• 2011-01-26 12:17:26
  • MM
Cimkék: MM

Legális póker Budapesten- Cotton Poker Club

Nyolc hónappal a pókertörvény hatályba lépése és kettővel az első komoly razziák után megnyitotta kapuit Budapest első legális pókerterme, és ha hinni lehet a pletykáknak, hamarosan újabbak követik a példáját. Sorozatunkban ezekről a termekről szeretnénk egy-egy beszámolót közreadni, így segítve a játékosok eligazodását a megújuló pesti pókeréletben.

Kezdjük is rögtön az első fecskével (amely remélhetőleg nem bír hasonló tulajdonságokkal, mint a közmondásbeli társa), a VI. kerületben, a Weiner Leó és a Jókai utca sarkán található Cotton Poker Clubbal. A honlapjukon a 20-as évek Amerikájának hangulatát ígérik a szervezők, és amint belépünk a forgóajtón, és elindulunk a ruhatár melletti lépcsőn, le, a pókerterem felé, az az érzésünk támadhat, hogy ebben tényleg lehet valami. A regisztrációs pultnál és az asztaloknál domináló barna szín, a falakra kitett hangszerek és ragtime kották is következetesen segítenek felidézni az amerikai filmek gengszterromantikáját. Sajnos ez a következetesség a zeneválasztásra (a hangszórókból a verseny alatt háttérzajként végig szólt valamilyen muzsika) már nem áll, kivéve persze, ha Al Capone is Shakira Loca című számát hallgatta meg óránként legalább egyszer. A másik rögtön szembeötlő dolog, hogy a szervezők egy kicsit exkluzívabb helyett képzeltek el, mint amit megszokhattunk eddig Pesten. Egyrészt ott van a már a honlapon is feltüntetett kérés a melegítőnadrágok ellen (bár itt a melegítőnadrág kifejezés érzésem szerint nem a ruhadarabra, hanem inkább egy életstílusra és viselkedési mintára vonatkozik, mert ottjártamkor is feltűnt egy susogósba bújt játékos, akivel senkinek nem volt semmi baja…), másrészt a székek is jobb minőségűnek és szebbek a korábban megszokottnál. Az asztalok csak kilenc személyesek, és mivel ugyanakkorák, mint máshol, kényelmesebben elférnek mellette a játékosok. A személyzetre is ez az elegancia a jellemző, nincs jelen a korábban Angyalföldön vagy a Fehérvári úton megszokott, ’mindenki abban oszt, amiben beesett a munkába’ mentalitás, egységesen feketébe öltözött mindenki, sőt a férfi osztóknál még egy fehér nyakkendő is a munkaruházat részét képezi. Mi több, a figyelmük még arra is kiterjedt, hogy az ott dolgozó hölgyek egytől-egyig fekete hajúak legyenek…

A fő teremben nyolc asztal és ugyanennyi plazmatévé kapott helyett, a végében egy néhány fotelből és dohányzóasztalból kialakított pihenőrésszel, ami jó alternatívát jelenthet azoknak, akik a szünetet nem a nikotinéhségük kielégítésére szánják és nem untak még bele az üldögélésbe. A többi két asztal egy szomszédos, kis teremben található, de az elmondottak alapján ezekhez eddig nem kellett nyúlniuk, hiszen még sosem voltak hatvannál többen náluk. Ez betudható egyrészt a még meglevő, kevésbé legális keretek között mozgó konkurenciának, és annak, hogy ez tulajdonképpen a mínusz 1. hét, a hivatalos nyitóversenyt csak január 28-án tartják.

