Interjú: Zcsaba

Sokat töprengtem azon, hogy vajon milyen bevezetőt is írjak ehhez a beszélgetéshez. Aztán végül arra jutottam, hogy nem írok semmi különöset, mert nincs értelme. Úgyis mindig lemákolnak… bár ez inkább Zcsabára igaz. Ha igaz…

– Miért nincs neked valamilyen „menő” beceneved? Így kissé úgy festesz, mint egy körözött személy…
– A „nikkem” eredeti története szinte már a történelem setét homályába vész. Réges-régen még a nagy pókerbumm előtti időkben levitt egy barátom a Zappába. Kicsit anyátlanul ténferegtem a pincében, mikor rám szólt a klub vezetője, Szepe, hogy itt senki se szerepel a saját nevén, mondjak már egy „nikknevet”. Én meg néztem rá, mint borjú az új kapura. Ő meg ugyanígy nézett vissza. Mi a fene az a „nikk”? Vagy csuklik, vagy valami különleges becenév lehet… végül az utóbbinál maradtam. Elsőre a „bábú” jutott eszembe. A barátaim egy része hívott így, utalva a fociban játszott aktívan passzív szerepemre: „Bááábúúú lő és…igen… mellé!” Körülbelül egy évvel később kezdtem csak netezni, (későn érő típus vagyok), és mivel a Zappának itt az OPHU-n volt topic-ja, így itt kezdtem netes pályafutásomat. Regisztráláskor már tudtam, mi az a nicknév, de valamiért nem engedett „bábú”-ként regisztrálni, így maradtam az esetlen fél monogramnál. Gondoltam olvasáshoz jó lesz ez is, ide írni meg tuti nem fogok. Végül aztán rajtam maradt, pedig már sokszor meg akartam változtatni, de végül is nem a nick szépsége számít, hanem az emberé… Ráadásul mostanában egyre több hasonló választást látok másoktól is. Különben játékban csak a Bosson használtam ezt a nevet, ott meg már elég régóta nem játszom.

– Azt írtad nekem, hogy az életed nyitott könyv annak, aki a blogodat olvassa. Ezek szerint az utóbbi időszakban az élet egy merő bad beat, a pohár mindig félig üres, nem pedig félig tele és egyébként is: téged mindig mákolnak. Ez igaz vagy csak a téli depresszió mondatja veled?
– Egyrészt mostanában tényleg depressziós vagyok, de hozzá tartozik az is, hogy borzasztóan utálok veszíteni. Minden egyes bukott partit tragédiaként élek meg, habár ez a villanypóker nevelő hatása miatt lassan, de biztosan változik, birkatürelemmel kezdem tűrni a badbeateket. Mondjuk erről lehet, hogy a szomszédjaimnak és az utcánkban sétálóknak más a véleményük… Félig tele? Félig üres? Ahogy látjuk. Pedig az élet szép, tél után mindig jön a tavasz, bla,bla,bla,bla... Csak ne mákolnának le mindig!

– Ugyanakkor most elhatároztad, hogy megváltozol és eluralkodik rajtad az optimizmus. Hogyan érlelődött meg Benned ez az elhatározás?
– A naplómnak van egy mottója. Az életemről szóló beszámolók és egyéb agymenések mellett próbáltam beszámolni az OPHU olvasóközönségének arról, hogy nem csak onlány vannak hihetetlen lapütközések, hanem bizony az élő játék során is bőven jönnek az „érdekes” leosztások. De mivel már évek óta folytatom ezt a bejegyzés-dömpinget, egyszerűen túl unalmasnak találtam. Azon kívül már sokszor önsajnáltatásnak is tűnt, ez pedig nem volt szándékomban. Úgy döntöttem, hogy a kevesebb is elég módot választom, majd kiderül, meddig bírom, hiszen oly sokáig csordult a könnypatak, már kezdem is hiányolni.... Az is igaz, hogy jó kiönteni a pohárból a mérget, főleg, ha folyamatosan, mindig lemákolnak.

