• 2008-01-22 11:58:53
  • Selindek

Az emelés mértéke

Tulajdonképpen ez a fejezet a NL pókersuli lényege, hiszen a NL játékot alapvetően csak annyi különbözteti meg a limites változattól, hogy itt mi határozhatjuk meg az emelés mértékét. (Na persze ez azért nem ilyen egyszerű, de jól hangzik.) Ebben a fejezetben egyelőre nem foglalkozom azzal, hogy milyen lappal vagy hogy miért emelsz, itt pusztán csak arról lesz szó, hogy ha már eldöntötted, hogy emelsz, akkor mekkorát emelj!

Először is nézzük a preflop emelést:

Mint azt már sokan, sok helyen leírták, az emelésnek alapvetően két célja van: Növelni a potot és ezáltal a várható nyereséget ha jó lapod van, illetve kizárni a játékból a nagyon gyenge vagy teljesen random lapokat. Bármikor, amikor emelésre készülsz, ez a kettős cél lebegjen a szemed előtt!

Véleményem szerint egyébként van egy harmadik - kicsit nehezebben megfogható vagy számszerűsíthető - cél is, mégpedig az, hogy az emeléssel Te leszel az agresszor a partiban, Nálad lesz az irányítás. Kezdőként viszont ennek az előnynek a kihasználása a legnehezebb, szóval erre majd egy későbbi fejezetben térek vissza.

Alacsony téten persze a kizárás is - főleg preflop - elég kemény dió, de azért valamennyire működik még itt is. A preflop emelés általában akkor mondható sikeresnek, ha pontosan egy ellenfeled marad játékban rajtad kívül. Ilyenkor egyrészt sikeresen növelted a potot, másrészt csak egy ellenféllel kell megküzdened, csak az ő reakcióit és a lapját kell megsaccolnod a továbbiakban. Persze sokszor - főleg ha új vagy egy asztalnál - nem fog optimálisan sikerülni az emelés: Ha hármasban maradtok, még nem túl nagy baj, de ha rajtad kívül 3-4 ellenfél is bennmarad egy emelt potban, akkor általában már nagyon nagy bajban vagy (kivéve persze, ha nagyon eltalál a flop, de sajnos ez a ritkább eset). Szóval az egyik legfontosabb dolog, amit egy asztalon a kezdetektől figyelj, hogy mi az az emelés, amire várhatóan csak egyetlen megadás fog érkezni. Ez mikro-téten általában 4-6 BB körül szokott lenni, de előfordul olyan asztal is, ahol akár a 3 BB is elég, és összejön néha olyan társaság is, hogy a 8-10 BB (vagy még több!) számít standard emelésnek. Ez utóbbi pl. sokszor előfordul élő játékban is.

Kiindulásként használd a következő szabályokat, aztán ha lement pár kör az asztalon, a fentiek fényében finomíthatsz rajta:

Ha véletlenül pot-limites asztalon játszol, akkor végtelenül egyszerű a helyzet: Mindig emelj maximálisat! Egyszerűen nem érdemes variálni! Ha Te vagy az első emelő, akkor a pot méretű emelés pontosan akkora, amire egy normál asztalon szükség van. Mikro-téten általában még többre is szükség lenne, de mivel ez a maximum, nem marad sok lehetőséged...

Ha volt előtted emelés, akkor a potnyi visszaemelés általában már kicsit sok még egy kezdőnek is, így ilyenkor a 3/4 pot körüli emelést javaslom. De ha elég őrült az asztal, akkor mehet a maximum ilyenkor is. Azzal, hogy mindig pottal emelsz ráadásul eléred azt is, hogy az emelésed méretével még véletlenül sem adsz ki információt a lapodról.

NL asztalokon szintén a pot-körüli emelés ajánlott. Nem szoktam nagyon precízen beállítani az emelés mértékét - ha sok asztalon játszom, nincs is nagyon rá idő -, egyszerűen az adott teremben kényelmesen kiválasztható mértékkel emelek: Pl. mikor a Microgaming networkben játszottam, 2BB-ként lehetett állítani a csúszkát, így itt ha nem volt limpelő előttem, vagy maximum egy játékos limpelt, akkor 4BB-t, ha 2-3 játékos limpelt, akkor 6BB-t emeltem.

