Lederer-akták VII.

A Lederer-interjú utolsó részében lezárul a PokerStars-féle megállapodás - bár nem minden izgalom nélkül -, és szó esik a Professzor jövőjéről is.


Lederer elmondása szerint a PokerStars-féle megállapodásnak július 2-án le kellett volna zárulni: "Gyakran hallottuk ezt: 'Bizonyíték nélkül kell bíznotok kell, és úgy készülnötök, hogy ez a megállapodás július 2-án megkötődik. ' Abban az időben 10 millió dollárunk lehetett a bankban, de rengeteg kötelezettségünk volt, több, mint 10 millió dollár." Lederer elmagyarázta, hogy a Full Tilt Pokernek csökkentenie kellett az adósságait, ami felemésztette az elérhető készpénzüket és a terem bénulásával fenyegetett. Július 1-án azonban nem kötötték meg a megállapodást,.

A Full Tilt Poker így július elején azzal szembesült, hogy bár júliusra még van pénzük, de augusztusra más nincs. Valahonnan pénzt kellett előteremteniük, és Lederer megkereste Tom Dwant, aki szintén tartozott a Full Tilt Pokernek, és a legelejétől azt mondta, hogy a bizonytalan vezetésű teremnek nem fizeti vissza ezt az 1,5 millió dollárt, de ha nem jön létre megállapodás és a játékosok pénze bennragad, akkor a pókerközösségnek adja ezt az összeget valamilyen módon. Lederer július elején azt mondta neki: "Nem tudom, hogy megkötik-e a megállapodást, de havonta 1,5 millió dollár a költségünk. Ha július végéig nem születik megegyezés, számíthatok rád, hogy visszaadod a pénzt, amivel a vállalatnak tartozol, és ami adna egy újabb hónapot a cégnek? Lássuk a matematikát, mennyit jelent az, ha a vállalat még egy hónaphoz jut? Szerintem a játékosok pénzének 10 százalékát éri, mert lehet, hogy ez segít mégis megállapodni. [...] Mi a tíz százaléka 390 millió dollárnak? Az sokkal többet ér, mint 1,5 millió dollár. " Dwan beleegyezett, hogy ha vállalat léte múlik rajta, augusztusban visszaadja a pénzt. Erre végül nem került sor, július 9-én megkötötték a megállapodást.

A Full Tilt egyébként már 2011 közepén megkereste a PokerStarst, hátha meg tudnak vele állapodni: "Imádták az elképzelést, hogy megmenthetik az ügyfeleinket, és a PokerStars tényleg törődik a pókerközösséggel. [...] Az egész folyamat során mindvégig tökéletesen professzionálisan viselkedtek. " Azonban a PokerStars akkor nem akarta átvenni a Full Tilt Pokert, túl drágának és bonyolultnak tartotta. Akkoriban még minden meglehetősen ködös volt, például a Full Tilt Pokernek 1,1 milliárd, a PokerStarsnak 2,1 milliárd dollár polgári követeléssel kellett szembenéznie.

A helyzet azonban alaposan megváltozott 2012 tavaszára. Lederer így beszélt erről: "Ami egyértelműen megváltozott, az a bizonytalanság. [...] Jelentős előrehaladást értek el az Igazságügyi Minisztériummal való tárgyalásban, megegyezés körvonalazódott. Aztán valamikor lehetőség nyílt rá, hogy a vagyonunk is része legyen ennek a megállapodásnak. Mindkét oldalról a vagyonunk szignifikáns része lett a megállapodásnak." Lederer azonban nem tudja, melyik fél vonta be az FTP ügyét a tárgyalásba.

