OPHU - a legrégebbi magyar online póker közösség.

Egy korábbi írásomban, a “Magadban keresd a válaszokat!” címűben elmeséltem nektek, hogy az utóbbi időben nem voltam elégedett az eredményeimmel a nagy limit nélküli hold’em versenyeken. Nos, megfogadtam a saját tanácsomat és elkezdtem felülvizsgálni a a játékomat ezeken a versenyeken, és befoltozni mindem lyukat, amit csak találok. A rossz hír az, hogy sok hibát találtam. A jó hír, hogy könnyen ki lehet őket javítani. Néhány kisebb igazításon kívül még arra kellett figyelnem, hogy jobb döntéseket hozzak a bonyolult szituációkban.

Szóval hosszú szünet után egy limit nélküli hold’em verseny utolsó asztalánál találtam magam, de barátságtalan területre érkeztem. Általában, ha elég jól játszom ahhoz, hogy az utolsó asztalhoz jussak, azok között vagyok, akiknek a legtöbb zsetonjuk van; vagy ez, vagy kiesem a 12. hely körül. Egyszerűen így közelítem meg a versenyeket, és nem tervezem, hogy változtassak a filozófiámon, attól függetlenül, mi is a helyes pénzügyi stratégia.

Nos, erre az utolsó asztalra kevés, 49 500$ zsetonnal erkeztem. Nem éreztem igazán kétségbeesett helyzetben magam, mivel Phil Hellmuthnak és Erik Seidelnek volt a legtöbb pénze, a harmadik helyezés nagy eredménynek tűnt.

Phil 385 000$-ral vezetett, míg tőle lemaradva Eriknek 165 000$-ja volt.

Tekintve, hogy mennyivel több játék volt a World Series of Pokeren 2003-ban, az én aprócska zsetonhalmom nem is volt olyan kicsi. Persze nekem volt a legkevesebb zsetonom, de az 1500$-3000$-os vakok és az 500$-os kezdőtét miatt nem estem pánikba. Rengeteg időm volt megvárni az alkalmas helyzetet az előretörésre. Szerencsére előbb adódott erre lehetőség, mint vártam, és az első körben megdupláztam a pénzemet.

Ettől kezdve folyamatosan kerültem az igazán zűrös szituációkat és egyenletesen növeltem a zsetonjaim számát, ezzel egyre előrébb léptem a díjazási listán. Úgy tűnt, Phil és Erik egymás után játsszák a meccseket egymás ellen, amit én kicsit meglepőnek találtam, tekintve a helyzetet. Hirtelen azt vettem észre, hogy hárman maradtunk az asztalnál.

Nem csak ennyi történt, valójában másodikká léptem elő Erik mögött és épp csak egy kevéssel Phil előtt. Amikor a három résztvevős játék megkezdődött, a zsetonok nagyjából a következőképp oszlottak meg:

Erik Seidel – 624 000$,

Daniel Negreanu – 300 000$,

Phil Hellmuth – 140 000$.

Rögtön az elején Phil és Erik ismét egy nagy potért harcoltak. Phil betolta az összes zsetonját és Erik tartotta, akinek szüksége lett volna egy kis segítségre a turnnél vagy a rivernél. Természetesen Philt a barátomnak tekintem, de hogy teljesen őszinte legyek, teljes szívemmel ellene drukkoltam ebben a leosztásban. Hiszen ha Phil elveszti ezt a játszmát, én automatikusan 100 000$-ral többet nyerek. Persze a karkötő megnyerése volt a célom, de 100 000$ nem megvetendő dolog. Philnek szerencséje volt, és elkerülte itt a kiesést (pfuj), ami azt jelentette, hogy az dolgok egészen kiegyenlítetté váltak.

Természetesen amikor az utolsó asztal elindult, több mint boldog lettem volna, ha a harmadik helyen végzek és megnyerem a 105 000$-t, ami ezzel járt. Azonban most, amikor csak hárman maradtunk, a harmadik hely valahogy elszomorító eredménynek tűnt.

Elhatároztam, hogy ha már a harmadik helyen végzek, akkor azt egy nagy lappal teszem. Alapjában véve a célom még mindig a verseny megnyerése volt, de nem akartam semmi butaságot tenni, ami veszélyeztette volna az esélyeimet, hogy eggyel előrébb lépjek. Ez az elképzelés abból is fakadt, amit addig a két ellenfelemtől láttam az utolsó asztalon. Rendszeresen nagy meccseket vívtak egymás ellen. Azt gondoltam, ha el tudnék kerülni minden igazán problémás helyzetet, és újabb gigászi csatát vívnának egymással, be tudnék csusszanni a második helyre. Ki nyeri meg vagy veszti el a játszmát, amelyek létrejöttében reménykedtem, lényegtelen volt a számomra. A célom a zsetonszámom fenntartása volt, és hogy kettesben maradjak valamelyikükkel, ezután már lesz, ami lesz.

