Lederer-akták II.

Howard Lederer hosszú, részletekben közölt videóinterjút adott a pokernews.comnak a Full Tilt Pokerrel kapcsolatban, az alábbiakban a második rész szövegét olvashatjátok.


Életbe lépett az UIGEA

2006. október 13-án Bush aláírta az UIGEA-t, ami "eltiltja a szerencsejáték cégeket , hogy szántszándékkal befizetéseket fogadjon el interneten végrehajtott fogadással kapcsolatban egy másik személytől, ez illegális a szövetségi törvény szerint." Mikor hallottál erről a törvényről, és az üzletre gyakorolt hatásáról először?

Azt hiszem, valamikor szeptember 29-én délután hallottam arról, hogy kiegészítik ezzel a törvényt. Nagy megrázkódtatás volt.

A Party Poker kivonult a piacról, amilyen gyorsan eldöntötték, ez inkább kirohanás volt. A PokerStars és a Full Tilt maradt, mi volt a vállalat döntésének hátterében?

Nos, nézd, ez egy nagyon egyszerű folyamat volt. Tudtuk, hogy csak azért, mert a Party Poker elment, nem feltétlenül ez a helyes döntés, és nem is vagyunk ugyanolyanok, mint a Party. Ők rengeteg különböző típusú játékot kínáltak, a PokerStars és a Full Tilt pókeren kívül sose kínált mást. Nem akartunk elhamarkodottan dönteni, jogi véleményt kértünk. feltételezem, hogy a Stars ugyanezt tette. Nagyszerű ügyvédek vannak Vegasban, alaposan át akartuk nézni a törvényt és hogy hogyan érinti a pókert. A törvény nem mondott semmit a pókerről. Aztán megkaptuk, hogyan kell értelmezni a törvényt a póker szempontjából, ez nehéz egy olyan laikusnak, mint amilyen én vagyok, és megkaptuk a jogi véleményeket, és mind egyöntetűek voltak abban, hogy az UIGEA nem érinti a pókert.

Ez meglehetősen nagy döntés, szavaztak róla a tagok?

Nem volt szükség tagi szavazásra, mert egyetlen tag sem javasolta, hogy távozzunk. Nem volt semmilyen harc, a tagok nem értettek mindenben egyet, ahogy korábban említettem Perry Friedmant, John Juandát és azt a szituációt. Nem volt küzdelem. Bármelyik tag lemondhatott volna, ha azt hiszi, hogy ez rossz döntés. Senki sem tette.

Az UIGEA után a fizetés-feldolgozás, a játékosokkal kapcsolatos pénzügyi tranzakció volt a legnagyobb probléma. Hogyan változott a rendszer 2006-2007-től, és ki volt a felelős a vállalat fizetés-feldolgozásáért? Te mennyire voltál benne?

A fizetés-feldolgozás nem tartozott a napi feladataim közé. Tudom, hogy volt egy változás 2006-tól. Korábban, talán 2005-ben a Neteller volt az egyetlen automatizált elektronikus fizetési rendszer, azonnali befizetési termék. Az UIGEA után különböző feldolgozók kínáltak automatizált azonnali átutalást. Itt-ott hallottam róluk, de ez nem volt az én területem. Amikor láttam, hogy van egy új fizetési feldolgozó, Ray és a vállalati jogtanácsos biztosított róla, hogy a feldolgozók, az átutalások tiszták.

Tehát tudomásod szerint végeztek egy biztonsági háttérellenőrzést a különböző fizetési feldolgozók cégén?

Nem tudom, nem tudom. Feltételezem, hogy volt valamilyen vizsgálat, de ez csak spekuláció. Jelenleg csak annyit tudok mondani, hogy nekem azt mondták, ezek az akciók tiszták Egy másik tény, hogy beszéltem Ray-jel április 15-én, és Ray azt mondta, hogy az összes bank tiszta. Kihúzott egy fiókot, volt egy banki fejléces papírja, hogy a bank jogi véleménye szerint ez legális volt, a fizetés-feldolgozás legális volt. Mindössze ennyit tudok erről a konkrét kapcsolatról. Mindig azt mondták nekem, hogy ez tiszta, és meg is mutatták.