Aki először jár náluk, az számoljon azzal, hogy ki kell töltenie egy rövid űrlapot, és bele kell mosolyognia a kamerába, ami legalább három perccel meghosszabbítja a regisztráció menetét. Ha ezeken túl van (vagy a második látogatásától, a tagkártyája felmutatásán), akkor egy másik pulthoz fáradva befizetheti a nevezési díjat (ami végre nem tagdíj, nem hozzájárulás és főleg nem pont, hanem csak simán forint), amiért cserébe egy számlát is kap, de ez csak annyi időt tölt a zsebében, amíg az asztalhoz leülve, oda nem adja az osztónak. Miután mindenki túlesett ezen a procedúrán, és a teremfőnök is beregisztrálta azokat az asztalokat, amelyeken játszani fognak az adott versenyen, megkezdődhet a helyek kihúzása, stílusosan egy Törley-s pezsgősvödörből. Sajnos, amikor ott voltam, a 17:30-ra kiírt torna csak hatkor kezdődött el, és nem azért, mert friss játékosok tömege állt sorba a regisztrációnál. Remélem nem ez lesz itt az általános tendencia (a korábbi versenyek pontosságáról nincs információm), mert elég idegesítő, amikor az ember próbál pontosan odaérni, és aztán a helyszínen derül ki, hogy érkezhetett volna fél órával később is. Ráadásul, ezt a késést a korábbi klubokban is sikerült maximum öt percre leszorítani, így tényleg érthetetlen számomra a dolog. Talán az egyetlen magyarázata az lehet, hogy a tiszavirág életű Tabuból is ismert teremfőnök próbálta pontosan belőni a végleges indulók számát, mert mint később megtudtuk, az új törvény értelmében nem szabad leszedni a sitoutokat, így matematikailag akár pénzbe is érhet egy-egy nemlétező játékos. Engem személy szerint ez nem zavar, egyrészt, mert így mindig van egy kis pluszzseton az asztalon, másrészt ennyivel tovább marad kis létszámú a játék.

A nevezési díjaknál érdekesség még, hogy már nem írhatnak ki fee-t, csak a befizetendő összeget, hogy aztán a teljes nyereményalapból vonják le a szervezési költséget. Ez a levonás a befizetett összeg 20 százaléka lehet maximum, a tízezer forint alatti versenyeknél nem is nagyon számíthatunk kevesebbre. Az első két hét lezajlott és tervezett versenyei alapján elmondható, hogy inkább a kispénzűek és hobbijátékosok megszólítása a klub célja, egyedül a már említett pénteki nyitóverseny az, ami kihasználja a maximalizált nevezési díjban rejlő lehetőségeket. Az előző héten még csak heti egy tornával jelentkeztek, de mostantól (a hétfőt leszámítva) minden nap kettő lesz (egy 17:30-tól és egy 20:00-tól), így az sem marad játék nélkül, aki korán kiesett, de a cash asztalokat nincs türelme megvárni. A szervezők a versenyek struktúrájának kialakításánál inkább arra figyeltek, hogy ne tartsanak reggelig, minthogy végig játszható maradjon, hiszen a 10k-s torna is 30, majd a szünet után 25 perces vakszintekkel megy, és hiába a mély kezdőstack, így egy idő után elkerülhetetlen flop előtti tologatásba menjen át a játék. Ez persze nem feltétlenül negatívum, játékosok többségének fontosabb, hogy ne kelljen kis díjazás esetén is sok időt az asztaloknál tölteni.

Maga a verseny (5k-s freezout, 22 indulóval) amúgy rendben zajlott. Az asztalokról már volt szó, a zsetonok is a megszokott minőségűek (egyedül az a zavaró, hogy sikerült ismét egy új színskálával megörvendeztetni a nagyérdeműt, pedig jó lenne csak olyan klubokban játszani, ahol a fekete zseton százas értékű, mint bárhol máshol a világon…), és az osztókkal sem volt komolyabb probléma. Igaz, volt érezhetően kezdő, és akadt olyan, aki fáradt és kicsit indiszponált volt, de ezek megbocsátható hibák egy frissen induló teremnél, sokkal zavaróbb lenne, ha nem sikerülne megtartani a kialakult brigádot, és úgy járnának, mint több másik régebbi klub, ahol minden hónapban kezdő osztók lassították a versenyt és keserítették meg a játékosok életét. Remélhetőleg a bejelentett munkahelynek hála sem a Cottonnál, sem a későbbi legális termeknél nem lesznek ilyen jellegű gondok. Külön kiemelendő emellett, hogy amikor volt egy kérdéses szituáció az asztalnál, akkor a dealer nem jött zavarba, és ugyanazt a választ adta a játékosok kérdésére, amit később a teremfőnök is. Ez igen örvendetes egy olyan pókerközegben szocializálódott játékos számára, aki megszokta, hogy egy-egy hiba esetén a megoldási javaslatok száma egyenes arányban van az éppen dolgozó osztókéval…

