Phil Ivey perel, nem játszik a WSOP-n

Bombaként érkezett a hihetetlen hír: Phil Ivey kihagyja a World Series of Pokert és perli a Tiltware-t, a Full Tilt Poker anyacégét.


Már az is nagy meglepetést okozott, hogy Ivey nem jelent meg a 25 000 $ NL hold'em heads-up bajnokságon, nem sokkal később pedig a játékos Facebook oldalán megjelent egy közlemény, amit a menedzsere megerősített és Ivey hivatalos oldalán is megjelent:

"Éveken keresztül büszkén hívhattam magam pókerjátékosnak. Ez a nagyszerű sport olyan helyekre vitt, amiket korábban csak elképzelni tudtam, és rengeteg sikerrel áldott meg. Emiatt mélyen sajnálom, hogy következő közlemény kiadására kényszerültem.

Rendkívül csalódott vagyok és kellemetlenül érzem magam, hogy a Full Tilt játékosai nem kapták meg a pénzüket, ami jár nekik. Ugyanolyan kellemetlenül érzem magam amiatt, hogy ennek eredményeképp sok játékos nem versenyezhet, ami gazdasági kárt okoz nekik.

Nem játszom a World Series of Pokeren, mivel nem hiszem, hogy sportszerű lenne versenyeznem, amikor mások nem tudnak. Mindent megpróbálok, hogy olyan gyorsan megoldást találjak a problémára, ahogy csak lehetséges.



Azzal, hogy bizonyos emberek nem cselekedtek és döntöttek, a nevemet és a jó híremet sárba tiporták. A játékosok érdekében nem hallgathatok tovább. Elektronikusan benyújtottam egy keresetet a Tiltware ellen a rendezetlen játékosszámlák miatt. A közönség nyilván el tudja képzelni, hogy ez nem volt könnyű döntés számomra.

Teljes szívemből visszautasítom azt, hogy nem tesznek semmit a játékosok kifizetésének érdekében, és dühös vagyok, amiért olyan rosszul bánnak azokkal az emberekkel, akik támogattak a karrierem során.

Őszintén remélem, hogy ez a nyilatkozat azonnali cselekvésre sarkallja azokat , akik képesek a probléma megoldására. Szeretném egyértelművé tenni: amíg nem születik olyan megoldás, ami szilárdan bebiztosítja a játékosokat, mind az Egyesült Államokban, mind nemzetközileg, ahogy az elmúlt hat hétben, minden időmet és erőfeszítésemet arra szentelem, hogy megoldást találjak azoknak, akiknek sérelmet okozott a fájdalmasan lassú kifizetési folyamat."

A nyilatkozat teljes meglepetésként érte a pókeres társadalmat, mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy Ivey barátja, Barry Greenstein rengeteget költött Ivey-ra a 25 000 $ nevezési díjú WSOP fantasy ligában. A játékosok általában ünneplik Ivey-t, amiért a játékosok érdekeit a sajátja elé helyezi, viszont a Poker Players Alliance szerint Ivey csak rövid távon gondolkodik és hosszú távon kárt okoz a pókerközösségnek.

Közben az Egyesült Államok Ügyészi Hivatalának Tájékoztatási Irodája közölte a Subject Poker online pókeres híroldallal, hogy nem született egyezség a Full Tilt Poker semmilyen számlájának felszabadításáról. A hírt az eGaming Review Magazine dobta be a köztudatba egy "full tilt pokeres forrás" alapján. Az álhír miatt sok játékos reménykedett abban, hogy a Full Tilt Poker május 30-ai nyilatkozata a pénzek kifizetésének elindításáról szól majd, de csalódniuk kellett, nem közöltek semmi érdemlegeset.

Kapcsolódó hírek/cikkek

Köszönöm!
3

Hozzászólások...

_user_18046 2011-06-01 15:50:22
pózerkedés >>>>>>>>>>>>>>> legitim és célravezető, morális alapokon nyugvó tett

nem fog az FT hamarább kifizetni csak ez miatt, most még az ügyvédek ezzel a perrel is sz*rakodhatnak...
_user_65832 2011-06-01 15:45:11
Bár egy kissé reklámízűnek érzem ezt a felhajtást, amit csinál, de azért helyesen cselekszik.
_user_6731 2011-06-01 15:33:06
Egyetértek Iveyval!Szolidaritásból én sem indulok a WSOP-n!
_user_22058 2011-06-01 13:04:12
És mivan ha 3hét múlva megkapják a lóvéjukat és Ivey elkezd játszani? Behúzza az azt követő összes versenyt és majd fanyaloghattok, hogy "miért vettem ki a csapatból?".
_user_12897 2011-06-01 12:31:14
amúgy milyen ez már, hogy egy ilyen hír alapján mindenki a saját privát ügyére reflektál egyből? :-)

Szerintem hiába támad a PPA, Ivey helyesen cselekedett, kibaszottul leszarják a nagy szolgáltatók a kishalakat, addig érdekes neki mindenki amíg sok pénzt hoz. Sosem bocsájtom meg a FT-nak azt a bunkó fenyegető levelét, amikor utólagos RB-t kértem tőlük. Nem is beszélve a helpdesk iszonyatos produkcióját amit nyújtottak éveken át.

Rá kell jönniük hogy nem csak berángatni kell a játékosokat a terembe, hanem azzal is normálisnak kell lenniük, aki nem hoz nekik nagy hasznot.

Évek óta dühített a PRO státuszok és szerződések expanziója. Az mind a kishalak pénzéből lett finanszírozva, míg azok egy normális promócióban nem részesültek csak az elcseszett "lépj be minden nap és játsz olyan játékot amit nem is akarsz csak hogy meglegyen a pontod"
szerű.

Remélem az FT önvizsgálatot tart.

wp Ivey
_user_12897 2011-06-01 12:24:17
ezt hívják pozitív diszkriminációnak, változtatgatjátok a szabályokat játék közben mint az rtlklub :)
én azért nem raktam be Ivey-t mert nem fért be :)
OPHU 2011-06-01 10:51:12
ma estig ki lehet venni Iveyt a csapatbol
AlyrArkhon 2011-06-01 10:38:41
Akkor én se értek :)
Nálam sem volt benne a csapatban, egyszerűen nem éreztem benne akkora potenciált erre az évre, mint egyéb jelöltjeimben. (És még jó néhány "nagy név" így járt nálam. Sajnos kedvenceim is vannak köztük - de legalább tudok nekik drukkolni - kivéve, ha csapattagommal döntőznének :D)
_user_41283 2011-06-01 09:57:14
Akinél kimaradt, az meg úgysem ért a Fantasy Ligához. :P :D
_user_19029 2011-06-01 09:18:58
Nálam kimaradt Ivey a listából ;)
_user_41283 2011-06-01 09:06:51
Figy, szerintem nincs ember, aki nem rakta be Phil Ivey-t, úgyhogy továbbra is egyenlőek az esélyek. xD
_user_55222 2011-06-01 08:47:10
Nekem is ez volt az első gondolatom, hogy miért nem lehetett ezt egy nappal előbb bejelenteni? :)
Összeesküvés szagát érzem a levegőben :)
_user_33058 2011-06-01 08:33:56
Az semmi, de én is buktam a fantasy ligát! :)
Sajnálom...