Ha volt előttem emelés, akkor nagyjából háromszorost emelek vissza. Plusz 1 szorzó minden megadó után. Azaz ha pl. volt egy 4BB-s emelés és ketten megadták, akkor (3+2)*4BB-re, azaz kb. 20BB-re emelek vissza. Szintén lehet kicsit növelni a reraise mértékét az emelő előtti limpelők számának a függvényében is. A lényeg az, hogy az emelésed arányos legyen a pottal.

Mint látható, az emelés mértéke itt sem függ a lapodtól, csak az emelés maga. Ha eldöntötted, hogy emelsz vagy visszaemelsz, akkor ha magát az emelés mértékét előre lefektetett szabályok szerint választod meg, akkor nem fogsz ezzel információt kiadni. Néhány könyv az emelés variálását ajánlja már a flop előtt is és én sem állítom, hogy az általam javasolt módszer az egyetlen üdvözítő. Mikro-téten, kezdőként viszont szerintem az én módszerem jobban alkalmazható. Kezdőként szinte kizárt, hogy megfelelően véletlenszerűen tudd variálni az emelésed, márpedig a variálás csak akkor ér valamit, ha tényleg kiszámíthatatlan. Ezért nyugodtan játssz képlet szerint, ezeken a téteken nem kerülsz semmilyen hátrányba e miatt. Ráadásul ha meg valaki mégis megpróbál következtetést levonni az emeléseid méretéből, mert nem jön rá, hogy tulajdonképpen a pot aktuális méretéhez igazítod azokat, akkor kellemesen félre is fogja értelmezni...

Flop után szintén a nagyjából 3/4 potnyi nyitást illetve emelést ajánlom. Ez már elég nagy ahhoz, hogy a húzólapoknak ne legyen meg az odds-a, de még nem túl riasztó a calling-stationök számára se. Persze itt már valamilyen szinten muszáj kicsit variálni az emelés méretét (nagyjából fél és egész pot között), de nem a Te lapod, hanem a board függvényében! Ha olyan lapod van, amivel érdemes nyitni, akkor nézd meg, hogy milyen potenciális húzólapok lehetnek az ellenfele(i)dnél! Ha teljesen veszélytelen a board (Pl. ♥4♦9♣K), akkor elég ha fél potnál egy leheletnyivel többet emelsz. Ahogy gyűlnek a veszélyes lapkombinációk, úgy növeld az emelés méretét is! Ha vannak egymás melletti lapok a board-on, vagy egyszínű lapok, vagy sok a magas-középmagas lap, akkor az emelésed is legyen nagyobb. Ezek a lapok több potenciális húzólapnak felelnek meg, azaz nagyobbat kell hívnod, hogy hibás döntésre kényszerítsd az ellenfeled. Ha a flop pl. ♦8♦J♣K, akkor nyugodtan mehet a pot közeli emelés is már!

Alapesetnek vegyük azt, hogy top pár top kickerrel vagy overpárral nyitsz. Eltekintve azoktól a helyzetektől, amikor eleve 2 párt vagy setet floppolt az ellen, feltehetjük, hogy neked van jobb lapod. Ha a fent említett veszélytelen board-on nyitsz pl. egy AK-al és valaki megy veled, akkor - ha csak nem jobb nálad már most - csak egy nálad rosszabb párja lehet és azzal várja, hogy javuljon. Ha valami pocket-párja van, akkor 2 outja van, ha király van nála gyengébb kísérővel, akkor 3, ha 9x vagy 4x, akkor 5. (de ez utóbbiaknak azért kicsit kisebb az esélye) Szóval ha csak fél potnyi hívást kell megadnia, akkor se lesz meg a pot-oddsa, viszont így talán hajlandó lesz végigmenni veled és kifizeti az AK-t, a nagyobb nyitásra meg esetleg egyből dobja. Ráadásul, ha mégis jobb, mert pl. 99-el setet floppolt, akkor talán kicsit kevesebbe kerül majd neked a parti. A másik flopnál már lehet nála bármilyen húzólap, vagy akár valami kombó-draw is (pár + színhúzó vagy pár + backdoor sorhúzó), így ott nagyon meg kell fizettetni vele ha turnt is akar nézni!

