Egy jól sikerült este

[Jóváhagyásra vár !!!]

A video indításához kattints a képre.

Forr a farsangi forgatag - fogalmazta meg a Váradi Este riportere cikke első mondatát. Olyan alliterálós, amilyet a költők szoknak használni, elégedettkedett magával és a következő pohár pezsgőért nyúlt. Egy szerény, a pincérjárás melletti asztalt választott és a szeme ide-oda járt a főasztal és a parkett között. Nem mintha érdekelte volna, hogyan siklik a keringőre a báli sereglet, hanem mert nem volt foglalt asztala, így időben észre kellett vegye, ha a jogos tulajdonosok érkeznének vissza, nehogy úgy járjon, mint a vadászbálon, ahol hasonló helyzetben lepleződött le, és aztán a részeg úri társaság röhögésétől kísérve reggelig pucolhatta a rézüstöket a konyhában.

Parlagi ma este annak a híresztelésnek szeretett volna utánajárni, hogy a negyedik dragonyosezred valóban ide települ-e Váradra. A kósza suttogást egy éve hallotta először, s most hogy Kocsárdy ezredes őméltósága már negyedik napja tartózkodott a városban, s a legkülönfélébb potentátokkal töltötte idejét, ám nyilvánosan sehonnan nem volt egy szó sem hallható tartózkodása céljairól, Parlagi úgy remélte, a bálon alkalma nyílik megszólalásra bírni őt, vagy a finom pezsgőtől beszédesebb hajlamúvá váló egyik tárgyalópartnerét. Kocsárdy ezredes azonban a főasztalnál, a polgármesterék és Mészölyék táraságában töltötte az estét, s azon alkalmak kivételével, mikor a társaság valamely hölgytagját táncoltatta, el nem mozdult onnan, lehetőséget se adva, hogy bárki, pláne egy újdondász szóba elegyedjék vele.

Parlagi lassan le is mondott arról, hogy ma este megerősítse a hírt, hát az idő előre haladtával egyre többször kalandozott el a figyelme a főasztaltól, s vetült a társaság többi tagjaira. - Hogy én micsoda cikkeket tudnék írni, ha lehetne! - járt körbe a szeme a titkos és huncut pillantásokat, a rejtett érintéseket és a falmélyedésben sugdolózókat figyelve. De e gyanúkat jobban megfirtatni nem érdemes, mert természetesen ezekből semmit nem lehet megírni. Olyan újság nem létezik, és ha létezne is, az illető szám megjelenése utáni hajnalon az egész szerkesztőség vérbe fagyva feküdne a malomtói pagony párbajokra használatos tisztásán.
- Talán egy nagyobb városban - sóhajtott magában, s tovább nézelődött. És figyelés közben nem tudta nem észrevenni, hogy Márkus Dénes fiatalúr finoman illetve sem derékon karolta a partnerét. Aki is Mészöly Aranka kisasszony volt, a Mészöly Divatáruház és a Mészöly Téglagyár egyetlen leánya. A parketti tülekedésben az is szemébe ötlött Parlaginak, hogy a kisasszony megfogja a Márkus ifiúr jobbját, de ahelyett hogy magasabbra, inkább lejjebb igazította azt, mielőtt erőt vett volna rajta az illendőség és pirulva el nem szakadt a partneréről. Parlagi szerkesztő úr szeme rögtön a polgármesteri asztal felé vágott, hogy kitudja, az ott helyet foglaló Mészöly szülők mit vettek észre a dologból. De a Mészöly szülők nem voltak ott, az asztalnál senki nem ült. A polgármester és a felesége épp az előcsarnok felől érkezett vissza. Parlagi kisétált, leszaladt a lépcsőn és miután Zakariás bácsitól, a szolgálatos altiszttől megtudta, hogy a Mészöly nagyságosék épp az imént hajtattak el Kocsárdy ezredes úr és neje társaságában, vissza is tért a bálterembe a románcot ügyelni.

