Mit szabad az íreknek?

Írhatnám azt, hogy mindent, de akkor ez a naplóm történetének legrövidebb posztja lenne, úgyhogy inkább kifejtem.
Valahol természetes, hogy egy olyan országban, ahol sok a bevándorló, az eredeti őslakosság jobban összetart, főleg a beszivárgó idegenek ellenében. A közismerten barátságos íreknél ez nem annyira észrevehető, de azért van rá példa.
Vegyük például a béreket. Valószínűtlennek tartom, hogy az EU-ban ez törvényes lenne, de nyílt titok, hogy tapasztalattól függetlenül egy ír magasabb fizetést kap ugyanazért a munkáért, mint egy nem ír. Az ír félbolond csóka, aki nálunk az üvegeket válogatja magasabb órabérben dolgozik, mint a magyar szakács.
Szintén, egy ír magasabb szociális támogatásokat kap mint egy nem ír, sőt vannak olyan támogatások, segélyek, amiket csak ír útlevéllel lehet megkapni. Aminek a megszerzése nem épp móka és kacagás, az egész aktus ráadásul valami 8 ezer euróba kerül.
Az ír nyugodtan késhet vagy nyugodtan hazamehet korábban, nyugodtan telefonálhat meló közben, sőt igazából az sem baj, hogy egész nap semmit nem csinál. Megteheti, mert kirúgni nem fogják. Nem is hallottam még olyat mióta itt vagyok, hogy egy írt bárhonnan is kirúgtak volna, bármilyen hülyeséget csinált volna. Ahhoz, hogy írként kirúgjanak minimum gyilkolni kell szerintem.
Van például a legendásan hülye ír kolléganőm, akiről minden bizonnyal írtam már. Szakács a lelkem, ráadásul a szakmája is az. Egyik nap odamegy az egyik lengyel szakácshoz:

-Te figyelj, szerinted ez a brokkoli jó még? Olyan furcsának tűnik nekem, mintha romlott lenne. Megfőzhetem szerinted?
-... persze, nyugodtan főzd meg azt a brokkolit, az egyetlen baja az, hogy az nem brokkoli, hanem
karfiol.

Most komolyan szerintetek normális? Vajon egy normális konyhán a párbeszéd végétől számított hanyadik percben küldték volna el a bús picsába?
Ehhez képest az, hogy tegnap én tanítottam meg tojást sütni, már semmi. Érted, én tanítom főzni a szakácsot. Van egy turnover egg című kulináris mestermű, aminek az a lényege, hogy amikor sütöd a tükörtojást, akkor egyszer csak hopp megfordítod, és így mind a két oldala megsül. Namost ez Mártának leküzdhetetlen akadályt jelent, úgyhogy kénytelen voltam szárnyaim alá venni szerencsétlent. De az nem volt neki elég, hogy elmondom mit csináljon (fordítsd meg azt a kurva tojást) meg is kellett mutatnom neki. Hát úgy nézett rám mintha vizet fakasztottam volna a kőből. Aztán még odajött kétszer, hogy mennyi olajat tegyen a serpenyőbe, meg hogy milyen forró legyen. Sőt, még én is fordítsam meg a tojását, mert hogy neki mindig szétfolyik. Nekem meg az agyam folyik szét mikor vele kell dolgoznom. Kibaszott ostoba egy teremtmény. Mindent elfelejt, mindent odaéget, olyan mintha egy gyerekkel dolgoznék, és mindig figyelnem kell nehogy porig égesse a konyhát.
De nem fogják kirúgni, mert ír. Állítólag kapott egy állásajánlatot Galwayben, ahol lakik (mert ez a hülye 50km-ről jár be dolgozni) és ahol a gyereke is lakik, meg a vőlegénye (mikor meghallottam, hogy ezt a jószágot valaki eljegyezte, majdnem eret vágtam) és magasabb órabérben is lenne. És nem tudja, hogy elfogadja-e. Valóban nehéz döntés.

De nem csak ő ilyen, rendszeresen telefonálnak be írek, hogy ők most nem mennének be dolgozni, mert másnaposak. És nem jönnek be, és ez itt teljesen természetes. Vagy barátnőm egyik kollégája, betelefonál, hogy ő ilyen hőségben nem tud bemenni dolgozni. 24 fokos kánikula volt aznap. És ez is mind all right.

Szombaton megint volt meccs, 3-1-re győzedelmeskedtünk, sajnos gólt nem sikerült szereznem, de amilyen állapotban voltam, annak is örültem, hogy át tudtam öltözni. Idegenben játszottunk, és egy óra volt az út. Egyik csapattársam vitt kocsival, és mivel egy eléggé új BMW-je van, nem mentünk éppen lassan. Itt pedig olyan, hogy egyenes út, nem létezik, egyszerűen nincs. Ha éppen nincs kanyar akkor 45 fokos lejtő van vagy emelkedő, esetleg kanyarban lejtő, vagy egyéb kombinációk. És itt mindenhol 100-al lehet menni, nem számít, hogy milyen szűk és kacskaringós az út. Na most mi ilyen 120-as utazótempót vettünk fel ebben a hullámvasútban. Az első fél órában semmi gond nem volt, de utána már nem volt őszinte a mosolyom. Előbb enyhe, majd egyre fokozódó hányinger települt rám, kis fejfájással megfűszerezve. Mire kiszálltunk végrevalahára, úgy szédültem mintha be lennék rúgva. Megint előjött az alföldihülyegyerekhegyvidékreköltözik-szindróma.
Mindegy, nyertünk, és négy meccsből négy győzelemmel vezetjük a tabellát. Ja, csak hogy érezzem élek, megint kaptam egy hatalmas rúgást ugyanoda, mint a múltkor. Becsúszva rúgtam el a labdát, a kedves ellenfél pedig izomból belerúgott a sípcsontomba, szerencsére most lábfejjel, és szerencsére a sípcsontvédőt találta el. Ennek ellenére piszkosul fájt azért.

Mivel itt egész héten tombolt a nyár, és tegnap végre szabadnapos voltam, úgy döntöttünk kimegyünk végre a strandra. Egész héten egy rohadt felhő nem volt az égen, természetesen mire kiértünk beborult, úgyhogy pulcsiban élveztem a az ír nyarat. Ma is szabadnapos vagyok, de a napot ma még nem láttam. Ez a szopás, nem a két out.