Pókersztorik - Régi idők pókere

A póker eredete homályba vész, egyesek szerint egy XVI. századi perzsa kártyajáték, az As Nas lehetett az ős. Ezt a játékot 25 kártyás paklival játszották, amelyben ötféle szín volt, és leginkább az ötlapos studhoz hasonlított. Más adatok szerint - mint annyi mást - ezt is a kínaiak találták ki 900 körül. Az a legvalószínűbb, hogy többféle játék elemeinek kombinációjából jött létre. Amerikába New Orleanson keresztül, a franciák közvetítésével érkezett a játék európai elődje, a poque, amely a mai lapcserés pókerre emlékeztet. Az első mai értelemben vett kaszinót 1822-ben nyitotta meg John Davis, természetesen New Orleansban. A siker láttán számosan követték John Davis példáját, és a szerencsejáték-barlangok New Orleans legfőbb látványosságai lettek. Persze nem csupán a játék, hanem a kor szokásaihoz képest lengén öltözött, és gyakran könnyen kapható hölgyek miatt is. A szerencsejáték-ipar és a kereskedelem rohamos fejlődése új szakmát teremtett: a hamiskártyásokét. A hivatásos szerencsejátékosok és a csalók a vízparton - a Mississippi New Orleansnál ömlik az óceánba - gyülekeztek, ezt a mocsárnak nevezett területet általában a rendőrség is messze elkerülte.

A póker két irányban indult el meghódítani Amerikát: Először észak felé terjedt, mivel megnövekedett a Mississippin zajló kereskedelem, és ez felkeltette a szerencsejátékosok érdeklődését is. Sorra nyíltak a kaszinók és kártyatermek a folyóparti városokban, mert a gazdagodó kereskedők és iparosok könnyű zsákmányt jelentettek a szélhámosok számára. A szerencsejátékosok korábban sem örvendtek túl nagy tekintélynek de ráadásul elterjedtek a különböző csalást elősegítő mechanikus szerkezetek. George Devol annyira büszke volt csalási tudományára, hogy egyszer egyetlen leosztásban négy szerkezetet is használt: mind a négy ellenfelének négy ászt osztott.

Az 1830-as évekre a városi polgárok kezdték minden bűnesetért a hivatásos hazardőröket okolni: 1835-ben Viksburgben öt csalót lincseltek meg egyszerre. Nem sokkal ezután a szerencsejátékosok felfedezték, mennyire előnyös a hajókon játszani, hiszen a folyton úton lévő hamiskártyásokat nehezebb volt elkapni. Egy ilyen hajón zajló pókerverseny a témája a Maverick című filmnek is.

A másik irányt a fehérek által még fel nem fedezett, szabadnak tartott területek, az arany és a vasútvonalak építése jelölte ki: a pionírokkal és az aranyásókkal együtt nyugatra tartottak a szerencsejátékosok is.

Vadnyugatról ered a nut szó pókeres jelentése is, mivel ott a játékosok gyakran feltették tétként a lovaikat és a szekereiket is. Amikor ez történt, ki kellett csavarniuk a szekér kerekeinek csavarjait és az anyacsavarokat (nuts) be kellett rakniuk a potba. Ez volt a biztosíték arra, hogy nem szelelnek el, ha vesztenek. A gyakran teljes vagyonukat jelentő szekereket azonban a legtöbben csak verhetetlen lappal merték kockára tenni.

Vadnyugaton a társasági élet központja az úgy nevezett saloon volt, mely ott állt minden valamirevaló városka központjában. Az alkohol, a tánc és a ledér hölgyek mellett a saloon vonzereje a játékasztal volt. 1848-ban aranyat találtak Kaliforniában és pár éven belül New Orleans helyett San Francisco lett az amerikai szerencsejáték központja. A híres szerencsejátékosok zöme azonban továbbra sem kötődött egyetlen helyhez, hanem bejárta az egész Vadnyugatot - nem ritkán azért, mert nem ártott odébbállni, ha gyilkosságért vérdíjat tűztek ki a fejére.

Nem volt ez másképp Doc Holliday, a Vadnyugat leghíresebb szerencsejátékosa esetében sem. Bármerre ment, előtte járt gyilkosságainak híre, bár utólag nehéz megállapítani, mennyi embert is ölt meg valójában. Valóban kitűnően bánt a fegyverrel, de azt is tudta, hogy ennél is többet ér, ha az emberek tartanak tőle, emiatt szívesen vette, ha eltúlozzák a róla szóló történeteket. Nagyon vékony volt és tüdőbajos, aligha tudott volna felülkerekedni egy kocsmai verekedésben, de amíg azt hitték róla, hogy minden golyója halálos, kevesen mertek kikezdeni vele. Doc Holliday nemcsak a pókerasztalnál tudott jól blöffölni.

