OPHU - a legrégebbi magyar online póker közösség.

Sok módja van annak, hogy fejleszd pókerjátékodat - olvashatsz könyvet, beszélgethetsz sikeres pókerjátékosokkal, elemezhetsz leosztásokat a barátaiddal, és így tovább. Van még egy értékes eszköz, amit a játékod javítására használhatsz, s amelyről többnyire elfelejtkezünk. Nem olyan kézzelfogható, mint egy jó alapkönyvből tanulni, de olyasmi, ami semmiképp sem árthat.

Amikor annak idején pókerezni kezdtem egy Check N' Raise nevű magánklubban, nem tudtam, mi a valószínűsége flop után annak, hogy bejön egy flöss ötödik lapja is, ha négy már megvan. Nem tudtam, hogy Q-10 játszhatóbb késői pozícióban, mint amikor elsőnek kell lépned. Nem tudtam, hogy nem tarthatok meg K-J-val egy első helyről jövő emelést.

Abban az időben még nem olvastam olyan pókerkönyveket, amelyek ilyesmikkel foglalkoznak, és nem ismertem senkit, aki "profin" játszott volna, és át akarta volna adni tudását ezekről az efféle dolgokról.

Így csak az asztali fecsegés maradt egyedüli forrásnak, hogy bővítsem pókertudásomat. Ember, milyen szerencsés voltam! Ekkor 17 éves voltam, és rengeteg értékes információhoz jutottam csupán azáltal, hogy hallgattam, mit beszélnek az ellenfeleim. Nemigen tudtam arról, hogy néhány világklasszis pókertehetség játszik abban a klubban. Ez volt az a hely, ahol Rob Gingras-szal, Howie Goldfarbbal és "Stubsy"-val találkoztam.

Robot természetesen számtalanszor említettem már az előző írásaimban, de Howie és Stubbs olyan játékosok, akikről még nem hallhattál tőlem. Howie sikeres üzletember, aki másodikként végzett Dan Harrington mögött a World Series of Poker bajnokságán. Stubsy sikeres profi pókerjátékos volt élete legnagyobb részében, aki végül ezt az eredményességet egy kiváló értékpapírcsomaggá konvertálta át. Mostanában nagy alapon pókerezik, pusztán csak az élvezet kedvéért. Mindketten jómódú, boldog emberek.

Mindegy, vissza a kiindulási ponthoz. Cingár, 17 éves kölyök voltam, és olyan játékokat játszottam, amikhez nem igazán értettem. Nem tudtam, mi a fenét csinálok, de ez hamarosan megváltozott, köszönhetően az asztali fecsegésnek, amit magamba szívtam.

Valójában az alapok nagy része nem azoktól a játékosoktól származott, akiket említettem. Túl eszesek voltak ahhoz, hogy efféle információkat áruljanak el. Általában azok a fickók okosítottak ki, akik be akarták bizonyítani, milyen sokat tudnak a pókerről. "Csak 40 dollár volt a pot, és tartottad a 40 dollárt, hátha bejön a flöss? Az esélyed kevesebb volt, mint egy a kettőhöz, rosszul tetted, hogy tartottad." Nos, köszönöm, uram. Most már tudom, és nem követem el kétszer ugyanazt a hibát. Idióta!

Természetesen alkalmasint hallottam helytelen információt tartalmazó locsogást is, de ez nem jelenti azt, hogy semmit sem tanultam belőle. Ennél sokkal fontosabb volt az a sok helyes információ, amelyet azoktól a győztes játékosoktól kaptam, akik szükségét érezték annak, hogy bizonyítsák felsőbbrendűségüket.

Végül szereztem néhány könyvet, és néhány számot magam ellenőriztem.

Mégis, ennek ellenére kíváncsi voltam, miket tudhat Stubsy, Gingras és Goldfarb, amit nem osztanak meg velem. Úgy tűnt, a többiek mindent tudnak a pókerről, mégsem voltak ugyanazon a szinten.

Nos, figyeltem. Figyeltem, figyeltem és figyeltem, amíg úgy nem éreztem, én vagyok Howie. Néztem, milyen lazán szórja a zsetonjait, és csak később értettem meg, hogy ezeknek mind sokkal inkább az esélylatolgatás volt az oka, mintsem nemtörődöm hányavetiség. Szerettem volna a fejébe látni, hogy igazán megértsem, miért mutatja meg a kezében levő lapjait, miért mutatja meg, hogy blöfföl, miért emel egy szokatlan lappal, és mi az, amit tökéletesíteni próbál.

Mihelyt megdönthetetlenül megnyugtató válaszokat találtam ezekre a kérdésekre, itt volt az ideje, hogy a másik játékoshoz menjek. Heteket töltöttem azzal, hogy Howie-t tanulmányoztam, és hónapokig tartott Stubsy és Gingras megfigyelése.

Később Gingrastól megtanultam, milyen hatékony a brutális agresszivitás, Stubsytól pedig azt, milyen fontos a ravaszság, és a kiszámíthatatlanság. Mindegyik játékosnak volt egy erőssége, amelyre vágytam: Howie volt a "dilis", Gingras a "komoly, rémisztő fickó", és Stubsy a "kaméleon".

Ezen leckék mindegyike segített olyanná alakítani a játékomat, amilyen most, és olyanok voltak, amelyeket sohasem tanulhattam volna meg egy könyvből. Annyira sok megfoghatatlan tényezője van a kiváló pókerezésnek, hogy lehetetlen őket egy könyvben leírni.

Többet tanultam abból, hogy figyeltem a sikeres játékosokat, és megpróbáltam kitalálni, mi teszi őket sikeressé, mint bármely könyvből.

Legközelebb, amikor játszol, figyeld a győzteseket! Próbáld megérteni, mi teszi őket folyamatosan nyertesekké!

Annyira el szoktam mélyülni a figyelésben, hogy amikor egy héten keresztül tanulmányoztam egy ellenfelet, akaratlanul is úgy halmoztam fel a zsetonjaimat, mint ő, még a téteket is oly módon raktam be, mint az "alany". Nem mondom, hogy neked is ennyire el kell mélyedned, csak ez olyasmi volt, ami nálam működött. Némileg rögeszmésen utánoztam mindenkit.

Természetesen manapság nem kell egyedül erre támaszkodnod. Tanuld meg az alapokat a nagyszerű pókerkönyvekből, vagy akár a kiváló programokból! Ha találsz egy póker mentort, az tökéletes. Ha nem, tartsd a szemedet és a füledet nyitva, amíg játszol. Sosem tudhatod, milyen értékes információt kotyog ki az ellenfeled. Csak csukd be a szád, és légy szivacs!

Daniel Negreanu ©
A cikk eredetileg a CardPlayer magazinban jelent meg.

Fordította: Makó Katalin