Természetesen ha jobb lapot flopoltál mint egy pár, akkor értelem szerűen csökkennek az ellenfelek outjai is. Ha 2 párod van, akkor már csak drillel tud túlhúzni, ha setet kaptál flopra, akkor attól függően, hogy milyen magas a seted csak 2-4 outja van, vagy még annyi se. Illetve ilyenkor még a turn-re beeső sorok és flushök ellen is lesz általában 10 outod a riveren, hogy fullosodj. Azaz ilyenkor adhatsz kicsit jobb oddsot is nekik. Ha nagyon gyengék az ellenfelek, akkor persze told ami a csövön kifér ilyenkor is, de ha óvatosabb az asztal, akkor ezekben az esetekben elég lehet a kisebb nyitás is. De fél pot alá ne menj még ilyenkor se! Soha! De tényleg!

Ez a módszer két okból működik nagyon jól:

Mivel a board véletlenszerű, ha csak már nagyjából követed az ajánlásomat, az emelésed is garantáltan véletlenszerű lesz.
Hosszútávon általában pont kellően jónak tűnő, de mégis veszteséges megadásokra fogod kényszeríteni az ellenfeleidet.

Ha utánaszámolsz észreveheted, hogy a fenti szabályok szerint alkalmazott fél- és egész pot közötti emelések nem csak egy kicsit, hanem jóval rosszabb odds-ot adnak az ellenfeleknek, mint ami még éppen kifizetődő lenne számukra. Azaz elméletileg kisebb emeléseknek is elégnek kellene lenni. Viszont van két faktor, amit érdemes még figyelembe venni:

1.Az ellenfelek várhatóan nagyon rossz játékosok a tárgyalt alapokon. Azaz a sokkal rosszabb oddsokkal is fognak játszani. És ha már így van, akkor használd is ki!

2.Valószínűleg Te se vagy a legjobb játékos, ha ilyen alapon játszol. Azaz sokszor esetleg még így is ki fogod fizetni a többieket, ha javulnak, mert nem tudod majd eldobni a lapodat. (Ezt nem lehet sajnos tanítani, de idővel majd lassan megtanulod a saját károdon.) És így az implied odds-al együtt néha még így is jó megadásokat fognak csinálni ellened. Viszont az emelés nagyságának túlbiztosítása garantálja, hogy még így is pluszban maradj hosszútávon.

Ha nyitottak előtted a flop után, akkor itt is igaz, hogy nagyjából háromszorosat emelj vissza. Már ha valami normális méretű nyitásról van szó. Ha minimum bet volt előtted vagy valami negyed-ötöd potnyi nyitás - és egyébként a lapod jó az emelésre -, akkor simán tolj rá egy potot. (És akkor most mégegyszer: Itt csak az emelés méretéről van szó, azzal, hogy érdemes-e egyáltalán emelni az adott szituációban ebben a fejezetben nem foglalkozom.)

A fenti emelési stratégia persze csak az alap. A következő fejezetekben lesz szó néhány kivételről és persze sok esetben - ha már van elég információd róla - az aktuális ellenfele(i)dhez is érdemes valamennyire igazítani az emelés mértékét.

Selindek

Pontok: 4.3 (pontozók száma: 47)
    Pókersuli II. - Az emelés mértéke
    46
    2008-01-28 11:51
    Szerintem nem árt figyelembe venni azt is, hogy preflop alapvetően a vakokért licitálunk. A legvadabb asztalokon is 5BB+1BB/ellenél emelés elegendő, ha jön mindenki, akkor is(én így emelek, akármilyen lapom van). Kivéve az AA, azzal lehet akármekkorát nyitni, mert nem futhatsz bele erősebb lapba.
    Ha emelsz JJ-vel vagy AK-val 20BB-t egy maniac asztalon, lehet hosszú távon nem lesz nyereséges, mert mindenki eldobja és nyersz fele 15 centet, vagy nem jön be a flop, és az ellenfél calling station, vagy simán pf egy erősebb lapba futsz (AA,KK,QQ).
    45
    2008-01-24 10:40
    Egy kis segítség kellene. Selindekkel szeretném felvenni a kapcsolatot. Azt szeretném tőle megtudni, vállalna-e előadsát Budapesten kívül is. Előre is köszönöm.
    44
    2008-01-23 19:07
    Látom megoszlanak a vélemények, de én is azon az állásponton vagyok hogy mikrolimiten jócskán el kell térni ezektől az emelési stratégiáktól! Példaként említeném a tapasztalataimat:

