WSOPE Main Event: Negreanu nélkül folytatódik a verseny
A harmadik napra jutott 69 játékos közül mindenki szeretett volna legalább a legjobb negyvenbe bekerülni, mert nekik már pénzzel jutalmazták az eddig fáradozásukat. Persze a negyven csak egy megálló volt mindenkinek, nem pedig a végcél. Az eredetileg tervezett 16 helyett a legjobb 24-ig játszottak.
Daniel Negreanu menetelésére mindenki kíváncsi volt, mert ez az utolsó előtti esélye, hogy átvegye a vezetést a WSOP Év Játékosa versenyben. A napot a középmezőnyben kezdte 115 000 zsetonnal, majd sikerült folyamatosan növelnie.
♦T♠3♥2♠5 volt az asztalon, amikor Kim Sok emelésére Negreanu all-in ment, amit ellenfele azonnal megadott, és dáma párt mutatott. Negreanunál ötös pár volt, a river sem segített Soknak, így a kanadai duplázott.
Valamivel később Negreanu emelését Mark Teltcher megadta, majd megadta a flop nyitást is.
♥9 ♦K ♥8 ♥T volt az asztalon, amikor Negreanu újabb támadására ellenfele all-in ment. Negreanu sokat gondolkozott, és közben kérdezgette ellenfelét a lapjáról, végül dobott. Amikor Teltcher megkérdezte tőle milye volt Daniel két ászt fordított fel. Már a pénzben voltak, amikor Negreanu 99-cel all-in ment, amit Todd Terry két királlyal tartott. A szerencse a kanadaival volt, a river egy újabb kilences lett, ellenfele kiesett.
A nap utolsó kiesője végül Negreanu lett.
♣K♥T-yel ment all-in, Ognjen Sekularac
♠A ♦K-lyal tartott.
♠Q♦Q♠7 majd
♦J jött az asztalra. Negreanu eddig egy tízesért szurkolt, most átváltott ász vagy kilencre. A river
♦T lett, amivel ugyan meglett a pár Negreanunak, de ellenfelének sort hozott. Negreanu így a 25. helyen végzett, ez volt az 5. alkalom, hogy a Vegason kívül tartott WSOP főversenyeken pénzbe ért, ami két okból is szép teljesítmény: egyrészt ez csak a 8. ilyen verseny, másrészt van köztük egy 1. egy 2. és egy 5. hely is. Negreanunak még van esélye az Év Játékosa címre, ha a High Roller versenyen 8. vagy jobb helyet ér el, és a közvetlen konkurensei ennél rosszabbul végeznek.
Helyezés | Név | Zseton |
1. | Adrian Mateos Diaz | 1 066 000 |
2. | Daniel Steinberg | 1 009 000 |
3. | Ivan Tikhov | 809 000 |
4. | Dominik Nitsche | 768 000 |
5. | Fabrice Soulier | 756 000 |
6. | Sergio Aido | 721 000 |
7. | Ognjen Sekularac | 677 000 |
8. | Andrei Konopelko | 585 000 |
9. | Jerome Huge | 549 000 |
10. | Mark Teltscher | 474 000 |
11. | Alain Bauer | 399 000 |
12. | Ludovic Lacay | 383 000 |
13. | Shannon Shorr | 373 000 |
14. | Jordan Cristos | 337 000 |
15. | Benny Spindler | 331 000 |
16. | Jeremy Ausmus | 320 000 |
17. | Ariel Celestino | 314 000 |
18. | Romain Kazarian | 310 000 |
19. | Flavien Guenan | 229 000 |
20. | Ravi Raghavan | 222 000 |
21. | Roman Romanovskyi | 190 000 |
22. | Hans Martin Vogt | 184 000 |
23. | Adrien Allain | 155 000 |
24. | Adam Jerney | 98 000 |
Helyezés | Név | Nyeremény (Euró) | Ország |
25. | Daniel Negreanu | 21 750 | Kanada |
26. | Sam Holden | 21 750 | Egyesült Királyság |
27. | Guillaume Marrucho | 21 750 | Franciaország |
28. | Scott Clements | 21 750 | USA |
29. | Marc-Andre Ladouceur | 21 750 | Kanada |
30. | Giacomo Fundaro | 21 750 | Olaszország |
31. | Eric Sfez | 21 750 | Franciaország |
32. | Frederic Asta | 21 750 | Franciaország |
33. | Alexandre Amiel | 20 250 | Franciaország |
34. | Jay Farber | 20 250 | USA |
35. | Todd Terry | 20 250 | USA |
36. | Ariel Malnik | 20 250 | - |
37. | Marcin Wydrowski | 20 250 | - |
38. | Yann Dion | 20 250 | Kanada |
39. | Firas Nassar | 20 250 | - |
40. | David Yan | 20 250 | Ausztrália |
Hozzászólások...
Akar az is lehet :) A WSOP listaja szerint francia, ezert nem szurtam ki a nevet. A WSOP listajaban a nemzetisegek eleg lazan vannak kezelve sajnos :(
Adam Jerney nem inkább Jerney Ádám? :)