OPHU - a legrégebbi magyar online póker közösség.

18 NHL (amerikai jégkorong-liga) szezonon keresztül és három Stanley Kupa gyűrűvel, amelyet három különböző csapattal nyert meg, Claude Lemieux úgy lett ismert, mint "minden erőfeszítésre kész rájátszás-specialista ". 1995-ben Lemieux megnyerte még a Conn Smythe-díjat is - egy kitüntetést, amelyet a rájátszás legkiemelkedőbb játékosának adományoznak.

Karrierje során, bár sosem mutatott fel nagyszerű eredményeket az alapszakaszban, mégis, amikor a rájátszás következett, úgy tűnt, csoda történt vele. Lemieux-t sosem tekintették termékeny gólszerzőnek, mégis 19 meccsdöntő gólt lőtt csupán a rájátszásokban. Ez egy különleges jelenség volt, vagy volt valami pszichológiai oka ennek az egésznek? Még fontosabb a kérdés, miért elemzek hoki statisztikákat egy pókermagazinban?

Remélhetőleg mindkét kérdésre képes leszek választ adni neked. Lássuk az elsőt! Véletlen volt csupán, hogy Lemieux lomhának és lassúnak látszott a kimerítő alapszakasz során, és aztán csodálatosképp ledobta a csigaházat épp időben, a rájátszásra? Véletlen szerencse volt? Természetesen nem. Lemieux felnőtt a "pillanathoz" - ezeknek az élet-halál helyzeteknek a feszültségéért élt. Akkor volt a legjobb, amikor sarokba szorították, és itt volt az ideje ráadni a kakaót, valami különlegeset nyújtani. De akkor miért nem volt képes megismételni ezt a hevességet az alapszakasz idején? Tartogatta az energiáját akkorra, amikor hite szerint fontosabb lesz - a Stanley Kupa rájátszására? Vagy egyszerűen csak nem volt képes szellemileg fenntartani ezt az intenzitást a fárasztó 80 meccses NHL szezon teljes ideje alatt? Azt hiszem, a kettő kombinációjáról volt szó.

Visszatérve a pókerhez, feltételezem, talán már sejted, hova akarok kilyukadni ezzel. Közülünk hányan képesek igazán koncentrálni minden egyes aprócska részletre, ami segíthet neki a pókerasztalnál reggeltől estig anélkül, hogy beleőrülnénk? Az asztalnál feltehetően az a célunk, hogy minden egyes leosztást a helyzethez képest a legjobban játsszuk le. Ahhoz, hogy elérjük ezt a célt, koncentrálnunk kell az ellenfeleink licitálási stratégiájára, érzelmi állapotukra, akárcsak arra, mire számítanak ők tőlünk, a pot esélyekre, érzelmi állapotunkra, az összesített esélyre, az ezen ellenfelek ellen lejátszott korábbi leosztásokra, ellenfeleink tudás szintjére, és így tovább - állandóan! Sok szerencsét! Szép célkitűzés, de nincs az a pókerjátékos a világon, aki képes az efféle követelményt teljesíteni. Szóval, amíg Michael Jordan vagy Tiger Woods nem kezd pókerezni, biztonsággal elmondható, hogy időnként mindenkivel előfordul, hogy nincs meg a szellemi ereje ahhoz, hogy a legjobb játékát hozza.

Claude Lemieux csak akkor tudott így koncentrálni, amikor a tét magas volt, és vereség - illetve az ő esetében a győzelem - mindent jelentett. Most lehet, hogy veszélyes útra lépek, de őszintén hiszem, hogy hasonló tulajdonság különíti el a kiváló versenyjátékosokat a nagyszerű készpénzes játékosoktól. Micsoda?! Rendben, hadd magyarázzam el!

Van egy legenda - ami számos esetben valóban igaz -, hogy a profi versenyjátékos nem tud nyerni a készpénzes játékban. Sok készpénzes pókeres csodálkozik, amikor folyamatosan ugyanazok a játékosok nyerik a versenyeket. Emlékszem, egyik nap hallottam egy viccet illetve megjegyzést egy 80$/160$-os hold'em játékban: „Asztalválasztás? Tudod, hogyan döntöm el, melyik asztal jó? Megszámolom a World Series of Poker karkötőket az asztalomnál. Minél magasabb az érték, annál jobb a játék. Ó, bébi, ez hetes asztalnak látszik, ossz nekem is!" Ez az idézet közvetlenül egy pókerjátékostól származik, aki tényleg kitűnő limites hold'em játékos volt.

Szóval miért képes egy "nagyszerű" versenyjátékos versenyeket nyerni, miközben a készpénzes játékokban meglehetősen gyakran lejátsszák a pályáról? Számos oka van. Először is, a versenyek és a készpénzes játékok két különböző állatfajta. A készpénzes játékokban nem létezik időkényszer, és nem térnek el olyan nagy arányban egymástól a zsetonhalmok. Az alapokra kell támaszkodnod.

Másodszor egy játékos heves vérmérséklete sokkal nagyobb szerepet játszik abban, hogyan boldogul a készpénzes játékokban, mint a versenyeken. Versenyeken védett vagy a heveskedéstől, mivel nem nyúlkálhatsz folyamatosan a zsebedbe egészen addig, míg ki nem fogysz a pénzből. Ha heveskedsz egy versenyen, elveszted a nevezési díjat, és aztán kieresztheted a gőzt, az asztaltól távol.

