Írni csak a győztesnek szabad? - Eureka Zágráb (2. rész.)

Úgy terveztem, hogy a kicsit átalakított, 'Győztes csapaton ne változtass!' mottót fogom követni a későbbiekben is, így belevetettem magam a véget nem érő agresszió mesés világába. Hamar rá kellett azonban döbbennem, hogy olyankor, amikor az ellenfelek annyira ragaszkodnak a lapjukhoz, mint egyszeri miniszter az unortodox gazdaságpolitikához, akkor pusztán emelésekkel bajosan tudom csak növelni az addig összeharácsolt stackemet. Néha csak néztem magam elé, a flopot bámulva, és magamban Samuel L. Jacksont idézve (a Ponyvaregényből persze ) elgondolkoztam azon, hogy talán eljött a taktikaváltás ideje. Természetesen nem arról van szó, hogy elszórtam volna a zsetonjaim nagy részét, inkább hullámvasutazásnak nevezném, aminek a csúcsát szerencsére a nap utolsó leosztásában sikerült elérnem. Előtte még hozzásegítettem egy nagyjából 27 nagyvakos ellenfelet egy duplázáshoz, akit a kíváncsisága és a hetes párja arra sarkalt, hogy megadja a flop előtti visszaemelésemet, majd vidáman pakoljon be mindent a setjével úgy, hogy a színhúzóval megspékelt AK-t még csak el se tudtam engedi, és túléltem ászokkal a T97xx boardot az asztal legnagyobb hala ellen. Utóbbi játékost a szintén ennél az asztalnál játszó Barna jellemezte a legjobban egy rövid történettel, amikor azt mondta, hogy a legelső leosztásban megkapta a lapjait, lassan felvette a napszemüvegét, megnézte a kártyákat, maga elé meredt egy darabig, majd dobott. Ez a konzekvens viselkedés jellemezte később is a játékát. A nap utolsó partiját végül kicsivel átlag fölött kezdtem, gombról adtam meg a közvetlenül a jobbomon ülő, fiatal horvát(vagy szlovén) srác emelését, és így tett a két vak is. A nyolcas magas, két pikkes flopot mindenki elpasszolta, így nem tehettem mást, hívtam (a rangem csúcsa volt nálam, egy nyolcas képében), amivel a korábban említett, kisvakként játszó ellenfelemen kívül mindenkit sikerült kiűznöm, ráadásul előtte is alig potnyi pénz maradt. A semleges turnt mindketten elpasszoltuk, majd a megint csak semleges riveren elölről allint jelentett. Mivel biztos voltam benne, hogy kb. sohasem hívna itt ennyit olyan lappal, amelyikkel azt szeretné, hogy kifizessék (valószínűleg sose hallott még a range kiegyenlítésének fontosságáról), így minimális gondolkodás után calloltam, és vittem is a kasszát a király magasa ellen (pikkből voltak persze). Ezzel a partival sikerült egyenesbe hoznom a napot, mint később kiderült, a negyedik legnagyobb stacket építve jutottam tovább.

Ezt másnap a helyszínen tudtam meg, mint ahogy azt is, hogy bár előző nap elkerült a balszerencse, itt rögtön egy badbeattel indítottam, sikerült az egyik nagyobb stacket megkapnom közvetlenül a balomra. Ráadásul egy fiatal srácról volt szó, akivel előző nap egy fél vakszintet együtt játszottunk és nem állt tőle távol az agresszív stílus. Szerencsére elég hamar kiderült, hogy ez csak az akkori lapjainak volt köszönhető és csak egy szimpatikus, de nagyon amatőr ellenfélről van szó, akinek ez lehetett az első (nagyobb) élő versenye. Ráadásul az első két vakszint alatt csak a miheztartás végett kiejtettem az asztal két női versenyzőjét (úgy, hogy mindkétszer jobb lapot tudtam mutatni!), így 130.000-rel, az átlag több, mint kétszeresével mehettem az első szünetre. Utána egy kis hullámvasút köszöntött rám, sikerült visszaadnom egy részét az aznapi nyereményemnek, többek között Omahamárió setje ellen erősködtem dáma magas flösshúzóval, ráadásul úgy, hogy fogalmam sem volt róla, hogy ki ellen játszom (szerencsére a következő szünetben bemutatkozott). Utána elkaptam egy közepes lappal egy nem éppen közepes nagyságú blöfföt, pont időben ahhoz, hogy megfelelő stackkel ültessenek át a következő asztalomhoz. Itt nagyjából hasonló színvonal fogadott, leszámítva két fiatal srácot, akik úgy játszottak, mintha a verseny előtt probirs coacholta volna mindkettőjüket. Mentek a trükkök minden méretben és típusban, és ha véletlenül vakként walkot kaptak, akkor nem volt az a pénz, amiért egy