Phil Ivey 920 ezer dolláros fizetést kapott
Phil Ivey nem csak azért dühönghet a válása miatt, mert volt felesége több pénzt követel tőle, hanem mert sorra kerülnek nyilvánosságra bizalmas pénzügyi információi.
Phil és Luciaetta Ivey 2002 májusában házasodott össze Las Vegasban, 2009 decemberében mondták ki válásukat. Luciaetta Ivey azonban úgy gondolja, hogy félrevezették, és sokkal több jár neki, így szeptemberben benyújtott egy kérelmet a válásnál közreműködő bíró, Bill Gonzales diszkvalifikálására, tudomására jutott ugyanis, hogy Phil Ivey a válás előtt ötezer dollárral járult hozzá a bíró választási költségeihez. Első körben elutasították keresetét, de a másodfokú bíróság úgy látta, Luciaetta Ivey-nak van keresnivalója az ügyben, és 30 napot adott Phil Ivey-nak, hogy válaszoljon egykori feleségének kérelmére.
A válaszból kiderült, hogy Ivey exfelesége kapott egy több, mint 1,2 millió dollárt érő táskagyűjteményt, több, mint egymillió dollárt ékszerekben és 180 000 $ feleségtartást, ám ezt csak addig, amíg Phil Ivey fizetést kapott a Full Tilt Pokertől, vagyis 2011 áprilisáig. Ezen kívül Luciaetta Ivey megkapta az autóját, az életbiztosítását, egy részvénycsomag 40 százalékát, foglalót egy új otthonhoz, a pár házának eladásából származó összeg felét és 40 százalékot minden üzleti érdekeltségből, kivéve a Full Tilt Poker anyacégét, a Tiltware, LLC-t. Luciaetta tartozások nélkül szabadult a házasságból, nem kellett részt vállalnia Phil Ivey 170 ezer dolláros hitelkártya adósságából és több, mint 15 millió dolláros szerencsejáték és egyéb adósságából.
Most az is kiderült, hogy Phil Ivey havonta 920 ezer dollárt kapott a Tiltware LLC-től, a Full Tilt Poker anyavállalatától. Luciaetta Ivey új ügyvédje, Bruce Shapiro szerint ügyfele az ebből származó bevétel 50 százalékára jogosult, hiszen Ivey "vitathatatlanul" a házassága alatt szerezte részesedését a cégben. Azt állítják egy összeesküvés fosztotta meg Luciaetta Ivey-t a jogos részétől, Phil Ivey és ügyvédje szerint Luciaetta Ivey egyszerűen elszórta a pénzét, és most többet akar.
Hozzászólások...
Ne feledjük,hogy az ügyvéd is kap belőle,nyilván ezért érdemli meg a nej...
vicces lenne hha 4 wsop karkötőt is oda kéne adnia iveynak :)
Sajnos egyik sem jobb a másiknál. Ezeknek az embereknek semmi nem elég soha...
Én ezen cikk alapján nem éppen Ivey-t tartom kétszínű, számító, tisztességtelen szarkupacnak.....
Ha ez a nőszemély így folytatja akkor Ivey-t legközelebb 10-20 centen látjuk játszani.
Íme a hős lovag aki beperelte a Fulltiltet, de nem jutott eszébe hogy csatlakozzon a Dwan féle kártalanítási felajánláshoz.
Belegondolni se merek, milyen sokra tartottam még nem is olyan régen...