585 ezres pot, majdnem kétmilliós nyereség
A magas alapú készpénzes online asztaloknál a World Series of Poker alatt sem állt meg az élet, sőt, az, hogy Patrik Antonius a Team Full Tilt tagja lett, még több akciót generált.
Ebben a hónapban jött össze az eddigi legnagyobb online
pot TonyBliar és pr1nnyraid között, de sokan úgy vélik, hogy ez vagy megrendezett játszma, vagy egy nem komoly, részegen vívott összecsapás volt.
Ez az első hónap, amit ICallSoWhat mínuszban fejezett be: Rögtön a hónap elején 500 ezret veszített egyetlen nap alatt,
ebben a leosztásban Benyamine kapott tőle 146 ezret. Ez nem akadályozta meg abban, hogy a hónap közepére felmenjen 1, 24 millió nyereségre, például az
ilyen leosztásoknak köszönhetően. A hónap vége azonban szomorúan alakult számára, többek közt
durrrr fosztotta meg az ezévi nyeresége egy részétől.
Tom Dwan
Antoniustól is nyert, mégsem pozitív a júniusi mérlege.
Ez egy vesztes leosztása.
Májusban úgy tűnt, Ziigmund kilábal az elhúzódó hullámvölgyből, de júniusban csak még mélyebbre merült. Hiába
nyert Benyamine-től több, mint százezret,
itt és
itt viszont Cole South nyert tőle egy nagyobb összeget,
Júniusban az Omaha és a hold’em asztalok hőse ismét David Benyamine lett, 1,72 millió dollárt szedett össze ezeken az asztalokon, és ezúttal a nyereségének majdnem a fele
hold'emből származott.
Azonban pechjére a Team Full Tilt Pokerhez való csatlakozásának örömére Patrik Antonius kapott pár új asztalt:
- RailHeaven: 500$/$1000 SH NL hold'em, minimális beülő 50 000$.
- Patrik: 2000$/4000$ Omaha/8 SH, minimális beülő 50 000$.
- Patrik Antonius: 2000$/4000$ SH H.O.R.S.E., minimális beülő 50 000$.
- Antonius: SH Deep-stacked PL Omaha minimális beülő 40 000$.
Benyamine – és ICallSoWhat is – százezreket veszített a HORSE és az Omaha/8 asztaloknál, így Antonius nyeresége valószínűleg jóval több, mint a highstakesdb.com által figyelt Omaha és hold’em asztaloknál elért 258 ezer dollár. Előfordult olyan session is, ahol Antonius félmilliós nyereséggel állt fel.
Ezeknek az asztaloknak Gus Hansen is örül: szinte kizárólag ezeken játszik, a hírek szerint volt olyan hét, hogy egymillió pluszban volt.
Júliustól a highstakesdb.com ezeket az asztalokat is figyelni fogja, így pontosabb adatokkal szolgálhatok.
Omaha eredmények:
Játékos | Eredmény | Sessionok | Leosztások | Órák |
David Benyamine | 969 898$ | 87 | 9952 | 109,26 |
Patrik Antonius | 946 278$ | 48 | 6807 | 83,96 |
CHUFTY (Richard Ashby) | 580 745,50$ | 135 | 10272 | 127,77 |
durrrr (Tom Dwan) | 438 570$ | 137 | 15675 | 193,08 |
pr1nnyraid (Jay Rosenkrantz) | 350 123$ | 22 | 2041 | 23,24 |
KObyTAPOUT (Jani Vilmunen) | 264 605,25$ | 38 | 2265 | 29,50 |
Phil Ivey | 264 166,50$ | 31 | 1070 | 12,75 |
War Stories | 249 468,25$ | 30 | 1702 | 19,75 |
TerrorOfSweden (Mohammed Kowssarie) | 240 255,50$ | 3 | 255 | 1,48 |
OMGClayAiken (Phil Galfond) | 157 823,50$ | 60 | 5466 | 77,65 |
Játékos | Eredmény | Sessionok | Leosztások | Órák |
Ziigmund (Ilari Sahamias) | -896 835$ | 68 | 5945 | 58,29 |
lady marmelade | -592 582$ | 19 | 3025 | 36,91 |
tsarrast (Brian Rast) | -441 886,30$ | 36 | 3966 | 49,17 |
ICallSoWhat | -441 002$ | 124 | 16471 | 168,94 |
FinddaGrind (Patrik Antonius) | -320 295,50 $ | 11 | 1573 | 18,45 |
trex313 (Hac Dang) | -306 246,50$ | 106 | 8844 | 94,87 |
LoLiNa | -304 654,20$ | 21 | 1775 | 18,13 |
MSampoerna (Michael Sampoerna) | -166 751$ | 11 | 1111 | 15,23 |
MrSmokey1 (Steve Billirakis) | -166 163$ | 8 | 448 | 6,69 |
PixKim | -159 462,25$ | 285 | 22635 | 256 |
Hold’em eredmények
Játékos | Eredmény | Sessionok | Leosztások | Órák |
present | 785 877,15$ | 23 | 2735 | 18,35 |
David Benyamine | 756 157,50$ | 26 | 3431 | 31,20 |
pr1nnyraid (Jay Rosenkrantz) | 553 690,69$ | 37 | 2776 | 24,72 |
Sauce1234 | 174 457,64$ | 13 | 2558 | 13,90 |
Urindanger (Di Dang) | 172 542,90$ | 33 | 3432 | 31,74 |
deeznuts6 | 169 282,84$ | 12 | 2495 | 21,20 |
PrtectYaNeck | 161 328,15$ | 24 | 2138 | 15,10 |
DaEvils (Ariel Schneller) | 151 569,30$ | 30 | 2637 | 22,83 |
captnpuddji | 132 386,53$ | 12 | 3055 | 17,56 |
cafebarliba | 119 152,50$ | 19 | 3878 | 27,95 |
Játékos | Eredmény | Sessionok | Leosztások | Órák |
durrrr (Tom Dwan) | -694 531,55$ | 14 | 1575 | 18,19 |
TonyBliar | -396 590,84$ | 3 | 24 | 0,45 |
Patrik Antonius | -368 280,25$ | 9 | 982 | 8,33 |
the guru 11 | -359 804,25$ | 18 | 2667 | 19,82 |
world1969 | -204 604,25$ | 3 | 117 | 0,55 |
Phil Ivey | -157 247,25$ | 11 | 535 | 3,37 |
Eric Liu | -114 973,25$ | 16 | 2143 | 16,59 |
WINNER2422 | -105 547,03$ | 22 | 1728 | 14,11 |
18quills | -103 750,20$ | 3 | 328 | 2,05 |
Cole South | -101 645,90$ | 12 | 895 | 6,33 |
A táblázat adatai a www.highstakesdb.com-ról származnak.