Ami a bankokat illeti, a Ray és Nelson elleni vádindítványban azt állítják, hogy a bukás szélére jutva a vállalat kapcsolatot épített ki bankokkal, befektetett a bankokba, hogy cserébe behunyják a szemüket.

Nem,én nem hiszem, hogy a Full Tilt invesztált volna e bankok bármelyikébe is. Nem volt tudomásom erről és nem értek egyet ezzel a megállapítással.

Mit tudsz mondani Daniel Tzvetkoffról?

Sosem beszéltem vele, nem emlékszem rá, semmit se tudok mondani róla.

Végül ő lett az egyik, aki szembefordult a Full Tilttel, azzal óvta meg magát a bajtól, hogy elárulta a hatóságoknak, amit a Full Tilttől tudott.

Sosem találkoztam fizetés-feldolgozóval a vállalatnál, emlékszem, egyszer egy partin Ray mondta, hogu ő dolgozza fel az átutalásokat számunkra, én meg mondtam, hogy helló. Én nem foglalkoztam ezzel, nem találkoztam egy ilyen emberrel sem.

Tudtad, hogy a Tilt be akarta perelni Tzvetkoffot?

Igen, tudtam róla.

Az a hír járta, hogy a Tilt árulta be az FBI-nál, hogy az Egyesült Államokban van, és ez segített elfogni.

Lehet, hogy így volt, nem tudom.

Az Igazságügy Minisztérium Bitar elleni vádindítványa szerint 2008. március 18-án egy ügyfél emalit küldött a Full Tiltnek: nagyon aggódom a befizetés kockázata miatt, hogy a számlámon lévő pénz harmadik fél által kezelt számlán van-e. Másnap az ügyfélszolgálat képviselője elküldte ezt a levelet Raynek és 'Co-conspirator #1'-nek. Megkaptad ezt az emailt, te vagy Co-conspirator #1?

Nem erősítem meg vagy tagadom Co-conspirator 1 kilétét. Azt megerősíthetem, hogy megkaptam ezt az emailt és hogy fontos volt számomra. Ez nem az én területem volt, nem sokat foglalkoztam vele, de 2008. márciusában már tudtam, hogy szeptemberre le fogok mondani. Olyan kérdés volt, amire én is akartam tudni a választ, nem a tényleges kérdésre, mert arra tudtam a választ, hogy nem ez a helyzet. Fontos volt a vállalat által adott válasz ennek az ügyfélnek jó és pontos legyen erre a kérdésre. Azt hiszem... Azt hiszem, csak valami olyasmit válaszoltam, hogy jó választ kell adnunk az ügyfélnek erre a kérdésre. Nem tudom biztosan.

Ki vett részt a folyamatban?

Leginkább a vállalati jogtanácsos, én mindenképpen láttam a számviteli mérleget, a pénzügyi jelentést, de sosem láttam egy iratot sem, ami választ adott a kérdésre. Több készpénzünk van a vállalat számláin, mint a játékosok egyenlege? A mérleg az mérleg, ez egy másik kérdés. Megkértem a pénzügyi osztályt, válaszoljon erre a konkrét kérdésre. Nem tudom visszaidézni a pontos dátumot, pár héttel később küldtek választ az ügyfélnek.
Ray először úgy válaszolt az ügyfélszolgálatnak, hogy a legjobb, amit mondhatunk, az, hogy a tőke 100%-ban elkülönített, és a biztonsági ellenőrzés után bármikor elérhető a játékosok számára. A "legjobb, amit mondhatunk" kifejezés nem túl vonzó számomra, nem érzem meggyőzőnek, hogy a tőke pénzügyi elkülönítése valós.

Nézd, én hiszem, hogy a jelentés akkor korrekt volt. Amikor ezt mondta, az ügyfél kérdésére utalt, miszerint a pénze harmadik fél által kezelt számlán van-e. Könnyű azt az emailt kiragadni a környezetéből, én csak azzal törődtem, hogy az ügyfélnek korrekt választ adjunk. Biztos voltam benne, hogy ez a korrekt válasz.

Már öt évre vagyunk a vállalat alapításától. Nyilván nem te vagy a felelős az összes bejövő emailért, ez volt az első alkalom, amikor egy ügyfél feltette ezt a kérdést?

