Karrierem igazán korai napjaira akarok most visszatérni egy kicsit. Mielőtt akár csak betettem volna a lábam egy kaszinóba vagy kártyaszobába, a legtöbb emberhez hasonlóan házi játékokban tanultam pókerezni. Középiskolás voltam, amikor megigézett a póker világa.
Előtte a sznúker volt az én játékom. Mindennap órákon keresztül biliárdoztam, a szabadidőm nagy részét a helyi biliárdszalonban töltöttem - ez készített fel az életre. Nem tudtam, hogy a flush jobb-e vagy a sor, mert soha azelőtt nem játszottam egy leosztást sem. Ám a biliárdon keresztül jött a szerencsejáték összes formája. Természetesen pénzért sznúkereztünk, ami elvezetett a sportfogadásig. Aztán következett a blackjack és más rossz szokások egész tömkelege. Elég szerencsés voltam ahhoz, hogy kikerüljek a mókuskerékből, mire 19 lettem.
Aztán egy pár biliárdjátékos megkérdezte, nem lenne-e kedvem elmenni velük egy ismerős házába pókerezni. Nem igazán tudtam, mi az a póker, de mivel pénzben játszották, hát benne voltam. Ebben az időben az említett sznúkeresek egyike sem volt nagyon jó pókerjátékos, és természetesen én sem. Amikor elkezdtem játszani, egy hónapon keresztül állandóan vittem magammal a lapkombinációk erősségi sorrendjét tartalmazó listát. Valamiért képtelen voltam megjegyezni, hogy a flush erősebb-e a fullnál vagy éppen fordítva.
Bárhogy is, a pókerezés egy idő után szokássá lett, hetente egyszer vagy kétszer játszottunk. Eleinte változtak a résztvevők, aztán kialakult egy megszokott társaság.
Ebben az időszakban volt néhány játékos, aki maradandó benyomást keltett bennem. Még mindig emlékszem a napra, amikor John Setoval találkoztam. Seto egy csendes, jámbor viselkedésű fickó volt, és rendkívül udvarias. Kanadában született, és ázsiai származású, iskolázott ember volt Akkortájt, ha jól emlékszem, egy egyetemen szerzett éppen valamilyen fokozatot. Nem biliárdozott, az éppen aktuális házigazdánk egyik barátja volt. A mi házi játékunk meglehetősen tipikus volt a rengeteg jokeres játékkal és hasonlókkal. (A jokres pókervariációkban időnként valamelyik megszokott lapot - sokszor a kettest - nevezik ki jokernek. A fordító megjegyzése) Az olyan unalmas dolgokkal, mint a holdem vagy a seven card stud nem sokat foglalkoztun - mi akciójátékosok voltunk!
Azt gondoltam, hogy a jokeres játékokban butaság lenne korán bedobni a lapjaimat, hátha én is kapok egyet. Ám valamiért ez a John Seto állandóan eldobálta! Hmm - ez unalmas lehet, gondoltam.
Így, mire véget ért az éjszaka, Seto mindössze nagyjából 20 leosztást játszott le, ám hihetetlen módon mégis ő volt a nagy nyertes. Hogyan lehetséges ez, töprengtem. Ez a fickó csak akkor játszik, ha jokere van, vagy még ennél is jobb lapja, és mégis nyer?
Ez volt az én első póker-megvilágosodásom! Végül is a legegyszerűbb pókerigazságra jöttem rá. Seto csak akkor játszott, ha neki voltak a legjobb lapjai. Már a nyitásnál eldobta a vacak lapokat, és csak akkor játszott, ha nagy előnye volt. Hé, ez nem fair - vagy legalábbis én így gondoltam.
Ha ő ilyen feszesen játszik, és mindig nyer, akkor ezt én is megtehetem. Tényleg megtehetem? Jobban mondva, képes vagyok rá? Megpróbáltam, eldobáltam a lapjaimat, és dobáltam, és dobáltam - egészen addig, amíg már nem bírtam visszafojtani az ásítást. A pokolba is, ez unalmas - én játszani akarok! Nos, játszottam. Amikor az este a befejezéséhez közeledett, Seto egy újabb csinos, kétszáz dolláros nyereséget könyvelhetett el, én meg ismét leégtem.