A pár keringett tovább, s a Mészöly Aranka fülébe suttogó Márkus Dénes arcán olyasfajta mosoly ragyogott, amilyet Parlagi is szeretett volna villantani, de amilyenre momentán alkalmas partner és körülmények híján nem volt módja. Parlagi jól ismerte a megyeházát, bejáratos volt mindenhová, főképpen természetesen dologidőben, amikor valamelyik potentáttal kellett tudósítást készítenie. A Váradi Este szolid napilap volt, felét a nagyvilág és Pest eseményeinek szentelte, a másik felét pedig a váradi társaság eseményei, a megyei tervek, s eredmények foglalták el. A hölgyolvasók a divat rovatban találhattak tanácsokat a Párizsban és Bécsben aktuális viseletekről, az urak a New York-i és berlini börze kötéseinek híreivel múlathatták a délutánt. Mivel Várad a világ nagy történései szövetének igencsak a szegés felőli részére esett, a divathírek mindig időszerűbbek voltak a börzeieknél, de ez az urakat nem zavarta, tekintve elenyésző mértékű érdekeltségeiket a világ jelentősebb vállalkozásaiban, viszont remek forslágent szolgáltatott a délutáni kávéházi disputa témáira a brazil kávédömping vagy egy dél-afrikai bányaszerencsétlenség.

Parlagi Jenőben, ahogy meglátta a Márkus Dénes arcán felfénylő mosolyt, felizzott az újságírói láz. Azonnal felpattant és a főcsarnokból, a lépcsőház mellett nyíló szertárba sietett. A szertár eredetileg a takarítószerek számára szolgált, de az áldott emlékű Balsay Kornél polgármester ideje alatt az egyik takarító, név szerint Eperjes János, aki nagy kujon hírében állott, valami olyan tudással bírt hogy a legmagasabb helyről kapott engedélyt arra, hogy egy szekrénnyel, pamlaggal és egy asztallal, nomeg egy karszékkel berendezze, s magát ott a hosszú szolgálat után meghúzhassa. A suttogó nyelvek szerint néhanapján maga a polgármester is igénybe vette a helyiséget hogy a hivatali elfoglaltságai közé iktatott röpke negyedórákban négyszemközti audienciát tartson valamely érdemdúsabb kérelmező feleségének, és időnként egész éjszakákra is ide vonult vissza, mikor a méltóságos asszony a pozsonyi rokonait látogatta. Aztán mikor Balsay polgármester nyugalomba vonult, vitte magával a birtokára Eperjest is. Egyikük utódja se igénylette a kis szobát, viszont a város ifjúsága krémjének immár nemzedékek óta kulcsa volt hozzá, mert itt roppant kényelmes és szeparált módon lehetett a hajlandóságot mutató ifjú hölgyekkel múlatni az időt. Annak ellenére lehetett ez így, hogy a leányaikat árgus szemekkel ügyelő hölgyek és a presbitérium nagy tiszteletnek örvendő urai is jószerivel mind ebben a helyiségben találtak egymásra az ánti időkben, amikor még morál és tisztelettudás jellemezte az ifjúságot.
A már megállapodott polgárságot az takarítószertári pamlaggal kapcsolatban olyan kollektív amnézia sújtotta, melyről komoly orvostudorok írhattak volna revelatív műveket a szaklapokba.

Parlagi tehát belépett az szertárba. Az évek során az alig ötször hét lépésnyi szoba mit sem veszített a Balsay érában kiművelt meghittségéből. Nem túl fényes, ám roppant lakályos helyiség volt. Az asztalon a Shuller Édesség és Cukrászda szép kristályhamutartója, mellette néhány szintoly elegáns pohár, súlyos, míves réz gyertyatartó és tűzgyújtó készség volt hivatott az oldott hangulatba merülést elősegíteni; a fotőjökben és a padlót faltól falig takaró süppedős szőnyegen sötétveres és királykék huzatú, aranyzsinórral szegett vánkosok hevertek költői rendetlenségben. Parlagi bezárta maga után az ajtót, s egy széket magával víve elhelyezkedett a szekrényben. Szeretett volna rágyújtani, de a rejtezkedésnek nem a legjobb módja füst- és szagjeleket adni, hát csak várt szép csendben, és nem hiába várt, mert alig fertályóra múlva nyílott az ajtó és fojtott kacagással belibbent a Mészöly hereditás egy múló perdülésig elszakadva a Márkus ifiúr gáláns öleléséből. Melybe természetesen pillanat múltán visszabúvott, s a lapuló Parlagi füle tanúsága szerint a lehető legszorosabban elmerült.