Nem tudom. Sosem láttam a kérdést korábban. Csak azt tudtam, hogy az email megérkezett a postafiókomba, olyan sok dolgot csinálok a vállalat más területén. Fontosnak láttam az emailt a vállalat számára. Március-áprilisban arra törekedtem, hogy rávegyem a vállalat pénzügyi osztályát, hogy produkáljanak egy készpénzfedezeti jelentést, ami választ adhat az alapvető kérdésre, van-e annyi pénzünk, ami fedezi a kötelezettségeinket. Ez nem feltétlenül volt a legkönnyebb megtenni a pénzügyi osztály számára, korábban sosem kellett ilyen bizonylatot készíteniük. De azt hiszem, 2008 koranyárra sikerült nekik ezt elérni heti, vagy legalább havi szinten.

Említette az Alderney Gambling Control Commission, hogy ahogy mondtad, a pénzügyi osztálynak nehézséget okozott összeállítani egy ilyen dolumentumot

Ez egy különleges dokumentum, és ilyesmit sosem kértek.

Nem te foglalkoztál az AGCC által adott licenccel, így talán nem tudod, de a Tilt milyen átláthatóságot, elszámolást adott az AGCC-nek, amikor megpróbált átmenni az ellenőrzésen a játékostőke 100 százalékos elérhetőségét illetően?

A Kawanakhe biztosította a licencünket 2008-ban. Nemrég olvastam az Alderney jelentést, és az azt állítja, hogy 2007-ben tőlük volt a licencünk, nem tudom, milyen licenc volt az. A 2007-es licenc talán csak az Egyesült Királyságra vonatkozott.

Végül is nem számít, hogy az Alderney vagy a Kahnawake adta-e a licencet. Ez volt az első alkalom, amikor a pénzügyi csapatnak jelentést kellett adnia a játékosszámlákról, és nehézséget okozott számukra összerakni a számokat. Fel kellett volna tűnnie, hogy ez olyasmi, amire figyelni kell.

Nos, én akartam, hogy összeállítsák ezt a dokumentumot, és hogy pontos legyen. Nem én voltam az elsődleges licenctulajdonos a Kawanakhe-nél és Alderneynél. Sosem beszéltem velük, nem tudom, hogyan zajlott az együttműködés, de voltak jelentések, amelyek el lettek küldve azokhoz a szabályozó testületekhez. Nem hiszem, hogy a pénzügyi osztálynak könnyebb volt összeraknia a választ az én kérdésemre. Biztos vagyok benne, hogy a Kawanakhe rendszeresen kért mérleget, de nem tudok arról, hogy készpénzfedezeti jelentést is kért volna.

Az emailek oda-vissza röpködtek, a Full Tilt ügydélszolgálata válaszolt, az ügyfél további felvilágosítást kért a cég által nem használható szegregált számlákkal kapcsolatban. Ray átnézte a válasz piszkozatát és jóváhagyta: A játékostőke számos befizetési számlán van, elkülönítve a működőtőkétől, a pénz csak akkor kerül a játékosszámláról az FTP számlájára, amikor az FTP azt megkereste. Nem lett naponta, vagy minden egyes rake-szedésnél levonva az összeg a játékosszámláról, bizonyos időközönként történtek utalások a játékosszámlákról a cég működési számlájára, ahonnan a költségeket, a Full Tilt alkalmazottakat és végül a részvényeseket fizetik. Számomra ez egy jól megírt, jól megfogalmazott email, említi a játékosszámlák biztonságát és leírja a fizetési folyamatot. Tudomásodra jutott valaha is, hogy ezt a rendszert valójában nem használják, illetve tudtál-e a befizetés folyamatáról szóló emailről?

Nem emlékszem erre a konkrét emailre. Különös emailnek látszik, valószínűleg 2008-ban pontos volt. Nem tudom, nem hiszem, ez furcsa emailnek tűnik. Ebben a részletességben ez az, amit egy pókercég csinál, amennyiben van egy működési számla. A pénz a működési számlára megy, ahonnan a költségeket kifizetik és a könyvvizsgálat megmutatja, hogy több pénze van itt, mint az összes többi számlán.
Egyszerűen különös emailnek tűnik.