    Mikrolimiten a flushhúzót iszonyatosan nehéz eldobatni találkozok nap mint nap olyan ellenfelekkel akik turnon duplapotnyi nyitást megadnak 4 szinre és full beülővel allin mennek floppon 4 szinre! Az ilyenek ellen a legnehezebb játszani!

    A másik , hogy a 4 BB-s emelés mit sem ér általában 4-en vagy még többen kísérik az AA-omat 4 bb-s emelésre!

    Igazából a cikkel semmi baj nincs de mikrolimiten szerintem nem működik!
    43
    2008-01-23 17:38
    Akit nem zavar, hogy az AA-át 4-5 játékos kiséri az nem emel akkorát, de akkor nem hozza ki a maximumot a leosztásból és többször kell bedobnia. Szerintem ez kiszorítás kérdése is, de nem lehet különválasztani a pottól!
    Az értelmes kérdés az, hogy mekkora az az összeg, amivel nyithatok úgy, hogy a lehető legkevesebb ellenfél kisérje velem a leosztást arányában a lehető legnagyobb pottal. Mert ez így tényleg csak matek. A nyereség mértéke viszont már nem csak az! Van, hogy x összegű emelést még tartanak 4-en, de x+1 emelésre már mki bedobja és ha ez így van akkor x-szel kell emelni, de itt már előjön az, hogy mennyi vér van az ellenfélbe és mennyi bennem.
    42
    2008-01-23 12:04
    és microlimiten csak úgy hemzsegnek a jobbnál jobb playák akik flopon egy visszaemelésre bedopják az AA-t.:P
    mellesleg a lényeg, mivel mindenki bejön mindennel sose fogod tudni h mikor jött le éppen a flush, set 2 pár stb.márpedig a sima 4bb-s emelésre jönni fog mindenki mert "játszani" akarnak
    41
    2008-01-23 11:57
    Ez azért nem teljesen így van. Jó játékos ellen is van implied odds, csak kevesebb. Másrészt bizonyos lapok bármilyen hülye ellenfelek ellen is veszteségesek lesznek hosszú távon.
    40
    2008-01-23 11:38
    A pókersuli eleve feltételezi (és ez a lényege is), hogy hülyék mellé ültél be.
    39
    2008-01-23 11:27
    Jó játékos ellen nincs implied oddsz. Ha flushre sorra játszol nem fogja kifizetni ha lejön. Ha egy emelését megadsz pocket pair-rel nem fog téged kifizetni (teljes stackjével) a top párjával ha lejön a seted. Ha valami fish vagy és random lappal két párra játszol azt sem fogja kifizetni. Tehát hiába számol implied oddszot jó játékos ellen mert egyszerűen nincs. Ezért hibázik.
    38
    2008-01-23 05:08
    jah semmi rosszul értelmeztem
    37
    2008-01-23 04:31
    RészesedésNyert Döntetlen Elveszett Kéz
    Játékos 1: 48.929 % 48.520 % 0.940 % 50.540 % AA
    Játékos 2: 10.237 % 9.590 % 1.447 % 88.963 % Véletlen
    Játékos 3: 10.210 % 9.560 % 1.452 % 88.988 % Véletlen
    Játékos 4: 10.206 % 9.560 % 1.443 % 88.997 % Véletlen
    Játékos 5: 10.205 % 9.560 % 1.443 % 88.997 % Véletlen
    Játékos 6: 10.213 % 9.567 % 1.443 % 88.990 % Véletlen