Parlagi, hogy megszerezte a kétségbevonhatatlan bizonyítékot a Mészöly vagyon állagromlása felől, már csak arra kellett várjon, hogy a fiatalok bevégezzék amiért jöttek, s meghallgathassák az ő józan javaslatait. Parlagi tehát ült a szekrényben és a körmeit tisztogatta, amikor a pamlag felől határozottan fulladásos hangok hallatszottak az ilyenkor szokásos vaddisznóröfögésre emlékeztetők helyett. Parlagi előre hajolt és kilesett kulcslukon.

Eleddig a Márkus vagyon rovására folyósítandó - s elképzelései szerint tisztes életjáradékaként funkcionáló - apanázs ígérete sarkallta a leselkedésre, de most, hogy meglátta Márkus Dénest a padlón tátogva kiszenvedni, kénytelen volt felülvizsgálni a terveit. Mikor már képes volt a pillantását elszakítani Márkus úrfi szederjes arcától, s Aranka kisasszony felé fordítani, letett arról, hogy hősiesen megmentse a fuldoklót. Aranka kisasszony ugyanis erősen féltve, hogy báli ruhája ez estéli magánbeszélgetés során össze találna gyűrődni valahogy, kerített módot, hogy azt a fotel karfájára helyezze, s most megoldott míderben, de amúgy további felesleges alkalmatlanságok nélkül kuporgott a díványon, két lábát maga alá húzva, kecses kezeit hevesen süllyedő-emelkedő kebelére szorítva.

Mikor már biztosnak tűnt, hogy a Dénes kisméltóságosnak nem tartogat több kínt e földi siralomvölgy, Parlagi előóvakodott a szekrényből és magát derékban kicsit meghajtva kért elnézést, s a szép estélyit óva félretolva helyet foglalt Arankával szemben, aki meglepetésében sikoltani is elfelejtett; jegyezzük meg, igen bölcsen, tekintve a szomszédos bálteremben hullámzó tömeget.

Parlagi igyekezett minél tárgyszerűbb hangot megütni.

- Kisasszony kérem, most komoly bajban van - sajnálkozott, majd felállva, újabb kis meghajlás kíséretében átnyújtotta Mészöly kisasszonynak a ruháját. - Ha meg nem sértem, mindenképpen öltözzék fel, mielőtt szólnék a konstáblernek, hogy értesítse a rendőrfőnök urat.

- Maga mit keres itt? - hüledezett a lány nem minden okszerűség nélkül, ám az ügyet előre nem víve.

- Mitagadás, hallgatóztam és leselkedtem, kisasszony, szolgálatára - kellemkedett Parlagi, továbbra is kinyújtott karján kínálva a ruhát.

Mészöly kisasszony ekkor feledve szemérmet és feledve halott szerelmét, felpattant, s akkorát toppantott, hogy majd letört a cipője sarka. Orcája egészen kiveresedett és csípőre tett kézzel kelt ki magából a hallatlan impudentia ellen. Parlagi újdondász úr ekkor visszahelyezte az öltözéket a fotel karfájára, közelebb lépve átkarolta a hevesen vonakodó menyecskét, s kezét finoman a szájára téve a fülébe suttogta:

- Aranka, ez nem a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy kiabáljon. Kérem, öltözzék fel, mégsem akarhatja, hogy a teljes báli sereglet, de főleg hogy a konstábler ilyen hiányos öltözékben lássa!