Március 23-án Ray emailt küldött CC1-nek és az FTP általános jogtanácsosának: "Ez egy jó töltelékválasz annak az egy-két embernek, akik havonta írnak a cégnek. Az ügyfelek pénze mindig veszélyeztetve van. Nem vagyunk bank." Ha egy vezérigazgató ilyesmiket állít, az nekem kényelmetlen lenne, hogyan tudnék bízni benne vagy együtt dolgozni vele.

Nem hiszem, hogy ez volt, amit mondott. Talán az Igazságügyi Minisztérium miatt mondta, lehetséges, ez nem olyan üzlet, mint egy bank FDIC biztosítással, lehetséges, hogy a vállalat bezár és a minisztérium lefoglalja a céget, ez egy jogi kockázat a vállalat számára.

Tehát úgy gondolod, hogy ez nem foglalja magában azt, hogy a működés során a játékosok pénzét használják.

Igen.

Kinek volt hozzáférése az említett dokumentumhoz?

A könyvelési csapat, nem tudom, Ők gyűjtötték össze az összes információt, ami a jelentés elkészítéséhez szükséges volt.

Amikor átnézted a jelentést és a számokat, alaposan átvizsgáltad a csekkeket és az egyenlegeket, vagy úgy voltál vele, hogy ezeket az embereket mi bíztuk meg, ezek a számok biztosan pontosak?

Egyértelművé tettem, hogy bele akarok mélyedni ebbe a jelentésbe. Az elején, amikor leültünk, megkérdezgettem, hogy ezek a számok honnan származnak. Nem vagyok szakképzett könyvelő, biztos akartam lenni abban, hogy a számok, amiket nézek, pontosak. Elmagyarázták nekem, és aztán volt ez a jelentés, nem volt okom nem bízni a jelentésben.

Lederer visszavonul a vezetőségből, de marad az igazgatótanácsban

A végső döntés, hogy távozom, 2007 őszén született. Az elején beleegyeztem, hogy két évig dolgozom, és aztán beleegyeztem 3 további évbe, de ebben nem vagyok biztos, Nem tudom, hm, még abban sem vagyok biztos, mi állt a szerződésemben, vagy volt-e szerződésem, hm, de tudtam, hogy nem vállaltam kötelezettséget 2008 szeptembere utánra, a vállalatnál években gondolkoztunk a munkáról. 2007 őszén ideje volt továbblépnem. A kezdeti válasz az volt az igazgatótanácstól, hogy találni kell valakit Howard helyére, egy ügyvezető igazgatót, elcsábítani egy szerencsejátékcég igazgatóját vagy valaki mást, akinek sok tapasztalata van, aki át tudja venni a pozíciót Ray alatt. A beszélgetés egyre inkább olyasvalaki felé haladt, akinek igazán megvan a tapasztalata az ilyen méretű vállalat irányításában. Ez volt a gond, a méret, a struktúra, a különböző osztályok és hogy mindezt olajozottan működőnek kell tartani és megőrizni egy tisztességes vállalati kultúrát. Ray sok szenior vezetőt hozott, néhány jó embert, néhányat, akinek tapasztalata volt az üzletágban, néhány határozottan jó embert mutatott be, de egyértelműen sajnálom, hogy végül a vállalat sosem vett fel ilyen szintű személyt.

Azt mondanád, hogy a körülmények miatt, ahogy a dolgok mentek, Rafe és te úgy éreztétek, hogy az igazgatótanácshoz vagytok kötve?

Igen, Rafe inkább, mint én. Nem mondtam, hogy ki akarok lépni, ki akarok lépni, de örültem a változásnak. Chris soha, ez az ő gyermeke volt, ő volt az elnök, nem akart menni sehová. Ray volt a vezérigazgató, ő se akart lelépni.

Ray kifejezte az aggodalmát amiatt, hogy elhagyod az igazgatótanácsot, hogy Rafe távozik, mivel volt olyan elképzelés és pletyka, hogy el lehetne távolítani?

