andree naplója 55. bejegyzés

Summer Rain

Bár ne gondolkodnék soha…

Miután megkaptam volt lakótársam üzenetét az esküvőjéről, pont a Négy esküvő, egy temetés című film ugrott be, mivel ez a negyedik meghívóm mostanában. Örömmel nyugtáztam, hogy ezen a nyáron legalább a temetések elmaradnak. Persze ahogy ez lenni szokott, csörgött a telefon és egy ismerősöm hívott, hogy egy közös barátunknak elhunyt az édesanyja, és szerdán lesz a temetése.

A temetés a szokásos fájdalommal telt, tömény szomorúság volt. Személyesen nem ismertem az elhunytat, de azért borzalmas egy régi barátom könnyekkel áztatott arcát látni. A szertartás alatt az eső is eleredt és kíméletlenül záporozott a gyászoló emberseregre. Két éve voltam egy másik barátom édesanyjának temetésén, akkor szikrázó napsütés és vidám madárdal kísérte utolsó útjára az elhunytat. Bármilyen filmes közhely, a sötét fellegek és a szakadó eső még komorabbá tesznek egy ilyen amúgy is szomorú eseményt. Persze a gyászoló családnak nem nagyon számít, hogy milyen az idő, az ő fájdalmuk télen-nyáron ugyan az marad.

Most a vonaton ülök, a falu felett már derül az ég, de a vonat megállíthatatlanul halad egy még sötétebb fergeteg felé. Ez nem az a forró és üde nyári zápor, inkább érzem most a hangulatom gonosz manifesztációjának. Most épp egy villám rajzolt fényes nyilat az égre közvetlenül a mellettem elterülő szántóföld fölé. A mély menydörgés közben úgy érezte az ember, hogy az szinte lelöki a szerelvényt a sínről. Közben a kalauz meg egy cigánynótát kezd el fütyülni a hátam mögött. Nos igen. Így már kicsit abszurd lett kép, de most nem zavar, hogy beletenyerel ebbe az életre kelt metaforába. Elmosolyodok, kicsit jobb kedvem is lett. Remélem barátomnak is sikerül idővel kihevernie a gyász nehéz időszakát.

2008. 06. 19 17:20