király magastól megváltak volna. Szerencsére engem, és az egyre növekvő stackem a nem lanyhuló érdeklődésem ellenére sem nagyon kóstolgattak, egy leosztást leszámítva, amikor az egyikük valószínűleg a verseny leggyorsabb dobását mutatta be a dáma párral elkövetett 5betem ellen. Szépen alakult számomra minden, egyre több terem nyílt érvényesíteni az akaratomat, miközben folyamatosan közelebb értünk a fizetős helyekhez. Sikerült egy közepes kasszát nyernem az egyik shortstack allinja ellen egy AA vs. QQ preflop allinban, ráadásul még arra is lett volna lehetőségem, hogy a később végül diadalmaskodó Filipović-ot kiejtsem. Történt ugyanis, hogy a fiumei üzletember utg hívását rögtön ketten megadták, amit én nem tudtam nem megemelni kisvakként a bubi párommal. Csak az eredeti emelő gondolta úgy, hogy érdemes megnézni a hetes magas, két kört tartalmazó flopot, de ha már idáig eljutott, akkor úgy érezte, kötelessége megnéznie a turnt is, annak ellenére, hogy alig potnyi pénz maradt így előtte. A negyedik lap szerencsére semleges volt, így én különösebb hezitálás nélkül be tudtam hívni a maradék pénzét. Nagyon bíztam benne, hogy egy kisebb fölépárral keveredett bele a leosztásba, és hogy hála a nem túl feszes imidzsemnek, attól itt 2:1-s oddszal nem fog megválni. Sajnos öt perc tankelés után végül dobott, ha hihetünk a későbbiekben általa közölt információnak, egy kör ász-dámától vált meg ilyen nagy nehezen. Ezután már nem voltunk messze a buboréktól, így nyilván eszembe sem jutott sebességet váltani. Eddigre elég szép zsetonhalmot sikerült összehordanom, konkrétan kétszer annyival ültem, mint a második helyezett (mármint nem az asztalnál, hanem a versenyen). Amikor már csak egy kiesőre voltunk a fizetős helyektől, volt két-három ultra shortstack is mezőnyben (az egyik épp nálunk) így annyi kisebb potot csentem el, amennyit nem szégyelltem. Ebben az időszakban történt, hogy a többiek dobása után én következtem a gombon, amikor a nagyvak, egy helyi játékos rám nézett és azt mondta, hogy szerinte egyáltalán nem szükséges ebben a helyzetben emelni, általános derültséget váltva ki ezzel az asztalnál. Megpróbálta az elhangzottakat alátámasztani azzal, hogy megadta a preflop emelésem, igaz a flopnál tovább már nem jutottunk... Így értünk el a buborék kipukkanásához, rajtam kívül a korábban már említett két magyar játékossal. Sajnos ők nem sokkal később távozni kényszerültek, én azonban továbbra is masszív stackkel és még masszívabb reményekkel vártam a folytatást. Az utolsó két asztalnál megtört kicsit a lendületem, a tőlem kettővel balra ülő Filipović folyamatosan olyan lapokat talált, amikkel mindenképpen flopot kellett néznie, és mivel ezek engem általában elkerültek, így az is nehezemre esett, hogy szinten tartsam magam. Néha a cl pozíciót is át kellett adnom, de az utolsó 12 embernél megint nálam volt a legtöbb zseton. Ehhez szükség volt arra a partira is, ahol az egyik szlovén-magyar játékos ellen sikerült egy nagy kasszát nyernem (két utcán keresztül floatoltam ellen thirdnuts húzóval, ami a riveren leesett, ennek ellenére ő egy harmadik párral végighívta az összes utcát), aminek az lett az eredménye, hogy életem során másodszor ismerte el egy ellenfelem a 'pićku' és 'mater' szavak különböző kombinációival a teljesítményemet. Végül néhány (számomra) eseménytelen leosztás és vakszint után kilencen maradtunk, nagyjából hajnali egy, fél kettő magasságában, ekkor viszont kiderült, hogy ez még közel sem jelenti a final table-t és a második nap végét, mivel különböző technikai okok miatt nyolc fős döntő asztalt szerettek volna a szervezők. Így összeültünk kilencen, hogy még nagyjából egy órát játszva kialakítsuk a másnapi döntőt. Én közben nem sok partiban vettem részt (nem igazán szerettem volna ekkor már különösebb kockázatot vállalni), de egy király párnak, és két érdeklődőnek köszönhetően holtversenyben a második helyen várhattam azt, hogy másnap délben kibontsuk az elcsomagolt zsetonjainkat, és megpróbálhassak maradandót alkotni életem első jelentősebb ft-jén.