– A blogodat olvasva az a kérdés is felmerül: vajon mit csinálsz még a pókeren kívül, van-e valamilyen hobbid? Tekintve, hogy hajnalban, reggel, délelőtt, délután, este és éjszaka is érkeznek az újabb bejegyzések, amiből a kívülálló azt a következtetést vonhatja le, hogy éjt nappallá téve megy a póker…
– Ez utóbbit meg kell cáfolnom, nem megy mindig a póker! Néha szoktam aludni is. Néha. És hobbim is van… biztos van, egyszer mondta már nekem valaki, hogy van hobbim. Akkor tényleg van, ugye…?

– Ha te mondod…
– Komolyabbra fordítva a szót: a munkaidőm szerencsére elég kötetlen, a fennmaradó időm pedig gyermekeimé és a pókeré. Sajnos túl kevés marad a gyerekekre. Ez persze nem rajtam múlik, de nem is rajtuk.

– Ők is pókereznek?
– A kártyának nem szabadna kihatnia a családi életre, de ezt roppant nehéz megoldani, sokszor nagy a nyomás, nagy a stressz. A nők pedig magyarhonban általában idegenkednek a pénzre játszott kártyajátékoktól, ez sok gondot okozhat. Én elváltam egy éve, de ennek nem volt köze a pókerhez. A gyerekek? A generációs problémák mindig jelentkeznek. Én annak idején szép időben állandóan kinn voltam, foci, erdő, stb., rossz időben pedig rengeteget olvastam. Ma a gyerekek vagy a tévét bambulnák, vagy a gép előtt ülnének egész nap. Van az ismerős körben egy angol család. Bukósisakot adnak a gyerekre, ha az kimegy az udvarra! Néha elborzadok, hova tart a világ. A gyermekeim is túl sokat neteznek, legalább is szerintem. Igen, pókereznek is. Mindig odafigyelek rájuk: meg kell tanulniuk, hogy a világon semmit sem adnak ingyen; helyükön kell kezelniük az esetleges szerencséjüket és el kell tudni viselniük azt is, ha veszítenek. Egyébiránt sok múlik a helyes arányokon. Lehet kártyázni, lehet játszani, de mellette tanulni és sportolni is kell. Az a cél, hogy egészséges felnőttekké váljanak, testben és lélekben is. A mai világban viszont nem könnyű szülőnek lenni. Túl sok negatív hatás éri a gyerekeket, sok a stresszes, fizikálisan és mentálisan sérült fiatal. Itt az OPHU-n is próbálok nevelgetni, de tudom, hogy ez nem jó dolog. A fiatalok eleget kapnak, (vagy úgy vélik, hogy már eleget kaptak) a szülőktől, nincs szükségük arra, hogy itt is neveljék őket, de nem bírom, ha egészséges fiatalok egy-két dollárért kuncsorognak. Bizony az is borzasztó, ha egy pókerterem olyan akciót indít, amivel dollárezrek ígérésével hosszú időre odaragasztaná a játékosokat a monitor elé. Megéri? Aki úgy gondolja, hogy igen, abból sose lesz sikeres ember. Lehet, hogy pénze lesz, de a siker el fogja kerülni.

– Nemrégiben úgy döntöttél, hogy megannyi verseny és SNG mellett CG-zni kezdesz. Megihletett az Alonso-féle kihívás?
– Néha beülök szétmákolni a kesses mezőnyt, hihetetlen statisztikám van ebben a műfajban, de tudom, hogy hosszú távon nem lennék nyerő közepes téten. Nagyon le vagyok maradva az online profiktól, ezt már beláttam. Nem tudok versenyezni azokkal, akik már évek óta törik szét az egereket. Ha beülök egy asztalhoz és nyerek, jó ideig abbahagyom a kesst. Ha meg bukok, akkor meg azért. Kis téten nyerő tudnék lenni, de az meg valahogy nem motivál. Magamban gyakran felállítok egy célt, éltetnek a kihívások, van némi bizonyítási kényszerem. Belevágok, de ha menet közben mégse találom érdekesnek, abbahagyom. Így voltam tavaly az SNG-vel is. Lejátszottam rövid időn belül 2200-at, de nem találtam izgalmasnak, magasabb tétre meg nem merészkedem. Nem lett volna értelme minimális bankrollal küzdeni olyanokkal szemben, akik már évek óta azon a hangszeren játszanak és jól. Tehát most már nyugodtan elárulhatom: nem én vagyok Isildur. Ezért nem is vágnék bele egy Alonsós kísérletbe sem. Hosszú távú céljaim persze vannak, de ezek jó része nem publikus…

