Az első éles bevetés

Végre elkezdődött a bajnokság, kivéve számomra.

Igen, én biztos voltam benne, hogy az első éles meccs előtt azonnal lesérülök minimum egy hónapra, mint eddig mindig. Mióta focizok, mindig akkor sérültem meg, amikor a legjobb formában voltam, és a legjobban ment a játék. Sokszor volt ilyen, egyszer ifiben öt meccsen keresztül mindig lőttem gólt, a hatodikon fél óra alatt mesterhármast lőttem a nagy riválisunknak, majd az első félidő vége előtt egy kicsivel kirúgták alólam a jobb bokámat. De úgy, hogy én már a földön feküdtem, mikor a lábam még ugyanúgy állt a földön, talppal lefelé. Puff két hónap.
Felgyógyulok, első meccs vége felé felugrok fejelni, és hát mit ad isten a talpam helyett nem az éppen összedrótozott bokámra érkezek. Kb a sípcsontomig hajlott fel a lábfejem. Puff, fél év.
Vagy említhetem a tavalyi évet is. A téli alapozásom iszonyat jól sikerült, soha életemben nem éreztem még magam ilyen erősnek és gyorsnak, mint akkor. Három hónapon keresztül heti öt edzés, plusz én még heti háromszor kondiztam is. Jól kajáltam, ment a vitamin, aminosav, minden fiszemfaszom, úgy éreztem egy levegővel körbe tudnám futni a világot. Erre az utolsó edzőmeccsen úgy legöthösödik a lábam, hogy csak mostanra jött helyre.

Na, de szerencsére egyelőre elkerült mindenféle sérülés, adminisztrációs okok miatt nem játszhattam az első meccsünkön. Valamire még várni kell a magyar szövetségtől, rá kell bólintaniuk a leigazolásomra. Állítólag ha az ember külföldön akar játszani, akkor arról tudnia kell a magyar szövetségnek. Gondolom mennyire érdekli őket.
Pedig húde vártam már egy tétmeccset. Ráadásul igen fasza idő volt, 20 fok körül, sehol egy felhő, fasza pálya (jóféle ír szőnyegfű), de hát kushadhattam a kispadon.

Mókás volt, kiderült, hogy partjelző nélkül játszunk, amit nem kis megdöbbenéssel vettem tudomásul. Otthon azért még a megye III B-ben is három játékvezető van szerintem, bár ott még nem játszottam. A megye III-ben viszont biztos. Sőt pár éve még az ifimeccseken is három bíró volt. Na itt egy jutott.
Megjön a spori, odajön a kispadhoz, rámnéz, először azt hittem el akar küldeni a kispadtól, mivel nem vagyok benne a jegyzőkönyvben. Otthon minden mitugrász bírónak ez volt a heppje. De nem, nyújtja felém a partjelző zászlót. Mondom ez mit akar. Nézek rá hosszú másodpercekig, nem vágom. Nézek a többiekre, mondják, hogy én leszek a partjelző. No fucking way - emlékszem szó szerint ezt mondtam. Oké, eljöttem tányérokat mosogtani, de egy bizonyos szint alá azért én sem adom. Előbb lennék hullamosó, mint bíró. Na ennyiben maradtunk, egy másik srác állt oda helyettem.
Egyszer egyébként fordítottam egy cikket, amiben azt írták, hogy az angol sokadik osztályokban (ez arrafelé olyan 18-19. ligát jelent) annyi volt már a bíróverés, hogy ezekben a ligákban már játékvezető nélkül rendezik meg a meccseket. Na most egyszer elmennél egy ilyen meccsre. Vajon hogyan rendezik le a vitás eseteket. Tömegverekedés, és a győztes dönt?

A meccs egyébként jó iramban zajlott, kicsit néha grundfocira emlékeztető jelenetekkel. Szembesülnöm kellett a szomorú ténnyel, hogy bizony ez bőven a megye I-II szintje alatt van, konkrétan a régi csapatom még másnaposan is (ami azért nem túl ritka) rúgna egy tízest ennek a mostaninak. Hiába, itt azért nem a foci a legnépszerűbb sport.
Ezt mondjuk már az edzéseken is látni lehet. Az, hogy egy hónap alatt nem volt még edzésen kapura lövés, az számomra értelmezhetetlen és feldolgozhatatlan. Általában van egy kis bemelegítés, néha egy kis passzolás, de ekkor már az egész edzői stáb összeül, hogy kidolgozza ezt a bonyolult mutatványt, aztán meg játék.
Jó, otthon sem volt egy Henktenkáte a mester, mert volt kb 10 gyakorlata, aztán azokat variálta, de mégis na. Volt egy olyan hálivúdi sportfilmekbe (amikben a térről összeszedett srácok megnyerik a bajnokságot a beképzelt, vörösben játszó ellenfél ellen) illő mondása, hogy idézem "Amatőrök vagyunk, de ha eredményeket akarunk elérni, akkor profik módjára kell edzenünk". Bármennyire is nyálasan hangzik, azért van benne igazság. De leszarom, végre focizhatok, és ez jó. Aztán remélem a szövetség összekapja magát, és tétmeccsen is pályára léphetek végre. Bár amilyen mákom lesz a következő meccs tuti vasárnap délután lesz, amikor melózom.

