kiski naplója 732. bejegyzés

Második fejezet

melyben hősünk több ezer dollárt kasszíroz, valamint az Otto motor és Beziers titkai felderítésén buzgólkodik.

Hogy végre megérkeztünk, s beköltöztünk tengerparti lakásunkba, azonnal szereztünk internetet, mely egy végbélkúpnyi méretű kütyüben lakik. S menék fel a netre, s kezdék pókerezni, mert mi a franc mást lehet itt csinálni. Most a szatellites korszakomat élem, nyertem is 2 beülőt a szandimillijonra, és az egyikből be is neveztem az 55 dolláros esti őrületre, hol a fissek laknak, s szolgáltatják pénzüket az arra érdemesek számára örömmel.
Az első leosztásban rögtön kaptam egy 4d5d-t. UTG+1 emelt, MP2 ráemelt, s én a gombról elég erősnek éreztem magam, hogy tartsak. Ha Isten akarja, a kapanyél is elsül, ugye. Elsült. Káró ugyan egy darab se, de minden egyéb színből 3, 6 és 7 virgoncult a bórdon. Harmadik beszélőként persze ollé tettem az előttem tolódzkodókat, kik tudtak mutatni egy 1010-et és egy 44-et. Baljós árnyak sehol, hátradőltem és pöfékelve vártam a 9000 zseton elibém libbenését. A törnön 8, a riveren 9 jött. Ettől aztán terem nyílott nyitni s figyelmemet teljes egészében a 27TD kess asztalra fordítani, hol két óra alatt kompenzáltam háromszorosan túl az 55 dolláros versenyfiaskót.
Másnap, mert valamit csinálni is kell, ha az ember képtelen egy perc nyugtot lelni annak a kurva tengernek a morajlásától, megint műholdaztam. 4/1 SM beülő. Gergő barátom megfenyegetett, hogy ha erről is kiregelek, lesz irgum, és burgum.
Hát nem regeltem ki. Úgy a 200. helyig elevickéltem a magam és hű edzőm, a jó Mjolnir szekundanciája jóvoltából, amikor éreztem, hogy kezdek rémesen kevés lenni ehhez. Így aztán tárcsáztam Las Vegast, hogy Bélabácsi rúgja már oldalba az SM ügyekben roppantul járatos Ákos barátját, foglalkozzék már egy kicsit a hájsztékszes képzésemmel azonnal és hatékonyan. A jelzett pró pedig hű klubtárshoz méltóan bezárta a nyolcgamés asztalait, s vevé fel a vonalat, ellátni értő tanácsaival engemet.
Így sikerült a 82. helyig nyomulni, hol is nagyvakban AhKh vigyorgott reám, s a gomb 2,5BB-s emelését látva konzultatíve oda határoztunk, hogy „akkor most elkövetjük a Béla hibáját”, s visszaollé toltam a 25 nagyvaknyi sztekkem. Bele egyenesen a gomb létráiba.
Követően ezt, nyugovóra tértem.

De mint ígértem, kalandjainkra és megpróbáltatásainkra is sort kerítek, hogy lássék mindenki számára a fény erejével, mily könyörtelen és hideg ez a nagyvilág.

Az indulásunk baljós jeleire rá se hánytuk a fittyet. Szépen megpakoltuk a kocsit, kiálltunk a garázsból, s közel négy méter összmagasságú sarjainktól ölelős jelleggel búcsút vettünk. Majd visszaültem Saab gyártmányú személygépjárművembe, elfordítottam a kulcsot. Az meg azt se mondta, nyekehukk. Azért ez kínos. Nosza, ugrasztottam a gyereket, menjen, szóljon szerelőembernek. Aki jöve, s bikázá be a motort.

Nem hittem volna, hogy ez egy előjel, de az volt. Nagyon szépen haladtunk, s a francia határ előtt jól megtankoltuk az ördöngös szerkezetet, hogy meg ne kelljen állnunk ebben az Istentől elrugaszkodott országban. És nem is kellett, mind Beziersig, ami előtt egyszer csak pittyent egyet a kocsi, s azt jelezte ki, hogy elszállt az akksi töltése. Én nem pánikoltam, elszállt, hát elszállt, annyira lúzer nem lehetek, hogy ne tudjak elgurulni a meglévő krafttal a 15 kilométerre lévő kútig. Lámpa, rádió, műszerfal világítás lekapcs, sebesség 80-ra, mellettem vidám kamionok száguldottak bizonnyal fontos céljaik felé, mikor éreztem, hogy a szervó se szeret már úgy dolgozni, mint kapcsolatunk hajnalán. Mikor fordultam béfelé a kúthoz, már az olajnyomás is jelzett.

