1998-ban a World Series of Poker helyszínén voltam, és azért gürcöltem, hogy összekaparjam a nevezési díjat a versenyekre, amikor lehetőségem nyílt találkozni egy nagyon különleges emberrel: Jennifer Harmannel.
160 centijével és alig 45 kilójával Jennifer nem igazán a legfélelmetesebb pókerjátékos, akivel valaha is találkozhatsz, de miután néhány órát játszol vele - ha kitart addig a pénzed -, úgy fogod találni, hogy olyan kegyetlen az asztalnál, mint egy oroszlán.
Mostanában leginkább a Bellagióban, Las Vegasban lehet őt játszani látni, ahol a világ legnagyobb készpénzes játékában vesz részt. 3000$/6000$-os alapon játszik olyanokkal, mint a legendás Chip Reese és Doyle Brunson.
Bár ahogy ezt a cikket írom, valószínűleg a Binion's Horseshoe-ban (Ez egy hotel és kaszinó Las Vegasban. A fordító megjegyzése.) játszik a WSOP rendezvényén. Annak ellenére, hogy nem sok versenyen játszik, volt némi sikere az évek során a WSOP-n. Elképesztő módon a 2000-s WSOP-n megnyerte a komoly presztízsű limit nélküli kettőtől hétig lapcserés pókerversenyt, ledolgozva hatalmas zsetonlemaradását szemtől szemben a kizárólagos esélyes, Lyle Bermannel szemben. Azonban nem ez volt a dolog elképesztő része. Úgy nyerte el a győztes címét, hogy még sosem játszott előtte ilyen játékot! Egy született tehetségről beszélünk!
Véleményem szerint kétségkívül ő a legjobb női játékos a Földön, de ez egyáltalán nem megfelelő cím. Ő egyike a világ legjobb sokoldalú játékosainak is - már egy jó ideje!
Nemrég a Horseshoe-ban alkalmam nyílt beszélgetni Jenniferrel a pókerről és általánosságban az életről. Azt gondoltam, jó lenne megosztani veletek egy részét annak, amit mondott. Nos, minden további teketória nélkül találkozzatok a barátommal és pókertanárommal, Jennifer Harmannel!
Daniel Negreanu: Jennifer, pontosan hogyan és mikor kerültél kapcsolatba a pókerrel?
Jennifer Harman: Amikor nyolc éves voltam, papám és a barátai rendszeresen játszottak a házunkban, és én mindig néztem őket. Néha, amikor két-háromszázas vesztésben volt, betett engem a játékba, hogy hozzam egyenesbe. Tulajdonképpen rendszerint egyenesbe hoztam.
DN: Így hivatásos pókerjátékos voltál nyolc éves korodban!
JH: Nem, természetesen nem. Valószínűleg nem kezdtem hivatalosan megélhetésért pókerezni, amíg nagyjából 21 éves nem lettem. Előtte alkalmi munkákból éltem, leginkább mint pincérnő koktélbárokban. Ám annyira szerettem a pókert, hogy úgy gondoltam, adok neki egy esélyt. Akkoriban javarészt 10$/20$-os alapon játszottam, egy kicsit később léptem feljebb 20$/40$-ra és 30$/60$-ra.
DN: Hogyan jutottál el a 10$/20$-os alaptól a 3000$/6000$-os alapig?
JH: Nos, nem egyetlen éjszaka alatt történt. Nagyjából hét évet töltöttem el általában 20$/40$-os, és legfeljebb 50$/100$-os alapon játszva, aztán kábé másik nyolc év alatt jutottam el 75$/150$-tól 200$/400$-ig. Összegyűjtöttem a kártyatőkémet, és megpróbálkoztam a nagyobb játékokkal. Amikor vesztettem, visszaléptem egy szinttel. Ez olyan ciklus volt, ami sokáig tartott, de boldog vagyok, ahogy a dolgok sikerültek, azt hiszem.
DN: Szerintem is. Szóval már jó ideje pókerezel. 17-nek látszol; nem bánod, ha megkérdezem, hány éves vagy?
JH: 23 (mosolyog). Tulajdonképpen időről időre megkapom ezt a címkét, ami elég kínos. Nem túl régen az unokaöcsémmel mentem a boltba, hogy sört vásároljak, és elfelejtettem elhozni a személyazonossági lapomat. Nem akartak eladni nekem, így hagynom kellett, hogy az unokaöcsém vásárolja meg a sört nekünk. Igazán kényelmetlen volt.
DN: A bevételeid egyetlen forrása a póker 21 éves korod óta?
JH: Igen. Valójában fiatal koromban befektetéssel növeltem a kártyatőkémet, és egész pókerkarrierem alatt is ezt tettem. Még amikor koktélbárokban dolgoztam, akkor is befektettem. 1998-ban néhány hosszú távú befektetésem lejárt, így a kártyatőkém nagyobb lett.
DN: Tönkrementél valaha az út során, amíg sikeres játékos lettél?
JH: Volt ilyesmi. Régesrég, 1993-ban volt egy póker szempontjából veszteséges évem. Az életem változásokon ment keresztül, és azt hiszem, hogy ezek hatottak az összpontosításomra a pókerasztalnál. Teljesen sosem mentem tönkre, de elég közel voltam hozzá. Akkoriban 50$/100$-os alapon hold'emet játszottam a Mirage-ban, és a biztonság kedvéért kölcsönkértem egy barátomtól 50 000 dollárt, így volt egy tisztességes kártyatőkém, amivel folytathattam a játékot. Elkezdtem jobban kártyázni ezután, és elég gyorsan vissza tudtam fizetni a kölcsönt. Azóta nem kellett aggódnom a kártyatőkém miatt. Mindig próbálok olyan szinten maradni, amelyet megengedhetek magamnak.
DN: Erre érdemes figyelni. Manapság milyen gyakran pókerezel?
JH: Nem olyan gyakran, mint amikor a kártyatőkémet gyűjtöttem össze, de szeretek három vagy négy napot játszani egy héten. Még mindig nagyon élvezem a játékot. Ha valaha is elérek arra a pontra, hogy nem szeretek játszani, nem hiszem, hogy kártyázni fogok, Ámbár kételkedem benne, hogy ez valaha is megtörténik.
DN: Miért nem?
JH: Mert mindennap tanulok valami újat. Élvezem a kihívást, hogy a legjobbakkal játszom. Ez állandó tanulás. Elkövetek hibákat, de amennyiben tanulok valamit belőlük, tulajdonképpen jók számomra. Természetesen amikor hibázom egy leosztás során, mégis az őrjöngés az azonnali reakcióm.
Elég kemény vagyok magamhoz, amikor ilyen dolgok fordulnak elő. Azt hiszem, maximalista vagyok, ha a pókerről van szó. A dolog nehéz része annak felismerése, hogy ez egy játék, és sosem játszhatsz tökéletesen.
Az írásom második részében Jennifer egy kicsit beszélni fog a házaséletről, arról, milyen nőnek lenni a pókerben és sokkal, sokkal többről is
Daniel Negreanu ©
A cikk eredetileg a CardPlayer magazinban jelent meg.
Fordította: Makó Katalin
"A szerencse a tervezés és a munka mellékterméke" Wesley Branch Rickey
"A szerencse a tervezés és a munka mellékterméke" Wesley Branch Rickey
"A szerencse a tervezés és a munka mellékterméke" Wesley Branch Rickey
"A szerencse a tervezés és a munka mellékterméke" Wesley Branch Rickey