Írni csak a győztesnek szabad? - Eureka Zágráb (3. rész.)

A kicsit elhúzódó kilencfős játéknak hála már hajnali három is elmúlt amikor visszaértem a szobámba, ezért úgy döntöttem, inkább becserélem a kis túlzással is csak közepes, délelőtt tízig elérhető reggelit egy ebédre és egy ébresztőóra nélküli alvásra. Így viszonylag kipihenten, a chipcountnak és az általánosan tapasztalt, alapvetően gyenge-passzív játékszínvonalnak köszönhetően erősen bizakodva indultam el a kaszinóba. A bejáratnál belefutottam a pokerstarsblog zágrábi közvetítését (kifejezetten jó, olvasmányos stílusban) jegyző brit srácba, aki figyelmeztetett, hogy ne a konferenciaterembe menjek, mert az aznapi döntőasztalt és a mellékversenyeket a kaszinóban rendezik. Ezzel megúsztam egy 5-10 perces bolyongást az épületben, ráadásul amíg elértünk a verseny helyszínéig, azt is megjegyezte, hogy igazán tetszett neki az előző napi játékom, és szerinte minden esélyem megvan egy kimagasló eredményre. Igazán nem rossz egy ilyen önbizalomfröccsel indítani a napot!

A helyszínen már előkészítették az asztalt, a chipleader Galić a jobbomra, az azonos zsetonszámmal induló bolgár srác pedig a balomra került, ami egy egész jó felállás, mivel a 'Mr. Pokerstorm'-ként is ismert horvát játékos ígérkezett a sokkal veszélyesebb ellenfélnek. Bár úgy tűnt, hogy minden készen áll, 45-50 perc még céltalan ténfergéssel és rövid beszélgetésekkel telt el. Közben az egyik asszisztens lány feltett néhány, a szokásos hányévesvagy-honnanjöttél-miótapókerezel vonalon mozgó kérdést, majd felsorakoztunk a játékterem többi részétől félig elkerített döntőasztalhoz vezető bejáratnál, ahonnan a versenyigazgató, Thomas Lamatsch felkonferálása után egyenként érkeztünk meg a helyünkre (stackek szerint sorban, elsőként a legkisebbek). Ezután már nem sokat teketóriáztak, elindították az órát és az 5K/10K/1K vakszint nagyjából közepén folytattuk. Mindenki óvatosan kezdett, ami érthető, hiszen a korábban már említett Dragan Galić kivételével senkinek sem volt komolyabb jegyzett eredménye, minden egyes lépés a kifizetési táblán sokat jelenthetett a játékosok többségének. Igaz, az ő aranykorszaka is nagyjából három évre korábbra tehető és mint kiderült, a játékstílusa sem nagyon mozdult el az akkori színvonalról. Ezt jól példázza az első közös partink; középről emeltem AJo-val, mindenki dobott egészen a nagyvak horvát játékosig, aki kis megvetéssel a hangjában feltette az osztónak a magyarként is tisztán érthető ,,Duplo?" kérdést, majd gyorsan megadta az emelést. Két hetest és egy hármast hozott a szivárvány flop, hősünk passzolt, majd gondolkodás nélkül callolta a félkasszányi hívásomat. A turnön érkezett egy bubi, mindketten passzoltunk, majd a riveren érkező királyon negyvenötezret hívott. Ezt nem tudtam nem snapcallolni, pedig már a mutatása előtt éreztem, hogy ennek bizony egy valuebetnek kell lennie. Nem is kellett csalatkoznom, 'Mr. Pokerbreeze' egy különböző színű hetes-hatossal volt képes vakot védeni az asztal egyetlen agresszív játékosa ellen.

Ezután felszálltam a szokásos hullámvasútra, A7-tel védtem vakot a szlovén-magyar Karolj Kis ellen, az ász magas flopon kellett már csak callolnom, a későbbi utcákat végigpasszoltuk, így könnyedén vittem a kasszát a kilenc magasa ellen. Ezután le3beteltem Galić korai emelését AQo-val. Az ellenfél pozíción kívüli játékra való hajlandósága miatt egy megadás talán jobb lett volna, de legalább nem okozott nehézséget, hogy a közvetlenül mögöttem ülő Filipović visszaemelésére könnyedén dobjam a lapomat. Megmutattam az ász-dámát, ő az ász-királyt, így azért könnyebben viseltem, hogy a stackem 25 bb alá csökkent. Ráadásul meglett az első kieső, a közben gyors ütemben fogyó Kis került preflop allin nyolcasokkal Galić király-bubija ellen, de nem neki csapták a flipet.