– Na ne, legalább egyet árulj el!
– Az idei Budapest Poker Open- en szeretnék elindulni és lehetőleg az élen végezni. Persze, ha nem mákolnak le…Voltak egyébként más hosszú távú céljaim is, de ezek többsége a tavalyi évben köddé vált, főként magánjellegű problémák miatt. Ez az év hivatott eldönteni, érdemes lesz-e újra kitűzni nagy célokat, vagy maradjon meg a póker hobbinak, szórakozásnak. A pénz nyilván mindig jól jön, de még jobb lenne, ha Gyuri bácsi közvetítené a tévében, hogy „ Zcsaba, ő egy jó játékos, játszottam már vele ”. Egyszer ő is lemákolt… de csak egyszer, általában kerülte a velem való összecsapásokat, tudta, hogy mindig jobb lesz a mutatásom. Persze jó volt, hogy legtöbbször nem kellett mutatnom! Visszatérve: a titkos célom: siker, pénz, csillogás. Na jó, az utolsóról lemondok.

– Adott egy pókerjátékos, aki nagyjából egy éve gyúrja az on-line „ipart”, nem is sikertelenül. Főként versenyjátékos. Nos, ez az illető elhatározza: kipróbálja a játékot élőben is és beveti magát a fővárosi pókerklubok éjszakai életébe. Mit tanácsolnál neki, hol és mivel kezdje?
– A póker az annyira nem bonyolult játékforma, nincs nagy különbség az élő és az online játék között. A legfontosabb mindig a pénztárca vastagsága. Ha ez megengedi, akkor a legjobb klubok legmagasabb nevezési díjú versenyeit ajánlom. Egy év online játék és sikerek: ennek elégnek kell lennie, hogy ne legyen gond. Sajnos a magyarországi kisebb nevezési díjas versenyek inkább kicsapósra hasonlítanak, mint komoly pókertornára. Viszont azt minden ilyen játékosnak tudnia kell, hogy Budapesten is elég szűk a jó játékosok mezőnye, szinte mindenki ismeri a másikat. Ha pedig közéjük becsöppen egy friss hús, főleg ha még monitorarcú is (ahogy művelt körökben mondják), annak bizony fel kell kötnie a gatyáját! A jó játékosok ezt a problémát is megoldják. Láttam Bélabácsi határozatlan első lépéseit a Zappában, figyeltem Breeth-et, AND-ot hasonló szituációban és végül egyik se végzett vert mezőnyben. Sőt! Aki neten sikeres, élőben se lesz rossz. Persze, ha nem mákolják le… Érdekesebb kérdés viszont az, hogy aki élőben sikeres, mit tud elérni a villanypókeren?

– Remek, látom már kérdeznem sem kell és gondolom kész a válasz is.
– Az online játék sokkal pörgősebb, mint az élő, folyamatosan döntéseket kell hozni. Ezek meghozatalához pedig nagyon ott kell lenni agyilag, nincs idő lazulásra, kikapcsolódásra. Ráadásul élőben rengeteg árulkodó jel segíthet a helyes döntés meghozatalában. A netes játékban kétféleképpen lehet sikeres valaki. Első lehetőség: rengeteg asztalon játszik párhuzamosan; erre azonban nagyon nehéz ráállni az élő játékosoknak, főleg, ha már nem húsz évesek. A másik lehetőség: nagyobb téten játszik, ehhez viszont kő kemény bankroll szükségeltetik és a nagy ingadozások könnyen elvehetik a játékosok kedvét. Emellett sokan szórakozni is szeretnének a pénzükért, ez meg nyolc-tíz órás monitorbambulással karöltve nehezen képzelhető el. Akik itthon nagy téten játszanak élőben, nem nagyon sikeresek onlány, eddig legalább is így vettem észre. Viszont fordítva ez nem igaz, sőt a rengeteg lejátszott parti és verseny, előnyt ad a neten is játszóknak a többiekkel szemben.

