Nos, kell néha az önkritika, nem igaz? Az egész úgy kezdődött, hogy még több mint egy éve nyitottam egy számlát a William Hill-nél. Játszogattam is szépen minden hónapban (Kis pénz is pénz, hát még $25), de valahogy mindig itt jöttek a bad-beat-ek és a vesztő szériák, így alig-alig tudtam nyerni a bónuszokon felül. (Mindeközben az Intercasino-nál szinte minden hónapban volt annyi nyereség, hogy kértem ki csekket)
Aztán múlt év végére végre itt is összejött annyi pénz, hogy érdemes lett volna kikérni belőle valamennyit. De amikor elő akartam keresni a PIN-t tartalmazó levelet, sehol se találtam. Mikor már az egész házat feltúrtam, kezdett gyanus lenni, hogy esetleg meg sem kaptam azt a levelet egy évvel ezelőtt. (Kb. Ugyanakkor regisztráltam több eCash pókerteremben is, egy hét alatt érkezett több levél is, simán lehet, hogy fel sem tűnt, hogy valamelyik nem jött meg.) Szóval gyorsan ellenőriztem a levelezási címet, és kiderült, hogy tényleg én voltam a hülye, mert rossz irányítószámot adtam meg a regisztrációnál. Sőt nem is egyszerűen rosszat, azaz nem csak elírtam egy számot, hanem másik település irányítószámát írtam. (Összekevertem az állandó és ideiglenes lakcímem irányítószámait) Na jó, akkor próbáljuk javítani. Hopp, nem lehet címet javítani, csak akkor, ha $20-nál kiseb összeg van a számlán. Nézzük csak, hogy is van ez!
A címet csak akkor tudom javítani, ha kikérem a pénzem.
A pénzem csak akkor tudom kikérni, ha tudom a PIN-t.
A PIN-t csak úgy tudom meg, ha jó a címem, és el tudják küldeni. És innentől lásd az első pontot!
Ez ciki. Nézzük a lehetőségeket!
Megpróbálom lelevelezni a supporttal. Na, ezt a lehetőséget hamar elvetettem. Egyrészt rengeteg rosszat hallottam már az eCash supportról, másrészt nekem is volt már tapasztalatom velük egy másik másik teremnél címváltoztatás miatt. Ott jó volt a cím, csak szerettem volna megváltoztatni. Ki is kértem minden pénzt, de maradt a számlán $20 nem kikérhető kaszinó-bónusz, amit még az első befizetéskor adtak. És igen, az a $20 is beleszámít az egyenlegbe, tehát nem tudtam címet változtatni. A kaszinó programjuk viszont valamiért nem működött a gépemen, így egyszerűen nem tudtam eljátszani. Kértem a supportot, hogy akkor vegyék el a bónuszt inkább, nekem nem kell. A válaszuk: Inkább nyissak egy másik account-ot az új címemmel. Kösz. (Azóta láthattok néha Selindek1 névvel is játszani néha az eCash termekben.) Szóval ez az út nem járható.
Megbeszélem valakivel, hogy beülünk $50/100 heads-up-ra és elnyeri az összes pénzem preflop reraise-ekkel. (Ekkor ugyanis nincs rake). Ezt majdnem meg is csináltuk, de épp ekkor írt valaki a fórumba, hogy valami hasonló dologért zárolták a számláját. Szóval ez is ugrott.
Mivel annyira nagyon azért nem hiányzott a pénz, ráadásul a dollár-árfolyam is pocsék volt, nem erőltettem a dolgot tovább. Kb. Egy hete viszont hirtelen minden nélkülözhető pénzemre szükség lett volna. Na, most már ez az $500 is fontos lett. És kiderült, hogy a szükséghelyzet igancsak jó hatással van az emberi kreativitásra. Ugyanis talaltam megoldást ! Nem kell hozzá support, nem kell hozzá külső segítség, a kliensben el tudtam intézni mindent kb. 3 perc alatt !
Ha szereted a rejtvényeket, akkor itt hagyd abba az olvasást, indítsd el a WH klienst, és próbáld megtalálni a megoldást egyedül! Ha viszont lusta vagy, vagy hasonló cipőben jársz mint én, és már alig várod, hogy valahogy a pénzedhez juss, akkor íme itt a módszer:
Az utóbbi hetekben-hónapokban egyre népszerűbbek a tournamentek az eCash csoportban, így mostanában egyszerre akár 15-20 olyan verseny is van, amire lehet már előre regisztrálni. Köztük több olyan is, amire esetleg többszáz dollár a nevezési díj. Nos, én szép sorban regisztráltam az összes versenyre, amíg le nem fogyott a pénzem $20 alá. (Ha egy nagy versenyre regisztrálsz, akkor a satellite-jére már nem lehet, erre figyelj!) Miután ez megvolt, gond nélkül ment a lakcímváltoztatás. Ezek után pedig szép sorban „unregister” az összes versenyről. És másnap már meg is jött az email, hogy postázták az új PIN-t tartalmazó levelet.
Ollé !!!
A módszer kb. $1000 – !1200 -ig működik. Ha ennél is több pénz van a számládon és még nem vetted észre, hogy rossz a címed, nos, akkor szvsz. neked nem is hiányzik annyira az a pénz. :)