Parvis megkérte Lederert, hogy reagáljon Matt Glantz 2012 februárjában írt blogbejegyzésére, melynek címe "The Silence of Full Tilt", azaz a Full Tilt hallgatása. Lederer elmagyarázta, miért nem beszélhetett az eladásról: "A pókerközösségnek tartoztam a hallgatással. Akármennyire kétségbeesetten szerettem volna megvédeni magam, 15 hónap alatt egyszer sem éreztem úgy, hogy egy ehhez az interjúhoz hasonló dolog segítene az ügyfeleinket kifizetni. [...] Az Igazságügyi Minisztérium megmondta nekünk és minden csoportnak, ami kapcsolatban álltunk: 'Nem beszélhettek a megállapodásról.' Nem akartam kockáztatni a megállapodást azzal, hogy megszólalok." Lederer ugyanakkor elmondta, hogy megérti a játékok dühét és elkeseredését a csend és a bizonytalanság miatt: "A játékosoknak minden joga megvolt rá, hogy dühösek legyenek. Elfogadhatatlan helyzetbe hozták őket. Nincs mentség erre. Az az ő pénzük volt, megérdemelték, hogy megkapják és nem fizettél ki őket. Nekem nincsenek problémáim az ügyfeleinkkel."

Parvis egy másik kérdése arra vonatkozott, hogy vajon vissza tud-e ő, illetve Chris Ferguson térni a pókerközösségbe, hiszen sokakban még az is felmerült, hogy Russ Hamiltonéhoz hasonlóan az Ferguson poszterét is el kellene távolítani a Rióból a világbajnokok panteonjából. Lederer nem nagyon látja ennek akadályát: "Nem rajtam múlik, hogy a pókerköz0sség aktív tagja vagy hangja leszek, ezzel nem foglalkozom. Fogok pókerezni, pókerjátékos vagyok negyven éve. Egy olyan vállalathoz tartoztam, ami rossz helyzetbe hozta a játékosokat. de nem vettem részt aktívan ennek a helyzet az előidézésében. [...] Április 17-én Dublinba mentem, hogy lássam, mi történt, találtam egy problémát és elköteleztem magam a megoldása mellett. [...] Mindent megtettem, amit meg tudtam tenni. Ha a pókerközösség úgy érzi, hogy ez a viselkedés büntetendő, azzal nem értek egyet."

Parvis felvetette, hogy szeptember 10-én jár le a határidő, ameddig az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma kiegészítést nyújthat be a vádindítványhoz. (Az interjú pár nappal korábban készült.) Lederer úgy gondolta, hogy készül valami: "Biztos vagyok benne, hogy van C-tervük a lefoglalások igazolására. [...] Azt gondolják, hogy az online póker illegális, nyilvánvalóan még mindig. Ezt a Wire Actra alapozták, ami most mát nem alkalmazható a pókerre, maga az Igazságügyi Minisztérium adta ki ezt az állásfoglalást. A kiegészítésben az IGBA-t használták ellenem, ami a DiCristina-féle ítélet miatt most úgy tűnik szintén nem alkalmazható a pókerre, legalábbis egy fontos bíróságon. Szerintem keresnek egy harmadik, alkalmasabb törvényt, amelyre alapozhatják a vádakat. " (Az interjú elkészítése után nem sokkal az Igazságügyi Minisztérium benyújtott egy második kiegészítést, amelyben a vádakat immár a Travel Acttal támasztották alá.)

Az interjú végén Howard Lederer egyfajta záróbeszédet tartott: "A Full Tilt Poker tulajdonosaként teljes felelősséget vállaltam és vállalok a történtekért. Ami történt, nem volt helyes, és rengeteg fájdalmat, rengeteg kárt okozott, bizonyos esetekben csak kényelmetlenséget 3 millió ügyfél számára. És ez nem volt helyes. Ezt őszintén sajnálom, és nagyon várom a Full Tilt Poker megnyitását a PokerStars vezetése alatt. Mérhetetlenül hálás vagyok a hihetetlen profizmusukért, ahogy ezt a helyzetet kezelték, és minden nap drukkolni fogok a vállalatért. El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok, hogy a megállapodás megszületett és -remélhetőleg - az összes ügyfelünket kielégíti, és a márka, a szoftver és a vállalat az ő kezükben továbbél."
Köszönöm!
1
    Lederer-akták I.
    23
    2012-09-24 06:37
    A video indításához kattints a képre.