Ez volt az a pillanat, amikor a lány összeomlott. Ismét a pamlagra rogyott, rántva magával az újságírót és szívszaggató zokogásba tört ki, melyet Parlagi csak úgy tudott csillapítani, hogy keblére vonta a lány fejét, aki a vigasztaló mozdulattal együtt lélegezve bújt oda védelmezőjéhez. Parlagi kifejezetten visszásnak érezte a helyzetet, mivel a nemrégiben megesetteket tekintve nem lehetett kétsége afelől, hogy Aranka képes értelmezni az ő testi állapotában beállott változást.
És Aranka értelmezte is, hát lassuló hüppögések közepette elhúzódott kicsinység, s most már maga nyúlt a ruhája után. Parlagi segített neki a fűző megkötésében, a ruha gombolásában, s tartani a pudriét, míg Aranka rendbe hozta a vonásait. Közben, látva hogy a lány immár képes figyelni, folytatta a megkezdett gondolatot.

- Tehát kedves kisasszony, az a helyzet, hogy Ön ma egész este a Márkus ifiúr karján lejtett, tehát amikor itt meglátják őt holtan, mindenképpen a helyes és az Ön hírnevét sárba tipró következtetésekre fognak jutni.

- Jaj, Istenem - sóhajtott fel Mészöly kisasszony. - Ez iszonyatos! Hogyan is kerülhettem ebbe a helyzetbe? - tette fel a szónoki kérdést, a mondat végén már kicsit kevesebb hitetlenkedéssel, mint annak megfogalmazódásakor. Parlagi hagyta, hogy Arankát áthassa a helyzet súlya, s a lelkét nyomasztó előérzet, hogy e pillanattól kezdve ő bukott nő, a társaságból kitaszított pária. S Aranka lelkét át is hatották ez érzelmek annyira, hogy még mindig nem volt képes egy pillantást vetni Márkus Dénesre. De ami belül leginkább megrettentette, hogy se hiányérzet, se fájdalom nem gyötörte az után a fiú után, akinek épp az imént adta oda magát, hívén bizonysággal, hogy megtalálta benne az igaz szerelmet. Ettől annyira megrémült - Hát milyen lány vagyok én? Milyen ember? -, hogy újra oly hevesen kezdett pihegni, hogy Parlagi azt hitte újabb hisztériás rohamnak lesz tanúja. Így hát szigorú pillantást vetett a lányra és azt mondta:

- Hacsak...

Aranka felemelte fejét, és mélyen belenézett Parlagi szemébe.

- Hacsak?

- Hacsak el nem boronálom a dolgot, ha szabad ilyen kifejezéssel élnem.

- S hogyan lehet ezt elboronálni? - firtatta Aranka.

- Nos kisasszony, az lenne a tervem, hogy Önt biztonságban hazakísérem, majd a Kotászi úti szállóból fogadok egy leányt, akit becsempészek ide, s úgy fedeztetem fel a szörnyű esetet. Amennyiben... - hagyta függve a viszonzás kérdését, mit Mészöly Aranka, ki a város, sőt a megye legjobb kereskedőjének lánya lévén maga is komoly üzleti érzékkel bírt, azonnal megértett.

- Amennyiben? Mit vár el Ön tőlem ezért a nemes szolgálatért?

- Nos - tett úgy Parlagi, mint a rossz vásáros, aki azt akarja elhitetni a vevővel, hogy még csak most kezd azon töprengeni, egyáltalán eladja-e a gyékényre kitett árut -, végtelenül boldoggá tenne, ha hozzám jönne feleségül.

Aranka kissé hátrébb lépett, hogy alaposabban is megszemlélje Parlagit. Igazság szerint nem volt a fiatalemberen semmi kivetnivaló. De nem kapkodta el a választ. Meghányta-vetette magában a kérdést színéről, fonákjáról egyaránt, s olyan öt percnyi tépelődést követően döntésre jutott.

- Rendben van, azt hiszem, ez rendben van - rebbent a szeme ide-oda a szertárban segítséget és kibúvót keresve. Aztán újra Parlagira nézett. - Igen, rendben van. - bólintott végül határozottan, s Parlagi magában megkönnyebbülten felsóhajtott. Mert ha a lány nemet mond, akkor is van ugye egy remek cikke arról, hogy az ifjú Márkus Dénest ismeretlen körülmények között találták holtan a Városháza szertárában, de ez anyagilag nem vitte volna sokkal előbbre, tekintve hogy nem sor- hanem hetidíjas alkalmazásban állt a lapnál. Ezzel szemben a Mészöly vagyon örökösnőjét elvenni, az mind anyagi, mind társadalmi szempontból a lehető legkívánatosabb előrelépés, nem is beszélve Mészöly Aranka hibátlan becseiről.