Cashgamet nem volt szerencsém játszani (aznap valószínűleg el sem indult, a korábbi napokon egy kivétellel mindig), de ott igazán nagy változás nem várható. A rake a szokásos 5%, max. 3000, egyedül az egyszerre váltható összeg maximalizálása lehet zavaró, igaz ez a százezres határ inkább csak a 100/200 fölött játszókat (vagyis a játékosok elenyésző százalékát) érinti. A büfé nem olcsó (jattal együtt 300 két deci szénsavas és 400 ugyanennyi rostos üdítő), de azért nem is pofátlanul drága, az már inkább zavaró, hogy csak italt árusítanak, pedig egy hosszúra nyúló cashgame alatt könnyen megéhezik az ember, és ezt az éhséget még a halak pénze sem csillapíthatja.

Összességében egy igazán szimpatikus, jó hangulatú helyett sikerült berendezniük a mind tömegközlekedéssel, mind autóval könnyen megközelíthető Jókai utcában. Ha a késést minimálisra tudják szorítani és az osztógárdát megtartani, akkor bárkinek nyugodt szívvel tudom ajánlani Budapest első legális pókertermét!

MM

Cotton Poker Club
H-1066 Budapest, Jókai u. 26
www.cottonpoker.hu

Pontok: 4.1 (pontozók száma: 24)
    Ide élőholtak nem írhatnak.
    Legális póker Budapesten- Cotton Poker Club
    Cotton Poker Club
    H-1066 Budapest, Jókai u. 26
    Cotton Poker Club
    302
    2011-06-06 14:56
    Sziasztok!
    Megújult versenynaptárral,emelkedett kezdő-stack-el várunk minden kedves régi és új vendégünket minden nap 16.30-tól!
    Részletek a : www.cottonpoker.hu honlapon!
    301
    2011-05-26 04:57
    Ma este 17.00tól 6000 freezeout, 19.30tól 5000 1 rebuy 1 addon!!! Minden további információ megtalálható a www.cottonpoker.hu oldalon!
    300
    2011-05-23 23:15
    Holnap délután 3000 2 rebuy 1 addon, este pedig 5000 Freezeout 19.30tól!
    Várunk Mindenkit sok szertettel!

    299
    2011-05-23 18:43
    Ma esti versenyünk 19.30-tól 5000 1 rebuy 1 addon, 40 fő esetén a várható nyeremény 500 000 Ft!!!!
    A délutáni verseny több mint 40 fővel megy!!!

    Este 100/200-as cash game!!!!
    298
    2011-05-22 20:16
    [b][/b]HETI VERSENYNAPTÁRUNK

    Hétfő
    5000 Freezeout 17.00-tól
    5000 1 rebuy 1 addon 19.30-tól

    Kedd
    3000 2 rebuy 1 addon 17.00-tól
    5000 Lovebox Freezeout 19.30-tól

    Szerda
    5000 Freezeout 17.00-tól
    4000 1 rebuy 1 addon 19.30-tól

    Csütörtök
    6 000 Freezeout 17.00-tól
    5000 1 rebuy 1 addon 19.30-tól

    Péntek
    3 000 2 rebuy 1 addon 17.00-tól
    7 000 Freezeout 19.30-tól

    Szombat
    5 000 Freezeout 17.00-tól
    5000 Double [color=][/color]Chance 19.30-tól

    Vasárnap
    4000 1 rebuy 1 addon 17.00-tól
    5000 Freezeout 19.30-tól
    297
    2011-04-19 13:20
    a csürtöki omaha versenyen kb. hány induló szokott lenni?
    296
    2011-04-16 23:21
    http://www.cottonpoker.hu

    Sziasztok!

