Full Tilt Poker: A vásárlásról és a tárgyalásról
Sok a bizonytalanság a Groupe Bernard Tapie tervei körül, a Subject:Poker cikke tisztáz néhány dolgot, és szó esik benne az eddigi tárgyalásokról is az Igazságügyi Minisztériummal.
Feltételes megállapodás született a Full Tilt Poker eladásáról, amelyet minden fél aláírt. Ez egy ideiglenes megállapodás, amelynek megvalósulásához bizonyos eseményeknek be kell következniük. A szerződést szeptember 30-án írták alá, amikor a korábbi cikkekben említett szándéknyilatkozat lejárt.
Ben Dayanim, a GBT ügyvezető igazgatója, Laurent Tapie ügyvédje adott egy interjút, amelyben nyomatékosította, hogy a Groupe az adásvétel teljesedésére koncentrál és fenntartotta, hogy a céljuk a Full Tilt ügyfeleinek számlán maradt pénzének kifizetése.
Bernard Tapie, Laurent apja és a GBT tulajdonosa egy francia interjúban kijelentette, hogy a cége csak a vétel 5%-10%-át finanszírozza a saját pénzéből, azonban Dayanim közölte, hogy ez egyáltalán nem igaz. Bár nagyon nehéz problémákat kell megoldaniuk, elsősorban meg kell egyezniük az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával (DOJ), Dayanim kijelentette, hogy teljesen hamisak azok a pletykák, amelyek szerint a Groupe csak további, a többséget megvásárló befektetők felbukkanása esetén vesz részt a Full Tilt megvásárlásában. A Subject: Poker megerősítheti, hogy a rendelkezésükre álló dokumentumok szerint a GBT maga tervezi megvásárolni a Full Tilt döntő többségét.
Azonban a GBT néhány kisebb összegű tőkebefektetést más forrásokból várna. Például a Groupe szerint az FTP néhány jelenlegi tulajdonosa megtarthat valamennyi részesedést az újraindított teremben cserébe további befektetésért vagy hitelek elengedéséért. Azonban Dayanim gyorsan rámutatott, hogy ha ez meg is történik, ezek a részvények legfeljebb a cég kicsiny részét jelentenék, és az ilyen részvényeseknek nem lenne szavazatjoguk vagy bármilyen szerepük a cég vezetésében. Az ilyen megállapodást el kell fogadnia a Full Tilt Poker jövőbeni engedélyező testületének.
Dayanim arról is beszélt, hogy esetleg lehetőséget adnának a játékosoknak - különösen azoknak, akiknek nagy összeg maradt a számláján -, hogy az egyenlegüket részesedésre váltsák át az új cégben. Dayanim szerint, ha meg is valósul egy ilyen terv, ezek a részvényeket csak egy megszabott, rövid ideig kellene megtartani, és valamikor a jövőben vissza lehetne vásároltatni a céggel piaci áron, amit kiegészítenének valamennyivel. Ennek az esetleges tervnek többféle módon ki kell állnia a próbát, el kell fogadnia az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának és a Full Tilt Poker jövőbeni szabályozó testületének.
Az idősebb Tapie azt is említette az interjújában, hogy az International Stadiums Poker Tour, egy új pókerverseny-szervező cég, amelyet nemrég alapítottak és részben a GBT tulajdona, kulcsszerepet játszik a megegyezésben. Dayanim viszont azt mondta, hogy bár a Groupe-nak valóban van része az ISPT-ben, a pókerkörútról nem tesz említést a Full Tilt Pokerrel kötött megállapodásról.
Dayanim elismeri, hogy a Groupe fájlalja, hogy az AGCC múlt héten visszavonta a Full Tilt Poker engedélyét, de reméli, hogy ez a visszavonás nem zárja ki automatikusan, hogy az új cég licenszet kapjon tőlük. Dayanim szerint, mivel az AGCC jól ismeri a Full Tilt Pokert, nyilvánvaló választásnak tűnik a potenciális új szabályozó testületnek. Valójában az AGCC közleménye is kimondja, hogy "Az FTP licenszének visszavonása nem jelenti, hogy a cég nem indulhat újra új tulajdonossal és vezetéssel."
Bármiyen megállapodásnak elsőrendű feltétele az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával való megegyezés. Dayanim október 3-án találkozott New Yorkban a DOJ képviselőivel némi előzetes tárgyalásra. Jelenleg mindkét fél a találkozón felmerült témákat elemzi. Dayanim szerint a DOJ álláspontja még bizonytalan a lefoglalt összegek felhasználását tekintve. Nemsokára újabb találkozó várható.
A tárgyalásokhoz közelálló több forrás szerint is a Full Tilt fizetésképtelenségét részben okozó 128 millió dollár nem behajtott online befizetés is a DOJ és a GBT tárgyalásának témája volt. Ismerve a DOJ álláspontját az online póker törvényességéről, kérdéses a szerencsejátékból származó adósságok legalitása az Egyesült Államokban és a Full Tilt azon döntésének törvényessége, hogy gyakorlatilag úgy adott kölcsön a játékosoknak, hogy ezt nem közölte velük, nem egyértelmű, hogy be lehet-e ebből az összegből bármennyit is hajtani. Még ha el is indulna a behajtás, akkor is elképzelhető, hogy nem lenne különösebben sikeres.
Ráadásul még mindig kérdéses, hogy vajon a Full Tilt maga beleegyezik-e a megállapodásba. Egy FTP-hez közeli forrás szerint a Full Tilt szervezeti struktúrája szerint a részvények kétharmadát birtokló tulajdonosnak kell aláírnia az egyezséget. Ugyanezen forrás kijelentette, hogy reméli, pár napon belül megtörténik a szavazás.