    lol
    22
    2012-09-23 10:27
    Pedig direkt vártam vele, hátha valaki más is posztol ebbe a topikba. :)

    Végignézve a hét videót, nekem leginkább az jött le, hogy Lederer óriási manipulátor. Kiemel lényegtelen dolgokat - mint például a tagok hozzájárulása a PS-megállapodáshoz -, amik látszólag elképesztőek, miközben elfelejti megemlíteni, hogy igazgatótanácsi tagként és az FTP elnökeként mennyivel nagyobb a felelőssége egy egyszerű tulajdonosénál. Ostorozza a tagokat, hogy havi 20 ezer dollárt kérnek azért, hogy valódi munkát végezzenek az IT-ben, ne csak bólogató jánosok legyenek, de Ray 200 ezer dolláros fizetését nem tartja akkora bajnak, pedig az háromszor akkora összeg.

    Vagy ott van például az igazgatótanács leváltása: Miközben szidja tagokat, hogy nem tartják magukénak az FTP problémáját, megakadályozza az IT és Ray leváltását és ezzel azt, hogy a tagoknak valódi beleszólásuk legyen akár az FTP további irányításába, akár a megállapodásba. Mert Bitar, Ferguson és Lederer néhány könnyen elbizonytalanítható részvényessel együtt szinte biztosan kiadja a többséget.

    Ivey szörnyeteg, amiért a keresetével esetleg belekavart egy megállapodásba, Ray simán elküldhette a fenntartásai miatt az elején érdeklődő PS-t, ami végül megoldás lett a problémára. Erről jut eszembe: Már megint nem tudom, honnan szedem, de Ivey valóban hozott partnert, mégpedig a James Bord-féle csapatot (Matchbook), csak az ajánlatukkal a FTP akkori tulajdonosai elvesztették volna az irányítást. A keresete feltehetően e megállapodás elutasításának következménye.

    Egyébként örülök, hogy vége a fordításnak, végig az volt az érzésem, hogy a Hattyú halálát nézem egy féllábú balett-táncossal a főszerepben. Egyszerre drukkoltam, hogy Parvis akár egyetlen kérdést is normálisan tegyen fel, és kívántam a pokolba. A puhaságát már nem is említem.
    21
    2012-09-23 08:59
    pont most akartam betenni :D ...
    ----------

    Mi az, hogy káttű?

    20
    2012-09-22 23:21

    19
    2012-09-22 16:33
    Megjegyzések a hatodik részhez:
    1. Ha valaki nem olvasta volna korábban itt a topikban, Juanda a 2. legnagyobb részvényes voltát cáfolta, Lederer azzal válaszolt, hogy a részvényeket papíron átadták más tulajdonosoknak, így elvileg a tulajdonosnak nem volt felettük kontrollja.

    2.Azzal kapcsolatban, hogy a GBT nem fizette volna ki teljesen a játékosokat: Tudomásom szerint a legelején valóban így tervezték, de hamar kiderült, hogy a minisztérium ebbe nem megy bele. és végül az lett volna, hogy bizonyos összeg felett kijátszási feltételhez kötötték volna a pénz kiutalását, illetve elhúzták volna hosszabb időre, gyakorlatilag az FTP hasznából fizették volna ki a játékosokat. A minisztériumnak a hírek szerint ez sem tetszett.

    3. A GBT-féle megállapodás átmeneti megakadályozásáról: HA agyonütnek sem tudom, hol olvastam, de ez úgy történt, hogy Chris Ferguson falból valamilyen típusú keresetet nyújtott be a cikkben említett 14 millió dollár megszerzéséért, amit aztán később visszavont.

    4. Szeretnék rámutatni - mivel szemlátomást a kérdező sem értette -, hogy semmi jelentősége nem volt annak, hogy a Full Tilt tulajdonosai jóváhagyják-e a PokerStars-alkut.