    Várunk mindenkit szertettel a hétfő esti 50 000 deep stack freezeout-unkon. Minden további információ a honlapunkon!

    295
    2011-04-11 14:44
    Ma déluttn 17.00-tól 5.000Ft-os Freezeout, este 19.30-tól 25.000Ft-os Freezeout a Cotton Pokerben!
    Minden kedves vendégünket szeretettel várunk!
    294
    2011-04-10 13:48
    Ma délután 17.00-tól 3.000Ft-os Turbo-Freezeout , este 19.30-tól 5000Ft-os Double Chance a Cotton Pokerben!
    Minden kedves vendégünket szeretettel várunk!
    Minden további információ a www.cottonpoker.hu web-oldalon!
    293
    2011-04-09 23:13
    Holnap délután 17.00-tól 3.000Ft-os Turbo-Freezeout , este 19.30-tól 5000Ft-os Double Chance a Cotton Pokerben!
    Minden kedves vendégünket szeretettel várunk!
    Minden további információ a www.cottonpoker.hu web-oldalon!
    292
    2011-04-09 15:04
    Sziasztok!
    Ma délután 17.00tól megrendezésre kerül a XVIII. Macho-poker találkozó, melynek mai event versenye egy 5.000Ft nevezési díjú Freezeout!
    Este 19.30-tól 12.000Ft nevezési díjú Freezeout a Cotton Pokerben!
    Minden kedves vendégünket szeretettel várunk!
    291
    2011-04-08 21:16
    Sziasztok!
    Holnap délután 17.00tól megrendezésre kerül a XVIII. Macho-poker találkozó, melynek mai event versenye egy 5.000Ft nevezési díjú Freezeout!
    Este 19.30-tól 12.000Ft nevezési díjú Freezeout a Cotton Pokerben!
    Minden kedves vendégünket szeretettel várunk!
    290
    2011-04-08 12:20
    Sziasztok!!
    Ma délután 17.00-tól egy 3000Ft-os 2 Rebuy 1 Addon játék kerül megrendezésre!
    Este 19.30-as kezdéssel 10000 1 Rebuy 1 Addon lesz!
    Várunk mindenkit szeretettel!
    289
    2011-04-07 16:49
    Sziasztok!
    Ma délután 17.00-tól 6.000Ft-os Freezeout, este 19.30-tól 6.000Ft DC Omaha!
    Mindenkit szeretettel várunk!
    288
    2011-04-06 16:15
    Ott is én voltam :D
    ----------

    Better luck! A good luck régóta nem elég...

    287
    2011-04-06 15:18
    Ma délután 17.00-tól 5.000Ft Freezeout, este 19.30-tól 25.000Ft Freezeout verseny a Cotton Pokerben!
    Minden kedves vendégünket szeretettel várunk!
    286
    2011-04-05 20:56
    Sziasztok!

    Holnap várunk mindenkit szeretettel a 25 000 Freezeout-on 19.30-tól!

    Előtte 17.00-tól pedig 5000 Freezeout-ot tartunk!
    285
    2011-04-05 15:52
    Tegnap 3 asztalon ment az 50.000es, nagyon jó struktúrájú verseny volt, szendvicsekkel a szünetben. Remélem a következőn még többen lesznek. :)
    284
    2011-04-05 15:50
    Sziasztok!!
    Ma délután 17.00-tól egy 3000Ft-os 2 Rebuy 1 Addon játék kerül megrendezésre!
    Este 19.30-as kezdéssel 5000Ft-os Lovebox Freezeout lesz!
    Várunk mindenkit szeretettel!
    283
    2011-04-04 04:51
    Facebookon kérdezte vki, neki a klub azt válaszolta, hogy 30-50 közé teszi a várható indulók számát