Phil Ivey 1977 (más források szerint 1976) február elsején született Riverside-ban, Kalifornia államban. Nyolc éves korában nagyapja vezette be az ötlapos póker rejtelmeibe, aki csalt ellene, a pakli aljáról húzott elő lapokat, hogy unokája eszébe vésse a szerencsejáték veszélyeit. A kísérlet nem járt sikerrel, Phil Ivey tizenéves korában bejelentette a tanárainak és a családjának, hogy professzionális szerencsejátékos lesz.
16 éves korában ült le először felnőttekkel jászani egy barátja szüleinek házában. 18 évesen hamis személyazonosságit csináltatott, és kaszinókba kezdett járni Atlantic Citybe. Az álneve Jerome Graham volt, innen ered a „No Home Jerome” becenév. Társai azért hívták így, mert rengeteg időt töltött játékkal a kaszinóban. (Szokták a póker Tiger Woodsának is nevezni – utalva arra, hogy ő az első fekete bőrű pókerjátékos, aki feltört a legnagyobbak közé –, de ezt nem szereti, mondván messze van attól, hogy ő legyen a legjobb.) Az első néhány évben többet vesztett, mint nyert, de tanult a hibáiból, és tapasztalt hold’em, Omaha és hétlapos stud játékos lett. Eközben egy telemarketing cégnél dolgozott, szintén sikeresen.
Húsz éves korában átköltözött Atlantic Citybe.
2000-ben indult először a World Series of Pokeren, ahol kétszer jutott el az utolsó asztalig és a 2500$-os Omaha versenyen megszerezte első WSOP karkötőjét. Az utolsó asztalon olyan sztárokat győzött le, mint "Amarillo Slim" Preston, David "Devilfish" Ulliott és az ifjabbik Phil Hellmuth.
Nem sokkal ezután Las Vegasban kezdett játszani magas alapú készpénzes játékokban, és hamarosan az egyik legnevesebb pókerjátékos lett. Eddig 2002 volt a Ivey legjobb éve, ha a versenyeket tekintjük, ugyanis a WSOP-n három karkötőt is szerzett, ráadásul sokoldalúságát bebizonyítva három különböző játékban: Omahában, hétlapos studban, és SHOE-ban, ahol felváltva játszanak studot, hold’emet, Omahát, és stud magas/alacsonyat.
Ezután inkább a készpénzes játékokra összpontosított, de annak ellenére, hogy nem vett részt sok versenyen, 2005 igen eredményes volt ebből a szempontból, hiszen két WSOP és két WPT versenyen jutott el az utolsó asztalig és júniusban megnyerte az 5000$-os pot limites Omaha WSOP versenyt. November végén és decemberben két versenyt is megnyert Monte Carlóban, a Monte Carlo Millionst és a Full Tilt Poker meghívásos versenyét, összesen 1 600 000$-t kaszírozva be ezzel. Ez utóbbi eseményre nem véletlenül kapott meghívást, hiszen a Full Tilt Poker csapatának tagja – már a létrehozásában is segédkezett –, itt bárki játszhat vele. Ivey hetente nagyjából tíz órát tölt a Full Tilt Pokeren.
Hobbijai a testedzés, a golf és a videójátékok. Ez utóbbiban már azelőtt nevet szerzett magának, mielőtt a pókerrel kezdett volna foglalkozni. Szereti a kosárlabdát, a pókertermekben gyakran látni kosárlabdamezben. Kedvenc csapata a Los Angeles Lakers, de a Houston Rocketset is kedveli.
Nagyon agresszív játékos. Szinte kiismerhetetlennek tartják, érzelmeit nem árulja el. Könnyen becsapja az ellenfeleit elhitetve velük, hogy nincs semmije, így minden zsetonjukat elszedheti tőlük. Híres koncentrációjáról, amivel felszippantja az információkat ellenfele játékáról, de még ismertebb az ellenfeleire vetett jeges pillantásáról. Állítása szerint nem szándékosan néz ennyire szúrósan, maga is meglepődve vette észre, amikor meglátta magát a televízióban. Sosem visel napszemüveget. Egyszer próbálta a World Series of Poker egy versenyén, de elnézte a lapját, így kihajította az 1000$-os napszemüveget a kukába.
Nem szereti a rövid meneteket, nem száll ki egy óra utána akkor sem, ha nem megy neki. Legalább hat órát tölt egyhuzamban a pókerasztalnál, de előfordul ötven órás menet is.
Phil Ivey nemrég Las Vegasba költözött feleségével, Luciettával, akibe még a középiskolában szeretett bele. Egy hatalmas házban laknak, amelynek modern hang- és világítórendszerét Ivey hónapokig nem tanulta meg kezelni – utálja a távirányítókat. A Bellagióban olyan játékosokkal ül egy asztalnál, mint Jennifer Harman, Doyle Brunson és Chip Reese. 4000$/8000$-os alapon, kevert játékot játszik, és természetesen nyer.
brianpunk is dead