Parlagi ismét meg kívánt volna hajolni, s a megállapodást megpecsételendő kézcsókkal illetni bájos arája kezecskéjét, de Aranka megállította.

- Ugyan, Jenő! Mire ez a színjáték? Menjünk inkább, hadd érjen már véget ez a dolog itt!

Parlagi visszakozott hát, s rátért a megállapodás perfektuálására - Tudja mit, Aranka? Mielőtt hazavinném, menjünk le a bálterembe és jelentsük be az eljegyzésünket!

Aranka közelebb lépett Parlagihoz, ismét ráemelte szemét és csendesen azt súgta - Tudja, Jenő, lehet hogy butaság, de most nem tudnék így lemenni oda. Olyan zaklatott vagyok, üljünk le kicsit, hadd nyugodjam le kissé.

És hát leültek. Aranka ismét zokogni kezdett, Parlagi ismét magához vonta, Aranka meg átkarolta, csillapítandó a zokogást. Parlagi testi állapotában ismét változás állt be, de most, az előző alkalommal ellentétben Aranka nem húzódott el, hanem puha kacsójával felbecsülte a változást, s aztán Parlagit csak pillanatokra engedve ki a szorításából, ismét levette a báli ruhát, s egyre gyorsuló zihálással ösztönözte a cseppet se vonakodó újságírót is a vetkezésre.

Fél óra múltán a megyeháza önfeledten szórakozó vendégseregletét irtóztató sikoly némította el. A férfiak, majd nyomunkban a nők is természetesen egy emberként rohantak a nem múló iszonyat hangjai felé, élükön a polgármesterrel, s a szertár ajtajában a tébolyultan sikoltozó Mészöly Arankát találták, aki csak mutogatni tudott befelé, ahol a padlón két meztelen fiatalember feküdt groteszk ölelésben. Parlagi újságíró Márkus Dénes torkát szorította, míg a Márkus Dénes keze még mindig markolta gyertyatartót, mellyel Parlagi Jenő halántékát zúzta széjjel.

Az asszonyok azonnal félrehúzták, s a bálterem melletti szalonba vitték Arankát, aki zokogva, hüppögve próbálta elmondani, hogy már egy ideje nem találta a táncpartnerét, amikor végső elkeseredésében benyitott a szertárba is, ahol ilyen kimondhatatlan helyzetben talált rá.

Mészöly Aranka pirkadatig ült az ágyában, néha-néha bekopogó anyját se engedte be. Azon gondolkodott, hogyan lehetséges, hogy a férfiak birtokolnak minden hatalmat, mikor ennyire képtelenek végiggondolni egy egyszerű hazugságot? Annyi eszük sincsen, hogy felismerjék, egy lány semmiképpen sem mehet haza a bálból egyedül anélkül, hogy szájára ne venné a város. Azt se tudják, hogy ha aztán a kísérőjét egy szajhával találják együtt, végképp tönkretenné a hírét. Milyen nevetséges elgondolás, hogy csak úgy uk-mukk-fukk bejelentse az eljegyzését valakivel, akiről mindenki tudta, hogy eladdig még beszélő viszonyban sem volt vele. Némi szánakozással töltötte el a férfinem iránt, hogy annyit sem tudnak, hogy egy botrányt csak egy sokkal nagyobb, s kiváltképp reá vissza nem ható botránnyal tudhat az ember elkendőzni! S mert ezen felismerés által sokkal nyugodtabban nézhet majdani házassága elé, a hajnal első sugaraitól simogatva, mosolyogva aludt el. Egy éjszaka alatt három ily kellemes tapasztalatot szerezni a férfinemről, bizony nem adatik meg minden úrilánynak.

Ajánlott irodalom: Philip K. Dick - Már megint a felfedezők