Day 2 - DMZ Tour

Ja egy kis figyelmeztetés és egy kérdés.

A figyelmeztetés az lenne, hogy pókerről nem nagyon tudok írni, mert immáron kb. egy éve nem játszottam, szóval az előző posztban az egyik képen látható egy kártyalap, talán ász (már ezt sem tudom :)). Kb. ennyivel kell beérni a pókerre vágyó embereknek. Sry.

A kérdés pedig az lenne, hogy írjam-e itt tovább ezt a koreai körútról szóló regényt, vagy úgyis olvassa mindenki a fácsén? Csak azért kérdem, mert a képek resizeolásával és ide történő felpakolásával mocskos sok idő megy el és ha senkit nem érdekel, akkor nem vesződök vele. (kicsit az is fáj, hogy Maci még soha nem tolta ki a naplómat a fészre...hüphüp)

Nade azért folytassuk.
A második napon azonnal egy - pontosabban az egyetlen - befizetett, hivatalosan szervezett programon vettünk részt. A DMZ Tourról semmit nem tudtam, igazából amikor kimentem Koreába, akkor azt hittem, hogy 0-24 nemzeti parkokba és buddhatemplomokba fogunk járkálni. Ezzel szemben mégsem. Szóval a DMZ tour az arról szól, hogy van egy valamekkora terület dél és észak Korea határán ami demilitarizált. Hogy ez pontosan mit jelent nem tudom, nekem annyi elég volt, hogy nem lőnek. :) Szóval erre mindahány fiú benevezett, Nari pedig asszem nem jöhetett, de ez nem biztos, lehet, hogy csak nem akart.
Reggel nagyon korán, talán ilyen 7.30, a szállás elé jött értünk egy kisbusz, amivel egész pontosan 23 métert mentünk. :D Kicsit késett a srác, ezért rohantunk, de ha tudjuk, hogy csak egy saroknyit utazunk, akkor lesétálunk odáig. Gyalog hamarabb odaértünk volna, mint a kisbuszba be majd ki. Mindegy. Ott átszálltunk egy nagy buszba, amelyen már tartózkodtak más turisták is, illetve még megálltunk Szöulban pár helyen felvenni embereket. Végül olyan 8 után elindultunk, kicsit késve. A buszon volt egy idegenvezető is, aki felvázolta a programot. A DMZ tour-nak 4 megállója volt, tessék ráguglizni a pontos adatokért.
1. Szétlőtt mozdonyos állomás.
Itt a fő attrakció egy rommá lőtt régi mozdony lett volna, de mivel késésben voltunk, így csak kb. 20 perc volt itt bámészkodni én pl. nem is láttam a vonatot, mert inkább a közeli hadijármű kiállításhoz rohantam. Voltak tankok, repcsik, dzsippek, ilyesmik. Fel is ültem párra, meg lőttem egyet-kettőt. Najó nem. Visszarohanás a buszhoz, tovább.
2. 3rd tunnel.
Ennek is tessék utánaolvasni, de röviden amire emlékszem. Az észak-koreaiak úgy gondolták, hogy milyen fasza ötlet alagutakat ásni a föld alatt különböző városaikból, amelyek mind Szöulba vezetnek és akkor majd azon keresztül faszán belopakodnak a déli fővárosba. Igenám, de valahogy megtalálták ezeket az alagutakat és jól lezárták őket. A 3. alagútnál kialakítottak egy turistaközpontot, ahol egy szép emlékmű is van, mely az egyesítést szimbolizálja. Volt egy kis filmvetítés is, ahol a koreai háborúról volt egy összefoglaló, illetve az alagutak sztoriját mesélték el. Majd le is lehetett menni az alagútba. Ez lefelé még vicces volt, felfelé már szuszogtam. Egyébként itt már mindenhol dél koreai katonákat lehetett látni. Az idevezető úton a buszból kinézve, a fák között mindenhol drót volt kifeszítve, a drótokon pedig kis piros háromszög alakú táblácskák, rajta formás kis fekete koponyákkal az elmaradhatatlan keresztbe tett lábszárcsontokkal. Megkérdeztük idegenvezetőnket mi is ez? Hát hogy arra ne nagyon kószáljunk, ha gyalog erre járnánk, mert itt az északiak rengeteg taposóaknát telepítettek, aminek jó részét felszedték, de hát azért jobb ha óvatos az ember. Szóval az alagútból felfelé jövet még be is vágtam a fejem egy sziklába. Természetesen kaptunk sisakot, de így is megreccsent a nyakam, aminek nem örültem. Lent sajnos nem készíthettünk fényképeket, mert tilos és így én nem is készítettem. Az alagút aljában a falon volt egy lyuk, ilyen kis ablakszerűség. Benézve egy szoba tárul a szemlélő elé, ami kb. 10 méter hosszú folyosónak tűnik. A szemben lévő falon egy hasonló kis ablak. Na onnan nézhetnének az észak-koreai turisták. Ha lennének. Ennek hiányában, gondolom az északi katonák nézelődnek.
Az egész hely tök abszurd volt. Az jutott eszembe, hogy az északiak pénz és emberáldozatot nem kímélve kiépítenek több alagútrendszert, amivel inváziót terveznek. A kapitalista déliek, meg megtalálják az alagutakat, építenek rá egy turistaközpontot, shopokkal, mindennek és hasznot húznak belőle. Wp!
3. A határ
A tényleges határra is elérkeztünk, itt egy kilátó volt kiépítve, rajta több az ismert turistatávcsővel, amibe bedobhatsz aprót és nézhetsz egy darabig. Na a kilátó előtt kb. 10 méterrel volt egy sárga vonal ahonnan észak felé már nem fordulhat kamera. Katonák is álltak ott és elvileg ha valakit rajtakapnak, hogy fényképez, akkor elveszik a gépet.
Szóval itt se. Viszont átnéztünk északkoreába a távcsővel. Ott is zöldek a fák, a bokrok és a fű is. Emberek mozogtak valami lovaskocsi szerűséggel, meg kapálgattak a földön. Pont mint a föld más tájékán.
4. Az utolsó megálló szintén valami állomás volt, de fogalmam nincs mi volt a neve.
Ez azért volt nagy pukk, mert itt lehet felszállni arra a vonatra, ami észak koreába megy. Egy nagyon modern állomást kell elképzelni, ahol naponta 1 vonat megy keresztül. :)
Volt egy pult, ahol valami pecsételés folyt, de figyelmeztetett minket az idegenvezető, hogy még véletlenül se pecsételtessünk az útlevelünkbe, mert egyes országok nem engednek be olyan turistákat, akiknek ilyen pecsét van az útlevelébe. Jó. Akkor nem. Attila a felkarjára kért egy pecsétet, poénkodtunk, hogy meg kéne csinálni tetkónak. :)

