem látjuk meg, és fedezzük fel a szépet, mert túl egyszerű, hogy itt van karnyújtásnyira. A többség nem megy be a Bazilikába, nem mássza meg a Vár lépcsőit, nem eszik hekket a Népszigeten, vagy sorolhatnám még a rengeteg dolgot, amitől szép és élhető ez a város. A többség a dugókkal, a kosszal, a tömeggel azonosítja Budapestet, és hétvégén alig várja, hogy elhagyhassa a várost. Vannak persze hibák és hiányosságok. Fájó ez a koncepciótlanság, ami a várost minden területen jellemzi, és bosszantó az is, hogy egy ekkora városban a heti kulturális program kimerül a moziműsorban. Szinte minden hétre jut egy fesztivál (csokoládé, bor, pálinka, kolbász, stb), de ezeket szervezetlenség és sznobizmus jellemzi, ráadásul fájóan magas árakkal megspékelve, bár az biztos, hogy gasztronómia terén forradalmi változások történtek az elmúlt egy-két évben, s talán ezen a területen van a legtöbb keresnivalója Budapestnek.

- Közel áll hozzád a filozófia?

- Az utolsó három könyv, amit olvastam/újraolvastam: Bulgakov: A Mester és Margarita, S. Hawking: Az idő rövid története és F. Nietzsche: Ecce homoja, ez alapján egyértelműnek tűnik a válasz, bár a társadalommal, az emberi kapcsolatokkal és az államelméletekkel foglalkozó filozófusok állnak hozzám legközelebb. A szociológia, a politóligia és a pszichológia iránt mindig is élénken érdeklődtem. Van bennem hiányérzet, hogy az életem nem ebbe az irányba indult el, bár soha nem késő váltani.

- Félig tele van a pohár, vagy félig üres?

- Mivel alapvetően úgy tekintek a világra, hogy minden rosszban van valami jó, illetve a rossznak és a vereségnek is meg van a helye és ideje, amiből szintén erőt lehet meríteni, így sem pesszimistának, sem optimistának nem nevezném magamat, inkább az idealizmus hibájába szoktam esni. Az utóbbi időben például a naplómban kevesebb bejegyzés van, ennek fő oka, hogy az életemben a jó dolgok pillanatnyilag túl személyesek, melyeket nem osztok meg, viszont a rossz dolgok oly' mennyiségben dőlnek ránk, hogy minden napra jutna bejegyzés. Azt viszont nem szeretném, ha egy morgós, örökké elégedetlen és boldogtalan ember képe rajzolódna ki rólam, mert aki ismer, az tudja, hogy ez bár az életem és az énem része, de nem egyenlő velem. Örömmel olvasom azokat a naplókat (lásd DaDirk), amelyek pozitívak, mert ilyen nehéz időkben minden öröm, minden boldogság kincset ér, mégha nem is a miénk, mégha csak az olvasáson keresztül tudunk a részesei lenni.

- Szintén közismert rólad OPHU-s körökben a kerékpározás iránti szenvedélyed. Ez hogyan alakult ki?

- Korábban kézilabdáztam, de egy összekülönbözés után abbahagytam. A sport mindig is az életem részét képezte, kerékpározni pedig mindig szerettem. A monti láz engem is elkapott, és crosscountryzni kezdtem hobbiként, de a futball ezt később háttérbe szorította. Egy súlyos sportsérülés utókezeléseként viszont visszataláltam a biciklihez, de ekkor a montival leszámoltam, és megvettem életem első országúti kerékpráját. A szerelem azóta is tart. Érdekes volt, hogy pár éve ismét szerettem volna cc-zni, ezért vettem egy komoly versenygépet. Első utam a Normafához vezetett. A hegy megmászása még nem is jelentett kihívást, viszont véletlenül az egyik keményebb downhilles pályára tévedtem rá. Halálfélelmem volt, önbizalmamat pedig az sem növelte, ahogy kamaszok félelmet nem ismerve száguldottak el mellettem. A hegyről leérve a kerékpárt félretettem, azután se nagyon mozgattam, később el is adtam egyik barátomnak. A jelek szerint az extrémebb sportokból már kiöregedtem. Sajnos nincs annyi időm tekerni, mint amennyit szeretnék, ráadásul nem szeretek az elemekkel megküzdeni, így a rossz idő beálltával én is leteszem a lantot. A baj az, hogy nálunk lényegében fél éven keresztül bringázásra alkalmatlan az időjárás, ennek ellensúlyozásaként az elmúlt hónapban beruháztam egy profi trénerbe.

- És a futball? Nem kéne esetleg betiltatni az egész magyar focit?