A mai pókerjátékosnak Doc Hollidayénél talán ismerősebben cseng Wild Bill Hickok neve, hiszen a dead man's hand (halott ember lapja), az A-8 két pár hozzá kötődik - ezt tartotta a kezében, amikor meghalt. 1876 augusztus 1-én Jack McCall-lal játszott, aki nagyon sokat vesztett. Hickok adott neki pénzt ételre, és azt tanácsolta, hogy ne játsszon addig, amíg ki nem heveri a veszteséget. Másnap délután Hickok ismét elment a Nuttall & Mann's Saloonba, de azt látta, hogy megszokott helyén már ülnek. Aki látott már westernfilmet, az tudja, mennyire fontos a falnak háttal ülni egy ivóban és Hickok eddig szigorúan ragaszkodott is ehhez a szokásához. Azonban azon a napon a játékszenvedély győzött az óvatosság felett és Wild Bill leült egy székre, háttal az ajtónak és a bárnak. McCall a bárban ivott, majd előkapott egy negyvenötöst és hátulról fejbelőtte. A bíróság előtt McCall azzal védekezett, hogy a korábban Hickok által megölt öccséért állt bosszút. (Hickok akkor seriff volt, McCall öccse pedig tolvaj.) Először felmentették, és csak jó fél év múlva, egy másik városban akasztották fel Hickok meggyilkolásáért.

Szemtől szembe McCallnak aligha lett volna esélye, hiszen Wild Bill Hickok - eredetileg James Butler Hickok - jó lövész volt, és a késsel sem bánt rosszul. Egy alkalommal, amikor az általa kísért postakocsi lerobbant, és az éjszakát a szabadban töltötte, egy fekete medve támadt rá. Bár Hickok is életveszélyesen megsebesült, egyetlen késsel végzett a medvével. 1858-ban három embert ölt meg, akik rendszeresen gúnyolták lányos külseje miatt, és amikor egyikük kiszemeltjével kezdett randevúzni, megtámadták. Mivel önvédelem volt, nem emeltek vádat ellene. Ennek ellenére elköltözött, és 1861-ben belépett a hadseregbe. Állítólag ebben az időszakban kapta becenevét - eredetileg James Butler Hickoknak hívták. A részeg tömeg fel akart akasztani egy csapost, aki egy veszekedés során lelőtt egy gengsztert. Hickok kétszer az emberek feje fölé lőtt, aztán olyan dühösen és szuggesztíven bámult rájuk, hogy a tömeg szétoszlott. Egy hálás nő alighanem összetévesztette valakivel és Wild Billnek szólította.

1865-ben sokat nyert tőle egy fiatal szerencsejátékos, Dave Tutt. Amikor Hickok nem tudott fizetni, odaadta neki zálogba az óráját, azonban figyelmeztette ellenfelét, hogy ha használni meri, akkor megöli. Nem sokkal később Tutt büszkén mutogatta az órát a város főterén, ám csak másodpercek teltek el és holtan rogyott a földre. Hickokot felmentették minden vád alól. (Egyébként élete derekán Hickok egy újságírónak azt nyilatkozta, hogy száz embert ölt meg. Ez akkor szinte biztosan túlzás volt.)

Kansasban seriffként dolgozott, de több időt töltött a pókerasztalnál, mint a kötelezettségeivel, és elég szabadon értelmezte a seriffi jogait. Emiatt elküldték és Hickok vadnyugati műsorokkal próbálkozott. Amikor ez nem volt sikeres, visszatért a szerencsejátékhoz, bár már nem tudott úgy játszani, mint régen. Talán ebből az időszakból származik a következő történet:

Hickok egy átivott és átpókerezett éjszaka után kettesben maradt az asztalnál egy McDonald nevű fickóval. Olyan játékot játszottak, amelyben a tét minden egyes kiosztott kártyával növekedett. Az osztás véget ért, az asztalon valósággal tornyosult a pénz, és McDonald három bubit mutatott Hickoknak. Ő kijelentette, hogy ászos fullja van hatosokkal, és elkezdte behúzni a pénzt, de nem mutatta meg a lapját. McDonald felfordította Wild Bill kártyáit és tiltakozott:
- Én csak két ászt és egy hatost látok itt.
Hickok késlekedés nélkül előkapta a hatlövetűjét, és közölte:
- Itt a másik hatos - majd bal kezébe vette vadászkését -, és ez az ászom.
- Ez a lap (angolul hand, vagyis kéz) jónak tűnik - visszakozott higgadtan Mcdonald -, tiéd a pot.

A szabályokat a következő történetben is elég szabadon értelmezték. 1889-ben két férfi játszott ötlapos, lapcserés pókert a Bowen Saloonban, Santa Fében, Új-Mexikóban. Az egyik Ike Jackson, a Nyugat egyik leggazdagabb, texasi farmtulajdonosa, a másik a legendás szerencsejátékos, Johnny Dougherty volt. Már órák óta pókereztek, és több, mint százan figyelték őket, köztük L. Bradford Prince, Új-Mexikó kormányzója is.
A pot nagyjából 100 000$ volt, amikor Jackson aláírt egy okiratot, és feltette tétként a farmját, ami több, mint 10 000 marhát jelentett. Dougherty egy másik papírra firkált pár sort, és felugrott. Előhúzta a pisztolyát és a kormányzó fejéhez tartotta:
- Írja alá, vagy meghúzom a ravaszt! - kiáltotta - Én igazán kedvelem önt és harcolnék magáért, de a pókeres tekintélyem még ennél is többet ér!
A kormányzó azonnal - és állítólag olvasatlanul - aláírta a papírt.
Dougherty visszatért a helyére és a papírt a potba tette. Az ellenfele ránézett a cetlire, amire ez volt írva: "Új-Mexikó területével emelek".
Jackson káromkodott, bedobta a lapját, majd hozzátette:
- Az a szerencséd, hogy Texas kormányzója nincs itt!