– Akkor melyik a jobb: „onlány” vagy élő?
– Sok játékosnak nincs lehetősége arra, hogy ki tudja próbálni magát egy nívós élő versenyen. A hiány pótlására az onlány játék kiváló lehetőséget ad, plusz egy könnyű pénzkereseti lehetőség illúzióját is kínálja. De nincs könnyű meggazdagodási lehetőség, legalább is a tömegek számára nincs, ezt ne feledje senki! Sokan kemény árat fizetnek az egész éves monitor előtti ücsörgés miatt. Például Balatonaligán, a pókertáborban rossz volt nézni sok fiatal arcát. Napfény, fürdés, szórakozás helyett nyomták a sessiont. Lehet, hogy kerestek sok-sok pénzt. De megéri? Az élő póker nekem jobban bejön. Szeretem a társaságot, plusz az emberismeretem sok partiban segített már. Látom, ha remeg a kéz, megrebben a szem. Persze be kell vallanom, hogy szerintem az élő póker nem jó irányba halad. Ha végignézek a játékosokon, itt is egyre több sérült arcot látok. Az élet megviseli az embereket, a póker pedig a kapitalista élet könyörtelen játéka.

– Ebben a kemény játékban Neked van valamilyen egyéni, csak Rád jellemző stílusod?
– A jó játékosoknak mind van stílusuk. Én az aktuális asztal játékához próbálok alkalmazkodni, kihasználni a gyengeségeket, nem pedig az én akaratomat erőltetem rá az asztalra. Pedig az a jó, ha mégis én tudom uralni a játékot. Ritkán van részem benne, de elmondhatom: nagyon jó érzés! Átélni, mit érezhet Ricsi, Luigi, Márkó egy-egy megnyert torna után. Egy megnyert, de nem szerencsével behúzott torna után. Kezelni a lap adta lehetőségeket és kezelni a többi játékost. Reszkessenek, ha emelek, gyávuljanak el, ha az jár a buta fejükben, hogy ellopnák a vakomat! Ez az út vezet a győzelemhez. Persze csak akkor, ha nem mákolnak le… Gyenge mezőnyben nem szeretek játszani. Ott csak a lap játszik, ki vagyok szolgáltatva a szerencsének. Vagy eltalál a flop, vagy nem. Ezt nem szeretem. Igaz, sokat játszom ilyen tornákon, de nem szeretem. Talán ezért játszom egyre többet onlány, mert ott néha dobnak lapot háromszoros emelésre, míg élőben tízszeresre sem nagyon. Én nem rulettezek, nem vagyok szerencsejátékos fajta. Ugyanakkor, ha látom, hogy eltalálgat a flop, fellazul a játékom. A stratégia egy verseny folyamán roppant fontos, rengeteg könyv foglalkozik ezzel a kérdéssel, de a sikeres versenyjátékhoz ez nem elég, egyéni fűszerezés is szükséges. Valószínűleg ezzel emelkednek ki néhányan a jó játékosok nem kis tömegéből. A póker nem szerencsejáték, de szerencse nélkül csak veszíteni lehet. A nagyobb létszámú versenyeken talán az arányok miatt nagyobb a szerencsefaktor. De ebben annyira nem vagyok biztos, az ITM arány kb. tíz százalék, itt is, ott is. Írtam régebben, hogy nemrégen játszottam a negyedmillióson és leelőztem harminckétezer embert. Élőben meg nem tudok negyvenet sem, mert…

– … igen, tudom: mert mindig lemákolnak. Ennek ellenszereként nem használsz valamilyen kabalát, ha már más nem segít?
– Néha én is bevetek valami titkos fegyvert, volt szerencsemalacom, buddhám, de egyik sem vált be, mert ezekkel is mindig… na jó, ezt nem ismétlem meg többször, mindenki találja ki, mire gondolok. Megemlíteném viszont, hogy van egy kisebb zsetongyűjteményem. Mindenhol kérek egyet, ahol játszom és a teremfőnökökkel való jó kapcsolatomat jelzi az, hogy kaptam is. Sőt adtak még kisebb relikviákat is, mint például Gyuribácsis kártyaőrt.