A csapat egyik fele itt maradt, akik egész napos mókára fizettek be, minket meg visszavittek Szöulba, de valamilyen "véletlen" folytán mielőtt elengedtek volna utunkra, még betereltek minket egy ginsenggyárba ahol egy rövid két perces kis háttérsztori után, hogy hogyan is termesztik a ginsenget, meglepetésszerűen egy termékbemutatóba csöppentünk, ahol ha derekas, gazdag amerikaiak lettünk volna, akkor vettünk volna ginseng port vagy zselét, vagy akármit. De mivel nem volt nálunk felesleges pénz, ezért nem vettünk terméket.
Viszont nemsokára észrevettem, hogy egész nap kifordított pólóban mászkáltam. Ami annyira nem volt gáz, mert végülis csak 2-300 fényképen feszítettem így.
A félnapos túra egyébként 41k wonba került. Volna. Ha kérték volna. Viszont szerintem az elején a kisbuszos csávó mivel késett ezért elfelejtette. Mi meg nem tudtuk, hogy esetleg Nari befizettet-e előre minket, amikor foglalta nekünk és azért nem kérik. A lényeg, hogy elcsaltuk a dolgot. Kicsit szégyeltem magam, de aztán gyorsan betértünk egy japán étterembe és vettünk finom ételt. A kaja után már nem bánkódtam a sikkasztáson. Ez van. Gyarló vagyok.