Időről időre nyertem, de ez nem volt elég, hogy fedezze a veszteségeimet. Míg Seto? Nem hiszem, hogy egyszer is vesztett. Valaminek kell lennie ebben a játékban, senki sem lehet ilyen szerencsés. Igazán ki kellett találjam, hogyan nyer Seto minden éjszaka, így elkezdtem nagyon figyelni őt, miközben játszik. Valahányszor hívott a végén, mindig neki volt a legjobb lapja. Nem hiszem, hogy valaha is blöffölt volna, elképesztő módon az emberek mégis tartották a tétjét - engem is beleértve. De én mindig azt gondoltam, hogy a póker a blöffről szól - egy másik tévképzet.
Seto és a többiek idősebbek voltak nálam. Én tizenhat körül voltam, míg ők mind a húszas éveikben jártak. Iskolába kellett járnom, és a napom nagy részét a következő pókerezésre való várakozással töltöttem. Végül megtanítottam a barátaimat pókerezni, és hamarosan én lettem a póker guru. Egy hónapja játszottam már, így egy kicsivel többet tudtam náluk a pókerről. Nagyjából naponta száz dollárt nyertem az iskolai barátaimtól. Bár nagyon rosszul játszottak, mégis sokat tanultam tőlük a pókerről játék közben.
Aztán fogtam a száz dolláromat, és esténként Setoval és a nagyfiúkkal játszottam. Újra és újra kifosztottam a srácokat az iskolában, és elvittem az egész pénzt Setonak és a fiúknak. Ez közel egy hónapig ment így, aztán a dolgok kezdtek a helyükre kerülni. Végre érthetővé vált, mit is csinál Seto. Setohoz hasonlóan most már képes voltam megérteni, hogyan játszanak a többiek - második póker-megvilágosodásom.
Ó, micsoda érzés! Végre! Nemcsak az iskolai kölyköket győztem le, hanem a nagyfiúkat is! Megtanultam Setotól, milyen fontos a fegyelem és a türelem. A szeszélyes játék és a blöffölés klassznak látszik, de a fegyelem és a türelem az, ami győztessé tehet.
Ám nem fejeztem be itt, a tanulásnak sosincs vége. Most, hogy nyerésben voltam, többet és többet akartam játszani. Így legalább hetente kétszer én voltam a játék házigazdája a szuterénemben. Mindent az ellenőrzésem alatt tartottam. Megvolt a fegyelmem és türelmem ahhoz, hogy nyerjek a pókerben. Aztán egy nap valaki meghívott egy új fickót a mi kis házi játékunkba. Egy újabb biliárdjátékos volt, akiről már hallottam. Valójában a bátyám egy barátja volt, Emelgetős Benny - róla később mesélek többet.
A pókerasztalnál nagyon hasznos a jó megfigyelő képesség. Egy győztes játékos megfigyelésével értékes tudáshoz jutottam anélkül, hogy akár csak egy szót is szólt volna. Pusztán azzal, hogy néztem őt, olyan információhoz jutottam, ami a játék továbbgondolására késztetett, s ez mindig jó.
A következő írásomban többet tudhatsz meg Emelgetős Bennyről, a rám gyakorolt hatásáról, és a mi kis pókerjátékunkról.
Daniel Negreanu ©
A cikk eredetileg a CardPlayer magazinban jelent meg.
Fordította: Makó Katalin
"A szerencse a tervezés és a munka mellékterméke" Wesley Branch Rickey
"A szerencse a tervezés és a munka mellékterméke" Wesley Branch Rickey
"A szerencse a tervezés és a munka mellékterméke" Wesley Branch Rickey
"A szerencse a tervezés és a munka mellékterméke" Wesley Branch Rickey