– Összességében megéri ennyit foglalkozni ezzel a játékkal, anyagi, erkölcsi, egészségügyi értelemben? Nem lenne jobb inkább valami másba ölni ennyi energiát?
– Ez egy nehéz kérdés. Arányban van-e a póker jó oldala az áldozatokkal? Mert bőven kell érte áldozatot hozni. Nem könnyű a válasz, hiszen kevés a sikerélmény, sok a meló és a keserűség. De az a kis siker engem még mindig kárpótolt a sok bosszúságért. Ha nem fog, akkor fogom végleg abbahagyni. A póker szinte csak a pénzről szól. Ha így lenne számomra is, akkor valószínűleg egy percet se játszottam volna. Az életnek nem szabad csak a pénzről szólnia és a póker sok időt vesz el az életből. Magyarországon ez egy komoly megélhetési lehetőség, talán sok embernek jobb, mint utcát seperni, vagy főiskolát, egyetemet végezve munkanélküliként tengődni. De soha ne feledje senki sem, van élet a pókeren kívül is! És talán néha jobb az utcát seperni…

– …vagy havat lapátolni. Ott legalább nem mákolnak le. Az interjú végén még el szeretném mondani neked, hogy fórumtársaink közül többen javasolták, hogy Veled készítsek interjút, Te pedig első válaszodban „szürkének” és érdektelennek ítélted meg Magad. Hol itt az igazság?
– Valahol a kettő között. Van sok színes egyéniség a blogolók között, hozzájuk képest szürke vagyok. Akad sok sikeres játékos is; persze én is büszkélkedhetek eredményekkel, de ezek nem igazán nagyok. Viszont a naplómat bejegyzésenként átlagosan százan olvassák, ami azért nem kis szám. Én úgy gondolom, hogy azért szeretik olvasni a naplómat, mert a termekből sokan ismernek, másrészt élő játékról sokáig senki se írt, tehát egyféle hiánypótló voltam. (Ma már ez nem így van és én örülök ennek.) Biztos megnyugodnak, hogy már megint lemákoltak engem is, nem csak őket. Látják, hogy más is botladozik a póker dzsungelében. Meg vagyok győződve arról is, hogy velem együtt örülnek a ritka sikereimnek. Beloptam magam sok ember életébe. Reggeli kávé mellé zcsabát! De néha idegennek érzem magam az onlány közösségben. A freeroll, a tízcentes játék nem az én világom és az OPHU-n sok a fiatal, sok a kezdő. Ami persze nem baj: én vagyok az elefánt a porcelánboltban. Egyszer ezért töröltem naplómat, nem találtam magam ideillőnek, aztán mégis folytattam. Összességében sokat köszönhetek a naplónak és az OPHU-nak. Ismert lettem valamilyen mértékben. Lementem Kaposvárra, ahol többen odajöttek hozzám. Ugyanez történt Dunaújvárosban, vagy több pesti klubban is. Érdeklődnek mi van velem, kérik véleményemet partikról, vagy egyéb dolgokról. Megismerkedtem több OPHU-s arccal és meg kell jegyeznem, többekben nagyon kellemesen csalódtam. Értelmes emberek, jó társaság és mindig hiányolják az új bejegyzéseimet. Ezért kezdem mindig újra. Mondjuk küldhetne az OPHU már egy ajándékot, egy kapucnis pulcsit, meg pólót, OPHU felirattal. Azt hiszem, ezt megérdemlem.

Lord Malavine