Korea

Röviden annyi a sztori, hogy a legjobb barátom 6 éve aszondta, hogy kapják be a pélót ő gazdag akar lenni, itthon erre nem látott lehetőséget, ezért eladott mindent jól, fogta magát és egészen ausztráliáig ment, ahol megismerkedett egy remek lánnyal. A lány dél-koreai és Narinak hívják. Feleségül vette jól. Május 24-én. Szöulban. Ott voltam én is.

Akik facebookon is olvasnak illetve bent vannak a titkos csoportba, azok skipelhetik a bejegyzést, mert semmi újdonság nem lesz benne.

Napról-napra írom le a történéseket, képekkel. Tessék:

Indulás - érkezés

Szóval úgy volt, hogy vasárnap indultunk, mindenki külön jött. Balázs már ott volt, mikor odaértünk gyorsan beugrott a spárba és hozott egy heinekent. Gondoltam miért is ne, bár kb. 7 hónapja nem ittam. Akik régen ismertek gondolom most megrökönyödtek, de ez az igazság. Felelős apuka lettem ugyanis. (meg mondjuk októberben nagyon rosszul lettem és azóta úgy vagyok vele, hogy nem éri meg az a pár óra extra vidámság a két nap másnaposságot)
Befutottak a többiek is, könnyes búcsú a családoktól aztán be a kapuhoz.
Itt volt egy vicces eset. A kézipoggyász vizsgálatnál mondja a forma, hogy akkor pakolgassunk. Balázs aszondja: - Van nálam egy bomba. Én csak néztem, na mondom kész, azonnal letartoztatnak minket, ez hülye. De aztán gyorsan pontosított: - mármint egy energiaital. Ezután érthető volt, hogy még a cipőnket is levetették velünk.
De azért végül csak beengedtek. Elő a kártya és indult a snapszer. Repcsin betoltunk még pár sört Balázzsal, de viszkizni szerencsére nem kezdtünk el. Dohába éjfél körül érkeztünk, majd kb. 2 óra várakozás után indultunk tovább. Amikor felszálltunk egészen tiszta idő volt és Doha kikötője nagyon szép látványt nyújtott kivilágítva. Röpke 8 és fél órácska múlva már Szöulban is voltunk. Hip-hop.
Itt ugye Attila utasítása az volt, hogy metróval menjünk be a központba és ott találkozunk. Ezen én előzetesen marhajót röhögtem, tényleg azt hittem hogy vicc. Ránéztem ugyanis egy neten talált szöuli metrótérképre, meg elképzeltem, amint a a 10 milliós városba "bemegyünk" és "találkozunk".
De kiderült, hogy Attila nem viccelt.
A reptérről közvetlen van egy vonatjárat airport railway a neve, ami kb. 2000Ft-nak megfelelő won-ért bevisz a városközpontba seoul stationbe, ami kb. a deák nálunk, csak ott nem 3 metró találkozik, hanem mondjuk 5 vagy 6. Itt már kezdődtek a kellemes meglepetések. A jegy fejenként tehát 10000 won volt (innentől mindent wonban írok, forintban kb. az ötöde) viszont ha csoportos jegyet veszel, ami 4 db-ot jelent, akkor 24000 won az egész! Szóval tök olcsón bejutottunk és a leszállás után szinte azonnal összefutottunk Attila Miklosi-val és Nari Shin-val és Krisszel.
Ölelkezés, puszizkodás, Attila hajának kiröhögése. Narira rácsodálkozás, hogy 2009 óta egy percet sem öregedett. (a koreai emberek öregedése még lesz téma) Vettünk metrókártyát, ami kb. 500 won kaució + amennyivel feltöltöd. Mi töltöttünk rá 10k wont, egy metróút az min 1050 won, de erre még rájöhet valamennyi plusz, ha sokat mentél. Minden egyes metrólejáratnál és kijáratnál ellenörző kapuk vannak, ahol lehúzod a kártyád bemész. A gép levonja az alap 1050 wont és kiírja az egyenleged. Amikro meg kijössz, akkor kiírja hogy ok, vagy hogy mondjuk levesz még 100 wont. A max egyébként asszem 1250 won volt egy utazásért, de akkor mentünk 3 metróval vagy 45 percet. Tessék átszámolni csak a vicc kedvéért. Na ha már belefogtam akkor leírom a metróval kapcsolatos észrevételeimet. Kérdezte valaki, hogy volt-e tömeg, meg lökdösödnek-e. Nem. Egyetlen egyszer volt olyan, hogy azt láttam, hogy nem tudtak beszállni az egyik metrókocsiba, mert olyan sokan voltak benne, de egyébként még ülőhelyünk is volt gyakran. A kocsik egyébként teljesen légkondisak és nagyon modernek. Nekem szélesebbnek tüntek, mint az itthoniak, de ez nem biztos. A kijelzők nagyon rendben vannak, szerencsére nem csak krikszkrakszokkal írták ki, hogy melyik állomás van, hanem angolul is. Mi kb. végig metróztunk mindenhová + pici gyaloglással eljutottunk ahova akartunk mindig.
Na vissza az első estéhez. Szóval be a metróba és gyerünk a szállásra. Sietve, mert Nari foglalt asztalt egy étteremben. A szállásról majd a következő bejegyzésben írok. Gyorsan ledobtuk a cuccunk és tovább a közeli étteremben. A koreai kajáldákban az asztal közepén van egy kis sütőhely és mindent magadnak csinálsz kb. Ilyen mellékkaják vannak, amiket mondjuk már készen hoznak ki, mint a kimcsi vagy a mártások.
Ebben az étteremben az volt a speckó, hogy ilyen gombatelep volt, ahol rengeteg különböző gombát termesztettek és ezeket frissen leszedve, hozták is a vendégek asztalaihoz. Itt nem láng volt, hanem egy kerámia sütőlap és nem sütötték a kaját, hanem egy nagy tál húsleveslé szerű lé rotyogott és abban főztek meg mindent. Volt két pincérszakácsunk is, akik mindent megcsináltak és ha a tányérodból fogyott, akkor pakolták és pakolták. Szóval a menű jó része gomba volt, de kaptunk rákot, kagylót, valami szivacsot (ezt mondjuk tologattuk arrébb végig :D), illetve volt nagyon vékonyra szeletelt marhahús is, amit szintén megfőztek. Ezekhez különböző szószók + kimcsi.
Kaja után vissza a szállásra, ahol megbeszéltük, hogy másnap fiús nap lesz, mert Nari egy kicsit pihenni szeretett volna, Krisz felesége, meg csak később jön majd.

Valamiért nem tudok feltölteni képeket, viszont most mocskos fáradt vagyok, szóval most nem nyomozok mit szabtam el ami miatt nem. Bocsi. Majd lesznek egyszercsak, addig guglizatok koreaára. :D