Heten érkeztünk el az első szünethez, a folyamatosan emelő (és mindig legalább egy ászt mutató) horvát játékos dominálta az asztalt, de nagyon bíztam benne, hogy előbb-utóbb elfogy a szerencséje, és nem kap majd minden ostoba megadására nuts közeli lapot a flopra...

A szünet vége után nem sokkal a rangidős holland játékos tolta át király magassal az összes zsetonját Filipović ász magas flösse ellen (tegyük hozzá, teljesen feleslegesen), majd megint én játszottam egy nagyobb partit. Az asztal egyik legpasszívabb játékosa hívását adtam csak meg AJo-val, majd a folytatólagos licitjét is az ász magas flopon. A turnt továbbhívta, de mivel itt már négy színem volt, ezt is megadtam. A riverre megérkezett a flössöm, amit egy majdnem potnyi, az ellenfél maradék zsetonjainak nagyjából 70%-t kitevő hívással ünnepeltem. Talán jobb lett volna egy overbettel allin rakni, de annyira óvatosan játszott korábban, hogy ez tűnt a jobb döntésnek, mivel így nem kellett az egész versenyét feltennie egy határeset megadásra, ami a passzív játékosok ellen mindenképpen fontos tényező. Horvát ellenfelem hosszú gondolkodásba merült, majd nagy nehezen, a zsetonjai harmadszori átszámolása után megadta a hívást és természetesen muckolt a mutatásomra.

Ezután a két és fél nagyvakját még sikerült megháromszoroznia, de rögtön a következő leosztásban rátolta kilencesekkel az emelésemre, ásszal már esélyem sem volt kihátrálni. Szerencsére nyertem a flipet, és a döntő asztal során először sikerült az induló mennyiség, 500K fölé növelni a stackemet. Nem sokkal később Filipović behúzott egy 30-70-t az előző napokban kompetensen játszó, de a döntő asztalon érthető módon visszafogott (végig nagyjából 15 nagyvakkal manőverező) fiatal horvát Ivan Brkicic ellen. Ebből két dolog következett, az egyik, hogy már csak négyen maradtunk harcban a bajnoki címért és a 46.000 euróért, a másik pedig, hogy Dragan Galić közvetlenül a jobbomra került. Ennek az utóbbinak fontos szerepe lett abban a partiban, ahol a verseny addigi legnagyobb potjáért szálltunk harcba. Filipović és az ft-t holtversenyben második helyen kezdő, de javíthatatlanul passzív, így következetesen egyre kevesebb zsetonnal játszó bolgár srác dobott, Galić pedig egészített, mert nincs az a lap, amivel ő ne akarna flopot nézni. Mivel tudtam, hogy az általa csak 'dupló'-nak hívott emeléseket könnyedén megadja bármilyen pozícióból, ezért most kivételesen 3 nagyvakig, 48k-ig emeltem a különböző színű dáma-nyolcammal. Sajnos a tervem nem vált be, gyorsan megadott. A flop egy borzasztóan szomorú és igazságtalan QQ4 lett, két káróval. Ellenfelem passzolt, én pedig úgy döntöttem, hogy az indokoltnál kicsit nagyobbat hívok, így 63k-t beteltem. A horvátok büszkesége szinte azonnal all in-t jelentett, de még ki sem mondta a második szótagot, már landolt is egy marék zseton a korábbi hívásom tetején és fordítottam is fel a lapomat. Kicsit izgultam, mert nem szerettem volna, ha valami ostoba flösshúzóval itt túlhúz, de szerencsére csak egy 64s volt nála és nem esett a négy százaléka, így majdnem egymillióra mentem fel.