Az ellenfeleim formátumát figyelembe véve, azt gondoltam, bölcs dolog lenne kitalálni egy stratégiát, ami megkönnyítené a kitűzött céljaim elérését. Mivel a vakok viszonylag kicsik voltak, elhatároztam, hogy prémium lapokkal benézek, elsősorban azért, hátha csapdát állíthatok fel egy jó lappal. Gyakran benéztem a kis vak helyéről Eric ellen, remélve, hogy emelni fog egy szélsőséges lappal, és akkor fölébekerekedhetek. Úgy tűnt, ez a stratégia működik, hanem aztán A-Q-val elvesztettem egy nagy potot J-J ellen. Ám ez nem volt a világ vége, még szép számmal voltak zsetonjaim.

A Phil elleni stratégiám nem igényelt finomítást. Meglehetősen sokra tartom Phil limit nélküli hold’emben mutatott képességeit, így a legjobb, amit tehettem, ha teljesen egyenesen játszom ellene. Viszonzásul Phil hasonlóan cselekedett. Ez valamiféle íratlan megegyezés köztünk. Mindketten élvezzük a flop utáni játékot, ami azt is jelenti, hogy keveset emelgetünk flop előtt. Sok néző nagyon meglepődött, amikor látta, mennyi limpelés van az osztó helyéről, és általában milyen kevés preflop emelés. Kétségtelen, hogy ez megszokottól eltérő stílusú játék, de én borzasztóan élveztem.

Mindenesetre ahogy reméltem, Erik és Phil számos kulcsleosztást játszottak egymás ellen, amelyeknek javát Phil nyerte. Miután számos erős lappal vesztett, Eric kézhez kapott kilences párját Phil A-6-tal túlhúzta, és Phil meg én kettesben maradtunk.

Az utolsó asztalnál jobban ment, mint vártam, de nem mondhatnám, hogy elégedett voltam. Még mindig volt mit tenni. Képes voltam megtartani a 300 000$ zsetonomat, amellyel a háromfős játékot kezdtem, míg Philnek 900 000$ zsetonja gyűlt össze.

Mivel a vakok 4000$-8000$ voltak, hosszú, elhúzódó mérkőzést vártam, tekintettel az óvatosabb játékstílusunkra. Csak hat leosztással azután, hogy kettesben maradtunk, hatalmas játszmát vívtunk. Phil benézett az osztó helyéről, és én passzoltam, eltérő színű Q-8-cal. A flop ♣Q ♥8 ♥2. Más szóval gint floppoltam. Remélve, hogy Phil blöffölni fog, passzoltam, de ő is passzolt mögöttem.

Turnre ♥5 jött, s ezzel három kőr került az asztalra.

Elhatároztam, hogy még egyszer megpróbálkozom a passzolás utáni emeléssel, remélve, hogy a passzolásomat a flopnál és a turnnél, gyengeségként értékeli. Phil ezúttal bekapta a csalit, 30 000$-ral nyitott. Három kőrrel az asztalon és számos sorhúzási lehetőséggel elhatároztam, hogy nem húzom tovább a leosztást és tekintélyes summával, 130 000$-ral emeltem.

Azonban Phil nem tűnt megrendültnek. Úgy látszott, nem nagyon bánja, hogy éppen ráemeltem. “Ajaj,”, gondoltam “Philnek meglehet a flöse.” Phil passza a flopnál egyáltalán nem zárja ki ezt a lehetőséget, mivel Phil eléggé hajlamos lepasszolni a flös-húzólapját a flopnál mögöttem.

Elkezdtem érezni azt a bizonyos süllyedő érzést a gyomromban. Éppen csapdába akartam ejteni Philt, de úgy tűnik, én vagyok az, aki csapdába esett. Aha, Phil visszaemelt az utolsó 117 000$-rommal. Bármennyire utáltam tartani, úgy éreztem, nem igazán van sok választásom.

Persze, valószínűleg verve vagyok, de Philnek számos olyan lapja lehet, amivel nem tud legyőzni és túl sokat raktam a potba ahhoz, hogy bedobjam. Lehet A-Q-ja kőrrel, rosszabb két párja, vagy akár csak egy top párja flös-húzólappal. Tartottam.

Phil ♥4-♥3-t fordított fel, és én nem voltam képes egy dámát vgy nyolcast kapni, ami megmentett volna. Nos, voltak ennél még rosszabb napjaim is, azt hiszem.

Számtalanszor átgondoltam ezt a leosztást, és felismertem, hogy volt lehetőség máshogy is játszani, de nem voltam elkámpicsorodva a választásom miatt. Persze tarthattam volna a turnnél és aztán passzolhattam illetve tarthattam volna rivernél, így megmenthettem volna némi zsetont. Biztosan hallottad már azt a régi mondást, mi szerint nem lehetsz elég óvatos, de az az igazság, hogy ha ennek megfelelően versenyzel, nem tudsz feljebb kerülni. Minden versenyen eljön a pillanat, amikor elkerülhetetken valamennyi kockázatot vállalni. Ez egy ilyen pillanatnak tűnt.

Ritkán – gyakorlatilag sohasem – vagyok elégedett a második hellyel, de figyelembe véve azt a tényt, hogy mindkét ellenfelem napjaink legjobb hold’em játékosai közé tartozik, őszintén mondhatom, ez egy boldog pillanat volt, és ezt a végjátékot legemlékezetesebb eredményeim egyikeként tartom számon. Gratulálok, Phil, nagyszerűen játszottál, és mindenképp megérdemelted a győzelmet.