Vadnyugat történelméből kihagyhatatlanok a nők, és ez akkor is igaz, ha a pókerről van szó. Calamity Jane, Poker Alice vagy Madame Moustache ugyanolyan legendás alakjai a a XIX. század illetve a századforduló Amerikájának, mint Wyatt Earp és társai. Abban is hasonlítottak hozzájuk, hogy az ő szemükben sem ért túl sokat az emberélet. Madame Moustache egy férfit megölt és egyet megsebesített, amikor el akarták rabolni a nyereményét. Calamity Jane (Martha Cannary) 16 éves volt, amikor meghaltak a szülei és ettől kezdve ő tartotta el öt fiatalabb testvérét. Bármilyen munkát elvállalt: dolgozott szakácsként, mosogatóként, táncoslányként, talán prostituáltként is. Kitűnően forgatta a fegyvert, szolgált a hadseregben, saját bevallása szerint azért kapta a becenevét (calamity katasztrófát jelent), mert megmentette felettese életét. (Rossz nyelvek szerint más a becenév megfejtése: annak a férfinek, akit kegyeiben részesített, nemsokára orvoshoz kellett fordulnia, hogy legnemesebb szervét kezeltesse.) Calamity Jane személyisége elég összetett lehetett: önfeláldozóan ápolta Deadwood lakóit, amikor himlőjárvány tört ki - ez akkor igen veszélyes betegség volt -, majd nem sokkal később iszonyatos botrányt okozott egy operaelőadáson, mert nem volt elégedett a darab befejezésével.

Hármójuk közül alighanem Poker Alice (Alice Ivers Tubbs) lehetett a legsikeresebb a pókerasztalnál. Valószínűleg Angliában született egy konzervatív iskolamester lányaként, és fiatal lány volt, amikor családjával az Egyesült Államokba költözött. Nagyon szép és vonzó volt, hosszú élete során három férjet fogyasztott el és hét gyermeket szült. Bár maga osztóként és játékosként bejárta Coloradót és New Mexikót, a gyermekeit igyekezett távol tartani a szerencsejátéktól és egy farmra költözött. Amikor azonban második férje, Tubbs meghalt, nem maradt sok pénze és vissza kellett térnie a szerencsejátékhoz. A tanyájára egy George Huckert nevű fickó vigyázott, akinek a bérével annyira elmaradt, hogy Alice kijelentette: "Egyszerűbb, ha feleségül megyek hozzá, mint ha kifizetem." Így is történt.

Állítása szerint pókeres pályafutása alatt több, mint 250 000$-t keresett és sosem csalt. Valószínűleg igazat mondott: képes volt számon tartani a kártyákat és kiszámolni az oddsokat.

1910-ben Poker Alice bordélyházat nyitott, s bár semmi köze a pókerhez, az ehhez köthető történet jó fricska az egyre prűdebbé váló amerikai társadalom felé. Poker Alice 2 000$-t kért kölcsön a vállalkozása beindításához a banktól. A kölcsönt két évre kapta meg, de már egy év múlva ki tudta fizetni. Amikor a bankár csodálkozott ezen, Alice a következőket válaszolta: "Azt tudtam, hogy a hadsereg a városomnál fog táborozni, meg azt is, hogy az Elks itt tartja szokásos évi gyűlését, de arról fogalmam sem volt, hogy a metodista lelkészek is nálunk rendezik meg a konferenciájukat." (Az Elks eredetileg magánklub volt, mely azért jött létre, hogy kijátssza New York állam törvényét, mely szerint vasárnap nem lehet nyilvános helyen alkoholt fogyasztani. Ma milliós taglétszámú jótékonysági szervezet.)

1896-ban aranyat találtak Klondike-ban, és tízezrek indultak Alaszkába a gyors meggazdagodás reményében. A szerencsejátékosok is követték őket - épp úgy, ahogy a maiak tennék, ha egy internetes pókerteremben megnövekedne az amatőrök száma. Maga Wyatt Earp is megnyitotta a maga saloonját a zöld asztalokkal.

1890-ben lezárult a nyugati határvidék meghódítása. 1900 után az államok egymás után tiltották be az alkoholt, 1920-ban pedig a teljes Egyesült Államokban bevezették a szesztilalmat. 1909-ben Nevada törvényen kívül helyezte a szerencsejátékot és példáját a többi állam is követte. Egy korszak véget ért.

brian