Ez bőven elég volt ahhoz, hogy hosszú idő után újra én vezessem a mezőnyt, de sajnos nem tartott sokáig az örömöm, egy preflop 4betelt potban a másik nagy stack, Filipović ellen sikerült buknom egy nagyobbat, miután a két tízeséhez megérkezett a harmadik is a flopra. Ezzel jelentősen visszaestem, de még így is a második helyen álltam a nagyon ellépni látszó Filipović mögött. Úgy terveztem, hogy tartom magam a korábbi tervemhez, és megpróbálok agresszívan játszani, de a bolgár srác kiesése keresztülhúzta a számításaimat. Mivel a díjazás eléggé fejnehézre sikerült (messze az első két helyet díjazták a legjobban) és a második legnagyobb stack-kel kezdtem a napot, ezért már az elején eldöntöttem, hogy megpróbálok nagyobb kockázatot vállalni, megfelelő mennyiségű zsetont szerezve ahhoz, hogy eljussak a headsup-ig. Amikor azonban Galić kiejtette egy coinflopben a bolgár shortstacket, nyilván változtatnom kellett a tervemen. Mivel még mindig nekem volt a második legtöbb zsetonom (750k, a másfél millióval és a 450k-val szemben) és a chipleader személyében sem egy olyan játékost ismertem meg, akire ebben a szituációban könnyen rá lehet ijeszteni (Galić általában ostoba játékáról nem is beszélve), ezért úgy döntöttem, hogy inkább a második és a harmadik hely közötti különbséget (nagyjából a negyedik helynek megfelelő összeget) tartom szem előtt, és kicsit behúzom a kéziféket. Szerencsére nem kellett sokáig behúzva tartanom (az amúgy sem az én világom), a jó öreg Dragan elszórta a zsetonjai felét a chipleader ellen, hogy aztán pár leosztással később allint jelentsen buttonről KTo-val, amit az ász-tízre ébredő Filipović fogadott, a semleges flop pedig nem változtatott az erőviszonyokon.

A leosztást természetesen végigkommentálta Herr Lamatsch, hogy a végén bejelenthesse a headsup-ot és azt, hogy előtte tíz perc szünet vár a játékosokra. Ennek láthatóan a nikotinfüggő ellenfelem örült jobban, de azért én sem bántam, hogy fejben kicsit felkészülhetek az összecsapásra. Az erőviszonyokat látva (1.9 millió a 700k-val szemben) kicsit úgy éreztem magam, mint a franciák Sedannál 1870-ben (ahogy azt III. Napóleon egyik tábornoka igazán lényegretörően megfogalmazta: ,,A biliben ülünk és mindannyian le leszünk szarva!"). Ennek ellenére eszem ágában sem volt feladni a harcot. Igaz, hogy Filipović 40+-os üzletemberhez képest kifejezetten agresszívan játszott, de teljesen biztos voltam benne, hogy a tudásbeli előny nálam van és sokkal könnyebben fog ő hibát elkövetni, mint én. Ráadásul ekkor még csak a 10k/20k-s szintet kezdtük el, így egy kis tér is volt a játékra.

Éppen azon gondolkoztam, hogyan tudnám a legoptimálisabban berakni a stackem lightan amikor a cigiszünetről visszatért Filipović és odajött hozzám azzal, hogy lenne egy kérdése. Tudni kell róla, hogy amint ez egy rendes, középkorú közép-európaihoz illik, a német az egyetlen idegen nyelv amit beszél. Az angol kommunikációt az általa ismert pár tucat szó és néhány kifejezés használatával intézi el, mellőzve az olyan felesleges dolgokat, mint a ragozás és a szórend. Azonban ez is bőven elég volt, mivel a 'want' és a 'deal' szavak szerencsére részét képezték szűkös szókincsének. Kiderült ugyanis, hogy a derék fiumei szeretne osztani, amit háromszoros zsetonhátrányban nem tudtam nem elfogadni. Gyorsan előkerítettük a versenyigazgatót, aki kiszámolta, pontosan mennyi pénz volt bent és csak annyi kikötése volt, hogy hagyjunk bent valamennyit a győztesnek. Pár perc alatt megegyeztünk, 32.000 járt nekem, 38.000 neki és négyezer annak, aki behúzza a tornát (Meg persze az igazán laza, hatalmas pokerstars jel alakú kupa).