Nem, nem mondom, hogy ha otthon nem szarakodik az akku, akkor azonnal eszembe jut, hogy a töltés meghalása az ékszíj szakadása miatt történt. Mert akkor se jut eszembe. Ennek a kütyünek a motorházfedelét akkor nyitottam ki utoljára, amikor enkezemmel kellett vizet töltenem az ablakmosó tartályába, mert a benzinkutas egy lusta dög volt, de nem is kapott borravalót!
No, hát szépen begurultam egy fa árnyékába, levettem a gyújtást, s most belekukkantottam a motortérbe. Atyám, hogy ott mi minden mindenféle minden van! Kérem szépen, a közepét elfoglalja valami nagy és felül lapos. Ennek a fémtömbnek az a szerepe, hogy legyen valami, amin elfér egy jó nagy SAAB felirat. Körülötte mindenféle drótok és madzagok vannak, feltehetően azért, hogy ha menet közben ez a névtábla-tartó ki akarna esni a kocsiból, lekötözve tartsák. További eszközök is vannak benne, ezek közül többről is felismertem, hogy hangszóró. Azt a célt szolgálják, hogy 9D-ben szolgáltassanak motorbrummogás-hangot, hogy ha megáll valaki a kocsi mellett, andalodhasson muzsikáján. Volt ott mélynyomó, magasfrekis eszköz, ami csak egy igazi hi-fi rajongó álma lehet.

Aztán volt a motortérben még pár tartály, melyekben különböző színű folyadékok tartózkodtak. Nagyon praktikus ez, hogy miközben az ember hallgatja a motormuzsikát, sokféle koktélt tud keverni, s esni tőle mámorba, hogy defaszajó autója van neki.

Azt hogy amúgy mitől indul el egy ilyen szerkezet, mi tartja mozgásban, s legfőképpen mitől állt le, semmi nem jelezte. Minden rendesen és bőven tocsogott az olajtól, tehát elvetettem a lehetőséget, hogy kenésproblémák lennének. S mit tesz ilyenkor a magamfajta, meglett mérnökember, mikor megoldhatatlan műszaki problémával találja magát szemközt? Igen! Végigsétál a kút parkolójában és lekapja a vezetőülésből az első magyar kamion sofőrjét, hogy az szereljen, javítson, meg csináljon mindenfélét, amitől mozgani kezd egy autó.

Úgy egy óra múlva mozgani is kezdett, s az ügyes, készséges francia tréleres ember hamarosan le is eresztette autónkat a beziersi saab-szervíz roncstároló terére. Namost a szervizben egy fia lélek nem beszélt se magyarul, se angolul. Mintegy félórás jelelés után elémnyomtak egy papírt, amire írva volt franciául valami, hogy írjam alá ottan és azonnal. Kérdeztem, mi a francot jelent a szöveg, mire gondosan felolvasta nekem a szakférfiú. Franciául. Ettől aztán beletörődtem a változtathatatlanba és aláírtam.

Közben hívtam azon perverz ismerőseimet, akik tudnak franciául, hogy firtassák már meg, mi az ábra. Ilyetén ismerőseim mindketten 20 és 30 közötti női személyek, kiknek autószerelési ismeretei még az enyémeknél is csekélyebbek. Az első jelölt ráadásul nem is tud annyira franszilyául, viszont tartózkodván épp a nagynénjénél Párizsban, átadta neki a telefont. Az éltes hölgy anyanyelvi szinten francia, és szváziföldi szinten autószerelő.