Megvettem végre a hőn áhított bicajomat is, illetve hát a szálloda megvette nekem, én meg majd törlesztem 10 eurójával. Pénteken mehetek érte, fasza kis gép, annyira nem értek hozzá, van két jó kereke, mind a kettő gurul, van egy kormány, a nyereg meg seggformájú, ami állítólag jó. Ja és hidraulikus tárcsafék van rajta, az is fasza dolog állítólag. Minden szarságot is kértem rá extrának, na nem bőrülést meg klímát, de sisak, kesztyű, dzseki, wireless kompjúter, még minden istenharagja lesz rajta, úgy fog kinézni mint egy betlehemes kocsi. Nem baj, perkáljon az öreg Corcoran, van neki miből. Kb. 700 euróba fájt az egész, a HR-es csaj fel is húzta a szemöldökét amikor meglátta. De hát azt mondták egy ezresig mehetek. Úgyhogy még vissza is fogtam magam. Alig várom, hogy elkezdhessek tekerni, főleg, hogy jó idő van végre. Ami itt azt jelenti, hogy az esőt néha meglepően derült idő szakítja meg, és csak naponta kétszer szakad a jég.

Ja, és a United bajnok lett, úgyhogy sálálálálááááá!

Na, majdnem kifelejtettem a legmurisabb sztorit. Befogtak lottószelvényeket árulni. Egyik edzés után mondja az edző, hogy mennem kéne lottót árulni. Nyilván fingom nem volt miről beszél, aszongya van a csapatnak egy lottója, szelvényeket vesz a pógár, kitölti, aztán kihúzzák a számokat, és mindenki örül. A csapatnak lesz pénze, a pógár meg nyerhet pár ezer eurót. A csapat tagjai árulják a szelvényeket, körbe kell járni a pubokat. Hát mondom ez frenetikusan hangzik.

Vasárnap este került sor az aktusra, egy sráccal együtt mentem, de az első pub után azt mondta váljunk szét, mert úgy gyorsabb. Hát fasza. Ott álltam az éccaka közepén a szemerkélő esőben kezemben egy marék lottószelvénnyel, amit magyarként kellett eladnom a jobb esetben csak félrészeg íreknek olyan pubokban, melyekben még életemben nem jártam.
Először megmondom őszintén a büszkeség egy pirinyó csírája is kisarjadt lelkemben, mégis hát a helyi focicsapatnak árulok, biztos jó szívvel támogatnak majd. Meghát lottószelvényt árulni, ez mennyire okos, művelt, NYUGATI dolog, igen, ezt NYUGATON-már megoldották. Ezt is.
Aztán ezt a kis csírasarjadékot buldózerként taposta le a felismerés, hogy a lottószelvény árulás az a szélvédőmosás, rózsaárulás a porszívóval házalás és egyéb tarhálás szofisztikáltabb tálalása. Ugyanúgy olyan dolgot kell az emberekre rásózni, amire marhára nincs szükségük, sőt annyira nincs rá szükségük, hogy eszükbe se jut, hogy nincs rá szükségük. Mert itt nem gyűjtenek a rákos kisgyerekeknek, hanem lottót árulnak. Nem adományokat szednek össze a szegényeknek, hanem lottót csinálnak.
Ha azt mondom, hogy a végére kezdett irtó ciki lenni az egész, akkor nem is fejeztem ki magam elég jól. Odamenni egy asztaltársasághoz, hogy hé sorry adj má pézt, az nekem kicsit tú máccs. De igazából mindenki kedvesen fogadott, és két ember kivételével mindenki vett ilyen szart. Kérdezgettek, elbeszélgettünk, nem volt semmi gond. Egy nagydarab srác mondta azt, hogy ő Rangers szurkoló, úgyhogy kurva gyorsan húzzak onnan, de ő is vigyorgott. Asszem.
Egy tata meg annyira be volt baszva, hogy azt se tudta miről van szó, még azt is el kellett magyaráznom neki, hogy mi az a lottó. Na, aztán odaadta az asszonynak a szelvényt, de hát az is olyan kész volt, hogy ketten nem tudtak elszámolni 32-ig.

Végül asszem az egy óra alatt 35-40 szelvényt adtam el, ami olyan 150 euró lehet. Lehet indítok egy Firestarter lottót is.