Az alku persze csak megerősített a korábbi elhatározásomban, így amint elfoglaltuk a helyünket az asztalnál, rögtön belekezdtem az agresszív játékba. Az volt a tervem, hogy pozícióból minden lappal hívok az elején és bár nagyvakként sem akartam nagyon passzív lenni, de inkább akkor akartam nagy kasszáért játszani, amikor pozícióban vagyok. Szerencsére a jó lapok sem kerültek el a korai szakaszban, ászokkal sikerült egy viszonylag szép kasszát nyernem (sajnos csak a turnig jutottunk el), majd osztott tízeseket találtam kisvakként. Hívtam a szokásos duplát, Filipović megadott, így 84k-s pot mellett néztük meg a 857, két kárós flopot. Passzolt, majd callolta a 45k-s contbetemet. A turn egy fekete hármas lett, 95k-t hívtam, mire ellenfelem fogott két stóc tízezres zsetont, és 200.000-ig hívott vissza! Nem igazán tudtam hova tenni ezt a játékot, a korábbi leosztásai alapján úgy láttam, hogy általában nem trükközött az erős lapjaival, kerülte a slowplayt, ha erős volt, akkor hívott, függetlenül a boardtól (mint amikor tízes settel hívott vissza a száraz flopon). Így nem is gondolkoztam sokat, középre toltam a maradék hatszáznyolcvan-ezremet. Filipović láthatóan nem örült a döntésemnek, homlokát ráncolva gondolkozóba merült. Ez mindenképpen jó jel volt, minden olyan erősebb lappal, amelyikkel így játszik, snapcallolta volna az allinem. Láthatóan nem tudta, hogy mi lenne a helyes döntést, ezért megpróbált beszélgetést kezdeményezni, ami nem volt egyszerű a korábban már említett okok miatt. Ez persze nem tartotta vissza attól, hogy feltegye a több mint vicces, ,,Budapest, Budapest you, öööö, you?" kérdést, úgy hogy a keresett jelzőt a bicepszére való mutatással helyettesítse. Majdnem elnevettem magam, de inkább csak bolgárosan válaszoltam neki azt, hogy igen, erős vagyok, azonban ez is kevés volt a callhoz, felfordítva dobott egy 56o-t.

Nem akartam nagyon szétzúzni az imidzsem, ezért inkább én is megmutattam a lapom. Ebben azért szerepet játszott az is, hogy elég baráti hangulatban zajlott a headsup, részben annak köszönhetően, hogy igazán korrekt embert ismertem meg benne (elég csak az osztás felajánlásra gondolni). Ettől függetlenül nem tettem le arról, hogy megnyerem a versenyt, főleg azért, mert nem sokkal később átvettem a vezetést, miután a K3722 boardon sikerült egy kis valuet kicsiholnom a 74o-jából a király-bubimmal (Ebből is látszik, hogy kezdte már unni az erősködésemet és odáig jutott, hogy különböző színű hetes-négyesekkel adja meg a preflop emelésemet).

Már kezdtem elhinni, hogy a bab is húsból van, de sajnos a folytatás nem a legszerencsésebben alakult. Előbb király magas boardon adtam vissza egy keveset az AK-ja ellen a top párommal, majd a J7-t nem tudta eldobni flop előtt, amiért egy JJQ flop lett a jutalma. Ez volt a két jelentősebb leosztás, de ezeken kívül sem volt a headsup ezen szakaszában momentumom sem. Ha hívtam preflop, akkor vagy visszaemelt, vagy a flopon nem tudtam semmi értelmeset előadni, lapom meg nem igazán volt. Talán amikor sikerült megfordítanom az állást, vissza kellett volna egy kicsit vennem az iramból, mivel addigra már nem nagyon dobott ellenem, de persze ez csak utólagos okoskodás. Akkor, a verseny hevében csak azt éreztem, hogy ennyire vert helyzetből is megnyerhetem a versenyt és ez teljesen elvakított.

Visszaestem a kezdeti 700.000-re, majd 600-ra, a vakokat közben megemelték 15k/30k-ra, így nem sok mozgásterem maradt. Végül olyan 15-16 bb-t toltam vissza KJo-val az egyre gyakoribbá váló emelései egyikére, amit snapcallolt ász-királlyal és nem jött a harminc százalékom. Gratuláltam az ellenfelemnek, aztán szép sorban mindenki más is. Készítettek pár képet a győztesről, meg aztán rólunk is a versenyigazgatóval, kaptunk egy pohár pezsgőt, Filipović pedig átvehette az ilyenkor szokásosnak mondható óriáscsekkjét. Utána átmentünk a pénztárhoz, ahol megkaptuk a borítékjainkat az eredetileg járó összegekkel, majd egy üres asztalhoz mentünk és leszámoltuk a tartalmukat (szép látvány lehetett a nagyjából hetvenezer euró előttünk). Ez eltartott egy darabig, mivel a 10 euróstól kezdve az 500 eurósig bezárólag minden bankjegy képviseltette magát, és csak az utóbbi típus volt az, amiből 25 darabból kevesebb volt. Nagy nehezen azért a végére értünk, Filipović odaadta a nekem járó részt, majd elbúcsúztunk, abban maradva, hogy a következő állomáson, Bulgáriában úgyis összefutunk. Ő elindult a barátai felé (gondolom ünnepelni egy sort), én pedig megnéztem, hogy jön-e a piros a ruletten. Sajnos, nem...