- A naplóm olvasói pontosan tudják, hogy Újpest szurkoló vagyok, és bár az utóbbi évek messze nem szívderítők, de ennyire drasztikus megoldás még nem fordult meg a fejemben. Mindenesetre a helyzet elkeserítő a saját klubomnál, de az egész hazai mezőnyben is. Nálunk nem szórakoztatás, hanem népbutítás és pénzmosás zajlik, lényegében még a nevek sem változnak.
Az Újpesttel kapcsolatban pár hete meghoztam egy számomra fájó döntést, azaz amíg a jelenlegi vezetés, avagy ezek sameszai maradnak a klub élén, addig nem látogatok ki a hazai meccsekre. Persze a többi ultra sincs könnyű helyzetben, hiszen szánalmasnak tartom, hogy egy ennyire gyenge színvonalú bajnokságban múltkor 18 idegenlégiós lépett pályára az egyik mérkőzésen, de a 8-10 botlábú külföldit szinte alapnak vehetjük a 22 fős kezdőben. Bár a Debrecen messze nem a szívem csücske, de a jelenlegi hazai elitből ők képesek egyedül normálisan hozzáállni a dolgokhoz, példájuk követendő lenne a többiek számára is.

- Milyen bort tudnál ajánlani olvasóinknak, akik épp hosszú MTT-sessonre készülnek? Mit igyanak a CG-játékosok és mit az SNG-műfaj kedvelői?:)

- Az általános közhelyt tudnám elsütni, azaz igyanak jó bort.

- És az milyen?

- Erre nehéz válaszolni, mert bennem is évek alatt tisztultak le ezek a folyamatok. Középiskolás időkben jómagam is akkora borszakértőnek számítottam, hogy a balatonboglári BB Zweigelt és Merlot képezte a csúcsbor kategóriát. Ezt a magas szintet sikerült a főiskolás időkben a VBK fogyasztásával tovább ,,emelni", de idővel rátaláltam az utamra. Az egyensúlyt itt is nehéz megtalálni, mert mikor megismerkedtem az igazi kézműves borokkal, akkor azt hittem, hogy ez az egyetlen és igaz út. Aztán rá kellett jönnöm arra, hogy igenis fontos a kiszámítható minőség, és lehetőleg elérhető/megfizethető ár. Jelenleg ott tartok, hogy nem kellenek túlzottan szofisztikált borok, és nincs szükség a borivást és a bor kultuszát isteni magasságokba emelni, egyszerűen fogyasztani és élvezni kell. Egy Tokajon befektető ázsiai fogalmazta meg jól: meg kell tanulni jó borokat készíteni az asztal szélére is, mert nálunk szinte mindenki egyből az asztal közepére akar bort készíteni. Jelenleg amúgy egy Royal Tokaji Furmintot ajánlanék, ami egy nemes fajta, az egyik legnemesebb hazai környékről, mégis könnyen beszerezhető (pl. CBA), ráadásul 1.400-1.500 forintos árával megfizethető is.

- Ha már a bor szóba került, beszéljünk az irodalomról is. Kik a kedvenc íróid, költőid?

- A költőkkel kezdeném: Weöres Sándor, Arany János és József Attila. Gyerekként Benedek Elek meséivel tértem nyugovóra, vagy éppen Arany János balladáit olvasgattam, és gyönyörködtem Zichy Mihály grafikáiban. A Tetemre hívás, A walesi bárdok és az Ágnes asszony voltak a kedvenceim. Íróból és könyvből többet is felsorolhatnék, például a Winnetou-t, a Nagy indiánkönyvet, a 22-es csapdáját, a Micimackót, a Kedves csirkefogókat, a Zabhegyezőt, a Száll a kakukk fészkére-t, vagy éppen a Sartre drámáit szinte minden évben kiolvastam, de igazából kevés író van, akiknek a teljes életművét imádom, ezen kevesek közé tartozik Mart Twain és Jack London.

- Az utóbbi időben mennyi idő jut olvasásra?

- Sajnos kevés, így évek óta én is inkább zenét hallgatok, illetve filmeket nézek. A filmek mondjuk gyerekkorom óta meghatározóak az életemben, régebben terveztem, hogy rendező-operatőr pályára adom a fejemet, de ez szerintem már csak álom marad. Egy-egy film régebben nagyban meghatározta a gondolkodásomat, például 9-10 éves lehettem, mikor láttam a Serpicot, melynek hatására rettenhetetlen és korrumpálhatatlan nyomozó akartam lenni. Sőt, kutyát is akartam, nem meglepő módon egy óangol juhászkutyát, melynek persze az Alfi nevet akartam adni.
Manapság kevés a jó mozifilm, de néha így is elkapni egy-egy érdekes alkotást, egy-egy érdekes és meghatározó gondolatot, bár úgy gondolom, hogy például Tarkovszkijhoz és Kuroszavához hasonlatos zsenik nem manapság fognak születni, vagy ha meg is születnek producert nem találnak, hogy meseszép vízióikat vászonra vigyék. Kicsi engesztelésképpen legalább jó sorozatok készülnek.

Lord Malavine