Harmadik - és ez az, amelyre koncentrálni szeretnék - néhány kiváló versenyjátékos nem adja a legjobb formáját, hacsak nem szorítják sarokba, hacsak az időkényszer és a túlélésért vívott harc miatt megnövekedett stressz nem kényszeríti. Bizonyos játékosok az élet-halál helyzetek nyomása alatt erősödnek, akárcsak Claude Lemieux a Stanley Kupa rájátszásában.

Fokozottabban összpontosítanak, és növelik az elmélyültségüket abban, ami úgy ismert "a Zóna". (A Zóna egyfajta lelkiállapot, amikor úgy érzed, nem ronthatod el a dolgokat. Önbizalom, összpontosítás, élvezet, nyugalom ugyanakkor izgalom jellemzi. A fordító megjegyzése) Ám amikor azzal a kilátással kerül szembe, hogy egy készpénzes játékban kell üldögélnie, ezen versenyjátékosok nagy része vagy nem rendelkezik az alapvető tudással, ami a sikerhez szükséges, vagy hagyják, hogy az elmélyültségük olyan pontra zuhanjon, ahol már nem többé nem veszik olyan komolyan a játékot, ahogy valószínűleg kellene. Lehetséges, hogy sokan közülük nem ismerik fel, hogy a készpénzes játék sikeréhez is az első osztályú játékukra van szükség. Csak mert nincs óra vagy mert korlátlanul pótolhatják a zsetonjaikat, még nem boldogulhatnak a harmadosztályú játékukkal.

Mindazonáltal mindenképpen szót kell ejteni arról, hogy nagy tisztelet jár azoknak a versenyjátékosoknak, akiket a stressz erősít. Ez egyedülálló tehetség, amelyet csak kevés kiválasztott birtokol. Másfajta érzelmi stabilitás szükséges a versenypókerben való boldoguláshoz. Ez az, amit sok ember úgy hív: szív.

Megfordítva: sokan a készpénzes játékosok közül, akik azzal kérkednek, hogy legyőzik a versenyjátékosokat, akik csak szenvednek az asztaluknál, sosem tudják megismételni ezek eredményeit az ő arénájukban (a versenyeken). Sohasem tudnának felnőni egy versenyjátékos elsőosztályú játékához, amikor minden egy dobáson múlik, annak ellenére, hogy a saját pályájukon felülmúlták őt.

Ideális esetben olyan játékos akarsz lenni, aki mindkét pályán megtanul boldogulni, és figyelembe veszi bonyolult különbségeiket. Nem csupán "készpénzes játékos" vagy "versenyjátékos" akarsz lenni, hanem "pókerjátékos", ami meglehetősen büszke cím.

Ha nem vagy túl önfejű, és hajlandó vagy, illetve akarsz "pókerjátékossá" válni, vannak konstruktív módszerek, hogyan is kezdd el. Ha még soha ezelőtt nem játszottál versenypókert, de a készpénzes játék jól megy, van számodra egy könnyű megoldás: vedd meg Sklansky új Versenypóker című könyvét. Ebből jobban meg fogod érteni, miért kell drasztikusan másképp játszani a versenyeken. Aztán alkalmazz ebből a tudásból annyit, amennyit tudsz, néhány hetiversenyen! Szerezz némi gyakorlati tapasztalatot!

Ha versenyjátékos vagy, aki azt akarja megtanulni, hogyan nyerjen készpénzes játékokban, sajnos nem olyan egyszerű a megoldás. Az a legjobb módszer az induláshoz, ha mindent elölről kezdesz. Felejtsd el az összes rossz szokásodat, amit felszedtél a versenypókerezés során, és tanuld meg vagy tanuld újra a játék alapjait! Rengeteg jó könyv létezik erről, ami talán segíthet neked. Tedd az egódat a ruhatárba, és indulj kicsiről! Mihelyst belefektettél néhány órát, és bebizonyítottad magadnak, hogy képes vagy nyerni a játékban, akkor, de csakis akkor, fontolóra veheted, hogy nagyobb tétre ugrasz.

Személy szerint én nagy büszkeséget érzek amiatt, hogy képes vagyok sikereket elérni mind a versenyeken, mind a készpénzes játékokban, vagyis abban az örök feladatban, hogy tökéletes pókerjátékos váljon belőlem. Ha ez egyáltalán nem fontos számodra, nemigen érdekelhet, amit elmondtam. Ha boldog vagy azzal, amit csinálsz, ehhez nyilván jogod van. Én csak azt remélem, talán megtanulod elismerni azoknak a képességeit, akik megteszik azt, amit te nem tudsz, ahelyett, hogy elutasító, irigy magatartást mutatsz feléjük hiányosságaik miatt - legyenek ezek akár a készpénzes játékok, akár a versenyek terén.

A készpénzes játékok úgy viszonyulnak a versenyekhez, mint az alapszakasz a rájátszáshoz. Az egyetlen eltérés hogy a rájátszásba való bejutáshoz az alapszakaszban is boldogulni kell. Most, ahogy átgondolom, ez tulajdonképpen nem is hangzik teljesen különbözőnek.
Daniel Negreanu ©
A cikk eredetileg a CardPlayer magazinban jelent meg.

Fordította: Makó Katalin