Természetesen az emberek szeretik kényelmesen érzik magukat azokkal, akik valamennyire felügyelik őket. Nem hiszem, hogy Ray örült volna, ha John Juandát vagy Perryt beválasztják, bár a konstruktív vita jó dolog. Ahol igazgatótanácsként és tagként hibáztunk, ez ma már egyértelműen látszik, és ezt sajnálom a legjobban, hogy kaliforniai LLC-ként működtünk. Dublini vállalat voltunk, de a végső tulajdonos az LLC volt, és a 2003-as működési szerződést használtuk. Azt hiszem, ez a tapasztalatlanságunk, a lustaságunk miatt volt.
Köszönöm!
4
    Lederer-akták I.
    23
    2012-09-24 06:37
    A video indításához kattints a képre.


    lol
    22
    2012-09-23 10:27
    Pedig direkt vártam vele, hátha valaki más is posztol ebbe a topikba. :)

    Végignézve a hét videót, nekem leginkább az jött le, hogy Lederer óriási manipulátor. Kiemel lényegtelen dolgokat - mint például a tagok hozzájárulása a PS-megállapodáshoz -, amik látszólag elképesztőek, miközben elfelejti megemlíteni, hogy igazgatótanácsi tagként és az FTP elnökeként mennyivel nagyobb a felelőssége egy egyszerű tulajdonosénál. Ostorozza a tagokat, hogy havi 20 ezer dollárt kérnek azért, hogy valódi munkát végezzenek az IT-ben, ne csak bólogató jánosok legyenek, de Ray 200 ezer dolláros fizetését nem tartja akkora bajnak, pedig az háromszor akkora összeg.

    Vagy ott van például az igazgatótanács leváltása: Miközben szidja tagokat, hogy nem tartják magukénak az FTP problémáját, megakadályozza az IT és Ray leváltását és ezzel azt, hogy a tagoknak valódi beleszólásuk legyen akár az FTP további irányításába, akár a megállapodásba. Mert Bitar, Ferguson és Lederer néhány könnyen elbizonytalanítható részvényessel együtt szinte biztosan kiadja a többséget.

    Ivey szörnyeteg, amiért a keresetével esetleg belekavart egy megállapodásba, Ray simán elküldhette a fenntartásai miatt az elején érdeklődő PS-t, ami végül megoldás lett a problémára. Erről jut eszembe: Már megint nem tudom, honnan szedem, de Ivey valóban hozott partnert, mégpedig a James Bord-féle csapatot (Matchbook), csak az ajánlatukkal a FTP akkori tulajdonosai elvesztették volna az irányítást. A keresete feltehetően e megállapodás elutasításának következménye.

    Egyébként örülök, hogy vége a fordításnak, végig az volt az érzésem, hogy a Hattyú halálát nézem egy féllábú balett-táncossal a főszerepben. Egyszerre drukkoltam, hogy Parvis akár egyetlen kérdést is normálisan tegyen fel, és kívántam a pokolba. A puhaságát már nem is említem.
    21
    2012-09-23 08:59
    pont most akartam betenni :D ...
    ----------

    Mi az, hogy káttű?

    20
    2012-09-22 23:21

    19
    2012-09-22 16:33
    Megjegyzések a hatodik részhez:
    1. Ha valaki nem olvasta volna korábban itt a topikban, Juanda a 2. legnagyobb részvényes voltát cáfolta, Lederer azzal válaszolt, hogy a részvényeket papíron átadták más tulajdonosoknak, így elvileg a tulajdonosnak nem volt felettük kontrollja.

    2.Azzal kapcsolatban, hogy a GBT nem fizette volna ki teljesen a játékosokat: Tudomásom szerint a legelején valóban így tervezték, de hamar kiderült, hogy a minisztérium ebbe nem megy bele. és végül az lett volna, hogy bizonyos összeg felett kijátszási feltételhez kötötték volna a pénz kiutalását, illetve elhúzták volna hosszabb időre, gyakorlatilag az FTP hasznából fizették volna ki a játékosokat. A minisztériumnak a hírek szerint ez sem tetszett.

    3. A GBT-féle megállapodás átmeneti megakadályozásáról: HA agyonütnek sem tudom, hol olvastam, de ez úgy történt, hogy Chris Ferguson falból valamilyen típusú keresetet nyújtott be a cikkben említett 14 millió dollár megszerzéséért, amit aztán később visszavont.

