OPHU - a legrégebbi magyar online póker közösség.

A versenykarrierem legelején el kellett döntenem, hogyan kezeljem az alkukötést, ami sok nagyobb versenyen előfordul. Nagyon óvatosnak kellett lennem, hogy bármilyen alkuban, amit kötök, ne én legyek a rosszabbul járó fél. Ha teljesen őszinte akarok lenni, nem tartottam magam nagyon jónak abban, hogy pontosan kitaláljam, mikor becsületes egy alku, és nagyon kényelmetlen volt másokat átverni egy számukra előnytelen megegyezéssel.

Így aztán megmaradt ez az aprócska kis problémám. Abban az időben azt a döntést hoztam, hogy a pénz a legfőbb szempont. Le voltam égve, és 20$/40$- os hold'em játékokban gürcöltem Foxwoodsban, nevezési díjat próbáltam összekaparni a versenyekre. De még mindig nagyon fiatal voltam, és a mamival éltem, így az egész nem volt olyan fontos. Nem voltak gyerekeim, akiket etetnem kellett volna vagy jelentős fizetnivaló számláim. Ez az egész segített még könnyebben meghozni a döntést: soha, semmilyen körülmények között nem kötök alkut.

Noha furcsán hangzik, nekem számos előnyöm származott belőle. Mivel nem kötöttem alkut, sosem lehettem az, aki rosszabbul járt, és sosem kötöttem alkut csalóval vagy tolvajjal. És kiszámoltam, hogy hosszú távon ezek a dolgok kiegyenlítődnek. Kivettem a részemet az első díjakból, ahogy a másodikakból és a harmadikakból is. Azonkívül úgy éreztem, egy verseny önálló megnyerése valami különleges dolog.

Gyakran hallottam embereket, amint azt mondják nekem, hogy alkudni kell, mert a vak licitek olyan magasak lettek, hogy az ügyesség már kevés szerephez jut. Míg ez sok esetben igaz lehet, ki mondja meg, hogy én kevésbé vagyok-e szerencsés, mint a másik fickó? Hogyan veszthetek egyáltalán azzal, hogy nem alkuszom ebben a helyzetben? Hacsak nem én kapok többet az alku során - ami, ismét elmondom, kellemetlen számomra -, nulla egyenleggel zárok ahhoz képest, mint ha nem kötök alkut. Valójában éppen hogy kapok egy kis előnyt azzal, hogy pénzügyi nyomást gyakorlok ellenfeleimre, akik emiatt óvatosan játszanak annak érdekében, hogy előbbre kerüljenek a fizetési listán. Mindig az a célom, hogy nyíltan nyerjem meg a versenyt, és az, hogy olyan emberekkel játszom, akik megpróbálnak nem veszteni, megkönnyíti a győzelmem.

Ám nem ez az egyetlen előny, sok más is van. Egy másik, amit én különösen fontosnak tartok az, amit én "pókerpolitikának" nevezek. Mindenkinek megvan a véleménye arról, hogyan játszik Joe Blow, de azt gondolom, udvariatlan egészen nyíltan azt mondani: "Joe Blow, rettenetesen játszol. Simán legázollak." Miért akarnám megbántani Joe Blow-t azzal, hogy megmondom neki, rosszul játszik? Nos, ha én alkukötő lennék, valójában ez történne, anélkül, hogy egy szót szólnék. Hadd mutassak egy példát:

Mondjuk, kettesben maradok egy stud versenyen Allen Cunninghammel, és mindkettőnknek ugyanannyi zsetonunk van. Most - figyelembe véve Allen stud- hoz való képességeit - úgy határozok, osztozzunk a pénzen, és kerüljük el a felesleges szerencsejátékot. Értelmes dolog ezt tenni, igaz? Hiszen a barátom. Most jön a probléma. Mondjuk a következő nap egy másik haverral, John Juandával, és egyenlően állunk egy Omaha high-low versenyen. Nagyszerű! Most képzeljük el, hogy John megkérdezi:
- Akarsz osztozni?
- Nem, John, sajnálom, nem kötök alkut.
- Miről beszélsz? Éppen tegnap kötöttél alkut Allennel!
- Ó, igen, tényleg így van. Nos, azt hiszem, kibújt a szög a zsákból. Felteszem, rájöttél, mi a véleményem az Omaha játékodról, John!

Természetesen csak tréfálok, John nagyszerűen játszik Omaha high-low-t, csak szeretek időnként csipkelődni vele. Azonban volt idő, amikor az Omaha high- low tökéletesen idegen játék volt számára. Szóval, annak idején alkut kötni vele ebben a szituációban nem lett volna ésszerű.

Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy a versenyeken sokszor találkozom ugyanazokkal a játékosokkal, és sokat közülük a barátomnak tekintek. Természetesen nem játszanak mindannyian egyformán jól, és miért kellene nekem elszomorítanom vagy megsértenem azzal, hogy tudtukra adjam, mit gondolok a képességeikről vagy éppen ezek hiányáról. Néhány játékos akár még azt is gondolhatná, hogy nem kedvelem, és nem vagyok őszinte, amikor barátomnak nevezem, ha időnként alkukat kötnék.

Alku nélkül tiszta, egyértelmű és egyszerű a helyzet. Ahányadik helyen végzek, annak megfelelő pénzt kapok - ez egyszerű. Sosem kell szidnom magam: "Ó, bele kellett volna vágnom!" Vagy: "Miért is kötöttem azt az alkut?"

Na már most, én nem azt mondom, hogy nem értem, miért kötnek alkukat az emberek. Versenyen indulni nagyon drága, és némelyeknek a kockázat néha túl nagy ahhoz, hogy akkor is végigjátsszák, amikor már profitot vághatnak zsebre. Nem ítélem el az embereket, amiért alkukat kötnek - csak éppen az alkuk nem nekem valók.

Azonban én mégis azt tanácsolom, hogy amennyiben anyagilag stabil vagy, és a pénz nem változtatja meg az életedet, kerüld el az alkukat. Ha egyszer az emberek tudják rólad, hogy te egy "nincs alku" típusú fickó vagy, akkor megértik és elfogadják a döntésedet. Természetesen az emberek néha könyörögnek vagy megpróbálnak meggyőzni, hogy kössek alkut, de én nem engedek. Még ha néha nem is bánnám, akkor sem teszem. Ha csak egyetlen alkalommal is másképp döntök, többé nem vagyok a "nincs alku" típusú fickó. Egy "Nos, ha kedvellek, és azt gondolom, hogy jól játszol vagy igazán kell a pénz, köthetünk alkut, különben nincs alku" típusú fickóvá válok. Ez nem hallatszik nagyon meggyőzőnek, nem igaz?
Daniel Negreanu ©
A cikk eredetileg a CardPlayer magazinban jelent meg.

Fordította: Makó Katalin