Azt tudtuk meg tőle, hogy a kocsinak baja van, javítani kell, és menjünk vissza másnap délután ötre. Hívtunk hát egy taxit. Beziersben 24 darab taxi van, s értünk egy olyan jött, melynek sofőrje meggyőződéssel állította, hogy tud angolul. Franciául állította. De azért bevitt a metropoliszba, a Hotel de France nevű szállodához. Melynek ajtaján rémülten pillantottam meg a két csillagot. Mondtam a sofőrnek, hogy azonnal vigyen egy igazi szállodába, de nem akart. Aztán kijött a recepciós, akiről kiderült, hogy szakács és tulajdonos is, és alkudni kezdtünk. Hogy van-e olyan szobája, amihez tartozik fürdőszoba is. Mondta hogy van neki. Halk sohajjal elhittük és becuccoltunk. Aztán kérdeztem, hogy a fürdőszobás kéjlakban szabad-e cigizni. Visszakérdezett, hogy mi a fontosabb nekünk, a cigizés vagy a fürdőszoba. Hejj, mondom, akkor legyen a fürdő. Mire kedves mosollyal átadta a kulcsot, majd egy szemcsippentés kíséretében egy hamutartót.
Ettől azonnal teljesen elszemtelenedtem, s az internet kapcsolat felől is érdeklődtem. Ó hogyne lenne, wifi van egészen ingyért, és már adta is a júzerpasszt.
Beszálltunk a liftbe. (Van lift, örömködtem, tiszta Ájrópa ez, kérem!) Csatt, zörg, keh-keh és nyikk. S már fent is voltunk a szobánál.

Nakérem, az úgy nézett ki, hogy volt a szoba, benne ágy. Ahogy beléptünk a lakosztályba, jobbra volt a vécé, melyet az előszobától egy műanyag harmonikalepel szeparált úgyszólván el. Azért úgyszólván, mert ha behúztuk a leplet, az lágyan simmanntotta a vécékagyló elejit, imígyen két választást kínálva: vagy fellépünk a kagyló széleire, s akrobatikus guggolós pózban ügykezelünk, vagy nem húzzuk be az esztétikai jótéteményt.
Maga a fürdőszoba szeparáltan, a vécétől jobbra helyezkedett el, valódi kreppfüggönnyel ajtó helyett, és akkora hellyel, melyben egy vécé bővel elfért volna, de mégsem.

Megismerve, bár nem megkedvelve a komfortszintet, letelepedtem és beizzítottam a sétagépet, hogy végre kulturált színvonalú kapcsolatot teremtsek a nagyvilággal, de nem vala wifi, mit ígért a jó fogadós asszonyság. Fel is kaptam a gépet és lerohantam a portára reklamálni. Ott azonban volt wifi, tehát okafogytam. Vissza a szobába, nincs wifi. Matt.
S hogy így alakult, elmentünk felfedezni mindazt, amit egy ilyen Beziersből felfedezni lehet, s érdemes. Sétánk során az érdemesről lemondtunk.
Viszont találtunk egy éttermet, ahol adtak sört, meg enni, s ez jó kedvvel töltött el minket, mintegy oda jelezve, hogy valahol a franciák is az emberi faj tagjai. Sajnos a pincér is kedves volt. Éreztem, hogy iszonyat sebességgel el kell hagynom ezt az országot, még mielőtt megkedvelném a népét. De előtte még betértünk egy másik kocsmahivatalba is, kávét és sert vételezni.

Beziersben van a központban egy utca, melyet egyik végéről egy zsebbazilika határol, a másik végéről meg a néhai marhavásár térbe fut, melyet a helyiek nem engedtek teleépíteni se bódékkal, se randa házakkal, hanem a gyerekeknek körhintát, a felnőtteknek szökőkutat és padokat telepítettek. Az utca hasonlatos a barcelonai Ramblához, két oldalt külön úttest az autóknak, középen vagy 20 méter széles aszfaltcsík, kijelölve és számozva rajta a bódék helye. Na, a székesnegyedházzal szemben egy kamionplató éktelenkedett, s valami zenekar szerelt éppen.
Este tehát visszamentünk ihatatlan francia sört inni és muzsikán andalodni.
A zenekar belevágott. Az agyunkba. Csorba fejszével. Volt benne egy dobos, két gitáros meg egy énekes. A második szám közben már erősen alítottuk, hogy az énekes lehet a szerkó tulajdonosa, és a többiek ezért hagyják szenvedni. A fickó minden artikula nélkül üvöltött, hallhatólag végtelenül dühös volt, valószínűleg a Jóistenre, hogy neki minimális tehetséget se juttatott. Viszont voltak a zenekarnak instrumentális számai, melyek közel megütötték a néhai East együttes nívóját. Nekik is az tett be, hogy rájuk kényszerített a lemezgyár egy énekest.

A koncerttel végezve pedig visszamasíroztunk a franc szállodába, s a halványlila tapéta, s kisvirágos díszítésű műanyag lámpaburák által jótékonyan övezve aludni tértünk.