    4. Szeretnék rámutatni - mivel szemlátomást a kérdező sem értette -, hogy semmi jelentősége nem volt annak, hogy a Full Tilt tulajdonosai jóváhagyják-e a PokerStars-alkut.

    18
    2012-09-21 18:45
    A hetedik:

    17
    2012-09-21 06:51
    Lederer azzal kommentálta a 2. legnagyobb részvényes ügyét, hogy technikailag átadott részeket másoknak magánban, így elvileg nem kontrollálta azokat a részvényeket.
    15
    2012-09-21 06:38
    Nem tudom, mennyire lehet hinni Lederernek, mennyit tudunk meg az igazságról az FTP-vel kapcsolatban, de úgy tűnik, kiborítja a bilit. Alighanem el fognak kezdeni beszélni az érintettek legalábbis Juande a Twitteren így tett:

    "As Ray Bitar's boss, Howard Lederer should've accepted more blames instead of trying to shift blames to everyone else.

    I owe FTP $256K, was offered to settle for 80% but declined when I found out Ray, w/boards' approval,was still taking home 200K+/mo post BF

    I owe FTP $256K, was offered to settle for 80% but declined when I found out Ray, w/boards' approval,was still taking home 200K+/mo post BF

    Howard didn't mention in his interview that FTP management also stole 5.4M from my best friend@Erik_Seidel

    What would u do in my shoes? Send check to same ppl who just stole from ur buddy?Or wait+hope to pay to the right parties

    When I said 'right parties' I didn't mean @Erik_Seidel bcos he shouldn't have priority over the players but he should prolly be next in line "


    A lényeg: Lederernek több felelősséget kellene vállalni az alárendeltje tetteiért, Juanda 256K-val tartozik az FTP-nek, felajánlották, hogy fizesse ki a 80 százalékát, de nem tette, mert Rayék 200K+ fizetést kaptak még a bajban is. Inkább 100 százalékot akart fizetni, de úgy, hogy az megfelelő helyre jusson. És Erik Seideltől 5,4 millió dollárt lopott a vezetés, azt nem részletezi hogyan.
    13
    2012-09-20 22:49
    John Juanda a Twitteren sokallja a nemtudomokat és cáfolja Lederer kijelentését, miszerint ő lett volna a 2. legnagyobb tulajdonos:

    I think @pokernews did good job asking so many tough questions, but HL got away from most by simply saying I DON'T KNOW #LedererFiles

    For the record, Howard Lederer was wrong when he said I was 2nd largest shareholder of FTP! Maybe he REALLY didn't know!!??? #LedererFiles
    12
    2012-09-20 20:47
    Hatodik rész,többek között játékosadósságokról:


    11
    2012-09-20 16:53

    10
    2012-09-20 07:17
    Negyedik rész:

    9
    2012-09-19 21:38
    Az eddigi 3 rész:



    8
    2012-09-19 20:54
    A cikkben emlegetik az LLC-t, ez korlátolt felelősségű vállalatot jelent, gondolom, egy idő után ez nem felelt meg az FTP komplexitásának, ezért sajnálja Lederer, hogy nem váltottak.

    Szó van még a harmadik fél által kezelt játékosszámláról. Tudomásom szerint az online pókerben ilyen kizárólag a PokerStarsnál van és talán náluk is csak a francia szekcióban: a cég nem tud hozzányúlni a játékosok pénzéhez, mert azt nem ő kezeli, hanem egy független alapkezelő. Így a játékosok pénze akkor is megvan, ha a cég tönkremenne. Viszont ezt is csak 2011 végén jelentették be, tehát viszonylag új dolog. Az email így valóban egy sokkal fejlettebb pénzkezelési struktúrára kérdezett rá, mint ami akkoriban az iparágra jellemző volt - vagy akár jellemző ma.
    7
    2012-09-19 06:59
    Allen Cunningham a Twitteren megerősítette, hogy Ferguson eleinte nem vett fel sok pénzt, majd elkezdte építeni a jótékonysági szervezetét, Amikor kitört a gebasz, a maradékot visszaadta, ezért találtak Ferguson számláján olyan sokmillió dollárt.
    6
    2012-09-19 03:38
    lol és tényleg paranoid ;)