OPHU - a legrégebbi magyar online póker közösség.

A szerző megjegyzése: Ez az írás hónapokkal a hétrészes sorozat befejezése előtt keletkezett. Sajnos azóta Costa Ricában a póker helyzete megváltozott.

Hallottad valaha a kifejezést: tartogasd a legjobbat a végére? Nos, ezért hagytam Costa Ricát utoljára. Foglaljuk össze a mi kis utazásunkat a földgolyón keresztül-kasul: Tinédzserként indultunk Torontóban, aztán Vancouverbe és Windsorba tettünk néhány felnőttes utazást. Amikor 21 lettem, elérkezett az idő, hogy a csúcsra törjek Nyugaton, Las Vegasban és Los Angelesben egyaránt. Innen felugrottunk egy repülőre és a négyórás repülőút visszavitt a Keleti Partra, hogy Foxwoodsban és Atlantic City-ben játsszunk.

Mielőtt a tengeren túlra vezető utunkon elhagytuk volna az Egyesült Államokat, bekukkantottunk a San Franciscói öbölbe, Renóba és Tunicába. Ott abban az örömben volt részünk, hogy befogadtak bennünket egy másik kultúrába, és pókereztünk is emellett. A gyönyörű Man-szigetről Londonba mentünk, aztán végül Bécsbe, Ausztriába.

E hosszú utazás után a PartyPoker Million sétahajóján vakációztunk, ami elvisz bennünket az utolsó állomásunkra San Joséba, Costa Ricába.

Costa Ricában gyönyörű és nagyszerű személyiségű asszonyok vannak. Lehetséges ez? Nos, Costa Ricában ez a normális. Nem tudom elmondani, mennyire megszerettem ott az embereket. Igazán otthon éreztem magam Costa Ricában. Kétszer utaztam oda, és öt hazafelé menő járatot mondtam le. Olyan nehéz elhagyni! Valójában ismerek néhány amerikait, akik sosem tették!

Tudatában vagyok annak, hogy nem igazi nyaralás, amikor valahová pókerezni megyek, de Costa Rica és a PartyPoker hajó nagyon közel állt hozzá. Őszintén szólva, a Costa Rica-i útjaimat vakációként kezelem, és a legtöbb szabályomat áthágom, amikor odamegyek. Jól érzem magam ott, és a nyerés vagy a vesztés nem befolyásolja azt, hogy jól szórakozom.

Kétségtelenül vannak hihetetlen utak Costa Rica esőerdeibe, de kissé zavarban vagyok amiatt, hogy egyiken sem vettem részt. Helyette az időm nagy részét bulizással töltöttem a helyiekkel a Pueblóban, valamint Imperial sör és Gwarro (ez a tequila lágyabb változata) iszogatásával. Rendszerint nem kerültem ágyba hajnali 6 vagy 7 előtt, és átaludtam a napot.

Amikor felébredtem (délután négykor vagy ötkor), újrakezdtem az egészet! Komolyan, pókereztem is egy keveset. A versenyek szintén nagyon szórakoztattak, mivel a struktúra - hogy is mondjam - visszavásárlás-barát. Hogy érthető legyek: a nevezési díj csupán 10$, de ne hagyd, hogy ez megtévesszen. A legkevesebb, amit költöttem egy ilyen versenyen 350$ volt, a nyereményalap rendszerint jóval 50000$ felett szokott lenni. Az az igazság, hogy Adam Schoenfeld és én tartunk néhány kínos visszavásárlási rekordot ezeknek a versenyeknek a történelmében, de ez az egész jó móka. Egy szép napon Adamnek nem jött ki a lépés és úgy próbálta visszavásárolni magát, mint egy őrült. 108 visszavásárlással végezte összesen 1080$-ért. Nos, én még esztelenebbül viselkedtem…

Nagyon könnyű volt kikerülni a játékból, mivel nem kellett kifizetni a visszavásárlásokat a verseny végéig. Csak elüvöltettem a kedvenc spanyol kifejezésemet "Maximo camisa", és megkaptam az engedélyezett maximális visszavásárlást.

Amíg 10$-ba kerül egy kísérlet, néhány óráig elviselhető, ha idiótaként viselkedem. Amikor azonban 500$ volt egy kísérlet egy bajnokságon, egy kicsit túl ostobának kezdtem érezni magam.

A Costa Ricába vezető első utamon tizenhatszor vásároltam vissza magam a főversenyre, így 8500$-t költöttem rá. Aztán rájöttem - ez valódi pénz, és elkezdtem jobban játszani. Mindenesetre, mivel egész héten így tettem - az Imperialok továbbra is jöttek ugyan, de nagyon figyeltem a licitálásra -, végül egész jól játszottam. Hogy rövidre zárjam, a végén megnyertem ezt a versenyt, és vele 70 000$-t. Egyszerre csak nem éreztem magam olyan ostobának.

Így a második utamon azt hittem, én vagyok a nagy esélyes és megfejtettem az egész versenydolgot. Ismét őrültként játszottam a főversenyen (ekkor World Poker Tour rendezvény volt), és megdöntöttem a korábbi rekordomat, 17-szer vásároltam vissza magam összesen 9000$-ért!

Semmi probléma, voltam már ebben a helyzetben korábban, egy Imperialt, kérem! Megint elkezdtem jól játszani a visszavásárlós szakasz után. Nyilvánvalóan volt némi zsetonom, mivel maximálisan kihasználtam a plusz zsetonvásárlási lehetőségeket. Elvesztettem egy kulcspotot Dewey Tomkoval szemben, amelyben J-J-m volt az ő T-T-je ellenében, és később megint vesztettem J-J-vel, de ezúttal K-K vert meg. Ez a leosztás volt a vég számomra, de volt egy problémám: átkutattam a zsebemet, de nem volt benne 9000$, hogy fedezze a visszavásárlást.

Ajaj. Ideje volt megérdeklődni, mennyire vagyok jó némi hitelre a városban és szerencsére valaki hajlandó volt a visszavásárlás kifizetésére pénzt kölcsönözni, amiből jutott Imperialra is. Elmentem a Pueblóba néhány újdonsült barátommal áttáncolni az éjszakát, aztán reggel repültem volna haza. Természetesen nem tértem vissza a szállodámba a következő reggelig, ami lehetetlenné tette a városból való elutazást; újabb lekésett járat, újabb őrületes költség - igen, elég drága volt az a plusz nap.

Lefárasztottalak benneteket? Hónapokkal ezelőtt, e hétrészes utazási sorozat megírását megelőzően a szerkesztőm a Card Player magazinnál arról tájékoztatott, hogy a következő írásom lekéste a lapzártát, így azt gondoltam gyorsan összeütök egy kis semmiséget. Nos, nagyjából 8000 szóval később az a semmiség egy teljes éjszaka munkájává változott, és egy cikksorozatot eredményezett, amit most befejezek.

Remélem, élveztétek ezt a sorozatot az általam bejárt helyekről, és talán hamarosan találkozunk valamelyiken.

Daniel Negreanu ©
A cikk eredetileg a CardPlayer magazinban jelent meg.

Fordította: Makó Katalin