    18
    2012-09-21 18:45
    A hetedik:

    17
    2012-09-21 06:51
    Lederer azzal kommentálta a 2. legnagyobb részvényes ügyét, hogy technikailag átadott részeket másoknak magánban, így elvileg nem kontrollálta azokat a részvényeket.
    15
    2012-09-21 06:38
    Nem tudom, mennyire lehet hinni Lederernek, mennyit tudunk meg az igazságról az FTP-vel kapcsolatban, de úgy tűnik, kiborítja a bilit. Alighanem el fognak kezdeni beszélni az érintettek legalábbis Juande a Twitteren így tett:

    "As Ray Bitar's boss, Howard Lederer should've accepted more blames instead of trying to shift blames to everyone else.

    I owe FTP $256K, was offered to settle for 80% but declined when I found out Ray, w/boards' approval,was still taking home 200K+/mo post BF

    I owe FTP $256K, was offered to settle for 80% but declined when I found out Ray, w/boards' approval,was still taking home 200K+/mo post BF

    Howard didn't mention in his interview that FTP management also stole 5.4M from my best friend@Erik_Seidel

    What would u do in my shoes? Send check to same ppl who just stole from ur buddy?Or wait+hope to pay to the right parties

    When I said 'right parties' I didn't mean @Erik_Seidel bcos he shouldn't have priority over the players but he should prolly be next in line "


    A lényeg: Lederernek több felelősséget kellene vállalni az alárendeltje tetteiért, Juanda 256K-val tartozik az FTP-nek, felajánlották, hogy fizesse ki a 80 százalékát, de nem tette, mert Rayék 200K+ fizetést kaptak még a bajban is. Inkább 100 százalékot akart fizetni, de úgy, hogy az megfelelő helyre jusson. És Erik Seideltől 5,4 millió dollárt lopott a vezetés, azt nem részletezi hogyan.
    13
    2012-09-20 22:49
    John Juanda a Twitteren sokallja a nemtudomokat és cáfolja Lederer kijelentését, miszerint ő lett volna a 2. legnagyobb tulajdonos:

    I think @pokernews did good job asking so many tough questions, but HL got away from most by simply saying I DON'T KNOW #LedererFiles

    For the record, Howard Lederer was wrong when he said I was 2nd largest shareholder of FTP! Maybe he REALLY didn't know!!??? #LedererFiles
    12
    2012-09-20 20:47
    Hatodik rész,többek között játékosadósságokról:


    11
    2012-09-20 16:53

    10
    2012-09-20 07:17
    Negyedik rész:

    9
    2012-09-19 21:38
    Az eddigi 3 rész:



    8
    2012-09-19 20:54
    A cikkben emlegetik az LLC-t, ez korlátolt felelősségű vállalatot jelent, gondolom, egy idő után ez nem felelt meg az FTP komplexitásának, ezért sajnálja Lederer, hogy nem váltottak.

    Szó van még a harmadik fél által kezelt játékosszámláról. Tudomásom szerint az online pókerben ilyen kizárólag a PokerStarsnál van és talán náluk is csak a francia szekcióban: a cég nem tud hozzányúlni a játékosok pénzéhez, mert azt nem ő kezeli, hanem egy független alapkezelő. Így a játékosok pénze akkor is megvan, ha a cég tönkremenne. Viszont ezt is csak 2011 végén jelentették be, tehát viszonylag új dolog. Az email így valóban egy sokkal fejlettebb pénzkezelési struktúrára kérdezett rá, mint ami akkoriban az iparágra jellemző volt - vagy akár jellemző ma.
    7
    2012-09-19 06:59
    Allen Cunningham a Twitteren megerősítette, hogy Ferguson eleinte nem vett fel sok pénzt, majd elkezdte építeni a jótékonysági szervezetét, Amikor kitört a gebasz, a maradékot visszaadta, ezért találtak Ferguson számláján olyan sokmillió dollárt.
    6
    2012-09-19 03:38
    lol és tényleg paranoid ;)