    -

    RészesedésNyert Döntetlen Elveszett Kéz
    Játékos 1: 17.553 % 16.297 % 2.813 % 80.891 % 76s
    Játékos 2: 16.468 % 15.257 % 2.713 % 82.030 % Véletlen
    Játékos 3: 16.509 % 15.305 % 2.699 % 81.996 % Véletlen
    Játékos 4: 16.510 % 15.302 % 2.707 % 81.991 % Véletlen
    Játékos 5: 16.457 % 15.254 % 2.696 % 82.050 % Véletlen
    Játékos 6: 16.503 % 15.300 % 2.698 % 82.003 % Véletlen
    36
    2008-01-23 04:28
    5 ember ellen is jobb az AA mint a 6 7 s? biztos ez?
    35
    2008-01-22 23:20
    Sammy Farha-tól tanultam
    34
    2008-01-22 23:12
    "és ha mi utg emelünk eleget, 5-n megadták akkor talán 74o-val is meg lehet adni nem ?
    "

    omg ezt komolyan gondoltad?
    33
    2008-01-22 22:17
    és ha mi utg emelünk eleget, 5-n megadták akkor talán 74o-val is meg lehet adni nem ?

    igaz a korábbi limpelők lehet hibáznak, de ő meg nem, a mi kárunkra ? vagy hogyan ?

    akkor hibázna ha HU, vagy 3-way pot van talán, de akkor mégis az a célunk, hogy 1-1 rosszabb lap call-ozzon de lehetőleg max 3-way pot-ban

    a nyelvtani nyakatekert játékba most nem megyek bele:D(kizárni vs. leszűkíteni vs. izolálni vs. májashurka...)

    különben is no limitben, még egy piros ász- makk alsó kombinációval is meg lehet az implied odds, ha előttünk van 2-3 limpelő , aztán hogy abból hosszútávon mi jön ki, az a rejtély
    32
    2008-01-22 21:45

    Gerinek igaza van, annyi az egész hogy alkalmazni kell a póker elméletét: akkor nyerünk ha ellenfelünk hibázik, ha pedig 74o-val tartja az emelésünket, akkor hibázik. Tehát ez nekünk jó. Ha nem emelünk eleget, akkor meglesz az implikált esélye mondjuk 96s-el meg A2s -el bejönni, ekkor nem hibáznak. Tehát annyit kell emelnünk, hogy ne adjunk esélyt ezeknek a lapoknak (vagyis kizárjuk őket), szerintem erre gondolt Selindek. Ha mégis megadják elég implied odds nélkül az nekünk jó.
    31
    2008-01-22 20:42
    Szerintem azért terjedt el ez az "azért emelek hogy a nagyon gyenge lapok ne jöjjenek" elmélet mert a legtöbb ember képtelen eldobni egy top párt top kickerrel flopnál. Én főként azért emelek mert hosszútávon enyém a legesélyesebb lap a mögöttem ülő random akárhány közül. Minél többen adnak meg annál többet nyerek hosszútávon. Annyi a különbség hogy 4-5 ember ellen legtöbbször dobom a top párt vagy az AA-t ha nagyon sok az akció. Olyan mintha növelnénk a vakot. De az 5 ember ellen is sokkal jobb lap az AA mondjuk egy 67s. Csak ilyenkor türelmesebbnek kell lennünk. Persze szeretjük a HU szitukat mert egyszerűbbek a döntések. Szóval teljes mértékben egyetértek Geri-vel.

    Még annyi jutott eszembe mennyire vicces az hogy a legtöbben meglátnak egy AA-t és utánna azonnal becsukják a szemüket. Emelnek valamennyit, aztán flopnál emelnek egy potot majd tunrnnél is egy potot aztán esetleg rivernél felnéznek. Ha ekkor tetszik nekik a board akkor egy push allinnel, ha nem akkor check callal adják át az összes zsetonjukat az elle
    30
    2008-01-22 17:41
    "flopon ha nincs semmije eldobja"

    Igen, de az a fish, aki 74-el mindenféle odds nélkül becalloja az emelésed preflop, az J73 flopon is képes lesz végig jönni AA-od ellen. Mert 'eltalálta'...
    29
    2008-01-22 17:36
    én nem mondtam, hogy ne emeljen eleget...
    28
    2008-01-22 17:36
    ban op imo
    27
    2008-01-22 17:35
    Ettől azért ritkán tér el a standard emelés, legfeljebb nagyon sok hal között érdemes lehet emelni mondjuk 5-6BB+limpelők*BB-re.

    Másrészt mikró NL-en a tömeg által alkalmazott standard emelés a minraise :DDD